2021. május 16. vasárnap

máj. 16
15:12
Hívhatnák Elektrosternek? Készül az elektromos Boxster tanulmány (Autónavigátor)
Nem meglepő, hogy a kis Porsche teljesen új platformon válhat csak elektromossá, jelenlegi alapjai ugyanis nem teszik lehetővé az elektromos
máj. 16
15:12
Bőrápolási tévhitek - hiszünk bennük, pedig többségük nem igaz (Femcafe)
Bőrgyógyászok elmondása alapján számos olyan tévhit kering a bőrápolásban, amelynek bedőlünk, de számos köztük nem helytálló. Ezekről lesz szó a következőkben.
máj. 16
15:14
Történelmi választás zajlik Chilében - A világon elsőként biztosítják a nemi egyenlőség elvét (Portfolio)
Történelmi választást tartanak a mostani hétvégén Chilében. Az andoki ország ugyanis a világon elsőként úgy szabályozta alkotmányozási folyamatát, hogy az új alaptörvényt megszövegező alkotmányozó nemzetgyűlésben biztosítja a nemi egyenlőség elvét, vagyis ugyanannyi számú férfi és nő kap majd helyet a testületben. A tegnap kezdődött kétnapos voksol
máj. 16
15:14
Válasz az örök kérdésre: porszívózni vagy törölgetni kell először? (Femcafe)
Van ez az örök dilemma - porszívózni vagy törölgetni kell először? Ez is olyan, mint a tyúk-tojás kérdése, valaki így csinálja, valaki úgy. De mi a helyes?
máj. 16
15:16
Rendszerellenes mozgalomnak indult, hamarosan mégis átvehetik az uralmat Európa legerősebb országa felett (Portfolio)
Hosszú évek után újra rendkívül izgalmasnak ígérkeznek a német szövetségi választások. Angela Merkel már nem méreti meg magát, pártja pedig sokat veszített népszerűségéből a koronavírus-járvány alatt. A változások fő nyertesei a Zöldek lehetnek, akik vezetnek a közvélemény-kutatásokban és egyesek szerint meg is nyerhetik a szeptemberi választásokat
máj. 16
15:18
Zivatar, jégeső, viharos szél támad – riasztást adtak ki a fél országra (Háziállat)
Folytatódik a zivataros idő, a tartósan napos időszakokra még várni kell. Szivárvány az elvonuló zivatar után Nagykanizsa felett 2021. május 14-én.
máj. 16
15:18
Több kilométeres a dugó, órákat kell várni Hegyeshalomnál (SzMo)
Az 1-es főúti kis határátkelőnél szintén torlódnak a járművek, ott 1-2 kilométeres a kocsisor.
máj. 16
15:18
Hidegfront jön hétfőn viharos széllel, sok esővel, zivatarral (SzMo)
Sárga figyelmeztetést adtak ki az országra.
máj. 16
15:24
Koronavírus: jó hírek Németországból (Blikk)
Tovább lassult az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése Németországban, a vírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltás elfogadottsága pedig emelkedett a hét végén közölt adatok szerint.
máj. 16
15:24
Hidegfront jön hétfőn viharos széllel, sok esővel, zivatarral (Háziállat)
Sárga figyelmeztetést adtak ki az országra.
máj. 16
15:24
A következő napokban Németország nagy részén lazíthatják a korlátozásokat (ATV)
Tovább lassult az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése Németországban, a vírus okozta betegség (Covid-19) elleni oltás elfogadottsága pedig emelkedett a hét végén közölt adatok szerint.
máj. 16
15:24
II. Erzsébet királynő erre a döntésre szánta el magát (Promotions)
A brit uralkodóház feje, II. Erzsébet királynő úgy döntött, hogy több hónapra elvonul Skóciába. A királynő szeretné egyedül meggyászolni Fülöp herceget.
máj. 16
15:24
Hajótörött horgászokat mentett a rendőrség (Mandiner)
.
máj. 16
15:26
Állami Számvevőszék: A Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik (Mandiner)
Reagálás a DK pártigazgatójának sajtótájékoztatójára.
máj. 16
15:28
Sebes Gábor: A nyugati sajtó kettős mércéje (Mandiner)
A palesztin háborús bűncselekményeket nem említik, viszont Izraelt a palesztin gyermekek mészárosaként mutatják be.
máj. 16
15:30
Krízis: az eltaszított lánygyermekek okozhatják Kína vesztét? (Privátbankár)
Szinte lesújtó eredményeket hozott a legutóbbi népszámlálás Kínában, a népességnövekedés ütemének lassulása mellett az igazi problémát a születések csökkenése jelenti. Egyre inkább biztossá válik, hogy az ország társadalmát hosszú évtizedeken át alapjaiban meghatározó egykepolitika súlyos következményekkel járt.
máj. 16
15:30
Drámák a covid-osztályon - megríkató negyed órás videó Orosházáról (Infostart)
Ha egyetlen videót is megnéz ma, ez legyen az.
