2021. május 4. kedd

máj. 4
8:45
Yoda mesterrel reklámozza pártját Szabó Tímea (Mandiner)
A nemzetközi Star Wars-nap alkalmából „örvendeztette” meg olvasóit a Párbeszéd politikusa.
máj. 4
8:48
Megdöbbentőek lesznek az áprilisi halálozási adatok (Privátbankár)
A KSH adatai szerint idén márciusban 40 százalékkal többen haltak meg, mint tavaly, de az áprilisi számok még durvábbak lesznek.
máj. 4
8:48
Friss járványhírekkel érkezik az operatív törzs – élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A megszokott időben jelentkezik az operatív törzs a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos információkkal kedden is.
máj. 4
8:48
Leállította az oltást Dánia két vakcinával (HírTV)
Dániában már a második oltóanyagról mondtak le: sem a Johnson and Johnson, sem az AstraZeneca vakcináját nem használják.
máj. 4
8:48
Még két évet kell várni az Apple hajtogatható telefonjára (Portfolio)
2023-ban dobhat piacra az Apple nagy valószínűséggel összehajtható telefont egy iparági elemző szerint, aki azon a véleményen van, hogy a hajtogatható telefonra mindegyik nagy okostelefon-gyártónak szüksége lesz majd, aki nem akar lemaradni. Egy felmérés alapján 15-20 milliós értékesítést vár a hajtogatható iPhone-ra 2023-ra az elemző.
máj. 4
8:48
Célba ért a Volkswagen ID.4 (Auto Pult)
Sikeres bevetésen van túl a Volkswagen ID.4 villanyautó. Nem csupán elindult a mexikói ezermérföldesen, de végig is ért a Baja-félszigeten rendezett versenyen. Ezzel történelmi tettet hajtott végre a VW, ugyanis korábban még soha nem állt villanyautó a Baja 1000 rajtrácsán.
máj. 4
8:48
Átalakítja az autókölcsönzést a chiphiány (vg.hu)
Korábban a kölcsönzők nagyban vásároltak új autókat és egy évig használták. Most a használtautó piacra fókuszálnak.
máj. 4
8:48
Több városban is újra emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben (SzMo)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint a korábbi heteket jellemző csökkenés megállt. A legtöbb vizsgált város szennyvizét stagnáló tendencia jellemzi.
máj. 4
8:51
Eldőlt a müncheni Oktoberfest sorsa: kiderült megrendezik-e a világ legnagyobb sörfesztiválját (Life)
A koronavírus-világjárvány miatt tavaly után az idén is elmarad a müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb sörfesztiválja - jelentették be hétfőn a bajor tartományi fővárosban.
máj. 4
8:51
„Ez bosszantó!” Szalai Ádám komoly önkritikát gyakorolt (Magyar Nemzet)
A Mainz csatára magát ostorozta a Hertha elleni döntetlen miatt, Dárdai Pál a túlélésről beszélt.
máj. 4
8:54
Fokozatos nyitás Európában (HírTV)
Sorra engedélyezik Európában az éttermek és a múzeumok nyitását.
máj. 4
8:54
Tisztelet a tűzoltóknak, ma őket ünnepeljük! (Metropol)
Az elmúlt évben is növekedett az önkéntes tűzoltók száma, hiába veszélyes hivatás ez a foglalkozás. Akár főállású, akár önkéntes a tűzoltó, ma is nagy tiszteletnek örvendenek.
máj. 4
8:54
Percről percre a matematikaérettségiről (Metropol)
Kövesd a SuliLife.hu-val hétfőtől a 2021-es írásbeli érettségi vizsgákat! Tanácsokkal, szabályokkal és megoldásokkal jelentkeznek.
máj. 4
8:54
Izgalmas időszaknak nézünk elébe, akár 10 százalékos esés is jöhet a tőzsdéken (Portfolio)
A Stifel stratégái szerint csúnya részvénypiaci esés jöhet a következő öt hónapban, ha a historikus trendek igaznak bizonyulnak a mostani időszakban.
máj. 4
8:54
Folytatódik az érettségi: ez vár a diákokra ma, ennyi idejük lesz a feladatokra (Pénzcentrum)
Folytatódnak az érettségi vizsgák, ma reggel 9 órától a matematikával. A tárgyból 68 ezren középszinten, és több mint ötezren emelt szinten vizsgáznak. A vizsgák alatt a tegnapi hasonlóan szigorú járványügyi intézkedéseket is be kell tartaniuk a vizsgázóknak, és a felügyelő tanároknak. A mai napon is egy teremben legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodha
máj. 4
8:54
Balaton-átevezés - Már lehet nevezni (HírTV)
Elindult a nevezés az idei Balaton-átevezésre, amelyre július 10-én kerül sor, ezúttal már zamárdi központtal.
máj. 4
8:54
Újabb OTP céláremelés (vg.hu)
A HSBC 17 ezer forintos célárat tűzött ki 12 hónapos horizonton.
