Hosszabb időre stabil határőrizeti rendszert kell kialakítani, ezért a kormány foglalkozik azzal, hogy milyen változtatásokat hajtson végre - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Fél szemére elveszítette a látását, koponyasérülést szenvedett, miután átgyalogolt Tászler Melindán egy ló, mégis újra szabadidomítással foglalkozik és fellépéseket vállal patásaival.
Bevételeik ilyen mértékű emelkedését még sosem várták a cégek, derül ki egy friss felmérés eredményeiből. Ennek ellenére hat ponttal csökkent a mutató értéke, a cégek optimizmusa mind a makrogazdaságra, mind saját teljesítményükre vonatkozóan érdemben csökkent. A várakozások mérséklődését feltehetően a negyedik hullám jelentette bizonytalanság oko
Márciustól jönnek az időalapú jegyek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain, de még ezelőtt a jól ismert, hagyományos vonaljegy is elérhetővé válik digitális formában.
A NATO elküldte írásbeli válaszát Oroszország biztonsági garanciaigényeire - jelentette be Jens Stoltenberg a szövetség elnöke szerda esti sajtónyilatkozatában
Véget ért az amerikai jegybank kétnapos januári kamatdöntő ülése, amelyen nagy meglepetés nem született. A jegybank nem emelt kamatot, de előre vetítette a kamatemelést, amely "hamarosan esedékes lehet". Ezen kívül megemlítették a mennyiségi szigorítást is a közleményben. Jerome Powell elnök 20:30-kor tart sajtótájékoztatót, az eseményt élőben tudó
A feleségére való tekintettel nem beszélt eddig - mondta. Bevallotta, hogy voltak gondjaik, és érzi a saját felelősségét is. Ugyanakkor Edina posztjának módja meglepte.
Egyetlen bolgár katona sem fog részt venni egy Ukrajna területén zajló, esetleges hadműveletben - jelentette ki Sztefan Janev bolgár védelmi miniszter szerdán a parlamentben.
Több mint tíz éve nem volt olyan kevés álláskereső Franciaországban, mint 2021 végén. A munkanélküliség rekordmértékű csökkenése eltörölte a koronavírus-járvány miatt 2020-ban regisztrált jelentős emelkedést - derül ki a francia munkaügyi hivatal által szerdán közzétett adatokból.
A párizsi divathét egyik legemlékezetesebb pillanatát a monacói királyi család elbűvölő tagja, Grace Kelly unokája biztosította. Charlotte Casiraghi nyitotta meg a Chanel bemutatóját, nagy belépőjét pedig biztosan nem felejtjük el egyhamar.
Fentről minden kicsit más. A fotós megmutatja a varázslatos Esztergom, Visegrád, Nagymaros és Zebegény látképét, miközben mesél arról is, mi minden történt mindeközben odalent.
Válaszoltak az amerikaiak Oroszországnak. Anthony Blinken külügyminiszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy komoly diplomáciai útvonalat jelöltek ki, miután a moszkvai fél megtorlással fenyegette meg a nyugati országokat.
Az Egyesült Államok támogatta szíriai kurd haderő - állítása szerint - teljes ellenőrzése alá vonta szerdán az Iszlám Állam terrorszervezet által ostromlott nagy börtönt.
Véget ért az amerikai jegybank kétnapos januári kamatdöntő ülése, amelyen nagy meglepetés nem született. A jegybank nem emelt kamatot, de előre vetítette a kamatemelést, amely "hamarosan esedékes lehet". Ezen kívül sok szó esett a mennyiségi szigorításról is. Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón szigorú hangnemet ütött meg: a Fed elkötelezettnek
Romániában a kiértékelt koronavírustesztek számának növekedésével összhangban megugrott szerdán az egy nap alatt kimutatott új fertőzöttek száma, ráadásul az egészségügyi ellátást a személyzet megbetegedése is veszélyezteti.
A február elsején életbe lépő élelmiszerárstopról a vásárlókat információs táblákon is tájékoztatnia kell a boltoknak - az erről szóló rendelet, a használandó logó és arculat hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.
A Nato elküldte írásbeli válaszát Oroszország biztonsági garanciaigényeire - jelentette be Jens Stoltenberg a testület elnöke szerda esti sajtónyilatkozatában.
Több mint 1200 kilométert tett meg a skót kislány üzenete a vízbe dobása óta. 25 évvel később a megtaláló visszajuttatta a feladónak a levelet, aki felnőve jót nevetett gyerekkori sorain.
Ha csak egy húsos fogást növényire cserélsz, az üvegházhatású gázok kibocsátásából annyit takarítasz meg, amennyi a telefonod feltöltéséhez két év alatt elhasznált energiával egyenlő.
A 15. és 18. század közötti boszorkányüldözéseket elítélő állásfoglalást szavazott meg nagy többséggel a katalán autonóm parlament szerdai ülésén Barcelonában.
A bizonyos alapvető élelmiszerek esetében február elsején életbe lépő élelmiszerár-stopról az érintett üzletek kötelesek tájékoztatni a vásárlókat, meghatározott plakátokkal, meghatározott helyen - derül ki a szerdai közlönyből. A boltoknak 3 munkanapjuk maradt arra, hogy a Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök által közzétett arculati kézikönyv
Tavaly 3,6 százalékkal, 1 milliárd 912 millió tonnára nőtt a világ acéltermelése, miután egy évvel korábban 0,9 százalékkal csökkent a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) honlapján szereplő adatok szerint.
A február elsején életbe lépő élelmiszerárstopról a vásárlókat információs táblákon is tájékoztatnia kell a boltoknak - az erről szóló rendelet, a használandó logó és arculat hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben.
Cseh tulajdonba került a TA3 szlovák kereskedelmi hírtelevízió, amely eddig Ivan Kmotrík szlovák vállalkozó Grafobal nevű pénzügyi csoportjának tulajdonában volt - jelentette szerdán a CT24 közszolgálati cseh hírtelevízió. A közlés szerint a TA3 új tulajdonosa Michal Vorácek cseh vállalkozó Blueberg Media csoportja.
A Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint tavaly 71 százalékkal nőtt az elektromos autók száma Magyarországon, így jelenleg már több mint 21 540 tisztán elektromos autó közlekedik az ország útjain.