Az Alpine még a Japán Nagydíj folyamán jelentette be, hogy Pierre Gasly veszi majd át az idei év végén távozó Fernando Alonso helyét a csapatuknál. Sajtóértesülések szerint az AlphaTauri pilótáját busásan meg fogja fizetni az enstone-i istálló és közel annyi lehet majd a fizetése, mint a kétszeres spanyol világbajnoknak jelenleg. A Forma-1-es paddo
Emiatt nem is tudja komolyan venni, hiszen a lényeg csak az, hogy mindig kell valami felhajtás, és most épp a szakácskönyve miatt keresi Puzsér a műbalhét – fejtette ki Fluor Tomi.
Magyarország a béke pártján áll, érdeke, hogy a béke minél hamarabb visszatérjen Európába, ezért azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaz - közölte a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozását követően pénteken.
Az 1-es számú főúton közlekedett személygépkocsival egy – akkor még ismeretlen – sofőr Öttevény felől Abda irányába 2022. október 12-én 18 óra 45 perc körül. A 136-os kilométerszelvény közelében – Öttevény külterületénél – nem tartott megfelelő oldaltávolságot a vele azonos irányban, kerékpárral haladó börcsi férfi mellett, és elsodorta őt. A bales
Meghaladta az egymilliárd forintot a Pepita ötödik születésnapi kampánya során eladott termékek összértéke, ezzel a Pepita Csoporthoz tartozó oldalak közel háromszoros forgalomnövekedést produkáltak a tavalyi év azonos időszakához képest – tette közzé az adatokat a cég. A Mastercard közreműködésével megvalósuló kampány kiemelt célja a mentett kárty
Katonai konvojok közlekedésére kell számítani az ország több pontján jövő hét péntekig – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken közleményben.
Nem tudtak vízre szállni Balatonfüreden a 49er és 49erFx junior Európa-bajnokság mezőnyei, mivel a kijelölt versenyterületeken egész nap nem fújt versenyzésre alkalmas szél. Emiatt azonban feszesebbé válik a bajnokság programja. Alkalmas szél hiányában nem sikerült futamot rendezni a 49er és 49erFx osztályok junior Európa-bajnokságának első napján
A 82 éves Dennis Tito számára már nem ismeretlen terep az űr: 2001-ben a világ első űrturistájává avanzsált, akkor a Nemzetközi Űrállomáson töltött el nyolc napot.
Ha nem tesszük meg a zöld fordulatot, akkor az emberiségnek nincs jövője - hívta fel a figyelmet az ENSZ Közgyűlésének elnöke kedden az energiaügyekről, klímaügyekről és zöld átmenetről szóló kerekasztal-fórumon a szervezet New York-i székházában magyar szervezésben.
A Plant Alliance Hungary Csólyospáloson tartott szakmai napján az olasz Andreas Psenner nemesítőház és szaporítóanyag-termesztő kertészet tulajdonosa tartott előadást. Összefoglalta a termesztéstechnológiai újdonságokat, bemutatta a legújabb fajtákat és balkonnövény-trendeket, valamint beszélt a Proven Winners hálózat tevékenységéről is.
Nehéz a szokásainkat megváltoztatni, pedig ha komolyan vesszük az életmódváltást, nincs más választásunk. A sikerek mellett meg kell küzdenünk a hullámvölgyekkel és kísértésekkel is, hogy elérjük a céljainkat. Hogyan lehet elkerülni a halogatást, a kudarcot, mennyi ideig kell kitartani, hogy beépüljön az életünkbe a változás, és mi mindent nyerhetü
A vásárlók fontosnak tartják, hogy a háztartási eszközeik energiatakarékosak legyenek, a többség hajlandó felárat fizetni a jobb energiabesorolású gépekért, azonban az energiacímkék jelentésével sokan nincsenek tisztában - derült ki az Euronics Műszaki Áruházlánc friss kutatásából.
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az évforduló apropóján a „Diákok a Tanárokért” csoport tüntetést és vonulást szervezett Budapestre.
Korner. A játékosok gesztusától nem lesz kevesebb a származása miatt bántalmazott. Különösen az online térben szaporodott el a gyűlölködés, ami ellen szerinte nem a labdarúgópályán kell harcolni, hanem társadalmi szinten.
Turi Tamás hat év után tért vissza Kerék Istvánnal az oldalán az Ózd Rallyn, ahol a vadonatúj Toyota GR Yaris-szal az ORC-ben indult. A 2004-es magyar bajnok elégedett volt az autóval és nem zárta ki a folytatást sem. Hat mért gyorsasági szakaszt teljesített Turi Tamás és Kerék István az Ózd Rallyn, amelyből ötször autóztak top
Katonai konvojok közlekedésére kell számítani az ország több pontján jövő hét péntekig – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken egy közleményben.
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az alkalom apropóján reggel nyolc órától országos pedagógussztrájk indult, amit a szakszervezetek hirdettek meg. Vidéken és Budapesten sok iskolából csatlakoztak pedagógusok a munkabeszüntetéshez. Mindezek mellett pedig más akciók is voltak.
