2022. január 27. csütörtök

jan. 27
12:48
Tilos a próbamunka, a próbaidő alatt lehet tesztelni a munkavállalókat (Adózóna)
A próbaidő nevében szerepel a rendeltetése, ami az, hogy a munkáltató és a munkavállaló kipróbálják egymást, és ettől tegyék függővé a jövőbeli együttműködésüket. Ha bármelyik félnek nem felelnek meg a munkaviszony körülményei, a másik fél mentalitása stb., akkor indoklás nélkül azonnal felmondhatják a szerződést. Éppen ezért sem felel meg a törvén
jan. 27
12:48
Legolvasottabb hírportálok Magyarországon (ProfitLine)
A 15 és 40 év közöttiek közel száz százaléka netezik, azonban a 75 év felettiek közül kevesen – derül ki egy új dokumentumból, amit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa fogadott el e heti ülésén. A grémium több vidéki rádiós pályázatnál is eredményt hirdetett.
jan. 27
12:48
Felverték a termelői árakat: drágulással indul az év az élelmiszerpiacon (Portfolio)
Drágult a nyerstej, a tejtermékek, a tojás és borsosabb áron kínálták a csirkemellet is a tavalyi év végén, valamint emelkedett a burgonya termelői ára az év első heteiben a Budapesti Nagybani Piacon az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint, amely alapján nőtt a paradicsom és a spanyol tölteni való paprika ára is. Míg a citrusfélék közül némileg
jan. 27
12:48
Majdnem kész az ellenzéki lista; Márki-Zay Péter MMM-es szövetségesei nem kapnak kvótát, az MSZP, a P és Momentum listás helyeinek arányáról egyezkednek még a… (ATV)
Újabb találkozót tartottak az ellenzéki pártvezetők – a miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter nélkül, de tudtával – tudta meg az atv.hu. A közös lista majdnem kész van, de még akadnak nyitott kérdések. Az LMP frakcióalakítási garanciát kapott a DK-tól, a Jobbiktól és a Momentumtól; kompromisszum jöhet a Márki-Zay által támogatott roma jelöltek ügyé
jan. 27
12:48
Új klip: „Édesapámat akartam mindig lenyűgözni a zenémmel” - Lobó-Szalóky Lázár megható emlékei gyerekkorából (SzMo)
A Dirty Slippers zenekar frontemberének a Magány és én új dalához különleges látványvilágú videó készült.
jan. 27
12:48
Volner Párt: Az uniós országok másolják, a baloldal támadja a rezsicsökkentést (Demokrata)
Márki-Zay Péter a magyar rezsicsökkentést „hülyeségnek tartotta.”
jan. 27
12:48
Kínos magyarázkodásba kezdett Karácsony Gergely (Demokrata)
A főpolgármester nem volt hajlandó egyértelmű választ adni Barts Balázs prémiumára vonatkozóan.
jan. 27
12:48
Munkáspárt – Európai Baloldal az ukrajnai konfliktusról: Nem kérünk a tőkések újabb háborújából! (Mandiner)
„Hazánk és az EU nem támogathatja sem az oroszországi oligarcha-kapitalista rezsim, sem a nyugati tőkés elit agresszív terjeszkedési törekvéseit” – fogalmaz közleményében a kommunista párt.
jan. 27
12:48
Novák Katalin megmagyarázta, miért írta korábban, hogy az ápolók és a tanárok fizetése “röhejes” (Nyugati Fény)
Próbálta menteni a menthetőt.
jan. 27
12:54
A Fővárosi Választási Bizottság tagját is megfigyelték a Pegazussal (Menedzsment Fórum)
Vértesy László évek óta tagja a testületnek, 2018-ban pedig a Jobbikhoz közel álló Civitas Intézetet vezette.
jan. 27
12:54
Hivatalos: a magyar választásokig biztosan nem blokkolják az uniós pénzeket (Blikk)
A bizottság nem hajlandó addig elindítani hazánkkal szemben a jogállamisági mechanizmust, amíg annak törvényességéről nem dönt az Európai Bíróság.
