2021. május 13. csütörtök

máj. 13
5:42
Esernyőre cseréljük mától a napszemüveget: záporok, zivatarok csapnak le az országra – Ez vár ránk (Háziállat)
Ma egy hidegfront érkezik az országba, amelynek hatására a felhőzet megnövekszik, és először csak a Dunántúlon, majd később az ország többi részén is várható zápor és zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17-24 fok között alakul.
máj. 13
5:45
Szóló szőlő, mosolygó alma (Demokrata)
A hazánkban termő gyümölcsökről külföldi turisták is elismerően állapítják meg, hogy milyen különleges zamatuk van.
máj. 13
5:45
„Hogy látva lássanak” (Demokrata)
Megjelent E. Csorba Csilla Új vizeken című kötete, amely az Ady Endre pályáját is végigkísérő magyar portréfotós, Székely Aladár munkájának állít emléket.
máj. 13
5:45
Hosszú hatástartamú, felszívódó hatású gombaölő szer a napraforgó legfontosabb szár- és levélbetegségei ellen: Amistar Sun (Agrárágazat)
2020-ban a napraforgó termesztését a rendkívül szélsőséges időjárás befolyásolta.
máj. 13
5:47
„Szenvedélyesen szeretem az életet” (Demokrata)
Az előítéleteink a másik meg nem ismeréséből fakadnak – mondta Prieger Zsolt, az Anima Sound System zenekarvezetője a Demokratának.
máj. 13
5:48
„Ez a válság is el fog múlni” – helyszíni interjú az indiai Covid-krízisről (Privátbankár)
Bár Indiát tavasszal valóban telibe kapta a Covid-válság, a negatív hatások egyes államokra, régiókra, városokra korlátozódnak, mondta el a Privátbankár.hu-nak Rajesh Ranganathan. A Dél-Indiában élő pénzügyi tanácsadó szerint az emberek a jövőben többet tesznek majd félre, és kevesebbet mozdulnak majd ki, ugyanakkor néhány éven belül
máj. 13
5:48
Ronaldo ismét történelmet írt (Infostart)
A Bajnokok Ligája-indulásra pályázó Juventus idegenben legyőzte a kiváló formában lévő Sassuolót az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szerdai játéknapján.
máj. 13
5:51
Később, de sűrűbben kell törleszteni a paksi hitelt (444.hu)
Varga Mihály benyújtotta a parlamentnek azt a módosítást, amit orosz hírügynökségi forrásból ismerhettünk csak eddig. Mivel csúszik az építkezés, későbbtől kell csak törleszteni, de rövidebb lesz a futamidő, és minél többet kell éppen törleszteni, annál magasabb lesz a kamat. Ami eleve igen magas.
máj. 13
5:51
Mi lesz veletek, rendezvények? (Mezőhír)
A pandémia az online térbe költöztette az eseményeket, a szakma hiányolja a fizikai kontaktust.
máj. 13
5:54
4IG elemzés (ProfitLine)
.
máj. 13
5:54
Biztonsági szakértő: A Hamaszt csak az Izrael elleni harc érdekli, képesek akár a saját civiljeiket is feláldozni (ATV)
Rakétatámadások sorozata rázta meg Izraelt az elmúlt napokban. A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet több mint ezer rakétát lőtt ki Izraelre, melynek egy része saját területeikre zuhant.
máj. 13
5:56
Appeninn elemzés (ProfitLine)
.
máj. 13
6:00
Emiatt számolj már a tervezésnél a jakuzzival (Spa Trend Online)
Az utóbbi időben felértékelődött az otthoni kikapcsolódás jelentősége, ezért egyre többen alakítják át kertjüket, teraszukat, hogy az megfeleljen a megváltozott elvárásaiknak. A kényelmes kerti bútorok, jakuzzik és grillek elhelyezkedését azonban érdemes minél előbb, lehetőleg már a tervezés fázisában konkrétan elhelyezni, hogy ne utólag kelljen ka
máj. 13
6:00
Európa egyik leggazdagabb állama lenne a független Skócia, de szinte lehetetlen megvalósítani (Portfolio)
A skót választások után ismét felerősödött a törekvés az északi brit tartomány függetlenedésére. 2014-ben egyszer már szavazhattak a skótok a függetlenségükről, még egyszer aligha adja erre áldását a brit parlament. Az akkori népszavazás egyik fő kampánytémája a gazdaság volt: az elszakadást ellenzők szerint a kiválásnak tragikusan magas ára lett v
máj. 13
6:03
Napindító gondolat – 05.13. (Hamu és Gyémánt)
Csütörtök reggel Katona Klári gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy mindannyian egyéniségek vagyunk.