Közzétette a harmadik negyedévre vonatkozó termelési jelentését a PannErgy. Az időjárás a tárgyalt időszakban a 2021-es hasonló időszakhoz és az elmúlt évek átlagához viszonyítva kedvezőbb vállalatcsoport szintű fűtési potenciált képviselt az átlagosnál hűvösebb szeptemberi átlaghőmérsékletek miatt - részben ennek volt köszönhető, hogy kifejezetten
Az év elején egy magát űrhajósnak kiadó szélhámos vert át egy nőt. A csaló azt állította, hogy az ISS fedélzetén van, és a visszautazáshoz pénzre van szüksége. Elhitték. A csaló, aki orosz űrhajósnak adta ki magát, végül 4,4 millió jent, nagyjából 13 millió forintot vett el egy 65 éves japán nőtől, miután azt állította, hogy a Nemzetközi
Szeptemberben 2,9 százalékkal, azaz 240 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon – tájékoztatott a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége.
Tömegbaleset Ikladnál. Motorvonat ütközött egy kamionnal délelőtt. 19 embert kellett kórházba szállítani. Öten súlyosan megsérültek. A szerencsétlenség egy olyan átjáróban történt, ahol lámpa nincs, csak András-kereszt van. A rendőrség szerint a teherautó sofőrje figyelmetlenül hajtott a sínekre.
Egy neves, sok nagy csatát megélt magyar fociedző rendszeresen értékelni szokta a Fradi teljesítményét. Egyszer simogatja a zöld-fehéreket, máskor keményen kritizálja őket. És valóban, kettős arcát mutatja a bajnok.
Az MVM Zrt. és az ICBC Austria 250 millió euró összegű, általános vállalatfinanszírozás célú, közép-lejáratú hitelkeretszerződést írt alá, ezzel az MVM-csoport újabb lépést tett pénzügyi stabilitásának fenntartásáért - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A hektikus piaci helyzet miatt soron kívüli intézkedésekről döntött pénteken a magyar jegybank, többek között jelentősen kiszélesítette a kamatfolyosót. Az még kérdés, hogy az új feltételek meddig maradnak érvényben, ez a piaci folyamatok függvénye. Továbbra is fontos a költségvetési fegyelem, a vállalatok és háztartások alkalmazkodása, ezeken kere
Autóvásárlást követően többnyire az első karcig vagy kavicsfelverődésig nem jut eszünkbe, hogy gondoskodnunk kellene autónk fényezésének a védelméről. Pedig a statisztikák szerint az első sérülések többnyire már 50 km-en belül megtörténnek. Nem titok, hogy egy autó értéke attól a pillanattól csökken, hogy kigördült a szalonból, azonban fóliázással
Panasszal él a gyanúsítás ellen az a teherautósofőr, aki múlt hónapban halálra gázolt egy 7 éves kislányt és édesapját Kispesten. A család a zebrán akart átmenni a túloldalra, de ott állt a teherautó. Megpróbálták kikerülni, a kocsisor azonban közben elindult, ekkor gázolta el őket a konténerszállító. A 29 éves férfit csütörtökön hallgatták ki, hal
Újabb türelmetlen autós: többször is figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, és egy várakozó kocsit kielőzve behajtott egy útépítés területére egy sofőr a Somogy megyei Patosfán. A Közút munkatársa rögzítette az esetet. Kétszer is, hiszen egy másik útszakaszon ugyanaz a sofőr ugyanúgy szabálytalankodott, ráadásul egy másik autó is követte. A Közút s
Azonnal reagált a bankközi piac arra, hogy a jegybank jelentősen megemelte a kamatfolyosó tetejét, vagyis az egynapos fedezeti hitel kamatát. A magánemberek hitelkamatait ez jelenleg kevésbé érinti – mondta a Porfolio elemzője.
Vlagyimir Putyin szükségtelennek tartja, hogy Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaljon a G20 csoport november közepén, Balin megtartandó csúcstalálkozóján – erről az orosz elnök maga beszélt Asztanában pénteken megtartott sajtótájékoztatóján.
A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és a jegybanki alapkamatláb változatlansága mellett a kamatfolyosó felső szélének emeléséről döntött. Ennek értelmében a Monetáris Tanács október 14. 8:45 órától kezdődő hatállyal az O/N fedezett hitel kamatát 25 százalékra emelte, továbbá az 1 hetes fedezett hiteleszközét felfüg
Hamarosan vádat emelhet az ügyészség az ellen a törökbálinti pár ellen, akik egy éves kislányuk mellett marihuánát is nevelgettek családi házukban. A rendőrség áprilisban csapott le a párra, éppen akkor, amikor két vásárló érkezett hozzájuk. Átkutatták a házukat. Mindenhol találtak különféle kábítószert, még a fagyasztóban is. A férfit letartóztatt
A McLaren bejelentette, hogy az IndyCarban szereplő Álex Palounak és Pato O’Wardnak is lehetőséget adnak egy-egy pénteki Forma-1-es szabadedzésen. A spanyol pilóta Daniel Ricciardo helyén az Amerikai Nagydíjon, amíg a mexikói fiatal Lando Norros helyén mutatkozhat majd be egy hivatalos F1-es versenyhétvégén a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A wokin