2021. május 5. szerda

máj. 5
0:06
Rekordbevételt hozott össze, de egy cent társasági adót sem fizetett Európában az Amazon (444.hu)
44 milliárd eurós rekord bevételéből sajnos 1,2 milliárdos veszteséget hozott ki a luxemburgi leányvállalat, amelyhez a legtöbb európai országból befolyik az Amazon bevétele.
máj. 5
0:06
7500 néző előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat (444.hu)
A helyiek tesztelés nélkül ülhetnek a lelátókra.
máj. 5
0:06
Szijjártó Péter: Mi soha nem tekintettünk ideológiai kérdésként a vakcinára (444.hu)
A második negyedév során további 4,6 millió vakcina érkezik az országba a Pfizertől.
máj. 5
0:06
Kikerül a dohány és a szesz a maginflációból (Azenpenzem)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) áprilistól módosítja a maginfláció számításához használt termékek és szolgáltatások körét: a jövőben a szeszes italok és a dohányáruk árváltozását már nem veszi figyelembe a mutatószám meghatározásához. A változást követően a maginfláció a teljes infláció 63 százalékát fedi majd le.
máj. 5
0:06
Betörtek Kásler Miklós sárvári házába (Hírklikk)
.
máj. 5
0:07
A Sárvári fürdő 1 hónapig ingyen látogatható egészségügyi dolgozók számára (Spabook)
A Sárvári fürdő a 2020-as évhez hasonlóan, idén is köszönetét fejezi ki az egészségügyi dolgozók felé, ezért 1 hónapig ingyenes belépést biztosítanak számukra. A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő köszönetet mond…
máj. 5
0:07
Kósa Lajos mindenkinél jobban elmagyarázta, mi volt a gond a kormány hazug vakcinatáblázatával (Nyugati Fény)
Összefoglalta táblázatot ért kritikák lényegét.
máj. 5
0:10
Most kiderül, mennyire volt nehéz eddig az idei érettségi – A módusz sok mindenkin kifogott (Blikk)
undefined
máj. 5
0:10
Nagyon erős szél és hidegfrontok jönnek megint, de aztán berobban a nyár (Blikk)
Szerdán és pénteken is átvonul felettünk egy-egy hidegfront.
máj. 5
0:10
Szulák Andi óriási boldogsága. Most árulhatta csak el (Blikk)
Máris ömlenek a gratulációk!
máj. 5
0:10
Óriási! Amerikai egyik államában így veszik rá az embereket az oltásra (Blikk)
„Oltás és egy sör” néven indított programot Phil Murphy, New Jersey kormányzója hétfőn.
máj. 5
0:10
Döbbenetes adatokról számolt be Kásler Miklós: kiderült, volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők 80 százaléka meghalt (Blikk)
Kásler Miklós elmondása szerint a harmadik hullám lecsengőben van, a koronavírus reprodukciós tényezője jelenleg 0,76 százalék.
máj. 5
0:10
Ma lenne 96 éves az Aranycsapat legendás játékosa: megemlékezést tartottak Buzánszky Jenő tiszteletére (Blikk)
Buzánszky Jenőre, az Aranycsapat legtovább élt tagjára emlékeztek kedden délután abból az alkalomból, hogy a kiváló labdarúgó kedden lenne 96 esztendős.
máj. 5
0:10
Eldőlt a nyár egyik legnagyobb fesztiváljának sorsa (Blikk)
2021-ben sem rendezik meg a FEZEN fesztivált - írják közösségi oldalukon a szervezők. A jövőre 25 éves rendezvény a nemzetközi fellépők hiányával és a közönség védettségi igazolványhoz kötődő megosztottságával indokolta a döntést. De egy nyári rendezvénysorozattal készülnek a FEZEN szervezői, és a jubileumi fesztivál szervezése is gőzerővel zajlik.
máj. 5
0:10
Országos gyász: minden előjel nélkül összeomlott a legenda szervezete, már nem tudták megmenteni (Blikk)
Mindössze 72 éves volt!
máj. 5
0:10
Kósa Lajos tökéletesen elmagyarázta, miért félrevezető és tudománytalan a kormány vakcinatáblázata (444.hu)
Elmondta, milyen sarlatán statisztikákból dolgoznak az oltásellenesek. Ezek szerint pont olyanokból, amilyeneket közzétesz a kormány.
máj. 5
0:10
Gyors növekedéssel, de nagy hiánnyal számol a kormány a 2022-es költségvetésben (444.hu)
2022-re is tett félre a kormány a járványügyi alapba, de az egészségügyre általában is többet költene a kormány. A felsőoktatási modellváltás is látszik a költségvetésben.
máj. 5
0:10
Gyárfás Tamást kitiltották minden úszóeseményről (444.hu)
Formálisan még mindig a nemzetközi szövetség alelnöke.
