Szinetár Dóra a lehető legnagyobb szeretetben neveli gyermekeit, és valóságos anyatigrisként védelmezi őket. Nem meglepő, ugyanis három tragédiát is át kellett élnie, ő pedig megfogadta, soha senki nem veheti el tőle őket.
Siker-e a kormány vakcinapolitikája? Ki felel politikai értelemben a sok halottért? Mennyiben okolható a hagyományos és mennyiben a közösségi média az álhírek terjedéséért? Krekó Péter szociálpszichológus, a Political Capital igazgatója és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője csapott össze a Scruton közösségi térben a Mandiner szervezés
Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a jövő héten kétoldalú találkozót tart Izlandon az Északi-sarkvidéki Tanács külügyminiszteri ülésének keretében - jelentette be szerdán a két külügyminisztérium.
Polgárháborús helyzet alakult ki Izrael számos pontján, zsidók és arabok csoportjai csaptak össze, autókat gyújtottak fel, a másik csoporthoz tartozókat bántalmaztak súlyosan - jelentette az egyik izraeli kereskedelmi televízió a szerda esti híradójában.
Hackerek csoportja saját vezetékeinek leállítására kényszerítette a Colonial amerikai olajcéget. Van, ahol már el is fogyott az üzemanyag a benzinkutakról. Az ilyen támadások egyre szaporodnak, köszönhetően az otthonról dolgozók által beállított gyenge jelszavaknak is.
Antony Blinken amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a jövő héten kétoldalú találkozót tart Izlandon az Északi-sarkvidéki Tanács külügyminiszteri ülésének keretében – jelentette be szerdán a két külügyminisztérium.
Özönvíz északkeleten, keleten, sokfelé jéggel! Míg az ország jelentős részén borús idő van záporokkal, főleg délnyugaton, nyugaton egy-egy zivatarral, addig északon, északkeleten és keleten zajlik az élet. Lassan mozgó erős zivatarok alakultak ki és vesztegelnek Nyíregyháza térségében, ahol már tetemes mennyiségű eső és sokfelé jég is hullott. A kö
A textilipar egyik fontos állomása volt a cipzár feltalálása, azonban 1941-ben a svájci George de Mestral újításának köszönhetően egy újabb korszak kezdődött az ipar életében. A ruhák, táskák zárása és rögzítése e kortól már - az addig kitalált módokon túl - a tépőzáras megoldással is lehetségessé vált.
Azonnal megkezdhetik a 12-15 év közötti gyerekek oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával az Egyesült Államokban, miután szerdán az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) is megadta az engedélyt.
Azonnal megkezdhetik a 12-15 év közötti gyerekek oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával az Egyesült Államokban, miután szerdán az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) is megadta az engedélyt.
A tervezett öt napból végül csak hármon lehetett futamot tartani az olimpiai programban szereplő Finn osztály világbajnokságán, ahol Berecz Zsombor a negyedik helyen zárt. Az első versenynap (május 8.) lement rendben, a következő napok bizonytalan időjárása miatt azonban nem kettő, hanem három futamot tartottak meg, ezeket sorra Luke Muller (Usa),
Kisebb vállalati és önkormányzati próbák után most Spanyolországban indul elsőként országos szintű program a csökkentett munkaidő hatásának vizsgálatára.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet és Izrael közötti konfliktus csillapítását szorgalmazta szerdán a török elnökkel tartott telefonbeszélgetésben Vlagyimir Putyin orosz államfő, míg Recep Tayyip Erdogan a zsidó állam megleckéztetését is sürgette.
A NATO szempontjából kulcsfontosságú nemzetközi hadgyakorlat zajlik Magyarországon és két szomszédos ország területén. A Magyar Honvédség a Szolnokon kialakított regionális, nemzetközi parancsnokság első tesztjét is elvégezte.
A Hertha BSC 2-1-re nyert a már biztos kieső Schalke vendégeként a német labdarúgó-bajnokság 31. fordulójából elhalasztott, és szerdán pótolt mérkőzésén.
A munkáltatóknak joguk van ahhoz, hogy különböző módszerekkel rávegyék az oltásra a dolgozóikat - fejtette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az RTL Klub szerdai híradójában.
Összességében az átlagosnál néhány fokkal hűvösebb, több alkalommal csapadékos időre számíthatunk. Érdemi és tartós javulás Pünkösd előtt nem valószínű.
A koronavírus járvány tavaly megtörte a magyar gazdaság lendületét, a 2013 óta - rendszerint az uniós átlagot meghaladó ütemben - bővülő GDP volumene 2020-ban 5,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), miután megjelent a "Magyarország számokban, 2020" című kiadványa, amely a pandémia gaz
A szülés előtti 4. hétig a második védőoltást is megkaphatják a várandós kismamák - közölte az országos tisztifőorvos. Németországban egyelőre nem ismerik el beutazásnál az uniós engedéllyel nem rendelkező védőoltásokat.
Intenzív rakétatüzet zúdított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet Izraelre szerda este – jelentette a 12-es kereskedelmi TV híradása.
Noha viharok és frontok nehezítették az útját annak a repülőgépnek, amellyel Szijjártó Péter ma délután Észak-Macedóniából hazautazott, a külgazdasági és külügyminiszter nem aggódott, számára biztonságot egy igazán különleges pilótanő nyújtott.
A brit mellett már két indiai variáns is terjed az országban: a tudósok arra kíváncsiak, hogy ezek felelősek-e az ország halálos második hullámának kialakulásáért.
A Hertha BSC 2-1-re nyerte meg a Schalke elleni elmaradt meccsét, amivel óriási lépést tett a legnagyobb terv, a bennmaradás felé. A már kiesett Schalke vezetett, de a berlini csapat fordítani tudott.