Kormány koronavírus tájékoztató Facebook-oldalán ma reggel megjelent poszt szerint ma 144 ezer, főleg március elejéig regisztrált kap SMS-t arról, hogy három másik vakcina mellett Pfizer-oltásra is foglalhat online időpontot.
A tokiói játékokat ellenző felmérések ellenére a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bízik abban, hogy a sportsikerek nyomán megváltozik a közhangulat.
A Bajnokok kezdőcsapatának tagja, Somhegyi Krisztián újabb sérülést szenvedett a Végjáték első fordulójában: Ám nem ez az egyetlen veszteség, ami a csapatot érte… EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Újabb törés a Bajnokoknál: Megint megsérült Somhegyi Krisztián https://tv2play.hu/exatlon/ujabb_tores_a_bajnok_csapat_egysegeben_megint_megserult_s
A tervezők nem szándékosan rakták a levegőbe, csupán csak ott volt hely. London lett az első város a világon, ahol egy lebegő úszómedencét építettek. A House Beautiful cikkéből kiderül, hogy a „Sky Pool" már május 16-án használatba vehető lesz, közvetlen a megnyitója után.
144 ezer, főként március elejéig regisztrált kap ma sms-ben értesítést arról, hogy – a Szputnyik az AstraZeneca- és a Sinopharm-vakcinák mellett – már Pfizer-oltást is tudnak foglalni.
144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban.
Kétszázmillió forintos bírságot fizet, emellett az elmúlt egy évben tőle vásárlóknak 3000 forint értékű kupont oszt az eMAG. A társaság 4 milliárd forintos program elindítását is vállalta, amivel a hazai kkv-k online értékesítését támogatják. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021. május 12-én bejelentette, hogy 200 millió forintos bírságot szab ki
Alaposan lefordultak tegnap a vezető amerikai részvényindexek a vártnál jóval magasabb inflációs adatokat követően. Ekkora áremelkedésre az elmúlt 10 évben egyszer sem volt példa. A kedvezőtlen hírek hatására a befektetők igyekeztek szabadulni a részvényektől, így lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is, elsősorban a technológiai és a
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintett termelők figyelmét, hogy idén is csak műszaki felülvizsgálatra bejelentett vagy érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni. A Nébih e követelmény teljesítését folyamatosan ellenőrzi, és azokkal szemben, akik e kötelezettségüknek ne
Két vidéki rádiós frekvencia pályázatán is hiánypótlásra hívta fel a Karc FM-et a Médiatanács, és módosították a mosonmagyaróvári tender beadási határidejét. A Balázsék című műsor egy februári adása miatt kétmilliós bírságot róttak ki a Rádió 1 szolgáltatójára. A Médiatanács felkérte az NMHH-t, hogy dolgozza ki a Budapest 96,4 MHz frekvenciatervét
Az MSZP-s politikus fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy nem ciki segítséget kérni, illetve hogy nem mindenki tud megfelelő módon hozzáférni a mentálhigiénés szolgáltatásokhoz.
Diplomáciai érdekekkel magyarázza a kormány a Magyar Közlönyben megjelent rendeletében, hogy 2021-2023 között közel 1 milliárd forintot biztosít az olasz fővárosban található épület felújítására.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, a Kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatási programjában eddig mintegy 1300 cé
Sokan azt hiszik rólunk, hogy nagyon erősek vagyunk lelkileg, mert mondjuk míg a betegágy mellett beszélek a családdal, bírom tartani magam. Csak épp aztán lehet, kimegyek az öltözőbe, és sírok – mesélt hivatása nehézségeiről az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet intenzív osztályán Vinczéné Farkas Mónika az Oroscafénak.
144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Az országos oltási munkacsoport döntése nyomán így a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból valamennyi első körös oltásra felhasználható oltóanyag lefo
A kedd este Brüsszelnek elküldött magyar helyreállítási tervben nagyjából 280 milliárd forintot szánt a kormány a felsőoktatás-szakképzés támogatására, ami a negyede (23,5%-a) az április közepi 1191 milliárdos tervnek – derült ki az RTL szerda esti Híradójából, amelynek Palkovics László nyilatkozott. Ez megerősítette azt a tegnapi következtetésünke
Majdnem húsz évig futott a nézők körében nagy népszerűségnek örvendő műsor, de most megszületett a döntés: a 19. évad lesz az utolsó. Könnyes a búcsú, de nem a meghatottságtól. Az utóbbi időben óriási botrány alakult ki a stábon belül a megalázó és mérgező munkakörülmények miatt, illetve többen zaklatással vádolták a műsorvezetőt is.
144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Az országos oltási munkacsoport döntése nyomán így a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból valamennyi első körös oltásra felhasználható oltóanyag lefo
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint, mivel most nem egy gazdasági válságot élünk, a banknál úgy számolna, ha nagy lesz az átoltottság, viszonylag gyors növekedés indul majd meg – mondta el az Inforádiónak adott interjújában.
1416 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Magyarországon és elhunyt 82 beteg, ezzel a járvány kezdete óta összesen 795 200 esetről tudunk és 28 970 áldozatot szedett a vírus – áll a ma reggeli tájékoztatóban. 4 420 767 fő már legalább egy oltást kapott, 2 584 879 magyar pedig már mind a két oltását megkapta.
A pandémia alatt átértékelte az életét a 44 éves Nick Maroutsos, aki Bill Gross utódjaként a világ egyik legismertebb kötvénybefektetési pozícióját töltötte be. Mostantól több időt szeretne tölteni a családjával, ezért úgy döntött, otthagyja az álommunkahelyét és nekivág az országútnak – számol be a hírről a Bloomberg.