máj. 5
0:10
WHO: Nincs elég bizonyíték, hogy 60 év fölött is hatásos a kínai vakcina (444.hu)
Pedig Magyarországon a Sinopharm oltások több mint 90 százalékát 60 évnél idősebbek kapták.
máj. 5
0:10
A kasszában tartotta az ügyfélpénzeket a Novis? (Azenpenzem)
A már többször elmarasztalt Novis Biztosítót a szlovák felügyeleti hatóság arra kötelezte, hogy a hozzá befizetett díjakat a szerződési feltételek szerint fektesse be. Mindent nem láthatunk még világosan az ügyben, mert több előírás is akad, amit csak később tesznek közzé.
máj. 5
0:10
Az erő legyen veletek: május 4-e, a (nem)hivatalos Star Wars-nap (Hírklikk)
Május 4-e különleges nap a Star Wars-rajongók számára. Magának a dátumnak ugyan semmi szerepe nincs a filmekben, de a május 4-e angolul kiejtve összecseng a Jedik üdvözlésével, ami magyarul „Az erő legyen veled”. Ugyanez angolul „May the Force be with you”, a május 4-ét pedig angolul úgy mondják „May the Fourth”, ami kiejtve megegyezik a Jedi üdvöz
máj. 5
0:11
Stummer János: Szabotálta a Fidesz a nemzetbiztonsági bizottság ülését, ahol a kínai Fudan Egyetemről akartak tárgyalni (Nyugati Fény)
Egyéb elfoglaltságra hivatkozva a Fidesz-tagok nem jelentek meg a tárgyaláson.
máj. 5
0:12
Grófnő lesz Oszvald Marika (Blikk)
Az elmúlt egy hónapban szinte folyamatosan próbált Oszvald Marika, aki négy előadásra is készül a nyáron. A 69 éves színésznő most a legnagyobb kihívásnak a Sissi, a magyar királyné című operettet tartja, amelyben Waldeck grófnőt alakítja, és amelyet június 12-én és 13-án mutatnak majd be a Gödöllői Királyi Kastélyban.
máj. 5
0:14
Rá sem ismerni ezzel a pocakkal: rettentőn meghízott Mark Wahlberg (Blikk)
Pocakot eresztett Mark Wahlberg! Úgy tűnik, az Oscar-díjra is jelölt amerikai színész az elmúlt hetek során nem fordított túlzottan nagy figyelmet arra, hogy régi alakját megőrizze, miközben az otthonában, a koronavírus-járvány miatti karanténban pihente ki az elmúlt évek fáradalmait.
máj. 5
0:14
Időjárás: kiadták a riasztást az ország nagy részére, durva, ami jön (Blikk)
Markáns hidegfront érkezik, sokfelé a viharos szél, néhol a zivatarveszély miatt is figyelmeztetéseket adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Szolgálat.
máj. 5
0:14
Lefagyott a stúdió: Kiborult Ákos, csörömpölt ott minden. Rácz Jenő is elképedt a mozdulattól (Blikk)
Simán kidobták.
máj. 5
0:14
„Gyertek Olaszországba nyaralni!” – Ezt mondta az olasz kormányfő az európai zöldigazolványról (Blikk)
Világos és egyszerű szabályokra van szükség az európai és nemzetközi idegenforgalom újraindítására Mario Draghi olasz miniszterelnök szerint, aki az európai zöldigazolvány június második felétől számított életbe léptetését jelentette be a G20 országcsoport turisztikai minisztereinek tanácskozását követően Rómában kedden.
máj. 5
0:14
Gulyásleves a legöregebb magyar macska kedvence: szinte hihetetlen, de Milcsi már 22 éves – Így tartja karban a gazdája (Blikk)
Megtaláltuk Magyarország alighanem legidősebb cicáját, aki a napjait evéssel és alvással tölti.
máj. 5
0:14
Sportot űz a dögös röplabdás a meztelenkedésből: ezen a fotón csak a megnyert kupa takarja a bájait (Blikk)
Conegliano – Különleges módon ünnepli pályafutása legnagyobb sikereit Joanna Wolosz. A lengyel röplabdázóról aligha lehet állítani, hogy szégyenlős. Ezt legutóbb is bizonyította, miután csapata, az olasz Imoco Volley Conegliano elhódította a Bajnokok Ligája-trófeát.
máj. 5
0:14
Meghalt Gergely András (Blikk)
75 évesen elhunyt Gergely András, a Károli Gáspár Református Egyetem professzor emeritusa.
