2022. október 14. péntek

okt. 14
13:15
Economist: Putyin elkerülte a gazdasági összeomlást, még határozottabban fog fellépni a bel- és külpolitikában is (Mandiner)
A lap elemzése szerint Oroszország fenn tudja tartani katonai költekezését.
okt. 14
13:15
2 perc alatt megérted, miért menő a kamionversenyzés 2022-ben! (Racingline)
A kamionversenyzés nagy hagyományokkal bír Magyarországon, hiszen már a 80-as évek közepén beszállt a Hungarocamion, 4 évre. Az akkori időkből leginkább a Mercedesszel versenyző Krasznai János, illetve a hazai gyöngyszem RÁBA pilótája, Dinnyés László neve maradt meg leginkább a köztudatban. Magyar privát csapat aztán újra kezdte a pályakamionozást
okt. 14
13:17
Nagy Márton: A források elosztásánál előnyben kell részesíteni a vidéket (Demokrata)
„Előnyben kell részesíteni a Budapesten és a vonzáskörzetén kívüli régiókat.”
okt. 14
13:17
Méhek „hatástalanítottak” egy gránátcsapdát Ukrajnában (Mandiner)
A detonátor hat hónapja rejtőzött egy kaptárban.
okt. 14
13:18
A három leggyakoribb ételintolerancia és a kivizsgálásuk menete (Vital)
Az ételintolerancia tünetei Az ételintolerancia elsősorban emésztőrendszeri panaszokat – hasfájás, puffadás, hasmenés, hányinger, gyomorgörcsök - okoz, melyek az...
okt. 14
13:18
Kárpátaljai püspökhelyettes: a Szentírásból próbálunk erőt meríteni (Infostart)
Csökken az adakozókedv, mert minden csofda három napig tart, ráadásul Európában is egyre több politikai és gazdasági probléma van. Héder János ungvári lelkész szerint nagy lelki erőre van szükség ahhoz, hogy ilyen helyzetben vigaszt nyújtsanak.
okt. 14
13:18
Kijöttek a Wells Fargo számai, emelkedik az árfolyam (Portfolio)
A vártnál magasabb negyedéves bevételről jelentett ma a Wells Fargo, a befektetők egyelőre örülnek a számoknak, annak ellenére, hogy az egy részvényre jutó nyereség elmaradt az elemzői konszenzustól. A bank részvényeinek árfolyama 1,5%-ot emelkedik a nyitás előtti kereskedésben.
okt. 14
13:18
Lebontották a munkácsi várban álló turulszobrot (ATV)
Szijjártó Péter bekérette a budapesti ukrán ügyvivőt – állítja a Portfolio.
okt. 14
13:20
Itt a szuperkombináció, ami a recesszióban is működhet (Portfolio)
Egyre reálisabb veszélyként fenyeget a recesszió, a mögöttünk álló hónapokban rég nem látott bizonytalanság uralkodott és uralkodik a tőzsdéken, a globális események valósággal szétzúzták a befektetői hangulatot. Persze nem minden eszközosztály esett, a nyersanyagpiacon több olyan termék is van, amelyek árfolyama továbbra is jóval feljebb van év el
okt. 14
13:21
Kijózanodásra alkalmas helyeket alakítanak ki a drukkereknek a katari vb-n (Magyar Hírlap)
A meccsek alatt nem lesz lehetőség sörvásárlásra a helyszínen.
okt. 14
13:21
Így változtak a realityk (MMonline)
A VV10 – Egy valóságshow valósága címmel jelent meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének új kiadványa. Szadai Károly szerkesztésében készült tanulmánykötet azt elemezte, hogy a valóságshow-k és az azzal rokon hibrid műfajok népszerűség 20 év alatt mennyit változott. Talán nem is olyan meglepő, hogy a legnépszerűb
okt. 14
13:21
Már el is tűnt a turulemlékmű a munkácsi várról (Demokrata)
A szobrot csupán néhány órával a városi tanács döntése után eltávolították a munkácsi várról.
okt. 14
13:21
A gépi észlelés teheti biztonságosabbá és hatékonyabbá a közlekedést (Autószektor)
„A magyarországi Boschnál többezer mérnök kutatja elkötelezetten a jövő járműipari technológiáit, hogy az új autókba beépülő fejlesztéseink segítsék mindennapi életünket. A kognitív mobiltás egy most formálódó tudományterület, amely összekapcsolja a közlekedéssel foglalkozó fejlesztéseket, a társadalom javára fordítja az abban rejlő szinergiát” – m
okt. 14
13:21
Puzsér kóstolgatta Molnár Áront: A színész keményen kiosztotta (Nyugati Fény)
Hát ennyi.