máj. 13
6:06
A home office lehet a legújabb béren kívüli juttatás (Infostart)
Nagyon sokan szerették meg az otthoni munkavégzést a koronavírus-járvány ideje alatt: valószínűtlen, hogy hosszú távon engedik a munkáltatók otthonaikból dolgozni munkavállalóikat, de a hibrid munkavégzés előtt utat törhetett a járvány.
máj. 13
6:06
Szeged megkapta a klímabarát település díjat (ProfitLine)
A Klímabarát Települések Szövetsége által tavaly meghirdetett pályázaton Szeged első helyezést ért el - Kaposvárral holtversenyben - a megyei jogú városok kategóriában, és elnyerte a Klímabarát település címet - tájékoztatta az önkormányzat szerdán az MTI-t.
máj. 13
6:09
A Bikák fizetésemelést kérhetnek, a Bakok új munkát kereshetnek - Napi horoszkóp: Május 12. (Glamour)
Az Ikrek-Merkúr trigon fényszöge a Szaturnusszal logikus gondolatokat ad, és elősegíti a koncentrációt. Érdemes leírni az ötleteidet, majd nyugodtan átgondolni, vagy megbeszélni valakivel, akitől jó tanácsot kaphatsz. Ez a fényszög kedvez a szerződéseknek és a megállapodásoknak. Ha állásra pályáztál, talán most jön az értesítés arról, hogy megkapta
máj. 13
6:09
Töltsd újra, ami jó! Hazai piacon a Head & Shoulders, a Pantene, a Herbal Essences és az Aussie termékek új, innovatív, fenntartható csomagolása (Márkamonitor)
A Procter & Gamble hajápolási márkáinak új csomagolása áprilistól Magyarországon is elérhető a boltokban,  lehetővé téve a fogyasztók számára, hogy fenntartható döntéseket hozzanak és javítsák életmódbeli szokásaikat. Az alumínium palackból és utántöltő tasakból álló rendszert a Pantene, a Head & Shoulders, a Herbal Essences és az Aussie márkákon v
máj. 13
6:09
„Az utolsó percig kérdés volt, elengedik-e a saját esküvőnkre” – Focistafeleségek: a valóság az előítéletek mögött (WMN)
Hrutka János utálja az előítéleteket, rombolja is őket, ahol éri: például ebben a riportjában azt mutatja be, hogyan is néz ki a focistafeleségek valódi élete, mit adnak fel azért, hogy párjuk sikeres lehessen – és hol találják meg ebben önmagukat és a saját álmaikat. Elgondolkodtató, annyit mondhatunk.
máj. 13
6:09
Zuhanyzás közben fotózták le Palvin Barbi hasonmását (Promotions)
Gelencsér Timi és megvillantotta, amit meg kell, Shantal Monique melleitől meg továbbra is el fog állni mindenkinek a szava.
máj. 13
6:09
Egyéves csúcson a személyi kölcsön folyósítás (Bank360 blog)
Erős volt a március a személyi kölcsönöknél, az MNB által közzétett folyósítási adatok szerint 37,5 milliárd forintot helyeztek ki a hitelintézetek.
