Cathy Wood továbbra is minden nap nyilatkozik, posztol, magyaráz, keresik, hívják sok helyre. Kíváncsi vagyok, hasonló utat jár-e majd be sztár-portfóliókezelőként a soha nem változó hitével, mint az örök vészmadár Roubini.
Nemrég írtam arról, milyen segítő szakember milyen kompetenciákkal rendelkezik, ki mit csinálhat, mit nem csinálhat. A cikk után több olvasó feltette a kérdést: ha már pszichológushoz fordul, honnan tudja, ki lesz a számára megfelelő segítő?
Minden év elején fokozott érdeklődés mutatkozik arra vonatkozóan, hogy az öregségi nyugdíj és a korhatár előtti ellátás melletti keresőtevékenység miatt az ellátás folyósítása korlátozásra kerül-e vagy sem.
A szakértők többsége szerint novemberben tetőzhetett az infláció Magyarországon, azonban a felfelé mutató kockázatokat jelzi, hogy a Portfolio szokásos elemzői körkérdésében megjelent a januári áremelkedés erősödő veszélye. 2022 végére a szakértők szerint egyértelműen fellélegezhetünk, visszatérhet a jegybanki célsávba is az infláció, a 3 százaléko
Újabb adathalászatra figyelmezteti a felhasználókat, ezúttal az OTP bank, akik szerint a nevükben próbálnak adatokat ellopni az emberektől. Mutatjuk a részleteket. Rendszerint lehet olyan hírekről olvasni az interneten, ahol nagy cégek, bankok hívják fel a felhasználók figyelmét, hogy valaki jogtalanul, az ő saját nevükben próbál információkat, ese
Elfogadhatatlan kockázatokat foglal magában a NATO esetleges bővítése, és ezekkel Oroszország szembe fog szállni - jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes az Oroszország-NATO Tanács szerdai brüsszeli ülését követően megtartott sajtótájékoztatóján.
A Round Britain & Ireland Race szervezői bejelentették, hogy a klasszikus négykezes kategórián felül megnyitják az indulás lehetőségét a Fully Crewed Class számára. Jelenleg harminc egységnél áll a számláló, közülük nyolc többtestű, így igen izgalmas versenynek nézünk elébe. Mivel az induló hajók száma korlátozott (mindössze 50 hely áll rendelkezés
A Hold már az Ikrek jegyében halad, ahol sokféle érdeklődés merül fel. A nap első felében a Halakban lévő Jupiterrel bezárt quadrát fényszöge túlzásokra, mértéktelenségre, szabálysértésre, tévedésekre hajlamosít, hajlamos lehetsz a szétforgácsolódásra, és képtelen leszel tárgyilagos maradni. Szellemi és fizikai mozgékonyság, kereskedelmi készség je
A beérkezett szőlőiskolai szaporítási és leltárjelentések alapján frissítette a „Szőlőiskolai szaporítások” című áttekintő táblázatot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az adatbázis 84 termelő vállalkozás adatait foglalja össze Abc rendben, számba véve az általuk termesztett fajtákat és klónokat. Célja, hogy segítse az árutermő sz
Egy képzett fizikai dolgozó ma annyit keres, mint egy pályakezdő mérnök, egy teljesen kezdő mérnök pedig sokszor annyit, mint a többéves tapasztalattal rendelkezők, mondta lapunknak Farkas Tamás, a Grafton munkaerő kölcsönző cég üzletágvezetője. Az akut munkaerő-hiány miatt a cégek a kevésbé gyakorlott jelentkezőket is felveszik, akik tudván, menny
A növények életének kritikus szakasza a palántakor, amikor eldől, mennyire lesz erős a felnövekvő egyed. Nem szabad túl korán vetni a zöldségféléket, a kiültetés idejétől visszafelé számolva egy hónappal kezdhetjük a palántanevelést. A fejlődő növénykéknek egyformán kell fényhez, meleghez, vízhez és tápanyagokhoz jutni a harmonikus fejlődéshez, és
Több mint 1015 milliárd forintot utaltak haza 2020-ban a külföldön dolgozó magyarok. Bár az ápolók bére januártól emelkedett, a nyugati munkalehetőségek még mindig elég kecsegtető fizetéseket kínálnak.
Folytatódik a rendőrség Civil Pofátlan(tan)ítás című videósorozata. Több mint kilenc hónapja kötött megállapodást a rendőrség a bpiautosok.hu oldallal, amelynek részeként az oda feltöltött videók a hatósághoz is eljutnak. A mostani összeállítás alapján is eljárás indult számos autós ellen.
Trendfordulót hozott a 2021-es esztendő. Elszálló infláció, emelkedő pénzpiaci hozamok, gyengülő forint és jegybanki kamatemelések jellemezték a tavalyi évet. A főként állampapírokba fektető befektetési alapok portfólióját ez rosszul érintette, a hosszúkötvény-alapok így 10 százalék körüli veszteséggel zárták az évet.
