Február 3-tól egy héten át minden nap levetítik a tavaly nyáron megrendezett 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjnyertes alkotásait bemutató összeállítást a Cinema MOM moziban. A vetítésekre a belépés díjtalan, regisztrálni a mozi honlapján lehet. Aki 2021 augusztusában nem lehetett jelen a hagyományosan kétévente, Kecskeméten megrende
Továbbra is a vegyes alapok lehetnek népszerűek, könnyen eladhatók, mondja Vízkeleti Sándor, a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) elnöke. Plusz nagyot mennek a tematikus konstrukciók, éljen a zöldülés és a felforgatás.
Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem harmadának – 31 százalékának – van saját fenntarthatósági stratégiája, egy évvel korábban ez mindössze a 15 száz
Már hétfőn bejelentheti az Elliott Management és az Evergreen Coast Capital a Citrix Systems, felhőalapú számítástechnikai vállalat 13 milliárd dolláros felvásárlását.
Hetvenöt éve, 1947. február 2-án született Farrah Fawcett amerikai színésznő, a múlt század egyik szexszimbóluma, aki a Charlie angyalai című tévésorozat sztárjaként vált ismertté. Az Mtva Sajtóarchívumának anyaga.
A kútoszlopokon továbbra sem látszik, de újabb komoly áremelés történik az üzemanyagoknál szerdán - eljött az a pillanat, amikor a gázolajat már beszerzési ár alatt kell értékesíteni.
Nem fújták le az Emberi Erőforrások Minisztériumának figyelmeztetése ellenére sem a mai figyelmeztető pedagógussztrájkot. Számos szervezet szolidaritást vállalt a sztrájkoló pedagógusokkal.
– A Magyar Pszichiátriai Társaság gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos állásfoglalása meg sem kísérli valódi, tudományosan megalapozott dolgozat látszatát kelteni – mondta a Heteknek Bánki M. Csaba professzor, a társaság alapító tagja. Ám nem ő az egyetlen, aki kritikával illeti a dokumentumot. Sőt, a nyilatkozó szakemberek szerint sokan félnek, é
Hazai viszonyokhoz képest valóban extrém körülmények között épül a MOL új székháza a Kopaszi gátnál. Budapest legmagasabb épületének építésekor a mérnököknek munkásoknak így olyan kihívásokkal is szembe kell nézniük, amivel itthon csak nagyon ritkán - például hogy, hogyan is kell 140 méter magasban felállványozni egy épületet. A Magyar Építők most
Hivatalossá vált: Christian Eriksen a Premier League-ben szereplő Brentfordban folytatja a pályafutását. A tavalyi Európa-bajnokságon a pályán esett össze, alig maradt életben, azóta szívritmus-szabályozót kapott, és most Angliában átfogó orvosi vizsgálatok után futballozhat tovább.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság beszámolója szerint a vasárnapi viharok miatt összesen 1654 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, a legtöbb esetben Pest megyében.
A korábbi képviselő 2002 és 2010 között az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Zrt., valamint a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kommunikációs igazgatójaként dolgozott.
Az ABB évről évre sikeres és népszerű női mentorprogramjának célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területen, illetve lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével. A női mentorprogramra kiírt pályázaton
A novemberi nyugdíjprémium és a januári nyugdíjemelés után februárban érkezik a 13. havi nyugdíj – mondta a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében.
Árplafon nélkül már 525 forint lenne a gázolaj átlagára, miután szerdán jelentős áremelés jön mindkét üzemanyagtípus beszerzési áránál. A kutakra továbbra is 479,9 forintot kell kirírni, pedig a beszerzési ár a gázolajnál már magasabb.
A világon percenként 20 ember hal meg daganatos megbetegedésben. A számítások szerint 2035-re az EU-ban a lakosság 40%-át érintheti életében valamilyen daganatos betegség. Az Oncompass Medicine idén a rák elleni harc világnapját - február 4. - egy nemrégiben Amerikában megjelent tudományos közleményével ünnepli, amely egy daganatos betegük sikeres
A befektető gazdasági társaságoknak és természetes személyeknek – az eddigi 0,2 százalékos mérték helyett – ismételten minden olyan nettó short pozíciót jelenteniük kell, amely eléri vagy meghaladja a befektetés kapcsán érintett tőzsdei társaság kibocsátott részvényállományának 0,1 százalékát.
Hétfőn fogadja a Fehér Házban az amerikai elnök Katar emírjét, Tamim ibn Hamadot, hogy segítséget kérjen a földgázban gazdag országtól a Nyugat számára.
Az Mtk 17 éves tehetséges labdarúgója a hét végén Manchesterben orvosi vizsgálatokon vett rész, majd a City Group kötelékébe került. Ennek megfelelően a tavasszal még az MTK-ban játszik, a nyártól azonban a csoporthoz tartozó belga másodosztályú Lommel futballistája lesz.
Visszavetheti a légiközlekedés fellendülését az omikron-hullám, a Wizz Air után most a Ryanair is aggodalmának adott hangot a kilábalással kapcsolatban. Európa legnagyobb diszkont légitársasága árcsökkentésekre kényszerül az év elején, hogy stimulálja a keresletet – írja a Bloomberg.
Meglepően éles hangnemre váltott Kulcsár Edina új szerelem, G.w.M. A rapper eddig ritkán nyilatkozott, most viszont egy kommentben durván nekiment volt feleségének.
A SpaceX idén is rekordot döntene. A jelek szerint erre minden esély meg is van. Elon Musk űrvállalata a tavalyi évet is rekorddal zárta: a SpaceX a Nasa közreműködésével összesen 31 sikeres kilövést hajtott végre 2021-ben, írja a Haszon a The Verge cikke alapján.Sandra Magnus, az Amerikai Repülési és Űrhajózási Intézet korábbi ügyvezető i
A külföldre utazó síelőknek nemcsak a célországba való beutazás gyorsan változó feltételeivel érdemes naprakészen tisztában lenniük, de azzal is, hogy az utasbiztosításuk milyen helyzetre milyen fedezetet kínál. Olaszországba például ne utazzunk felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, hívja fel a figyelmet a MABISZ.
Az amerikai részvénypiacon nagyon erős eséssel indult ez az esztendő, elsősorban a Fed jóval szigorúbb kommunikációjának köszönhetően. A Nasdaq Composite index az idei év eleje és a január 24-i mélypontja között tavalyi emelkedésének a 92 százalékát adta vissza. Most még nehéz arra válaszolni, hogy korrekciót vagy trendfordulót látunk-e. De van hár