jan. 27
12:54
Élelmiszerárstop: túlárazás esetén rögtön bírságol a hatóság (Portfolio)
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem. A kijelölt termékeket a tavaly október közepinél drágábban kínáló, az előírt mennyiséget készleten nem tartó vagy a tájékoztatásban mulasztó kereskedő az első jogsértést sem ússza meg figyelmeztetéssel
jan. 27
12:54
Törvényben rögzítették az üzemanyagok és az élelmiszerek áfájának csökkentését – de nem itthon (Agroinform)
Lengyelországban februártól nullára csökken a földgáz és a műtrágya áfája.
jan. 27
12:54
„A sportoló gyerek is elsősorban gyerek, és csak másodsorban sportoló” (444.hu)
A Hintalovon kutatása azt kéri a felnőttektől, meséljék el, milyen kellemetlen élményeik voltak sportolás közben gyerekként. A MOB-bal közös program célja, hogy egy új gyermekvédelmi irányelvet dolgozzon ki.
jan. 27
12:54
Ez történt a magyar divatban 2021-ben (Glamour)
Ugye te is szereted a magyar divatot és támogatod vásárlásaiddal a hazai alkotókat? Ha igen, akkor biztosan tudni szeretnéd, mi történt az elmúlt évben, 2021-ben a magyar divat területén, mik azok a látványos és hosszú távon eredményt hozó történések, támogatások, melyek segítik a számunkra is olyan fontos szegmens életét.
jan. 27
12:54
Rákosak lettek japán fiatalok, beperelték a fukusimai atomerőművet (SzMo)
Csernobil után máig a fukusimai volt a legsúlyosabb atomkatasztrófa, amelynek több mint 18 ezer áldozata volt.
jan. 27
12:54
Magyarország ma szabadabb és demokratikusabb, mint a Gyurcsány-korszakban (Demokrata)
A Századvég vizsgálta, hogy a magyarok a baloldali vagy az Orbán-kormány alatt érezték-e jobban magukat.
jan. 27
12:54
Az új búza jobban tarthatja az árát, mint az új kukorica (Mezőhír)
Idén a termés kukoricából bőséges lehet, búzából pedig szűkös. Az árakra a háborús veszély is kihat.
jan. 27
12:54
A németek kínjain hízik kövérre a dán sertésexport (Agrárágazat)
Szinte nullára vágta a német sertéshús-exportot az afrikai sertéspestis – a dánok pedig rögtön betörtek az ázsiai piacaikra.
jan. 27
12:54
Új, 11 méteres kaszakombináció a szlovén Sip-től (GépMax)
Az innovatív hajtáslánc nagy, 11 méteres munkaszélességet lágy indítást tesz lehetővé a kaszakombináció számára.
jan. 27
12:54
Románia egyre nagyobb mértékben importból fedezi élelmiszerszükségletét (Magyar Mezőgazdaság)
Románia az ötödik legnagyobb, 13,5 millió hektárnyi mezőgazdasági termőterülettel rendelkezik az Európai Unióban, azonban egyre nagyobb mértékben élelmiszerimportra szorul - mutatott rá az Economica.net gazdasági portál a statisztikai intézet (INS) elemzését ismertetve.
jan. 27
13:06
Nem jó hír, áttörte az 5 százalékos lélektani határt a 20 éves lejáratú államkötvény átlagkamata (Piac és Profit)
A meghirdetett mennyiségnél 5 milliárd forinttal alacsonyabb összegben, 55 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
jan. 27
13:06
3 étel, amelyekkel könnyedén elégethetjük a zsírt (Blikk)
Tanulmányok bizonyítják, hogy az anyagcsere fokozása segíthet a testzsírvesztésben. A piacon kapható „zsírégető” kiegészítők többsége azonban vagy nem biztonságos, vagy egyszerűen hatástalan. Szerencsére számos természetes élelmiszer és ital bizonyítottan növeli az anyagcserét és elősegíti a zsírégetést.
jan. 27
13:06
Pajzsmirigyrákos fukusimai fiatalok tömörülnek pertársaságba (Infostart)
Egyértelmű összefüggést látnak betegségük és az atomerőmű 2011-es katasztrófája között.
jan. 27
13:06
„Sajnos, ezek egyszerűen embertelen körülmények itt” – A magyarokat okolja legnagyobb sztárja sérüléséért az izlandi kézisek szövetségi kapitánya (Blikk)
A tréner arra utalt, hogy férfi kézilabda Eb során a pozitív koronavírustesztet produkáló játékosokat szigorúan elkülönítik a többiektől, a karanténban lévő játékosoknak pedig nincsenek lehetőségük kimozdulni vagy edzeni.