okt. 14
13:21
Megható videó: Felkutatta névtelenül adományozó fiatal rajongóját az Alfa Romeo (Racingline)
Megható videót tett közzé közösségi oldalain az Alfa Romeo F1-es csapata, amelyből kiderült, hogy az istálló felkutatta a három évvel ezelőtt adományt küldő fiatal rajongóját, és meghívta a szuzukai paddockba. Alighanem élete legszebb hétvégéjén van túl Goto, az Alfa Romeo F1-es csapatának fiatal japán rajongója, aki három évvel ezelőtt 19 eurót kü
okt. 14
13:22
Nem okozott csalódást a JP Morgan, mehet tovább felfelé az árfolyam (Portfolio)
Ezúttal is az elsők között tette közzé gyorsjelentését a JP Morgan: a legnagyobb amerikai bank mind az egy részvényre jutó eredmény, mind a bevételek szempontjából felülmúlta az elemzők várakozását. A harmadik negyedéves gyorsjelentésre 2,6%-os emelkedést mutat a pénzintézet részvényárfolyama a nyitás előtti kereskedésben.
okt. 14
13:23
“Ez kommunista tempó” - Durva stílusban rontottak neki a fideszes nyugdíjasok a tüntető tanároknak (Nyugati Fény)
Célba ért a kormánypropaganda.
okt. 14
13:24
Molnár László: távol állunk az euró bevezetésétől (Infostart)
A bevezetés feltételei többek közt az államháztartási hiányra, az inflációra és a GDP-arányos államadósságra vonatkoznak, azonban Magyarország ezek tekintetében most nem áll jó.
okt. 14
13:24
Lélektani határ alatt a gáz ára (Privátbankár)
Az európai piacon már 150 eurónál is kevesebbért lehet beszerezni a földgázt, július óta ez a legalacsonyabb ár.
okt. 14
13:24
Visszahívott egy terméket a Müller (Piac és Profit)
A termék árát blokk nélkül is visszatérítik.
okt. 14
13:24
Gigantikus külkereskedelmi hiány alakult ki az eurózónában (Portfolio)
Augusztusban tovább nőtt, rekordszintre emelkedett az euróövezet külkereskedelmi mérleghiánya az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közlése szerint.
okt. 14
13:27
Már el is tűnt a turulemlékmű a munkácsi várról (Demokrata)
A szobrot csupán néhány órával a városi tanács döntése után eltávolították a munkácsi várról.
okt. 14
13:27
Átadták az Országos Széchényi Könyvtár felújított déli olvasótermét (Demokrata)
Az olvasók a jövő héttől használhatják újra a jelentős átalakuláson átesett termet.
okt. 14
13:27
Orbán Viktor is elbúcsúztatta Wittner Máriát (Mandiner)
„Wittner Mária, a magyar hős – Isten nuygosztalja!”
okt. 14
13:27
Agresszív és megtévesztő gyakorlatot folytat a Cup Revolution a GVH szerint (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó ellen, mivel valószínűleg agresszív és megtévesztő gyakorlatot folytat a fogyasztókkal szemben.
okt. 14
13:27
Itt vannak az új nemzeti konzultáció kérdései (rtl.hu)
Hét kérdés szerepel a konzultációs íven.
okt. 14
13:30
Továbbra is szép pluszban a magyar tőzsde (Portfolio)
A kereskedési idő felénél továbbra is szép pluszban van a BUX, pluszban vannak a blue chipek is, az emelkedést az OTP részvényei vezetnek.
okt. 14
13:30
Lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke (ATV)
Vári Attila 2018 szeptembere óta elnökölte az MVLSZ-t.
okt. 14
13:30
Elkezdték kipostázni a nemzeti konzultációs kérdőíveket (444.hu)
Azokon hét, kérdésnek álcázott állítást olvashatunk.
okt. 14
13:33
„Gerlóczy Márton elpusztításán dolgozom nagy erőkkel” (Könyves Magazin)
Csütörtök délután mutatták be Gerlóczy Márton Fikció Ii. - Az örvény című regényét a Margón, ami a többkötetes identitásthriller második része. A regény előzménye, a Fikció I. - A katlan - ami nálunk a hét könyve is volt – tavasszal felkerült a Libri irodalmi díjak rövidlistájára, a szerzővel most Valuska László beszélgetett az anyák és apák szerep
okt. 14
13:33
A katonáknak és Redmondnak is fejfájást okoz a HoloLens (Bitport)
Továbbra sem megy flottul az amerikai hadsereg Microsofttal közös, potom 22 milliárd dolláros projektje, amely a kevert valóság eszköztárával igyekszik felturbózni a katonák teljesítményét.
okt. 14
13:33
Nagy Márton: A források elosztásánál előnyben kell részesíteni a vidéket (Magyar Hírlap)
Az elmúlt nyolc évben az összes pénzügyi forrás 40 százaléka a fővárosba irányult.
okt. 14
13:33
Tóta W. Árpád a pedagógussztrájkról: A tüntetők 2016-ban is megmondták, pártokkal nem közösködnek (Mandiner)
A publicista szerint azóta sem lett „semmi sem jobb”.
okt. 14
13:35
Luz Long barátsága Jesse Owensszel felbosszantotta Hitlert (Magyar Hírlap)
Egymillió dollárért eladják a német atléta olimpiai ezüstérmét.