máj. 4
8:57
Vegyes hírek az új személyautók piacáról (MMonline)
Az idei első négy hónapban 42 714 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 10 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján. Az egyesület ugyanakkor jelezte, hogy ezeknek az autóknak mintegy 30 százaléka nem kerül belföldi végfelhasználó
máj. 4
8:57
Megvizsgálta a WHO a kínai vakcinát, megdöbbentő következtetésre jutottak (Nyugati Fény)
Erről eddig nem volt szó.
máj. 4
9:00
Ez a vezércsel teheti lehetővé a kínai vakcinával oltottak szabad utazását Európában (Menedzsment Fórum)
Gulyás Gergely miniszter árulta el egy interjúban a titkos tervet. Arról is beszélt, hogy kilenc hónap elteltével újabb oltásra lehet szükség.
máj. 4
9:00
360 körül megtorpant a forint erősödése (Portfolio)
Továbbra is a 360-as lélektani szint körül jár a forint az euróval szemben, vagyis itt megtorpant az erősödés. Nagy kérdés, hogy innen tud-e tovább kapaszkodni a magyar deviza, legutóbb 355 közelében fordult vissza a gyengülés felé.
máj. 4
9:00
Így érzi magát Fejős Éva azután, hogy beoltották (Ripost)
A világjáró írónő beoltatta magát a koronavírus ellen.
máj. 4
9:00
Miller Dávid új szerepben - ezen a területen is keresett (Femcafe)
Miller Dávid az Álarcos énekesben már bebizonyította, hogy akár tehetségkutatót is nyerhetne hangjával, azóta pedig a csatorna egyik vezető arca lett. Most újabb területen tette le a névjegyét.
máj. 4
9:03
Leszakadt egy metrófelüljáró, több autót maga alá temetett (Life)
Leszakadt egy metrófelüljáró hétfő este Mexikóvárosban, legalább tizenöten meghaltak, körülbelül hetvenen megsérültek.
máj. 4
9:03
Íme, a séta jótékony hatásai (Hamu és Gyémánt)
A séta kiváló gyógyszer lehet.
máj. 4
9:03
MNB: Elégedett az IMF a magyar válságkezeléssel (Mandiner)
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) megállapította, hogy a magyar hatóságok gyorsan és határozottan reagáltak a válságra, a monetáris politikai válaszok megfelelőek voltak – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel hétfőn.
máj. 4
9:05
Soha nem látott mértékben lódult meg az amerikai feldolgozóipar teljesítménye (Mandiner)
Áprilisban 14 éve, a felmérések kezdete óta a legnagyobb lendülettel nőtt a feldolgozóipar teljesítménye az Egyesült Államokban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges eredménye alapján.
máj. 4
9:06
Dárdai Pál szerint elkerülték a nehéz lelki helyzetet (Infostart)
Megdicsérte csapatát a hétfőn Mainzban elért 1-1-es döntetlen után Dárdai Pál, a német labdarúgó Bundesligában kiesés ellen küzdő Hertha BSC vezetőedzője.
máj. 4
9:06
A Mr. Coin is 500 000 forinttal támogatja Satoshi szobrát (Kripto Akadémia)
Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a hazai kriptopénz-piac meghatározó szereplői összefogtak, hogy szobrot állítsanak a Bitcoin alkotójának, Satoshi Nakamotonak. A szobrász már dolgozik, a közösségi finanszírozás kampány pedig még fut. A Kripto Akadémia 500 000 forinttal támogatja a projektet, a Mr.…
máj. 4
9:06
Megugrott az ingatlanpiaci befektetések értéke (ProfitLine)
A magyarországi ingatlanpiaci befektetések értéke 179 millió euró volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Cbre, a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata az MTI-vel.
máj. 4
9:06
Itt van Joe Biden világraszóló bejelentése: négyszer több menekültet fogad be Amerika (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy 62500 főre emeli ez Egyesült Államokba éves szinten befogadható menekültek számát, miután több kritika is érte, amiért eddig nem növelte a létszámkorlátot – írja a Reuters.
máj. 4
9:06
Kétségei vannak a WHO-nak a Sinopharm-vakcinával kapcsolatban (ATV)
Az Egészségügyi Világszervezet hatásosnak tartja a készítményt a koronavírussal szemben, viszont bizonytalanok a készítmény hatásainak bizonyíthatóságával kapcsolatban.
máj. 4
9:07
Hatalmasat ugrott az ingatlanpiaci befektetések értéke (Mandiner)
A magyarországi ingatlanpiaci befektetések értéke 179 millió euró volt az első negyedévben, 27 százalékkal több az egy évvel korábbinál – közölte a CBRE, a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan- és befektetési vállalata az MTI-vel.
