Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre csütörtökön, amelyben két rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta 190 kilométert repült, mintegy 20 kilométeres maximális magasságot elérve, és egy lakatlan szigeten csapódott be - jelentette a dél-koreai hadsereg.
A Magyar Nemzeti Bank az előző hetinél 30 bázisponttal magasabban 4,30 százalékon hirdette meg csütörtökön az egyhetes betéti tenderét. Az alapkamat keddi 50 bázispontos emelését követően a piaci elemzők számítottak
Tízből hét cégnél emelték a fizetéseket 2021-ben és ugyanekkora azoknak a vállalatoknak aránya is, ahol ez idén kilátásban van. 2022-ben a béremelés jellemzően egész cégre kiterjedő, kevésbé a vállalaton belüli bizonyos csoportokat érintő beavatkozásként jelenik majd meg. A leggyakoribb indok a keretösszeg emelésre az infláció, míg legfontosabb cél
Kevésbé befolyásolja a nők menstruációs ciklusát a koronavírus elleni védőoltás, mint egyes, természetesen előforduló tényezők – állítják ezt amerikai és norvég tudósok a Bloomberg szerint.
A tegnapi ijesztő szám, több mint 20 ezer feletti új fertőzöttet találtak, mára a felére csökkent, nőtt viszont a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.
Idén tavasszal megváltoztatja nevét a cseh befektetői csoport, a PPF tulajdonában lévő Telenor Magyarország. Az új márkát, a Yettelt Magyarország mellett Szerbiában és Bulgáriában vezeti be a cég, írja a HWSW.
A 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 2021 decemberében 4 millió 687 ezer volt. A 2021. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 688 ezret tett ki, ami 65 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Egy Siklós környékén tevékenykedő uzsorás egyik áldozata ellen 2001-ben indított végrehajtási eljárást szüntetett meg minapi döntésével a Siklósi Járásbíróság – tájékoztatott a Baranya Megyei Főügyészség.
Az alapkamat keddi 0,5 százalékos megemelését követően csütörtökön 0,3 százalékponttal 4,3 százalékra emelte az MNB az egyhetes betéti kamatlábat, mely az irányadó kamat szerepét tölti be Magyarországon. A növekedés.hu által megkérdezett bankok várakozásai alapján 4,7-5,0 százalékon tetőzhet az év közepe magasságában az irányadó kamatszint hazánkba
Szakszervezeti megállapodást kötött az olasz UniCredit: 1200 főnek önkéntes alapon szüntetik meg az állását, ezt azonban 725 fő felvételével részben ellensúlyozza a bank.
Tettekre készül, nem gesztusokra, nem lesz tétlen államfő a nemzetközi térben sem - erről beszélt Novák Katalin, a Fidesz államfő-jelöltje a Mandinernek adott interjújában.
Ma, pénteken a felvételi döntés előtt álló középiskolások illetve az informatika területén továbbtanulni szándékozók részére az ELTE Informatikai Kar Online Nyílt Napot tart. Ezen a rendezvényen a felvételivel, a választható informatikai képzéseinkkel, a hallgatói élettel kapcsolatos fontos, praktikus információkra helyezzük a hangsúlyt. Készített
Egy év alatt 20 százalékkal nőtt a lakosság bankbetétekben, folyószámlán tartott pénze. Ennek túlnyomó része alig kamatozik valamit, de még a lekötött betétek is csak vesztenek az értékükből a szárnyaló az infláció miatt. Ezermilliárdok maradnak így parlagon ahelyett, hogy az inflációtól védő befektetésekben, például ilyen állampapírokban tartanák
Márciustól nevet változtat a Telenor Magyarország Zrt.: a cseh PPF befektetői csoport tulajdonában álló mobiltársaság új neve Yettel Magyarország Zrt.lesz - jelentette be Peter Gazik vezérigazgató csütörtökön Budapesten. Hozzátette: a névváltás a PPF Telecom Csoport három Telenor néven működő telekommunikációs vállalatát érinti: Magyarországon, Sze
Szerdán ismét gyengült a forint az euróval szemben, így csütörtök reggel ismét 360 felett kezdi a napot. Este a Fed kemény üzenetei hoztak komolyabb mozgást a piacon, a dollár erősödése pedig a forint számára sem sok jót vetít előre. Ráadásul ma jön az MNB egyhetes betéti tendere, melyen az irányadó kamatról dönt a jegybank.
Több termékszegmensben is jelentősen növelte az értékesítését a Huawei Technologies Hungary Fogyasztói Üzletága 2021-ben Magyarországon. Mintegy kétszer annyi viselhető okoseszközt adott el a vállalat tavaly hazánkban, mint 2020-ban, továbbá 48 százalékkal nőtt a vezeték nélküli fülhallgatók és 40 százalékkal a notebook kategóriaértékesítése. A vál
A Magyar Olimpiai Bizottág korábbi elnöke szerint Gyulay Zsolt az esélyese az elnökválasztásnak, a vezetési tapasztalat és az olimpiai aranyérmek mellette szólnak.
A kínai zéró Covid politika hátrányai egyre nagyobbak az előnyeihez képest, és egyre inkább meghaladják azt. Emiatt a Morgan Stanley lefelé módosította az első negyedéves kínai növekedési előrejelzését.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előző hetinél 30 bázisponttal magasabban 4,30 százalékon hirdette meg csütörtökön az egyhetes betéti tenderét. Az alapkamat keddi 50 bázispontos emelését követően a piaci elemzők számítottak az irányadó ráta alapkamaténál kisebb emelésére, hogy idővel összeérjen két kamat, de ennél magasabb, 40 bázispontos emelést vá
Nagy András régebben kisebb vállalkozást vezetett. Ebből nehezen magyarázható módon vett meg egy milliárdos értékű ingatlant a II. kerületben - írja a lap.
Wilheim Gábor, marketing igazgató, Dreher Sörgyárak Zrt. - A COVID-járvány nagy csapást mért a vendéglátóiparra, sokáig zárva voltak az éttermek, szórakozóhelyek, pubok. Hogyan éltétek meg ezt az időszakot a Drehernél, nagyon visszaesett a forgalom? - A járvány valóban súlyos csapást mért a vendéglátó szektorra, értelemszerűen jelentős visszaesést
A Magyarországon már megerősödött hazai vállalkozások növekedésének természetes terepét jelentik a romániai és ezen belül a székelyföldi befektetések is, ahol a Magyarországról érkező vállalkozások gyakran a helyi cégekkel együttműködve kerülnek be a környék gazdasági vérkeringésébe. Járulnak hozzá munkahelyeket is teremtve a helyi gazdaság fejlesz
Hamarosan befejeződik a 30 milliárd forint értékű logisztikai gigaberuházás az ukrán határ közelében található East-West Gate (EWG) intermodális terminálon, derült ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) rendezvényén. Az új logisztikai terminál az európai kontinens legnagyobb és legmodernebb ilyen jellegű befektetése, amelynél az előzetes tervek sz