okt. 14
13:36
Forintarmageddon – tényleg olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik? (Privátbankár)
Valóban Európa leggyengébb devizája volt a forint? Az idei gyengeség hogyan néz ki közepes és hosszabb távon, és egész évtizedek alatt? Indokolja-e az infláció mértéke ezt a gyengülést? Lehet, hogy a devizánk még így sem túl olcsó, és könnyűszerrel gyengülhet tovább?
okt. 14
13:36
Elon Musk hátba támadta Ukrajnát: nem fizeti tovább a Starlink internetes műholdjait az ország felett (Blikk)
Eközben a világ leggazdagabb embere ellen állítólag szövetségi nyomozás indult azzal kapcsolatban, hogy miként járt el a Twitter megvásárlásáról kötött megállapodás során.
okt. 14
13:36
100 százalékos tulajdonrészt szerez a 4iG az INNObyte-ban (Portfolio)
A 4iG közleménye szerint a vállalat az INNObyte többségi (70 százalékos) részvényeseként 2022. október 14-én részvény adásvételi szerződéseket kötött az INNObyte által kibocsátott valamennyi részvény megszerzésére vonatkozóan. A 4iG célja, hogy az INNObyte egyedüli részvényesévé váljon, a tranzakció lezárása jelenleg is folyamatban van.
okt. 14
13:36
Fizetésképtelen cégektől érdemes ipari gépet venni (autopro)
Autóipari beszállítók: már itt vannak az első fizetésképtelenségek, a gépeiket a Surplex árulja.
okt. 14
13:42
A börtönben ülő Schadl György becsületsértés miatt feljelentette Hadházy Ákost (Blikk)
A bíróságig hajlandó vinni Schadl György, hogy Hadházy Ákos a legkorruptabb végrehajtónak nevezte. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnöke becsületsértés miatt jelentette fel a független országgyűlési képviselőt. A politikus szerint a vezető lépése „bájos pofátlanság”.
okt. 14
13:42
Mutatjuk, kik járnak jól a a kormány napelemes döntése után (Infostart)
Akinek már van napelemrendszere az jól járhat a kormány enyhítésnek mondott szigorítása után. Felértékelődik ugyanis az ingatlana. A többiek azonban buknak a dolgon.
okt. 14
13:42
Exkluzív interjú a Bécsben megölt magyar nő és lánya ügyében (HírTV)
Rizmayer Mihály kollégánk tudósíott Bécsből.
okt. 14
13:42
Közel 6%-os mozgás a részvénypiacon (ProfitLine)
Mi volt ez az óriási mozgás a tőzsdéken? Mélyből az égbe?!
okt. 14
13:42
Vörös lett a Szamos egyik ága (ATV)
Beszterce-Naszód megyében készítettek felvételt arról, hogy a Nagy-Szamos egyik mellékfolyója, a Szalóca vize élénkvörös színűre változott.
okt. 14
13:42
Válságban van David Beckhamék házassága? Victoria Beckham maga reagált (Glamour)
Nem ragozta túl a dolgokat, pont annyi időt szentelt a témának, amennyire egy elfoglalt üzletasszonynak futja. De pont ezért kedveljük annyira Victoria Beckhamet: lényegretörő és nagyon egyenes.
okt. 14
13:45
Drasztikus lépések jönnek a Pécsi Tudományegyetemen az energiaválság miatt (SzMo)
Elmaradó őszi szünet, rövidebb szorgalmi és vizsgaidőszak is szerepel az intézkedések között.
okt. 14
13:45
Több mint 600 települést foglalt vissza szeptemberben az ukrán hadsereg Kijev szerint (SzMo)
A települések közül 75 az ország déli részén, az oroszok által elvileg annektált Herszon megyében található.
okt. 14
13:45
Ennyi volt: Curtis elbúcsúzott a követőitől, mostantól minden megváltozik (Promotions)
Curtis kénytelen volt búcsút inteni a rajongóinak, egy új kaland veszi kezdetét.
okt. 14
13:45
Vincze Máté: Az OSZK mint az ország, a nemzet könyvtára, viszi a fáklyát (Magyar Hírlap)
Átadták az Országos Széchényi Könyvtár felújított déli olvasótermét.
okt. 14
13:45
Economist: Európa recesszióba zuhan, Oroszország kimászik belőle (Demokrata)
Az Economist elemzése szerint „kényes ponthoz” érkezett a gazdasági háború.
okt. 14
13:45
Rózsaszínbe borul a Hard Rock Hotel Budapest (MMonline)
A mellrák elleni küzdelem hónapjának tiszteletére a folyton pezsgő Hard Rock Hotel Budapest is rózsaszínbe öltözik, és Pinktober kampányának részeként, négy héten keresztül, különböző aktivitásokkal várja mind szállóvendégeit, mind pedig a Sessions étterembe érkező érdeklődőket.A Hard Rock Hotel Budapest a lánc első közép-európai szállodájaként már

Keresés