máj. 16
15:30
Aristo: A nagy versenyfutás (Mandiner)
Ezen múlhat a következő kormány és a magyarság sorsa is. Meglepő válasz született: Jakab Péter lett a befutó.
máj. 16
15:32
81 ezer dollárért kelt el a világhírű énekesnő dzsekije (Mandiner)
A fülbevalóját is elárverezték. Mit gondol, mennyit adtak érte?
máj. 16
15:36
Izraeli–palesztin rakétaháború: az Eu külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak (Blikk)
Összehívta a Külügyi Tanács rendkívüli ülését Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a napokban kiéleződött izraeli-palesztin konfliktus miatt.
máj. 16
15:36
Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség: Embertelen Gréczy Zsolt kijelentése (HírTV)
„A szavazatszerzés érdekében a baloldal ismét a saját nemzettársai ellen fordult.”
máj. 16
15:36
Gyurcsány Ferenc szerint ez tartja össze az ellenzéket (ATV)
Miután szombaton bemutatta Karácsony Gergely programját, és kijelentette, hogy elindul az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként, Gyurcsány Ferenc Facebook-posztban emékeztetett, hogy tulajdonképpen két hete Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje is ugyanarról beszélt, mint a jelenlegi főpolgármester. Jelesül a kiváltságos kevesek M
máj. 16
15:36
Kiderült, miért lesznek agresszívak bizonyos méhek (Hamu és Gyémánt)
Méhek és darazsak között általában úgy teszünk különbséget, hogy még utóbbi viszonylag agresszív, addig előbbi inkább békepárti rovar. Persze a méheknél is akad indulatosabb egyed, de vajon ez mitől alakult így? Erre a kérdésre találta meg most a választ a Illinois-i Egyetem kutatócsapata.
máj. 16
15:36
Felszentelték a sepsiszentgyörgyi vártemplomot (Demokrata)
Kató Béla erdélyi református püspök prédikációjában megköszönte a magyar kormány segítségét.
máj. 16
15:36
Környezetkímélő reform gondolkodás a szépségiparban (Mandiner)
Minden iparágnak megvan a maga ökológiai lábnyoma, a szépségipar bár sokat emlegetett példa, főleg a kemikáliákat használó vegyszer felhasználás miatt, a fodrászat környezeti hatásait igen ritkán vesszük figyelembe.
máj. 16
15:42
Koronavírus - a lezárásokat is elkerülhetővé teheti egy új figyelmeztetőrendszer (Infostart)
A nagyobb számú védtelen egyént tartalmazó közösségekben helyi járványkitörések alakulhatnak ki.
máj. 16
15:48
Lánczi András: Karácsony nem készült el időre a doktorijával, ezért az egyetemi állását meg kellett szüntetni (SzMo)
„Úgy távozott az egyetemről, mint aki képtelen az elvárt teljesítményeket elérni” – írta a főpolgármesterről a Corvinus rektora.
máj. 16
15:50
Koreai és magyar művészek együtt emlékeznek a Hableány áldozataira (SzMo)
Megemlékezés-sorozattal készülnek a Hableány-hajóbaleset évfordulójára. A megemlékezésre közös énekléssel is készülnek, amelyhez most bárki csatlakozhat.
máj. 16
15:54
Egyes helyeken teljesen beállt a főváros közlekedése (Infostart)
A Tour de Hongrie kerékpáros verseny befutója és a pesti rakpart lezárása miatti korlátozások kihatnak a város számos útjának forgalmára.
máj. 16
15:54
Elpusztult Kimbar, Európa legöregebb hím zsiráfja (ATV)
Elpusztult Európa legöregebb hím zsiráfja, Kimbar a Bécsi Állatkertben.
máj. 16
15:54
Magyar Nemzet: Már 2013-ban kérkedett nem létező doktorijával Karácsony Gergely (Mandiner)
A főpolgármester és pártja ezt állította, pedig a politikusnak nincs se Phd-je, sem államilag elismert nyelvvizsgája.
máj. 16
16:00
Időjárás a jövő héten: továbbra sem jön a májusi jó idő, cserébe lesz minden, amiből már elég volt (Blikk)
A jövő héten is változékony lesz az időjárás. A napsütéses időszakok mellett többször várható eső, akár zivatar is, és sokfelé a szél is erős, akár viharos lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
máj. 16
16:06
Megszólalt a Mok az Emmi leveléről: ez csupán látszatkonzultáció, felelősségáthárítás (Blikk)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége szerint az egészségügyi rendszer szerkezetének és működésének átalakítása nem halasztható, de az csak abban az esetben lehet sikeres, ha előkészítése megfelelő szakmai és társadalmi konszenzuson alapul, és biztosítja, hogy a végrehajtásához szükséges egészségügyi dolgozók a pályán maradjanak.
máj. 16
16:06
Hétfőtől új világ jön az oltásokban Magyarországon (Portfolio)
Minden határon túl élő magyart várnak idehaza oltásra, ha máshol azt nem tudja, vagy nem akarja felvenni.
