„A baloldal és szövetségeseik hergelése ellenére minden feladatellátási helyen újraindul az oktatás a téli szünetet követően” – olvasható az EMMI közleményében.
Írásunkban összefoglaltuk azokat a teendőket, melyekkel a vállalkozásoknak év elején érdemes foglalkozniuk az adatvédelem terén. A javaslatoknál kifejezetten ügyeltünk a teljesíthetőség szempontjaira is.
Sikertelen lett a Külgazdasági és Külügyminisztérium tavaly áprilisban kiírt autóbeszerzési tendere. Hiába pályáztak a 2,4 milliárd forintos közbeszerzésre jól ismert cégek, egyikük sem nyerte el a megbízást.
A fel nem használt répavéggel, vagy a kicsírázott krumplival elkezdheted a saját zöldségtermesztést. Nincs plusz költség, csak óriási élmény, amikor kikel.
Az évtized végére a mindennapok megszokott részévé válhatnak és a vásárlói élmény új szintjét tehetik lehetővé a hálózatban kötött, a valóságot virtuális technológiákkal ötvöző hibrid megoldások.
Továbbra is meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek aránya Izraelben az omikron variáns terjedése miatt, immár szeptember óta nem látott rekordmértékűre hágott.
A 100 éve született Nemes Nagy Ágnes költő emlékére indított centenáriumi sorozattal, valamint az Irodalmi Karaván című irodalmi roadshow-val ünnepel 2022-ben a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Petőfi Irodalmi Múzeum.
Bizalmat szavazott az olasz parlament a kormány 32 milliárd eurós 2022. évi költségvetésének, viszont továbbra is kérdéses, hogy Mario Draghi megkapja-e koalíciója támogatását a köztársasági elnöki poszt elnyeréséhez, és még többen tartanak attól, hogy miként alakul az olasz belpolitika és gazdasági talpraállás, ha távozik a kormány éléről.
Ahogyan ígérték, a mai napon be is mutatták a bajorok a tisztán elektromos BMW iX M verzióját, amely az M60 nevet kapta. Az i4 M50 után nem ért minket meglepetésként, hogy a németek a hatalmas SUV esetében sem rugaszkodtak el a valóságtól – úgy, mint mondjuk a hamarosan sorozatgyártásban is érkező XM esetében –, így az X5 M teljesítményszintjére lő
2022. január elsejével Sven Kirch veszi át a svájci központú energiavállalat pénzügyi igazgatását Johannes Niemetztől. A nemzetközi szakember a MET Holding AG ügyvezető testületéhez és Igazgatóságához is csatlakozik.
„Játékoknak” hívják a migránsok a határsértési próbálkozásaikat – ők maguk meséltek nekünk a tapasztalataikról egy elfoglalt csűrben, van, aki tizennégyszer próbálkozott már. Stábunk a déli határnál járt, hogy megnézze, milyen a migrációs nyomás alatt álló magyar határon a helyzet, hogyan dolgoznak a szerb és a magyar rendőrök, hogyan élnek az arra
A dél-koreai hatóságok szerint egy korábban a sztálinista módon irányított északról disszidáló tornász szökött vissza Észak-Koreába a hétvégén. A férfi annak ellenére indult útnak, hogy az északi határőröknek le kell lőniük bárkit, aki határsértéssel próbálkozik.
Világszerte több millió Harry Potter-rajongó várta 2022 első napján a filmsorozat különkiadását, amely a visszajelzések szerint nagy siker lett. Ám néhány szemfüles néző már az alkotás elején kiszúrta, hogy kellemetlen hiba csúszott a gépezetbe…
Te is a nassolók csapatát erősíted? Mi is, és folyamatosan meggyűlik vele a bajunk, hogy a csipszeket és ropogtatni valókat valami egészséges, de mégis finom változatra cseréljük le.
A Magyar Bankholding a lízing területére is kiterjesztette a beolvadó bankok együttműködését: az így létrejövő Euroleasingnek több mint 20 százalékos piaci részesedése van.
Az Egri Rendőrkapitányság nyomozást indított jármű önkényes elvétel kísérletének gyanúja miatt, miszerint 2021. december 31-én 22 óra körül, egy szajlai ingatlan udvarán nyitott állapotban, a benne hagyott indítókulccsal egy ismeretlen megpróbálta elvinni a személyautót, azonban még az udvaron belehajtott a kerti tóba és ott elakadt a járművel. A t
A hetvenes években minden férfi a lábai előtt hevert, és ma sincsen semmi szégyellnivalója. Jaclyn Smith, a nagysikerű Charlie angyalai sorozat egykori sztárja akár évtizedeket is letagadhatna.
Kedden újabb gyermekek oltásához való vakcinaszállítmány érkezik. Ez lesz a második szállítmány a Pfizer 5-11 éves gyermekek oltására alkalmas vakcinájából. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap is folyamatosan nyitva van a gyermekek oltásához. A szülők már több mint 62 ezer gyermeket regisztráltak, és több mint 48 ezren már fel is vették az
Közel 500 ezer család mentesülhet a hitelkamatok emelkedésének hatásaitól. A kormány még tavaly hirdetett kamatstopot a változó kamatozású lakossági jelzáloghiteleknél.
Horvátország vitatja a MOL és a horvát kormány közti, az INA irányítási jogáról szóló, 2016-os jogerős genfi per kimenetelét. Erről Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök beszélt még szilveszter előtt.
Nem tudjuk, hogy a forgalomban lévő oltások mennyire tudják majd kicselezni az omikront, de bízhatunk abban, hogy nem okoz majd olyan súlyos megbetegedést, mint a delta variáns - erről beszélt Zacher Gábor toxikológus az RTL reggeli műsorában. A szakember szerint vízkereszt után néhány nappal derül majd ki, mit okoztak az újévi összejöveteklek a já
Az Euro 4-es és annál alacsonyabb besorolású dízelautók, valamint egyes 11 évnél idősebb járművek környezetvédelmi okokból nem közlekedhetnek a brüsszeli régióban.
17.650 regisztrált személygépkocsival a Suzuki 14,48 százalékos részesedést ért el a hazai személyautó-piacon 2021-ben, így a márka tavaly is vezette a hazai újautó értékesítést.
Új év, új lehetőségek – legalábbis így szoktuk érezni. A legtöbben ilyenkor úgy érezzük, hogy a világot is képesek lennénk megváltani, a saját életünkről nem is beszélve. Fontos azonban, hogy átgondoltak maradjunk, kiváltképp, ha országváltásról van szó. Nem mindegy ugyanis, hogy hova költözünk.
A rendőrség – a drogtúladagolás mellett – az influenszer telefonhívásai és üzenetei átvizsgálásával arra is keresi a választ, hogy az influenszer kivel töltötte az utolsó óráit.