máj. 13
6:09
Másfél hónap és nincs áfamentes rendelgetés Kínából (Növekedés)
Szorul a hurok, alig több mint másfél hónap múlva érvénybe lép az új Európai Uniós jogszabály, és vége lesz a a harmadik országból érkező, huszonkét euró alatti értékű áruk áfa és vámmentességének. Indulhat a matekozás, mit éri meg továbbra is Kínából megrendelni. Utánajártunk, mennyi plusz adminisztrációt jelent majd a vám és áfakötelezettség, mik
máj. 13
6:09
Értelmes áron különleges órát: Alexander Shorokhoff & Undone Urushi I Őszintén: órákról (Kronometer)
Nem olcsók, de nem is sztratoszférába árazottak. Az Őszintén: órákról mai adásában két olyan órát mutatunk be, amelyek úgy tudnak teljesen egyediek és különlegesek lenni, hogy kívül maradnak a luxus-árkategórián.…
máj. 13
6:12
Jávor Benedek az uniós helyreállítási alapról: "ezt a tervet az utolsó pillanatban dobták össze, az előző terv roncsaiból" (ATV)
Egészségügyi fejlesztésekre költené a kormány az uniós helyreállítási alap egyharmadát. A hatalmas, közel 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrás elköltésére vonatkozó tervet szerdán nyújtotta be a kormány. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége az Európai Bizottsághoz fordul panasszal, amiért a helyhatóságokat teljes mértékben kihagyták a
máj. 13
6:15
Elkészült a portugál turistalátványosság – csak bátraknak! (AQUA)
Átadták a világ leghosszabb gyalogos függőhídját Portugáliában. Az első kalandvágyó vendégek múlt héten tehették próbára bátorságukat a szerkezeten. Az Arouca város közelében lévő, 516 méter hosszú, Arouca 516 névre keresztelt híd az Aguieiras vízesést és a Paiva-szurdokot köti össze. A függőhíd az extrémsportolási lehetőségeiről ismert Arouca Geop
máj. 13
6:21
Antimikrobás alkatrészekkel teszik tisztábbá a buszokat (autopro)
Amerikai és európai vállalatok együttműködésében a koronavírussal szemben is védő műanyag alkatrészeket fognak gyártani.
máj. 13
6:24
Összeért a két alagút a Széll Kálmán téren (Infostart)
Tavaly ősszel kezdődött a munka, szerdán összeért a Várfok utca alatti új gyalogosátjáró.
máj. 13
6:24
Elon Musk éjszakai tweetje után borult a bitcoin árfolyama (Kripto Akadémia)
46 000 dollárig alá is benézett a bitcoin árfolyama, miután Elon Musk egy bitcoinnal kapcsolatos bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán. A Tesla másfél milliárd dollár értékű bitcoint vásárolt A Tesla néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy a jövőben bitcoinnal…
máj. 13
6:24
Ezt érdemes tudni a jogi személyek és egyéb szervezetek adóügyi illetőségéről (Adózóna)
A cikk e gyakran használt kifejezés tartalmát és jelentőségét vázolja, különös tekintettel arra, ha az illetőséget az üzletvezetés helye alapján kell meghatározni.
máj. 13
6:24
Megvan az engedély, azonnal megkezdhetik a 12-15 évesek oltását Pfizer-vakcinával az Egyesült Államokban (ATV)
Azonnal megkezdhetik a 12-15 év közötti gyerekek oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával az Egyesült Államokban, miután szerdán az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) is megadta az engedélyt.
máj. 13
6:27
Az eper, a szeder, a mák és a kávé a favorit az idei Magyarország Tortája döntőseinél (SzMo)
A tizedik megmérettetésre már nem csak kerek, hanem szögletes tortákkal is lehetett nevezni, sokan pedig zöldségeket is felhasználtak a készítés során.
máj. 13
6:27
Eső és szél váltja a nyárias időt csütörtökön (SzMo)
Vége a melegnek, csütörtöktől érkeznek a záporok, zivatarok, a borongós idő jövő héten is kitart.
máj. 13
6:27
Engedélyezték a 12-15 évesek oltását a Pfizer/BioNTech vakcinával (Növekedés)
Azonnal megkezdhetik a 12-15 év közötti gyerekek oltását a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájával az Egyesült Államokban, miután szerdán az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) is megadta az engedélyt.
máj. 13
6:33
Kisebb bizonytalanság alakult ki a piacokon (Agrofórum)
Vegyes hangulat uralkodott az agrárpiacokon szerdán. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a repce pedig 3,1 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szójabab 1,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza és a kukorica értéke csökkent, miközben a repce és a takarmánybúza ára emelkedett.
máj. 13
6:33
Hétmilliárdos árbevételű cseh futárcég jelent meg észrevétlenül a magyar házhozszállítási piacon (Forbes)
Van egy cseh startup, ami már 150 embert foglalkoztat Magyarországon, mégis keveset tudunk róla: a Dodo egy éve kilenc autóval kezdte meg működését idehaza, ma már több mint 70 autóval veszi ki részét a házhozszállítási piacból.
máj. 13
6:36
Fordulat a heves vitákat kiváltó budai parkolóügyben (Infostart)
A Budavári Önkormányzat határozatlan időre felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkolóval kapcsolatos előkészítési munkákat - közölte az I. kerület polgármestere a Facebook-oldalán.
