A lovak természetüknél fogva szabadon élő, szociális, legelő növényevők. Egészségük megőrzése érdekében alapvető fontosságú a megfelelő mennyiségű mozgás, ezt az igényüket legtermészetszerűbb tartásmóddal, a legeltetéses tartással könnyen kielégíthetjük. A legeltetésnek kedvező hatása van a patamechanizmusra és az emésztés megfelelő működésére is.
Az angliai középiskolákban a tanulókat arra fogják felszólítani, hogy a jövő héttől, a karácsonyi szünetről visszatérve viseljenek maszkot, hogy útját állják a koronavírus omikron variánsa egyre nagyobb mértékű terjedésének - közölte Nadhim Zahawi oktatási miniszter vasárnap.
Ha az éves infláció mértéke meghaladja az 5 százalékot, akkor novemberben kompenzáció vagy nyugdíjemelés jön, de a szakértő szerint évközi rendkívüli emelésre is sor kerülhet.
Gyengült a forint 2021-ben: 1,3 százalékkal az euróval, 9,3 százalékkal a dollárral és 6,0 százalékkal a svájci frankkal szemben. December 31-én 368,87 forintos eurójegyzésen és 324,48 forintos dollárjegyzésen fejezte be az évet a forint, a svájci frank jegyzése pedig 355,55 forinton állt.
A petíció szerint Blairt személyes felelősség terheli számtalan ártatlan civil haláláért, emiatt inkább háborús bűncselekmények vádjával kellene törvény elé idézni.
Szerintünk meglehetős önkritikára vall, ha valaki a hétköznapi hősökre vonatkozó kérdésnél megemlíti a barátját a saját menstruációja előtti napokban. De persze ennél sokkal komolyabb dolgok is kiderülnek a WMN-csapat újabb tagjának Proust-kérdőívéből.
Idő előtt megszakította útját az Aida Nova tengerjáró üdülőhajó vasárnap Lisszabonban a fedélzetén azonosított több tucat, koronavírusos fertőzött miatt.
Vannak, akik szeretik és vannak, akik nem, az viszont tagadhatatlan, hogy szinte a világ minden táján a tradicionális ételek alapját képezi a fokhagyma. De vajon mit tegyünk akkor, ha sokat vásároltunk belőle? Egy háziasszony megtalálta a tökéletes módszert!
Több mint 200 ezren írták alá vasárnap délutánig azt a petíciót, amely Tony Blair egykori brit munkáspárti miniszterelnök lovagi címének visszavonását követeli.
Ha azt gondolod, hogy már mindent láttál Olaszországban, hát tévedsz: mindig szolgálnak újabb és újabb eseménnyel, látnivalóval. A 2021-es év az olasz nyelv atyjának méltó megünneplésével telt. Dante hétszáz éve halott, de élőbb, mint valaha. Az eseménysorozat idén is folytatódik.
Éppen negyven éve jelent meg a legrangosabb hazai szamizdat folyóirat, a Beszélő. Haraszti Miklós, a lap egyik korabeli szerkesztője ebből az alkalomból érdekes összevetést tett a nyolcvanas évek és a mostani nyilvánosság szerkezetével kapcsolatban. A nyilvánvaló különbségek mellett komoly hasonlóságok is tetten érhetők a két korszak között.
- Január 3-án indul a Keresztanyu harmadik évada, amelyben feltűnik Bede-Fazekas Szabolcs is. A színész eddig tucatnál is több sorozatban szerepelt már, igazi rekordernek számít ez lesz a tizenhatodik, amelyben feltűnik.
Magyarországon bejegyzett cég magyarországi munkavállalóival egy másik EU-s tagállamban szeretne fém- és építőipari munkákat vállalni, EU-s tagállami helyszíni munkavégzéssel, azaz kiküldetéssel. A Magyarországon bejelentett munkavállalók esetén elég a külföldi kiküldetés esetén járó napidíj figyelembevétele, vagy van más is, amire ügyelni kell? –
Hawking szerint a sötét anyag fekete lyukakból állhat, de eddig ezt nem lehetett megvizsgálni. A James Webb űrteleszkóp tud majd olyan adatokkal szolgálni, amelyek alapján a brit tudós elmélete.
Több mint 200 ezren írták alá vasárnap délutánig azt a petíciót, amely Tony Blair egykori brit munkáspárti miniszterelnök lovagi címének visszavonását követeli.
A villamos energia ára Magyarországon 2022-ben az egyetemes szolgáltatóknál. Cikkünkben az egyetemes szolgáltatók lakossági villamos energia díjait mutatjuk be (MVM Next Zrt. és E.ON). Az árak Ft/kWh-ban vannak feltüntetve (forint per kilowattóra) annak függvényében, hogy éppen milyen villamos energia tarifát alkalmazunk. A villanyáram tarifái az e
A következő napokban még többfelé mérhetnek 10 fok körüli értékeket, de már elkezd téliesebbre fordulni az időjárás. Lehűl az idő, a hét második felében néhol komolyabb mínuszok is lehetnek és valahol a maximum is fagypont körül alakul. A héten napsütésre, esőre, néhol hózáporra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat ország
Most, hogy a kert téli pihenőre tért, a szerszámok is elcsöndesedtek – kivéve a huncut hólapátot és az izgága hóseprőt –, itt az idő, hogy előkerüljön a kerti irodalom. Ha lemegy a nap, remek program bekuckózni és olvasgatni jótollú írók nemes és felemelő gondolatait a kertről. Kedvenceimből ajánlok néhányat. És amiért szeretem ezeket: a kertekben,
Idő előtt megszakította útját az Aida Nova tengerjáró üdülőhajó vasárnap Lisszabonban a fedélzetén azonosított több tucat, koronavírusos fertőzött miatt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Krónikus sebek szinte tökéletes gyógyítására és eltüntetésére lehet alkalmas az első olyan mesterséges bőr, ami a természetes rétegekből hármat is pótolni képes: a hypodermiszt (bőralját), a dermiszt (irhát) és az epidermiszt (felhámot). A The Engineer beszámolója szerint a Birminghami és a Huddersfieldi Egyetem kutatói fejlesztették ki azt a biony
Az egykor rendkívül népszerű, és három választáson is győztes Blair megítélésén sokat rontott, hogy miniszterelnöksége alatt Nagy-Britannia a hatalmasra duzzadt társadalmi tiltakozás ellenére részt vett az Irak ellen 2003-ban indított háborúban.
- Bár esküvőt, s közös otthonuk felépítését tervezte Vámos Erika és párja, Laci, a műsorvezető mégis szingliként kezdi az évet. Lapunk megkereste a tévést, aki december közepén közel egy hónapos utazásra indult, ám feltűnt, hogy minden fotón egyedül szerepel. Kiderült, hogy szakított párjával.
A következő napokban még többfelé mérhetnek 10 fok körüli értékeket, de már elkezd téliesebbre fordulni az időjárás. Lehűl az idő, a hét második felében néhol komolyabb mínuszok is lehetnek és valahol a maximum is fagypont körül alakul. A héten napsütésre, esőre, néhol hózáporra is készülni kell - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat orszá