Az európai éghajlati paktum (továbbiakban paktum) egy olyan, az egész Európai Uniót lefedő kezdeményezés, aminek célja, hogy mozgósítsa, cselekvésre ösztönözze a lakosságot, közösségeket a környezet megóvása érdekében. Mindezt az egyéni cselekedet, illetve a fogadalomtétel ösztönzése által. Az Európai Bizottság által elindított paktum az európai zö
A kép, amelyen az esti kék égbolt alatt egy utcarészlet látható, 1961-ben készült Anne-Marie Gillion Crowet, Magritte múzsája és közeli barátja számára, akit apja, Pierre Crowet szürrealista műgyűjtő mutatott be a művésznek.
Mint számos más területen, az ingatlanértékesítésben is a digitalizáció vette át a főszerepet, amihez nagymértékben hozzájárult a koronavírus-járvány is. Magyarországon elsőként valósította meg a teljes ingatlanközvetítési folyamat digitalizálását egy magyar startup, a Livlia, amelynek rendszerében a rendelkezésre álló adatok alapján minden adminis
Csalók próbálnak sms-ben pénzt kérni a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva – közölte a Vöröskereszt. Mint írják, lakossági bejelentés alapján értesültek arról, hogy csalók sms-ben kérnek pénzt a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva. Az sms-ben a voroskereszt.info, illetve a voroskereszt.eu oldalakra próbálják irányítani a csalók a felhasználókat
A Tárgyak Internete (IoT) és az Ipar 4.0 korában egyre fontosabb szerepet játszik az intralogisztika. Az áruk és anyagok pontos mozgatása a hatékony termelés kulcstényezőjévé válik. Az Evocortex mobil szállítórendszerei nem hagyományos eszközökkel látják el ezt a feladatot. Kreatív műszaki koncepciójuk megvalósítása szempontjából is meghatározó a h
A BAMOSZ kalkulátora alapján összegyűjtöttük a kötvényalapok hozamait. A táblázatba a 2021. december 31-i adatok alapján kerültek a kategóriájukban legnagyobb alapok. A hozamokat rendszeresen összegyűjtjük.
Lezárult az Indotek Group tavaly bejelentett ingatlantranzakciója, amelynek értelmében az Indotek Group 5 belgrádi üzleti parkban 11 irodaházat vásárolt meg a Globe Trade Centre S.A.-tól.
A járvány kezdete óta megugrott az ebek száma és a kutyatartók aránya is, főleg a nőknek köszönhetően. A menhelyi állatokat viszont kevesen választják.
Jól indul a nap az utakon: az országos gyorsforgalmi és főúthálózaton baleset vagy jelentősebb torlódás nem zavarja a közlekedést. Egyelőre jó tempóban, különösebb fennakadás nélkül lehet autózni.
A dél-koreai Hyundai Motor Group konszern közzétette 2022-es tervét. Úgy kalkulálnak, hogy a teljes cégcsoport által összesen értékesített jármű száma várhatóan eléri a 4,32 milliót, ami 8%-os növekedésnek felel meg az idei eredményekhez képest. Abszolút értékben ez 320 ezerrel jelent többet 2021-hez képest. Ugyanakkor vannak más fontos célok is a
A szerdán bejelentett lengyel akvizíció nem befolyásolja a vállalat korábban meghirdetett osztalékfizetési képességét - mondta Világi Oszkár, a Mol-csoport Innovációs üzleti vezetője és igazgatósági tagja online háttérbeszélgetésen szerdán.
A 3 évvel ezelőtti szintekhez képest még mindig jóval kevesebben mennek el külföldre nyaralni az év elején, de azért az utazni vágyók kezdenek hozzászokni a rendkívüli helyzethez, és aki menni akar, az felvállalja a gyakran változó járványügyi helyzethez való alkalmazkodást. Az utazási irodák szerint sok ember kezd belefásulni a koronavírus újabb é
Napenergiával működő víztisztító, akkumulátor aloe vera növényből, környezetbarát energiára váltó halászok – többek között ezek az innovációk bizonyultak a legjobbaknak az elmúlt évek Schneider Go Green versenyein. A Schneider Electric fenntarthatóság témájú innovációs versenyére a felsőoktatásban tanuló magyar diákok jelentkezését is várják, a tét
Az egyik leggyakoribb félelem és tévhit a vegán étrenddel kapcsolatban, hogy az ember a hús nélkül nem visz be elég fehérjét. Ez azonban teljesen alaptalan felvetés, hiszen rengeteg olyan fehérjeforrás van, ami teljesen vegán, és itt egyáltalán nem kell egzotikus, nehezen beszerezhető, esetleg drága alapanyagokra gondolni.
109 kilogramm volt a súlya, amikor az oltár elé sétált. Évekig gyorséttermi ételeken, fagyin és nassolnivalókon élt, a lagzi után viszont életmódot váltott.