Bizonyos főzetek segíthetnek a fogyásban, köszönhetően a katechin nevű növényi vegyületnek, amelyek felgyorsíthatják az anyagcserét. A szakértők szerint pedig ezek azok a teák, amelyekben a legtöbb lehetőség rejlik.
A tiltakozási hullám azután robbant ki, hogy január közepén életbe lépett a korlátozás, amely 14 napra karanténra kötelezi azokat a kanadai fuvarozókat, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást. Alapvetően magas az átoltottság Kanadában, a lakosság 80 százaléka már teljes védettséget szerzett, 40 százalékuk a harmadik oltást is felvette.
Duhajkodás, botrányok, kirúgások és verekedések az anekdoták szintjén, a mélyben pedig egy nagyon érzékeny, erős igazságérzetű, egyenes gerincű, tehetséges művészember, aki nem írta felül érdekek mentén az elveit, és nem félt kiállni másokért.
A fotózás sokaknak olyan, mint a szuri. Nagy rákészülés előzi meg, aztán hamar átesünk rajta, és a végeredmény nem is rajtunk áll. Közben meg mindannyian szeretnénk, ha számítanánk, ha a megörökítendő pillanat részévé válnánk, amit évek múltán öröm felidézni. Íme pár tipp, hogy áthidalhatók legyenek ezek a nehézségek!
Az alany befolyásolja a nemes fajta generatív és vegetatív teljesítőképességét, mint például a termőképességét, a termőre fordulását, a növekedési erélyét, a gyümölcs minőségét és tárolhatóságát. Az alany számos tulajdonsága (pl. a kórokozókkal és a kártevőkkel szembeni tolerancia, vagy a talaj magas mésztartalmának tűrése) lehetővé teszi, hogy a n
Meghaladták a Tesla negyedik negyedéves számai az elemzői várakozásokat. A cég most már masszívan nyereséges, és a profit dinamikusan növekszik, a részvény ára azonban még jó néhány gyors növekedésű évet felételez.
Ahogy közeledik a jó idő, úgy válik egyre sürgetőbbé a kerti bútorok elővétele és megtisztítása, felújítása. A hosszú tél után érdemes ápoló és védőszerekkel kezelni a sokszor igen drága bútorokat, hogy amikor eljön a kerti szezon, legjobb formájukban tündököljenek!
Súlyos tragédia érte Bock Attilát, művésznevén Máriót, a harmonikást. A zenész hónapokon keresztül magában tartotta a történteket: tavaly októberben hunyt el a felesége.
Miután kiszivárgott, a Telenor Magyarország hivatalosan is bejelentette, hogy új néven működik tovább a társaság. Az új névvel kapcsolatos végleges döntés tavaly év végén született meg Prágában. A magyar fülnek idegenül ható, leginkább egy Ikea bútorra hajazó Yettel márka bevezetése már 2022. január 27-én meg is kezdődött. A Telenor Magyarország
A Ferencáros 1-0-ra nyert Újpesten a derbin a labdarúgó bajnokság 18. fordulójában. Mindkét oldalon a kapusok voltak a főszereplők, a találkozó után érthetően eltérő hangulatban nyilatkoztak. Érdekes módon a két vezető elégedetten beszélt a saját csapata teljesítményéről, pedig Milos Kruscsics vereséggel mutatkozott be az újpesti kispadon.
Napi öt vagy több csésze kávé növeli a hallucinációra való hajlamot, különösen akkor, ha emellett a kávézó még stresszes életet is él. Ezt igazolja a melbourni La Trobe Egyetem tanulmánya.
Egy dél-afrikai nő - aki kezeletlen HIV okozta betegségben szenvedett - kilenc hónapon keresztül nem tudta legyőzni a koronavírust, és ez idő alatt legalább 21 féle koronavírus mutáció jött létre a szervezetében – írja a Bloomberg.
Kissé erősebben állt hétfő reggel a forint a péntek esti árfolyamánál, az egy héttel korábbihoz képest vegyes eredményt ért el, az év eleje óta pedig jelentősen erősödött.
Az arcápolás terén annyi új dolog látott napvilágot az utóbbi időben, hogy az ember lánya csak kapkodja a fejét. Bárhova kattintunk szépségápolás témában, repkednek az új kifejezések, jelenségek és hatóanyagok.
A háztartások 5,9 százaléka biztosan, 16,7 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára a következő egy évben. Amennyiben ezek a tervek mind megvalósulnak, akkor akár 883 ezer lakáson végezhetnek el kisebb-nagyobb munkálatokat 2022 végéig – derül ki a Gki és a Masterplast közös januári felméréséből.
Váratlanul sikeresnek bizonyult a Toyota azon kezdeményezése, hogy veterán modelleihez gyártson az eredetivel minden szempontból megegyező alkatrészeket. Most újabb fődarabok váltak elérhetővé
Ahogy korábban a Blikk is megírta, a manchesteri rendőrség letartóztatta a 20 éves Mason Greenwoodot családon belüli nemi erőszak és bántalmazás miatt. A Manchester United futballistája 18 éves barátnője, Harriet Robson ellen követett el erőszakot.
Civileket képeznek fegyveres harcra az ukránok, miközben a NATO-főtitkár bejelentette, hogy a szövetség hivatalosan nem fogja katonákkal segíteni Ukrajnát.
A 36 éves világklasszis labdarúgó miután átvette a díjat őszintén beszélt családjáról is, és azt is elmondta, hogy habár tudja, a gyerekei generációja már egy lépéssel előtte jár, nem szeretné, ha 11 éves fia a technológia megszállottja lenne - ezért például még nem lehet saját mobiltelefonja.
A terménypiacokon január utolsó hete erősen, sőt nagyon erősen indult az orosz-ukrán helyzet bizonytalansága miatt. A hét második felében azonban ez az erősödés megállt és csökkentek a jegyzések, túlnyomó részt alig zártak magasabban, mint egy hete.