jan. 27
13:06
Szívszorító történet terjed az interneten: egy kétségbeesett budapesti férfi keresi ellopott családi emlékét – Talán Ön is segíthet! (Blikk)
Nagymamája imakönyvét lopták el a lakásából, ezért most a közösségi oldalán kért segítséget egy budapesti férfi.
jan. 27
13:06
Feltétel nélküli tűzszünetről állapodtak meg a normandiai négyek (HírTV)
Az orosz és ukrán felek Németország és Franciaország közvetítésével tárgyaltak Párizsban az ukrajnai válságról.
jan. 27
13:06
Rasszizmussal és etikátlan viselkedéssel vádolják a WHO egyik igazgatóját (Portfolio)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenlegi és egykori alkalmazottjai rasszista, etikátlan és sértő viselkedéssel vádolták meg a szervezet nyugat-csendes-óceáni térségért felelős igazgatóját - írta az AP amerikai hírügynökség csütörtökön belső dokumentumokat ismertetve. Az érintett tagadja a vádakat.
jan. 27
13:06
Nem látja az ellenzék, hogy küzdene az infláció ellen Matolcsy (ATV)
A fiskális és monetáris politika megújítását, valamint a magyar emberek és Magyarország érdekeinek megfelelően működő Magyar Nemzeti Bankot (MNB) ígértek ellenzéki politikusok csütörtökön sajtótájékoztatón ellenzéki választási győzelem esetére.
jan. 27
13:06
Fenntarthatatlan irányba tart a napelem-forradalom? (444.hu)
Hiába egyre olcsóbb a napenergia, és hiába termelünk egyre több áramot megújuló forrásból, az sem mindegy, hogy kik és milyen formában termelik ezt az áramot.
jan. 27
13:06
Ismerd meg a modern művészet utánozhatatlan mesterét - Paul Cezanne-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban (Femcafe)
A kiállítás 2022. február 13-ig tekinthető meg, s egészen új szemszögből közelíti meg a művészetével a modernizmust is megelőlegező francia festő életművét: azt vizsgálja, milyen kapcsolat fűzte össze Cezanne-t és az európai avantgárdot a 20. század első évtizedeiben.
jan. 27
13:06
Novák Katalin: Maradok, aki vagyok (Mandiner)
Interjúnkban a Fidesz államfő-jelöltjével beszélgettünk az LMBTQ-kérdésről, az államfőjelöltségről és a környezetvédelemről.
jan. 27
13:12
Magyar tini kerülhet a Manchester Cityhez, elindult a folyamat (Infostart)
Ötmillió euró landolhat az MTK kasszájában. Lesz azért egy-két köztes állomás.
jan. 27
13:12
Terjed az antiszemitizmus a világon (HírTV)
Elítélte az antiszemitizmus terjedését az Ensz főtitkára a holokauszt emléknap alkalmából tartott beszédében.
jan. 27
13:12
Akár több tízmillió forint befektetésre is szüksége lehet a fejlődő vállalkozásoknak (ProfitLine)
Vannak olyan induló és nemrégen alapított cégek, amelyek pár millió forint tőkéből el tudják érni céljaikat, ám nem ez a jellemző. Ahhoz, hogy a vállalkozások megvalósíthassák fejlesztési terveiket és marketingkampányokat indíthassanak jellemzően több tízmillió forintra van szükségük – derül ki a K&H kutatásából.
jan. 27
13:12
A válság előtti szinten a spanyol munkanélküliség, de még mindig magas (Portfolio)
Spanyolországban a munkanélküliségi ráta 13,3 százalékra csökkent 2021-ben, a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság előtti szintre mérséklődött - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtöki jelentésében.
jan. 27
13:12
Bús Balázs úgy érzi, jobban tudja segíteni az óbudaiakat az NKA alelnökeként (ATV)
„Én akár parlamenti képviselőként, akár az NKA alelnökeként, de a jövőben is a kerületiekért fogok dolgozni” – emeli ki Facebook-posztjában a politikus.
