A magyar temetkezési szolgáltatók, krematóriumüzemeltetők azt kérik a kormánytól, hogy vonják be a nagy gázigényű krematóriumokat az állami segítségben részesülő vállalkozások körébe, vagy tegyék lehetővé, hogy ne csak évente kétszer emelhessenek árat. Emiatt a törvényi korlátozás miatt ugyanis decemberben még az indokoltnál is jobban elszállhatnak
Ratifikálta az orosz parlament felsőháza (Szövetségi Tanács) hétfőn a négy, orosz ellenőrzés alá került ukrajnai régió Oroszországhoz való "csatlakozásáról" szóló szerződéseket.
A híresen magas színvonalú oktatásról ismert Szent István Gimnázium diákjai kedd reggel csendes tiltakozással próbálják megakadályozni, hogy a tankerületi levelek célba érjenek. Három tanár sorsáért is aggódnak.
Facebook-bejegyzésében Fazekas Csaba azt írta, az elmúlt időszak pedagógus-munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások voltak az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából.
Most már szinte mindennapos hír a fürdők bezárása, de a színházakat és más idegenforgalmi, szórakoztatóipari vállalkozásokat is utolér a válság. Néhol csupán megszorításokat vezetnek be, ez a szerencsésebb helyzet, Miskolcon azonban nem így döntöttek.
Egyre nagyobb gondot okoz Németországban a szakemberhiány. A munkaügyi miniszter külföldről szeretné a hiányt pótolni. Hubertus Heil éppen ezért a német bevándorlási törvény korszerűsítését tervezi. Az előkészületek már meg is kezdődtek.
Halvány reménysugarat jelenthet a bitcoin ma délelőtt mutatott viselkedése. Kitörhet-e a 10 hónapja tartó lejtmenetből? A bitcoin árfolyama 2021. november 10-én érte el a csúcspontját ($68 000), nem sokkal azut követően, hogy az amerikai jegybank elnöke egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szigorító intézkedésekkel terveznek fellépni az egyre j
Az Union Biztosító megkapta a Digitális Jólét Pénzügyi Védjegy program „kiemelkedő digitális biztosító” védjegyét – olvasható a társaság közleményében.
Az összehajtható mobiltelefonok globális kiszállítása 66,6 százalékkal, 13,5 millióra nő az idén a tavalyi 8,1 millióról – derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat előrejelzéséből. Az IDC honlapjára felkerült prognózis szerint 2026-ban az összehajtható mobiltelefonok kiszállítása 41,5
Nem is olyan régen az autóvilágítás fényszórókból, hátsó lámpákból, irányjelzőkből és néhány belső izzóból állt. A mai autók azonban valóságos karácsonyfák, az elülső hűtőrácsoktól kezdve a bonyolult fényjelzésekkel pulzáló lámpatesteken át a személyre szabható belső hangulatvilágításon át a hátsó, teljes szélességű fénysávokig. A Valeo vezérigazga
Ha egy régi katás egyéni vállalkozás megszüntette a tevékenységét/vállalkozását augusztusban, akkor választhatja-e az új katát még az idén, ha újraindítja az egyéni vállalkozást? – kérdezte olvasónk.
Az állami tulajdonba lévő Horvát Elektromos Művek (HEP) Csoport az első fél évben 1,1 milliárd kuna (61,7 milliárd forint) konszolidált nettó veszteséget könyvelt el, míg tavaly ugyanabban az időszakban a vállalat közel 1,3 milliárd kuna (72,9 milliárd forint) nyereségre tett szert - derül ki hétfőn a HEP által közzétett féléves konszolidált pénzüg
Észak-Korea Moszkva oldalán áll az Ukrajnához tartozó területek Oroszországhoz csatolásának ügyében, mely a nemzetközi joggal szemben áll, és a világ országai éles kritikákkal illették.
Drámai helyzetbe kerültek a magyar fürdők, mert a koronajárvány már egyszer megtépázta őket, most pedig az elszálló rezsiköltségek miatt szinte tehetetlenül nézik végig saját önnön korlátozásukat, illetve sok helyen a…
Az elmúlt időszak globális válságai folyamatosan rángatták az autópiacot. A koronavírus-járvány, a csiphiány és az Ukrajnában dúló háború mind visszavetették a keresletet, de ezeket a bezuhanásokat általában gyors keresletnövekedés követte. Az energiaválság viszont trendfordulót hozott, az autók iránti érdeklődés a Jóautók.hu vezérigazgatója szerin
Rekordmértékű 26 százalékra nyílt az árolló szeptemberben a keresleti és kínálati bérleti díjak között a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. Míg a bérbeadók átlagosan 4,5 százalékkal emelték a bérleti díjakat augusztushoz képest, vagyis átlagosan 201 ezer forintért kínálták lakásukat a múlt hóna
Felgyorsítják a saját célra telepített lakossági és kkv-s naperőművek ügyintézési folyamatait, illetve az ipari nagyfogyasztók esetén is rövidül az engedélyezési határidő - hangzott el Dr. Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium miniszterének előadásában a Portfolio Energy Investment Forum konferenciáján. A miniszter arról a tervről
Kedden is folytatódik a gázár csökkenése, miután az elmúlt napok hírei alapján úgy tűnik, stabilizálódhat a kontinens gázellátása. Az elmúlt hetekben az orosz mozgósítás mellett az Északi Áramlat vezetékeket ért támadások is aggasztották a piaci szereplőket, de a kezdeti pánik mérséklődését követően hamar a csökkenésé lett a fő szerep, amivel az au
Tévedés, hogy csak antibiotikus kúra után érdemes a bélflórát prebiotikus hatású élőflórával pótolni! Szükséges végre egy világos magyarázat! A vastagbélflóra kihat a vastagbél állapotára, ezáltal az immunrendszered működésére és az anyagcserére is.
A hulladéklerakó munkások, avagy hulladékszállítók, kukások problémája nem egyik napról a másikra keletkezett. A hitegetés, meg a róluk szóló, általában politikusoktól elhangzó hazugságok, miszerint félmillió körüli összegeket keresnek, ma végleg kiverte náluk a biztosítékot.
Az energiapolitika három dimenziójának részletezésével kezdte előadását Bacsa György, a Mol Stratégiai Operációért és Üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója a Portfolio Energy Investment Forum 2022 keretében. Emellett előadásában az energiaátmenet kihívásairól, az ellátásbiztonságról, és az üzemanyagpiaci helyzetről is beszélt a szakember.