47 évvel ezelőtt ezen a napon, 1975. október 5-én rendezték a Forma-1-es USA Nagydíjat, amelyet Niki Lauda és a Ferrari nyert meg, de egyikük sem lehet büszke arra, ahogyan az övék lett az első hely. Pláne annak tükrében, hogy valószínűleg a botrányos húzás nélkül is győztek volna. Manapság szinte elképzelhetetlen, hogy egy Forma-1-es versenyen a
Már 687 üres praxis van az országban, a legnagyobb gond, hogy „a háziorvosi kar, úgy, ahogy van, rövidesen nyugdíjba vonul”. Molnár Lászlót, a GKI vezérigazgatóját kérdeztük.
Nemcsak a diákok és a pedagógusok tartják fontosnak a mai napot, amikor több ezren tüntetnek azért, hogy normális bérezést kapjanak a tanárok, hanem a magyar sztárok is. Puskás Peti egy kihívással állt elő, amelynek célja, hogy bevonjon minél több embert a virtuális "élőláncba". Istenes Bence, Fluor Tomi, Miller Dávid és Trokán Nóra is csatlakozott
A Lidl Magyarország visszahívta a 800 grammos kiszerelésű, Tastino márkájú kakaós, illetve mogyorós ízesítésű töltött ostyákat szalmonella lehetséges jelenléte miatt – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. 24 megawatt beépített teljesítményű fotovoltaikus erőművet épít Szegeden - jelentették be a projekt indítása alkalmából tartott ünnepségen szerdán a Csongrád-Csanád megyei városban.
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa szerdai monetáris politikai ülésén 75 bázisponttal, 6,25 százalékra emelte az alapkamatot - közölte a bukaresti jegybank.
A Kínából származó elektromos járművek fokozatosan megjelennek az orosz piacon. A Chinese Cars portál a GameBoy verziójú Wuling Mini EV autóról osztott meg képeket, melyeket Oroszországban fotóztak. Azok az oroszok, akik éltek az előrendeléssel, hamarosan birtokba is vehetik gépkocsijaikat. A Wuling Mini EV egy nagyon kompakt és olcsó elektromos au
Aggodalom Dietrich Mateschitz miatt: Az RTL/ntv információi szerint a Red Bull alapítója állítólag súlyosan beteg. Ezt a jól értesült osztrák újságírói források is megerősítik. A 78 éves tulajdonos már jó ideje nem jelent meg a nyilvánosság előtt, ami felerősítette az egészségi állapotával kapcsolatos pletykákat. Még a Red Bull és a német autógyárt
Rekordmértékű 26 százalékra nyílt az árolló szeptemberben a keresleti és kínálati bérleti díjak között a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Míg a bérbeadók átlagosan 4,5 százalékkal emelték a bérleti díjakat augusztushoz képest, vagyis átlagosan 201 ezer forintért kínálták lakásukat a múlt hóna
Az európai romák hátrányos megkülönböztetésének és mélyszegénységének megszüntetésére szólított fel szerdán elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament.
Megkockáztatjuk, hogy Fenyő Ivánt így még nem láttátok. A magyar színészvilág egyik legmegosztóbb (és közben legizgalmasabb) karaktere mesélt gyerekkorról, felnőtté válásról, megváltásról, megbánásról, megfelelésről és magunkkal cipelt, beteljesült és beteljesületlen álmokról... egy régi ismerősnek. Fenyő Iván az Elviszlek magammal e heti vendége.
Azután, hogy nemrégiben 3 százalékos kamatra 1 milliárd dolláros (420 milliárd forintnyi) kölcsönt kapott Szerbia az Egyesült Arab Emírségektől, most újabb hitel lehívásának lehetőségeit fontolgatja. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) készenléti hitelére tart ezúttal számot, amit Siniša Mali szerb pénzügyminiszter jelentett be a napokban az országos köz
Felsőoktatásban, bizonyos szakokon, de csapatépítő foglakozásokon is gyakran felteszik a kérdést, hogy ha egy lakatlan szigetre kellene költözni, mit vinnél magaddal.
Moszkvában felszínre tört a konfliktus a reguláris hadsereg elbizonytalanodott vezetése és a félkatonai csoportok egyre magabiztosabb vezetői között. Egy héten belül megduplázódott azoknak az oroszoknak az aránya, akik a "csendes" légkör helyett "szorongást" vettek észre családjukban és baráti körükben. Káncz Csaba jegyzete.
Az eMAG Magyarország piacvezető e-kereskedője. Több mint 4 millió termékünk közül biztosan megtalálod majd a számodra megfelelőt és akár mobilappról is megrendelheted gyorsan és kényelmesen. Országszerte több mint 600 non-stop eMAG easybox csomagautomatával és 12 üzlettel állunk a rendelkezésedre. Az eMAG több mint egy keresőmotor a legnagyobb áruv