jan. 27
13:12
A magyar sztárénekes nagyon lealázta Kulcsár Edina dalát – Ez még Puzsér Róbert stílusától is nyersebb (Promotions)
Kulcsár Edina dala iszonyatosan népszerű, de ez nem jelenti azt, hogy jó is.
jan. 27
13:12
Lemaradóban a hazai startup ökoszisztéma (MMonline)
Bár viszonylag jó éve volt tavaly a hazai startup ökoszisztémának, régiós összevetésben mégis egyre nagyobb lemaradásban vannak a magyar sikertörténetek – írja elemzésében a Startup Hungary. A szervezet idén ismét elkészíti jelentését a szektorról, a Hungarian Startup Report nem csak az adott év eredményeit rögzíti, hosszú távon a szegmens fejlődés
jan. 27
13:12
Megjelent Tucker Carlson filmje Soros és a magyar kormány küzdelméről (Demokrata)
A film a Soros-hálózat migrációs és LMBTQ-propagandájának módszereit mutatja be.
jan. 27
13:12
Uniós zöldigazolványt akart intézni aranyhörcsögének egy román nő (Mandiner)
Elmagyarázták neki, hogy állatok esetében nincs szükség ilyen dokumentumra.
jan. 27
13:14
Spanyolországban belpolitikai konfliktust okoz Ukrajna katonai megsegítése (HírTV)
Vadászgépeket és hadihajókat küld Spanyolország Bulgáriának és Ukrajnának.
jan. 27
13:24
Indokolt esetben hívjuk a mentőket a betegekhez (WebBeteg)
Számos olyan életveszélyes helyzet van, amikor azonnali orvosi beavatkozásra, a mentők értesítésére van szükség. Ám sok esetben hívják a mentőket olyan betegekhez is, akiknek ellátását a háziorvossal vagy szakorvossal telefonon is lehetne egyeztetni, a segítő tájékoztatást követően pedig megvárni a vizsgálatot.
jan. 27
13:24
Sosem szabott még ki annyi bírságot a Versenyhivatal, mint tavaly (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette a tavalyi év eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről, amelyet online szakmai konferencia keretében mutatott be a közönség számára.
jan. 27
13:24
Ebben a megyében keres a legjobban egy bolti eladó: nem a fővárosban a legjobbak a bérek (Pénzcentrum)
A megyék boltos eladóinak bérei egy kivétellel elmaradnak az országos átlagtól. Budapesten is. Novemberre persze majdnem mindenütt emelni kellett év közben is, visszaköszönt a munkaerőhiány. A bolti eladók megyés bérollója 118 ezer forint, Fejér és Nógrád között - írja a blokkk.com.
jan. 27
13:24
Az Alkotmánybíróság szerint nem sértették meg a dudálós tüntetők alkotmányos jogait (444.hu)
Úgy vélik, a bíróság nem hibázott, amikor a KRESZ megsértéseként értékelte a dudálást.
jan. 27
13:24
Gyula ingyen átadta az államnak az Alföldvíz Zrt.-ben lévő részesedését (Agroinform)
A cég 2019-es üzemi eredménye 647,8 millió forint veszteség volt.
jan. 27
13:24
Az orosz autósokat is érintheti az Ukrajna körüli konfliktus (Autószektor)
Egészen a közelmúltig az ukrajnai válságot kizárólag politikai és gazdasági szempontból érzékelték a közemberek. Mostanra azonban kiderült, hogy az orosz autósoknak is lehetnek gondjaik – írja az Avto Vzgljad című orosz autós szaklap. Az ukrajnai válság eddig a gáz-, politikai és gazdasági vitákra korlátozódott. Ha azonban a helyzet valóban eszkalá
jan. 27
13:24
Az európai élmezőnyben szerepel a fővárosi állatkert egy értékelés szerint (Magyar Mezőgazdaság)
A hazai állatkertek közül az első, Európa 126 vezető állatkertje közül pedig a 15. helyen áll a Fővárosi Állat- és Növénykert az európai állatkertek nem hivatalos ranglistáján, az úgynevezett Sheridan-listán - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
jan. 27
13:26
Az EU megtámadja Kínát a WTO előtt (Portfolio)
Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) keretében eljárást kezdeményezett Kínával szemben a Litvániát érintő diszkriminatív kereskedelmi korlátozásai miatt, amely az EU egységes piacáról származó egyéb exporttermékeket is érinti - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

Keresés