„Ha megpróbáltok kirúgni, tönkreteszlek titeket” – közölte Orbán 2018-as választási győzelme után az Európai Néppárt akkori vezetőjével, Manfred Weberrel az amerikai lap szerint.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Januárban minden csütörtöktől szombatig ismét időpontfoglalás nélkül lehet kérni a koronavírus elleni oltást a kórházi oltópontokon és a járásközponti szakrendelőkben - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hétfőn a közmédiának.
Egyszer valaki azt mondta, hogy a mikroszámítógépek kifejezésből a mikro jelző el fog tűnni ugyanúgy, mint a mikrobarázdás lemezből a mikrobarázdás. Azóta bakelitlemezeket is csak az ínyencek hallgatnak, a számítógép valóban nem mikro, és ugyanígy jártunk a kétszintű bankrendszerrel – talán az ifjabb közgazdászok közül se sokan tudják, hogy mi is v
Aki két adag Sinovac-vakcinát vett fel, annak további két oltásra lehet szüksége, hogy teljességgel védett legyen a koronavírus omikron variánssa ellen - állítja egy friss kutatás.
Az új év egyik legmegdöbbentőbb híre volt, hogy egy új betegségegyüttest találtak Izraelben, ami egyesíti magában a koronavírust és az influenzát. A fluronának elkeresztelt tünetegyüttest Magyarországon már két esetben is azonosították.
A kormány kamatstopot hirdetett a változó kamatozású lakossági jelzáloghiteleknél, ezzel közel 500 ezer család mentesülhet a hitelkamatok emelkedése alól.
A kormány kamatstopot hirdetett a változó kamatozású lakossági jelzáloghiteleknél, ezzel közel 500 ezer család mentesülhet a hitelkamatok emelkedése alól. Már pontosan látszik, hogy egyes kölcsönöknél mit is jelent a kamatok fixálása, a Bankmonitor szakértői (https://bankmonitor.hu/) összeszedték a részleteket.
Ukrajnában eddig már 638 millió hrivnyát (több mint 7,5 milliárd forintot) költöttek el azok, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltás felvételéért járó ezer hrivnyás (csaknem 12 ezer forintos) jutalmat - hozta nyilvánosságra Mihajlo Fedorov digitális fejlesztési miniszter hétfőn a Telegram üzenetküldő portálon.
A 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonába került a DIGI Távközlési Szolgáltató Kft., és három leányvállalata, miután ma lezajlott a tavaly márciusban bejelentett tranzakció pénzügyi zárása – közölte a 4iG. A tranzakció értéke 625 millió euró, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi vállalatfelvásárlása.
A magyar tenger az év ezen időszakában is seregnyi csodát rejt magában, de a Dunakanyar is varázslatos pillanatokkal gazdagít bennünket január elején. Csak figyelnünk kell az apró, de mesés momentumokra!
A január 3-i Közlönyben jelent meg az a rövid miniszterelnöki határozat, amely szerint Kádár Andrea Beatrix mandátuma megszűnt 2021. december 31-én az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatói posztján és 2022. január 1-től 9 évre kinevezte őt Orbán Viktor kormányfő Országos Atomenergia Hivatal elnökévé.
Decemberben folytatódott a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index azonban így is kifejezetten erős évet tudhat maga mögött – a BÉT fő részvényindexe 50 721 ponton zárta 2021-et, amely 2020-hoz képest 20,6 százalékos, míg a pandémia előtti utolsó évhez, 2019-hez képest 10,6 százalékos növekedést jelent. Az összesített éves részvényforgalom,
A takarékszövetkezeti szektor integrációját leszámítva talán a kilencvenes években fordult elő utoljára Magyarországon, hogy egyidejűleg hét jelentős magyar pénzintézet álljon tulajdonosváltás előtt. Az elmúlt három hónap bejelentései alapján öt hazai bank és két biztosítótársaság válik egy-egy rövidesen lezajló M&A-tranzakció főszereplőjévé. Össze
A 4iG Nyrt. 100 százalékos tulajdonába került a Digi Távközlési Szolgáltató Kft., és három leányvállalata, miután hétfőn lezajlott a tavaly márciusban bejelentett tranzakció pénzügyi zárása - közölte a 4iG az MTI-vel. A tranzakció értéke 625 millió euró, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb magyarországi vállalatfelvásárlása.
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését, amely szerint 2021 decemberében, országosan 11 422 ingatlan-adásvétel bonyolódott, így a tavalyi évben összesen 150 975 lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon. Ez az érték mintegy 15 százalékkal haladja meg a 2020-as számot.
Selena Gomeznek 16 tetoválása van, amelyek egytől-egyig az élete fontos pillanatait jelölik. Ezúttal egy rózsaszínű akvarell rózsát varratott a hátára.
Ahogy egyre több Galát termesztenek az USA-ban, úgy hosszabbodik a fajta tárolási időszaka is. Ez pedig sajnos együtt jár a tárolási betegségek megjelenésével, amelyek közül a kocsány felől induló húsbarnulás a leggyakoribb. A korábbi szüret, a szedés előtti 1-MCP kezelés, a kissé magasabb tárolási hőmérséklet, valamint az alacsony oxigéntartalmú l
Az évi 33 milliárd köbméteres (bcm/év) Jamal-Európa gázvezeték, amely az Európába és Törökországba irányuló orosz export mintegy hatodát adja, már két hete fordított üzemmódban működik, ami azt jelenti, hogy a gázt Németországból keletre, Lengyelországba szállítják.