máj. 5
0:14
Mind meghalunk? Elszabadult kínai rakéta csapódik a Földbe, várhatóan május 10-én – Itt nézheti, hol tart (Blikk)
Elszabadult a múlt csütörtökön fellőtt kínai űrrakéta, a „Hosszú Menetelés 5B”, de legalább van egy weboldal, ahol követhetjük, merre cikázik éppen. Várhatóan május 10-én csapódik majd be, de egyelőre nem tudni, hol. A legutóbbi hasonló esetnél egy elefántcsontparti ipari létesítmény bánta, és isteni szerencse, hogy nem voltak áldozatok.
máj. 5
0:14
Nem jelentek meg a fideszes tagok, ezért nem ülésezhetett a nemzetbiztonsági bizottság Fudan-ügyben (444.hu)
Szabotázsakciónak minősítette a jobbikos elnök a kormánypárti képviselők távolmaradását.
máj. 5
0:14
Szijjártó Péter: Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra (444.hu)
A külügyminiszter az Audi-gyár bővítésének bejelentésén mondott nagyot.
máj. 5
0:14
Félmilliárdért rendeltek "intelligens buborékrendszert" az úszó Eb-re (444.hu)
Jövő héten kezdődik a verseny, a múlt héten szerződtek.
máj. 5
0:14
Ausztria is saját védettségi igazolványt vezet be (444.hu)
A kancellár szerint túl lassan és bonyolult szabályozással készül a közös EU-s dokumentum.
máj. 5
0:14
Budapesti mozi körkép (Hírklikk)
A hatályos jogszabályok értelmében, a moziknak ismét van lehetőségük kinyitni, azonban nem mindegyik mozi él a lehetőséggel. Megnéztük, hogy Budapesten melyik szórakoztató intézmény nyitott ki és melyik vár még a vetítések elkezdésével.
máj. 5
0:15
Origo: Augusztus közepéig biztosan kötelező lesz az oltási igazolvány (Nyugati Fény)
Csak ezzel lehet majd koncertekre és fesztiválokra menni a nyáron.
máj. 5
0:18
Nem gyógyítható Kovács Áron betegsége (Blikk)
Nem telik el úgy nap, hogy ne gondolna rá.
máj. 5
0:18
Szinetár Dóra arckifejezése mindent elárul (Blikk)
Ma kora reggel történt meg.
máj. 5
0:18
Az osztrák kancellár reméli, hogy a járvány után visszaállnak a gazdasági kapcsolatok Szlovákiával (Blikk)
Sebastian Kurz osztrák kancellár reményét fejezte ki Eduard Heger szlovák miniszterelnöknek kedden, hogy a koronavírus-járvány legyőzése után a kétoldalú osztrák-szlovák gazdasági kapcsolatok „gyorsan visszatalálnak a válság előtti szintre és volumenre”.
máj. 5
0:18
Egyszerűen lehetetlen a belépés: lehaltak a Nav oldalai (Blikk)
A könyvelők joggal lehetnek mérgesek, ugyanis lehaltak a NAV oldalai.
máj. 5
0:18
Kiderült, maradhat-e Lipcsében Gulácsi Péter (Blikk)
A Bild című német napilap keddi beszámolója szerint az RB Leipzig labdarúgóklub kezdeményezi a magyar válogatott Gulácsi Péter szerződésének meghosszabbítását.
máj. 5
0:18
Eszékre terveztetett volna négycsillagos szállodát a magyar állam (444.hu)
De az első közbeszerzés valamiért eredménytelenül zárult.
máj. 5
0:18
Mostantól nem veszi figyelembe az alkohol és a dohány árváltozását a maginfláció számításánál a KSH (444.hu)
Ezeknek az árát erősen befolyásolja a jövedéki adó változása.
máj. 5
0:18
Regisztráció nélkül lehet oltakozni Romániában (444.hu)
Az előjegyzéssel rendelkezőknek viszont nem kell várniuk.
máj. 5
0:19
Volt tisztifőorvos: Pillanatokon belül Magyarországon is meg fog jelenni az indiai mutáns (Nyugati Fény)
Dr. Falus Ferenc szerint ezért óvatosnak kell lennünk.
máj. 5
0:22
Nősül Fekete Pákó: Éppen ő az a hölgy, akit elvesz, de van itt még valami (Blikk)
Tényleg bevállaja?
máj. 5
0:22
Orvosbéremelés? Szfe? Ki hallott már arról? Itt az otthonteremtési támogatás! (444.hu)
Decemberben a járvány után ezt látták a legfontosabb eseménynek a magyarok.
máj. 5
0:23
Most érkezett: Orbán bejelentette, mi lesz az alapítványokba szervezett egyetemek küldetése (Nyugati Fény)
Szerinte egy teljesen új magyar egyetemi rendszer jött létre.
máj. 5
0:26
Egy belga traktoros arrébb dobta a 200 éves francia határkövet, mert útban volt neki (444.hu)
Ha nem teszi vissza, össze kell hívni a francia-belga határbizottságot.

Keresés