máj. 4
9:09
Hiába nőtt a forgalomba helyezett autók száma, ezek egy része el sem jut a végfelhasználókhoz (Mandiner)
Az idei első négy hónapban 42 714 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 10 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
máj. 4
9:11
ÁSZ: Erősíteni kell a turizmus válságállóságát (Mandiner)
Indul a nyitás a turizmusban, amelynek erősíteni kell a válságállóságát – hívták fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői az MTI-nek küldött hétfői közleményben.
máj. 4
9:12
Karikó Katalin: "nyáron már strandolni fogunk" (Privátbankár)
Karikó Katalin biokémikus, a Pfizer/BioNTech vakcina egyik feltalálója átmenetileg hazatért, s május 27-ig itthonról dolgozik. A vakcinákról készült táblázatról pedig továbbra is lesújtó véleménye van.
máj. 4
9:12
Így váltak romparkká a fővárosi közparkok: a Városmajorban és a Gellérthegyen jártunk (Metropol)
A Fővárosi Önkormányzat a fenntartásában álló közparkokban a legelemibb karbantartási munkákat sem végezte el. A Metropol munkatársai a helyszínen áldatlan állapotokat találtak.
máj. 4
9:12
Egyre többekre jelentenek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások (Alternatív Energia)
Világszerte egyre növekvő számú emberre, akár milliókra jelenthetnek fenyegetést a gleccsertavak kitörése okozta áradások - figyelmeztetnek a szakemberek.
máj. 4
9:12
Rákapcsolt a versenyhivatal: ezekre a cégekre jobban figyelhetnek majd a következő hónapokban (Portfolio)
Az elmúlt években egyre keményebben lép fel a Gazdasági Versenyhivatal olyan területeken is, mint például a fogyasztóvédelem, ami klasszikusan nem tartozik a versenyhatóságok hatáskörébe. Amíg a hatósági aktivitás fogyasztói szemszögből örömteli fejlemény, addig nagyvállalati oldalról ez milliárdos bírságokat jelenthet akár egy kommunikációs baki v
máj. 4
9:12
Pocsékba megy a bor? Mélyponton a világ borfogyasztása (Agroinform)
A globális borfogyasztás 2002 óta nem volt olyan alacsony szinten, mint 2020-ban. Becslések szerint 234 millió hektoliter, vagyis 23,4 milliárd liter bort ittak meg az emberek világszerte. Ez 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
máj. 4
9:12
Koronavírus: 1000 alatt az új fertőzöttek száma, elhunyt 137 beteg (ATV)
726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045 főre emelkedett.
máj. 4
9:12
Négy százalék feletti növekedés várható (vg.hu)
A makropálya és a fiskális számok is a tervek szerint valósulhatnak meg, ám a deficit laza pályán mozog, ami az adósságcsökkentés ütemét is ronthatja.
máj. 4
9:13
Gyorsult az infláció Törökországban áprilisban (Mandiner)
Az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben, de így is közel két éve nem tapasztalt ütemben nőttek a fogyasztói árak Törökországban áprilisban a helyi fizetőeszköz gyengülésének és a drága nyersanyagimportnak a következtében.
máj. 4
9:14
Megérkeztek a keddi magyar adatok: ezer alatt az új koronavírus-fertőzöttek száma (Portfolio)
726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837  főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma - derül ki a koronavírus tájékoztató honlapról. Elhunyt 137 beteg, így az elhunytak száma 28 045  főre emelkedett. Már több mint 4,7 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A beoltottak száma 4 099 495 fő, közülü
máj. 4
9:14
Erőteljes az ausztrál gazdasági fellendülés (vg.hu)
Nő a belső fogyasztás, javulnak a foglalkoztatási adatok. Emelték a növekedési prognózist.
máj. 4
9:15
Friss hazai koronavírus-adatok: elképesztő változás az új fertőzöttek számában! (Life)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 099 495 fő, közülük 2 157 637 fő már a második oltását is megkapta. 726 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 045 főre emelkedett.
máj. 4
9:15
Hatásos a koronavírus ellen egy orrspray, amely már magyar patikákban is kapható? (Promotions)
A legújabb kutatási eredmények most ezt mondják.
máj. 4
9:15
Ezer alatt az új fertőzöttek száma hazánkban (Demokrata)
Hosszú idő óta ismét ezer alatti a fertőzöttek száma hazánkban.
máj. 4
9:16
Túl sok pénz van a bankoknál, szabadulnának tőle (Portfolio)
Olyan sok pénz gyűlt fel a pandémia alatt az amerikai nagybankoknál, hogy jelenleg azon fáradoznak, miképpen tudnák rávenni vállalati ügyfeleiket arra, hogy ne a bankban parkoltassák a pénzüket – írja a Financial Times.
máj. 4
9:16
Hónapok óta nem volt ilyen alacsony az új fertőzöttek száma (vg.hu)
A beoltottak száma elérte a 4 099 495 főt itthon.

Keresés