Skóciában és Walesben parlamenti, Angliában tanácsi és polgármester-választásokat tartanak csütörtökön. Londonban újjáválasztják a városháza képviselő-testületét és szintén tartanak polgármester-választást.
A Toyota bemutatta az általuk egyenesen a következő időszak egyik legfontosabb európai újdonságaként emlegetett modellt. Eredetileg a tavaly márciusi Genfi Autószalonon debütált volna a Yaris Cross, de a világjárvány miatt egészen eddig kellett várnunk arra, hogy hazánkban rendelhető legyen a típus. Megérte? Ezt majd a tesztet követően eláruljuk, d
Az RTL Híradó riportja szerint az azóta elhunyt daganatos nőt az utolsó hónapokban többször is elszállította a mentő, de mindig rövid időn belül hazaküldték arra hivatkozva, hogy kell a helyen a koronavírus-fertőzötteknek.
Több mint egy hónap után azonosítottak egy koronavírus-fertőzöttet az ausztráliai Sydney-ben, aki valószínűleg helyben kaphatta el a fertőzést. Az ausztrál hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy újabb megbetegedések fordulhatnak elő.
Izraelt is megelőzhetjük belátható időn belül az átoltottságban - mondta hétfőn a KKM államtitkára a parlamentben. Megkérdeztük, hogy lesz-e elég oltópont, ha újra lesznek például a “Pfizer-naphoz” hasonló oltási akciók.
A férje késsel kapargatta, hogy megtudja, mi lehet az. Szerencsére aztán egy internetes kereséssel rájöttek, mit találtak, és értesítették a hatóságokat.
A kínai cégek felvásárlási kedve nemcsak globálisan, de Európában is több éves mélyponton van. A befektetéseket ösztönző tényezők ugyanakkor továbbra is erősek, ami elősegítheti a kínai cégek befektetési kedvének növekedését – állapítja meg a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda elemzése. Tavaly tovább csökkent az Európában megvalósult közvetl
Sikeresen landolt szerdán első ízben a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars- és Hold-utazásra tervezett Starship kísérleti űrhajója, amelynek prototípusai az előző négy kísérlet során mindig felrobbantak.
Egyre több körzetben derül ki, hogy az ellenzéki pártok már az előválasztáson sem indítanak egymásra jelölteket. Mindazonáltal a fővárosban egyes helyeken várható némi tülekedés. Áttekintettük a baloldal számára Budapesten 2018-ban vereséget hozó kerületeket.
Az elmúlt két napban közel kétmilliárd dollár értékben adott el Amazon-részvényeket Jeff Bezos. A cég alapítója egy héttel a negyedéves eredmények közlése utánra időzítette a tranzakciót, miután a számok meghaladták a piaci várakozásokat – írja a CNBC a benyújtott dokumentumokra hivatkozva.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/06/4119/
Májusban is jár a munkáltatói adómentesség a turizmus, a vendéglátás és a szabadidő ágazatban; az adóelengedés több mint 130 ezer dolgozót érint - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.
Jövőbemutató beruházás: a mai napon Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági- és külügyminisztere és Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke a külügyminisztériumban hivatalosan bejelentette a győri szerszámgyár bővítését. A beruházás keretében a jelenlegi gyártócsarnokot 3 800 négyzetméterrel bővítik az exkluzívszériás gyártás szá
A 2021. évi növekedés 5 százalékos lehet, áprilisban a lezárásokkal érintett boltok a nyitásnak köszönhetően már a koronavírus előtti szintekre, a vendéglátás teljesítménye pedig afölé pattant vissza – nyilatkozta a Trend FM-nek, Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán.
A nepáli alaptábor kapcsán egyre több hegymászó mellett már a hatóságok is arról számolnak be, hogy a koronavírusos tüneteket és pozitív teszteredményt produkálók száma is emelkedik: ha járványgóccá válik a tábor, az nagy probléma lesz.
A vártnál nagyobb kereslet mutatkozik az online számlanyitásra a K&H-nál. A lehetőség február közepe óta érhető el, azóta közel 6 ezer ügyfél nyitott mobilon keresztül számlát, vagyis napi átlagban 78 számlát hoztak létre, továbbá több mint 2200 bankkártyát digitalizáltak. A jelenleg közel 600 ezer digitálisan aktív ügyféllel rendelkező K&H újabb b
Mit kellene másképp csinálnunk a járvány után Bagdy Emőke szerint? Aggályos-e adatvédelmi szempontból a vakcinaigazolvány? Lehet egy Le Pené az Élysée-palota? Marion Maréchal az egyetemek szerepéről, magyar politikus egy szlovák pártban, jövőkutatás, a kisföldalatti története, mozizás karantén után – itt az új Mandiner!
Támogatja az Egyesült Államok kormánya azt, hogy a koronavírus-vakcinák gyártói mondjanak le a szellemi tulajdonjoguk védelméről azért, hogy minél hamarabb minél több vakcinát lehessen világszerte gyártani és ezért minél több életet lehessen megmenteni – jelentette be a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) május második felében várható ülésére készülv