800 ezernél is több tagja van a Magyar Országos Horgász Szövetségnek, ők 1206 egyesületben, 60 ezer hektárnyi vízen horgászhatnak - jelentette be Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. Ez a jó hír, a gond az, hogy emelni kell a horgászjegyek árát.
Az alábbi fotó első ránézésre talán kicsit zavarosnak tűnhet, ám ha alaposan szemügyre veszed, kirajzolódik két állat. Te melyiket szúrod ki elsőnek? Válaszod izgalmas részleteket árul el a személyiségedről.
Az Oscar-díjas sztár és leánykori nevén Amal Alamuddin emberjogi ügyvéd 2014-ben mondták ki egymásnak az igent és a kapcsolatukban azóta sem került sor egyetlen vitára sem.
„Egy utazással indulunk, és kétezer év elmúltával hazaérkezünk a saját városunkba” – mondta Bánki Éva tegnap a Margó Irodalmi Fesztiválon Péntek Orsolya új regényéről. A Vénusz jegyében főszereplője Pécs, a könyv a város történetét meséli el különféle szereplőkön és történeti korokon keresztül az antikvitástól egészen a 20. századig (itt beleolvash
Október 16-án éjfélkor véget ér a népszámlálás online önkitöltési szakasza, addig azonban a belepes.nepszamlalas2022.hu oldalon keresztül mindenki önállóan is megválaszolhatja a kérdéseket.
A szobor eltávolításával kapcsolatban a HírTV-nek Magyarország kijevi nagykövete és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke nyilatkozott.
Fekete-Győr András szerint a családi pótléknak egy bizonyos szint alatt duplán kellene járnia, bizonyos szint felett viszont egyáltalán nem. A Momentum képviselője hangsúlyozta: a célzott támogatásokban jobban hisz, az, hogy univerzálisan mindenki megkapja ugyanazt az összeget, buta politika.
Október 31-ig érvényesek az előző félévre matricával ellátott diákigazolványok, utána csak az őszi féléves matricával ellátott igazolványok használhatóak az utazási kedvezmények igénybe vételére a BKK és a MÁV járatain.
A legtöbb szülőnek komoly fejtörést jelent, hogyan szervezze meg az utazást, ha tinédzser gyerek is van a családban. Mit tegyünk, hogy a nyaralás álom és ne pedig rémálom legyen?
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Volodimir Zelenszkij ukrán elnök követeléseire hallgatva felszólította az Európa Tanács tagállamait, hogy nyilvánítsák a jelenlegi orosz kormányt terroristának.
A tegnapi rossz amerikai inflációs adat ellenére szépen emelkednek a tőzsdék, lehet, hogy egyszerűen már túlzott volt a pesszimizmus és egyszerűen elfogytak az eladók. A magyar vezetés alaposan megtámogatta a forintot, 415 is volt az euró. Indul az amerikai gyorsjelentési szezon.
Augusztusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene megegyezett az előző év azonos időszakával, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 4,4 százalék volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek építése főcsoportban 5,5 százalék volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 8,5 százalékkal volt alacsonyabb
A négy visegrádi országnak van közös mondanivalója Európa és a világ számára – húzta alá Novák Katalin köztársasági elnök a Facebook-on közzétett videójában.
Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában bejelentette, hogy ma kezdik postázni a nemzeti konzultációs íveket, nem sokkal később a kormányzat Facebook-oldalán meg is jelentek a kérdések.
A nukleáris fegyverekkel történő eszkaláció elkerülése érdekében a nagyhatalmak vezetőinek rá kell venniük Ukrajnát egy tűzszüneti javaslat megtételére.
Hosszú Katinkának folytatnia kellene az úszást és ha felkérné, akkor segítene neki - ezeket Shane Tusup mondta egy lapinterjúban. Az amerikai edző jelenleg szabadúszó, de közben dolgozik.
Augusztusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene megegyezett az előző év azonos időszakával, míg az előző hónaphoz képest, munkanaphatással kiigazítva 4,4 százalék volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek építése főcsoportban 5,5 százalék volt a növekedés, az egyéb építmények esetében pedig 8,5 százalékkal volt alacsonyabb
A B2B marketinggel kapcsolatban még mindig sokszor hallani azt az alapgondolatot, miszerint a B2B kereskedelem kizárólag a sales-en, és a kapcsolatokon múlik, nem a marketingen. Ez a vélekedés már önmagában véve is hibás, de nézzünk meg további “marketing betegségeket”.
Al Ries, számos nagy sikerű marketing-szakkönyv, köztük a korszakos Pozicionálás szerzője 95 éves korában elhunyt. A világhírű szakember halálát a családja közölte az alries.com weboldalon. Al Ries 12 könyvet írt, amelyekből 4 millió példány kelt el világszerte. Élete végéig dolgozott. Mint a közlemény megjegyzi, még a halála előtti napon is dol
A járvány óta először indul útnak az easyJet különleges járata. Az easyJet ismét együttműködik Aerobility jótékonysági szervezettel, ami a mozgáskorlátozottak számára könnyíti meg a repülést. Az Aurora Flight pedig ismét lehetőséget nyújt arra, hogy több mint kilencezer méter magasan megtapasztalják az utasok a sarki fény varázsát, írja a