Dunaszerdahelyen rendezett nemzetközi konferenciát a Szlovákiai Agrárkamara, amely elsősorban Dél-Szlovákia gazdálkodóit tömöríti. A Muravidéken kívül az összes Kárpát-medencei gazdaszervezet eljött, sőt voltak köztük olyanok is, akik először látogattak Felvidékre. A rendezvényen részt vett Samuel Vlčan szlovák agrárminiszter és Jakab István, a mag
Egy apró megcsúszás is elég lett volna ahhoz, hogy Jules Bianchi 2014-es bukása után újabb tragikus kimenetelű baleset történjen a Japán Nagydíjon. Alighanem még sokakban élénken élnek a múlt heti Japán Nagydíj elején történtek, beleértve azokat a képsorokat, amelyek azt mutatják, ahogy Pierre Gasly méterekkel halad csak el a Carlos Sainz autójának
Az üzleti folyamatok és a kapcsolódó adminisztráció automatizálása és digitalizálása, a saját adatvagyon kiaknázása nyilvánvalóan versenyelőnyt jelent, gyorsítja a folyamatokat és csökkenti a hibalehetőségeket. A cégek azonban hajlamosak elfelejteni, hogy mindez az előny csak akkor jelentkezik, ha az egyes folyamatok és automatizmusok egymással is
Paradicsomlevest öntöttek Vincent van Gogh 76 millió fontot – vagyis majdnem 37 milliárd forintot – érő festményére (pontosabban annak üveggel védett felületére), majd a Nemzeti Galéria falára ragasztották magukat az olajellenes aktivisták, akik azt ígérték, folytatják akcióikat.
A vártnál nagyobb mértékben emelkedett októberre vonatkozóan a Michigan Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe, de továbbra is bizonytalan kilátásokat tárt fel a fogyasztók körében emelkedő inflációs várakozások mellett.
Volodimir Zelenszkij elnök pénteken videoüzenetben köszöntötte fel Ukrajnai védőit nemzeti ünnepük alkalmából, és kijelentette, hogy Ukrajna biztosan győzni fog, mert tudja, miért és mit képvisel ebben a háborúban.
Két kifejlett bika, egy dám- és egy gímszarvas is drótkerítésbe gabalyodott az agancsával Nyírtasson, nem tudtak szabadulni. A segítségükre siető vadászok az egyikről erővágóval csípték le a gubancos dróthuzalokat, a másik állat agancsáról flexelni kellett a kerítést. Mindkét szarvas szerencsésen megúszta a kalandot.
Ritkán látni ilyen megható gesztust államfőtől. „Nem te vagy az, akinek nincs itt helye. A gyűlöletnek és az intoleranciának nincs helye Szlovákiában” – üzente Zuzana Čaputová.
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az alkalom apropóján reggel nyolc órától országos pedagógussztrájk indult, amit a szakszervezetek hirdettek meg. Vidéken és Budapesten sok iskolából csatlakoztak pedagógusok a munkabeszüntetéshez. Mindezek mellett pedig más akciók is voltak.
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója csütörtökön késő este az egyik orosz állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy a megrongálódott Északi Áramlat gázvezetékek egy szakaszon várhatóan teljesen ki kell majd cserélni, miközben Oroszország a Fekete-tengeren és Törökországon keresztül tervezi a gázexport növelését – írja a Portfolio, a Reut
Az úttörő jellegű rendezvény célja, hogy egy „tengeri indiántábor” segítségével színt vigyen a saját családi kötelékeiken kívül felnövő fiatalok életébe. Az Sos-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa a magyar tulajdonú horvát Candor Charterrel együttműködésben, vitorlás versenyző önkéntesei és támogatói segítségével egy négynapos adriai vitorlázás k
Minden szülő a legjobbat akarja gyermekének, ám minden családnak megvan a maga egyedi rendszere, nevelési módszerei, amelyekkel jobb emberre szeretné tenni őket.
A WSC Group nem várt sokat a WTCR elkaszálása után máris igyekezett pótolni a világszintű TCR sorozatot. A TCR World Tour névre hallgató elképzelés kilenc – a világ bármelyik TCR sorozatához tartozó – versenyt emelne ki, legalább négy kontinensről. Az év végi legjobb 15 versenyző csatlakozna a TCR World Ranking (világranglista) 45 legjobb pilótájáh
Az uniós vállalatok több mint háromnegyede nehézségekbe ütközik a szükséges készségekkel rendelkező munkavállalók toborzása terén, felnőtteknek pedig csupán 37 százaléka vesz részt rendszeresen képzésben.
A kínai ICBC óriásbank ausztriai leányvállalatától vesz fel hitelt az MVM, a pénz hozzájárul a Magyarország biztonságos energiaellátásához szükséges források további bővítéséhez.
Hamis internetes keresőoldali találatokkal csalnak ki adatokat adathalász bűnözők - hívta fel a figyelmet az OTP Bank pénteken az MTI-hez eljuttatott közlményében.
Ha Gulyás Gergely szavaiból indulunk ki, akkor a magánemberek számára nem éri majd meg napelemes rendszert telepíteni – mondta az Infostartnak Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke, aki hangsúlyozta, hogy fontos részletek csak a jogszabály megjelenése után lesznek egyértelműek.
Fogyókúrás porokat hívott vissza a Müller üzletlánc, mert a Layenberger Fit and Feelgood termékeiben fémdarab lehet közölte pénteken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Több ezren gyűltek össze pénteken késő délután a Hősök terén, ahol a Diákok a Tanárokért nevű csoport hirdetett demonstrációt a közoktatásért. A Belügyminisztérium elé ért diáktüntetők bejelentették egy új ellenálló szervezet létrehozását.