máj. 13
6:36
Vitalik Buterin döntötte be a Shiba Inu árfolyamát (Kripto Akadémia)
A rendelkezésünkre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy Vitalik “Sintér” Buterin állhat az elmúlt időszakban nagy népszerűségre szert tevő kutya token, a Shiba Inu árfolyamának bezuhanása mögött, ami néhány óra alatt 50%-ot vesztett az értékéből. A Dogecoin klónról néhány nappal…
máj. 13
6:36
A Network4 szerezte meg a Bundesliga meccsek közvetítési jogát 4 évre (ProfitLine)
A Network4 lesz a Bundesliga új magyarországi otthona, miután a médiaszolgáltató és a Bundesliga International, a DFL leányvállalata négyéves megállapodást kötött.
máj. 13
6:36
Eső és szél váltja a nyárias időt csütörtökön (Háziállat)
Vége a melegnek, csütörtöktől érkeznek a záporok, zivatarok, a borongós idő jövő héten is kitart.
máj. 13
6:36
Elrendelték a kazanyi iskolai tömeggyilkos vizsgálati őrizetét (ATV)
Elrendelte az oroszországi, tatárföldi Kazany illetékes bírósága szerdán annak a fegyveres támadónak a vizsgálati őrizetét, aki kedden egy helyi iskolában kilenc embert, köztük hét gyereket agyonlőtt, és huszonhármat, benne húsz gyereket megsebesített.
máj. 13
6:39
Katonákkal fékezné meg az izraeli kormány a lincseléseket (444.hu)
Arab és zsidó áldozata is van a felhergelt tömeg dühének. Milliók töltötték óvóhelyen az éjszakát, folytatódtak a rakétázások és a bombázások is.
máj. 13
6:39
Óriási változás előtt a játékipar (Azenpenzem)
Egyre többen néznek filmet, hallgatnak zenét streaming szolgáltatásban, ez a jelenség azonban terjed a videójátékok terén is. Akadnak, akik már az ünnepi játékvásárlási szezon „kisimulását” is elképzelhetőnek tartják. A játékipar amúgy mostanra megelőzte a globális filmipar és az észak-amerikai sport összes teljesítményét.
máj. 13
6:39
Az adományozás nem lomtalanítás! (Márkamonitor)
Sokkoló, hogy egyesek mit értenek adomány és adományozás alatt. A rászorulókat segítő TündérPakk Közhasznú Alapítvány alapítója szinte mindent látott már, de még így is sokszor kiakad a mérce. Avagy mi járhat a fejében annak, aki egy nélkülöző családnak szánt csomagba penészes kabátot, vibrátort, rohadó bakancsot (talpán száraz kutyagumival) vagy k
máj. 13
6:39
Vaddisznóállomány-gyérítés tervezését segítő tanácsadói hálózat alakult (Agrofórum)
Az afrikai sertéspestis (Asp) elleni Nemzeti Akciótervben foglaltaknak megfelelően megalakult az egész országot lefedő tanácsadói hálózat. A szakemberek a vaddisznóállomány gyérítésének megtervezésében nyújtanak segítséget a vadgazdálkodóknak, ami kulcsfontosságú feladat az Asp-vel szembeni sikeres védekezéshez.
máj. 13
6:39
Kvíz: 12 nagyon perverz kérdés a görög mitológiából – milyen állat alakjában szeretkezett Zeusz a halandókkal? (Promotions)
Tedd próbára a tudásodat az ókori görögök legperverzebb legendáival!
máj. 13
6:41
Vadméhek a holland bélyegeken (Agrofórum)
A PostNl új bélyegsorozattal igyekszik a figyelem középpontjába helyezni a holland vadméheket.
máj. 13
6:42
Mintegy 1500 rakétát lőttek ki a héten Izraelre (HírTV)
A rakétaháború hétfőn kezdődött Izrael és gázai szélsőséges iszlamista szervezetek között.
máj. 13
6:45
"Ki az a Lily James?" Pamela Anderson enyhén szólva kiakadt a róla készülő sorozatra (Joy)
Elég határozott a véleménye!
máj. 13
6:45
Meg kell akadályozni a magyar tejtermékek piaci visszaszorulását (Agrofórum)
A magyar tejágazat jövője érdekében meg kell akadályozni, hogy a belföldön készülő termékek kiszoruljanak a saját piacukról - közölte a Tej Terméktanács szerdán az Mti-vel.

Keresés