Megállapodott a Xiaomi az amerikai kormánnyal, lekerülhet a kínai mobilgyártó az Egyesült Államok feketelistájáról, amire még Donald Trump jóvoltából került fel és amely korlátozta volna az amerikai befektetőket a cégben. A hírre valósággal kilőtt a Xiaomi árfolyama a ma reggeli kereskedésben, a hongkongi tőzsdén 5 százalékos pluszban áll a papír.
Szép csendben véget ért a 60 napnál régebbi energiadíj-tartozást felhalmozó háztartások kikapcsolási moratóriuma. Ráadásul az árammérő visszakötési díja április 1-jével több mint felével, közel 30 ezer forintra nőtt.
Benyújtotta a kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet az Európai Bizottságnak kedden este, az uniós helyreállítási alap igénybevételére kidolgozott magyar terv több mint 2500 milliárd forintnyi stratégiai fejlesztési projektet foglal össze a következő hat évre - mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtit
A kijárási korlátozásokkal, illetve a boltzárral érintett katásoknak nem kell befizetniük a múlthavi adót, ami szerdáig lett volna esedékes, emellett több mint 30 ezer cég mentesül az ugyancsak 12-én esedékes munkáltatói adó alól. E két kedvezménnyel a kormány 11 milliárd forintot hagy az érintett vállalkozásoknál – tájékoztatta az MTI-t Tállai And
A gazdaság stabilitása és gyors növekedési pályára állítása érdekében a Magyar Bankszövetség támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget – nyilatkozta Kovács Levente főtitkár az MTI kérdésére.
Arra számítottak az elemzők, hogy ismét veszteséges lesz az első negyedévben a Commerzbank (igaz, az előző negyedévi 2,7 milliárd eurónál jóval kisebb mértékben), ehhez képest azonban nyereségről számolt be az átstrukturálásba éppen hogy csak belekezdő német bankcsoport ma reggeli gyorsjelentésében.
A gazdaság újraindítását az adópolitikán keresztül is segíti a kormány, erről szól a jövő évi adókönnyítő törvényjavaslat, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében kedden.
A vártnál kicsit magasabb infláció már kedden megakasztotta a forint erősödését, majd egyelőre ez folytatódik ma reggel is. Még 360 alatt jár a jegyzés, azonban ha tartós lesz a folyamat, akkor újra a lélektani szint fölé mehet az euró jegyzése. A nemzetközi piac szempontjából ma az áprilisi amerikai inflációs adat tartogathat izgalmakat.
A vizsgálatok szerint nem érkezett génmódosított dísznövény-szaporítóanyag Nyugat-Európából Magyarországra – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden közzétett tájékoztatójában.
Közzétette idei első negyedéves számait a Graphisoft Park. A vállalat mérsékelten csökkenő bevételről és emelkedő adózott eredményről számolt be, a Park kihasználtsága tavaly év végéhez képest stabil maradt. A menedzsment tartja a korábban meghatározott 2021-es előrejelzését, ami alapján a bevételek nagyjából szinten maradhatnak, az EBITDA és az ad
Benyújtotta kedden este a magyar kormány a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervet (HET) az Európai Bizottságnak, amely kb. 2511 milliárdos keret lehívását célozza meg a következő hat évben és a terv jóváhagyása várhatóan augusztusban történik meg - mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek
Garázdaság és súlyos testi sértés bűntette miatt az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be három férfival szemben, akik gépjármű kerekének cseréje közben verekedtek össze.
Megállapodott a Xiaomi az amerikai kormánnyal, lekerülhet a kínai mobilgyártó az Egyesült Államok feketelistájáról, amire még Donald Trump jóvoltából került fel és amely korlátozta volna az amerikai befektetőket a cégben. A hírre valósággal kilőtt a Xiaomi árfolyama a ma reggeli kereskedésben, a hongkongi tőzsdén 5 százalékos pluszban áll a papír.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta az Országgyűlés elé a szakképzési törvényt módosító javaslatait. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben részesülnek, és diákigazolványt kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban résztvevők is.
Miért ne gondolj arra akár egy percig is, hogy 30 éves kor felett már késő elkezdeni a jogosítványod megszerzésének a folyamatát? Olyan kérdés ez, ami kiemelten fontos lenne számos olyan ember életében, akit az életkora tart vissza a vezetéstől. Mégpedig teljesen fals alapon, megfosztva őt számtalan lehetőségtől. Ezen szeretnénk változtatni ezzel a
A kerékpáros utasok számában tavaly ugrásszerű növekedés következett be, a kerékpáros turizmus minden korábbinál népszerűbbé vált. A kerékpározás sokaknak egyet jelent a gondtalan, szabad és természetközeli sportolással, ebben partnerük kíván lenni a MÁV-Start is. A tavasztól őszig tartó szezonban – a lehetőségeihez képest – jelentősen növeli a ker
Ray Dalio, a milliárdos hedge fund alapító a kriptoeszközökkel kapcsolatban kimondottan bizakodó hangot ütött meg tegnap, miközben arra figyelmeztetett, hogy az amerikai jegybank, a Federal Reserve a laza monetáris politikája miatt buborékokat alakíthat ki a piacokon.
Megalakult a Debreceni Egyetem Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központja. Az új szervezeti egység a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar átalakulásának egyik motorja lesz. A központ igazgatója: Dobránszki Judit, az MTA doktora csütörtökön vehette át megbízólevelét.
Márciusban az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony szintet. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 16,2 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás februárhoz képest 0,4 százalékkal nőtt - erősítette meg második becslésével szerdán a Központi St
Az indonéz egészségügyi dolgozók 96%-át megvédte a kínai Sinovac vakcina a kórházba kerüléstől – írja a valós életben végzett tesztek alapján a Bloomberg.
A Toyota Motor japán járműgyártó 2250 milliárd jen (20,6 milliárd dollár) adózott eredményt ért el a március végével záródott pénzügyi évben, ami 10,3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.
A határt járva már „szépen” látszanak az acatfoltok a táblákban, helyenként akár óriási tömegben találhatjuk. Veszélyes gyomnövény, érdemes beszélnünk róla.
Az egy évvel korábbit és az elemzői várakozásokat is jócskán meghaladó első negyedéves nyereségről számolt be a német Allianz biztosítócsoport. A menedzsment javulást érzékel a fontosabb divízióknál, és megerősítette 2021-es célkitűzéseit.
A járvány hatására globális szinten nőttek a fejlett vezeték nélküli szolgáltatásokba történő befektetések, a vállalatok világszerte az 5G és a Wi-Fi 6 felé fordították figyelmüket, felgyorsítva ezzel az innovációt és digitális átalakulást – derül ki a Deloitte legújabb felméréséből. A pandémia arra ösztönzi a nagyvállalatokat világszerte, hogy az
Az elmúlt napokban eddig több mint 800 rakétát lőttek ki Izraelre iszlamista terroristák a Gázai övezetből, az izraeli hadsereg pedig megtorló csapásokat hajtott végre Gázában. Háború küszöbén a Közel-Kelet?
Magyarország a leghatározottabban elítéli egyes palesztin terrorszervezetek Gázából elkövetett legújabb rakétatámadásait izraeli városok ellen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.
Európa és az USA vezető tőzsdéin is kimondottan rossz teljesítményt láthattunk tegnap, elsősorban a technológiai és a növekedési részvények teljesítettek gyengén. A gazdasági kilábalás ugyan folytatódik, de a befektetők az esetleges túlárazások és az infláció miatt aggódnak. A kedvezőtlen nemzetközi hangulatban relative jól teljesített a magyar bör