máj. 16
16:06
9 új könyv májusban, amit hiba lenne kihagynod (Glamour)
Hagyományosan a májusi hónap az egyik legerősebb időszak a friss megjelenések szempontjából a könyvpiacon, hiszen ilyenkor már nagyobb számban elkezdenek szállingózni az Ünnepi Könyvhétre időzített kiadványok.
máj. 16
16:12
Felszentelték a megújított sepsiszentgyörgyi vártemplomot (HírTV)
A 15-16. század fordulóján épült késő gótikus templom magyar állami támogatással újult meg.
máj. 16
16:12
Az ÁSZ szerint a DK gazdálkodásáról szóló jelentések elérhetők a számvevőszék honlapján (ATV)
A Demokratikus Koalíció gazdálkodásáról szóló minden jelentés nyilvános és elérhető az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján - közölte Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője vasárnap az MTI-vel.
máj. 16
16:12
Gyurcsány: Karácsony Gergely a DK programjával azonos tervet mutatott be (SzMo)
A DK elnöke szerint „a politikában nincs szerzői jog”, éppen azért dolgoznak, hogy egyre többen gondolják és képviseljék azt, amit ők.
máj. 16
16:12
Pozitív lett a doppingtesztje Péni Istvánnak, mégis indulhat a sportlövő Európa-bajnokságon (SzMo)
A vizsgálat szerint szabotázs történhetett, az ügy kapcsán felfüggesztették Sidi Péter versenyengedélyét.
máj. 16
16:12
Hatoslottó: valaki 225 millió forinttal lett gazdagabb 19. héten (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 19. hét hatos lottó számsorsolását. Lássuk, hogy Fortuna kegyes volt-e hozzád!
máj. 16
16:12
Mi mennyibe kerül? Mennyivel emelkedtek az árak az elmúlt 20 évben? (Növekedés)
Az alábbiakban megvizsgáltuk, hogy mennyivel változtak az élelmiszerek, a ruházati cikkek, a dohányáruk, az utazás és a tartós fogyasztási cikkek árai az elmúlt két évtizedben. A kultúra és szórakozás, a dohányáru és a paradicsom drágult a legjobban, de egy kétfogásos napi menü vagy egy iskolai ebéd is háromszor annyiba kerül.
máj. 16
16:18
A világ legerősebb trónja is belereccsent a járvány új hullámába (Menedzsment Fórum)
Humanitárius katasztrófává dagadt a koronavírus második hulláma Indiában, sorra döntik a globális rekordokat a fertőzés- és áldozatszámok, az egészségügy romokban, szünet nélkül dolgoznak a krematóriumok, de sok gyászoló család így is közterületi hamvasztásokra kényszerül. Eközben a világ legnépszerűbb vezetőjének számító Naredra Modi csak azért mo
máj. 16
16:18
Az OSC legyőzte a címvédő FTC-t és döntős (Infostart)
Az OSC 10-9-re nyert a címvédő Ferencváros ellen a férfi vízilabda ob elődöntőjének harmadik mérkőzésén, ezzel megnyerte a párharcot és bejutott a fináléba.
máj. 16
16:18
Elpusztult Európa legöregebb hím zsiráfja (Mandiner)
A Bécsi Állatkert egykori lakója nagyon magas kort ért meg.
máj. 16
16:21
Friss! Elvitték a Hatoslottót: íme a 19. játékhét nyerőszámai (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2021/19. heti nyerőszámait. Ezen a héten egy szerencsés játékos megütötte a főnyereményt, így a 20. játékhéten 100 millióért játszhatnak majd  a játékosok a hatos lottón.
máj. 16
16:24
Óriási a kereslet: melyek a legmenőbb állások az informatikában? (Piac és Profit)
Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Most annak járt utána a DreamJo.bs, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelöltekn
máj. 16
16:24
Theunsé a záróetap, Damien Howsoné a sárga trikó a Tour de Hongrie-n (Infostart)
Az ausztrál Damien Howson vasárnap megtartotta a sárga trikót a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny záró etapján, a 92 kilométeres budapesti körözés végén Edward Theuns bizonyult a leggyorsabbnak.
máj. 16
16:24
Akár még a személyautókban is lehet jövője az ellendugattyús motornak (autopro)
A motorkonstrukció nagyobb teljesítményt és kisebb emissziót tesz elérhetővé a szokványos elrendezésű erőforrásokkal összevetve.
máj. 16
16:30
Kiújultak a harcok az afgán kormányerők és a tálibok között (HírTV)
Lezárult a ramadán böjti hónapot lezáró háromnapos ünnep idejére elrendelt tűzszünet.
máj. 16
16:30
Puzsér Róbert: Ali baba és a negyven koldus országa (Mandiner)
Rogán Antal hadrendbe állította a negyvenhétmilliós terepjárót hajtó Rákay Fülöpöt, a Porschéjával verető, gépfegyverrel pózoló Kötter Tamást és a Kopasz névre hallgató abszurd alakot.

Keresés