2022. október 4. kedd

okt. 4
12:00
Nagyot fordult a világ a forinttal, de Csányi Sándor is elégedetten dörzsölheti a tenyerét (Privátbankár)
Az MVM Gazpromnál elért fizetési halasztása, a dollár gyengülése és az EU-s forrásokhoz való hozzájutás zálogának tekinthető hazai törvénymódosítás hatására a hazai fizetőeszköz az euróval szemben csaknem tíz, míg a zöldhasúval szemben még ennél is több egységgel távolodott el a tegnap felállított negatív történelmi rekordjaitól. A Budapesti É
okt. 4
12:00
Covid-szakértő: A legtöbb ember összetéveszti egy közönséges megfázással a vírus legújabb tünetét (Blikk)
A professzor arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül az új Covid-19 tüneteit.
okt. 4
12:00
Már fent is van Irán első űrhajója (Infostart)
Műholdakat tudnak majd egyik pályáról a másikra átállítani vele.
okt. 4
12:00
Gondoltad volna? Valójában ezért van lyuk a golyóstollak kupakján - akár életet is menthet az aprócska üreg (Femcafe)
Ha te is azok közé tartozol, akik évek óta a rejtélyen töprengenek, akkor most megnyugodhatsz: lerántjuk róla a leplet.
okt. 4
12:03
Sztaniszláv András bekerült az Icco felsővezetésébe (Márkamonitor)
A Magyar PR Szövetség 2016 óta tagja a Kommunikációs Tanácsadók Nemzetközi Szövetségének (ICCO), amely szeptember végén jelentette be tisztújítását. Az operatív bizottság (Executive Committee) tagjai közé először került magyar PR-szakember. Az ICCO tagság révén egyre több előnyt élveznek az MPRSZ tagjai és a magyar PR-szakma egyaránt.   Az ICCO 6 t
okt. 4
12:03
Sarka Kata Ronaldinhóval fotózkodott Budapesten (SzMo)
Pár hónapja egyszer már összefutottak, akkor is készült róluk közös kép.
okt. 4
12:03
Októberben 300 általános iskolás ismerkedhet a motorozással (Magyar Hírlap)
A projekt a Nemzeti Tehetség Program keretein belül, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.
okt. 4
12:03
Volt EP-elnök: Orbán éppen hagyja, hogy Putyin megvegye (Mandiner)
Az uniós vétóról azt mondta Martin Schulz: át kell térni arra, hogy a többség szabja meg a követendő utat.
okt. 4
12:06
A chiphiány még jó ideig problémát jelent az autóiparban (Menedzsment Fórum)
A várakozásoktól elmaradó elkészült járműről adott számot a hétvégén a Tesla, amely ugyanakkor ennek magyarázataként nem emelte ki a chiphiányt. Az iparági szakértők szerint azonban a járműgyártók számára továbbra is ez az egyik komoly fejtörést okozó probléma.
okt. 4
12:06
Karácsony Gergely megszólalt a tizenháromszorosára nőtt távhődíjakról: „Ne játsszanak orosz rulettet a magyarokkal” (Blikk)
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán fakadt ki arról, hogy a kormány tizenháromszorosára emelte a szociális, oktatási és egészségügyi intézmények által fizetendő távhődíjat, de elmondása szerint ez még csak a jéghegy csúcsa.
okt. 4
12:06
Eltűnt a boltok polcairól a magyarok kedvenc édessége: nem tudni, mikor kaphatjuk vissza (Blikk)
A székesfehérvári üzemet érintő alapanyag- és csomagolóhiány miatt tartós készlethiány lehet a Pilóta kekszből. A tulajdonos Mondelez Hungária Kft. igyekszik minél hamarabb megoldani a problémát.
okt. 4
12:09
Müller Péter Sziámi Szakcsiról: „Olyan elképesztő dübörgést hozott ki a pianinóból, mintha lezuhant volna egy atombomba” (SzMo)
A vasárnap elhunyt Szakcsi Lakatos Bélát évtizedes barátság és munkakapcsolat fűzte Sziámihoz, számtalan alkalommal léptek fel duóban, valamint több zenekarral is. Arra kértük az énekes-szövegírót, idézze fel legerősebb emlékeit a legendás zongoristáról.
okt. 4
12:09
Irán saját gyártású vontató űrhajót bocsátott fel az űrbe (Magyar Hírlap)
Iránban polgári és katonai űrprogramot is folytatnak.
okt. 4
12:09
Párizs 2024 – A 2012-es eritreai zászlóvivő brit színekben indulna (Demokrata)
Nagy-Britannia színeiben versenyezne a 2024-es párizsi olimpián az akadályfutó Weynay Ghebresilasie.
okt. 4
12:09
Hamilton: A Forma-1 vezetői elbuktak (Racing)
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton határozottan kijelentette, hogy az idei szabályváltozások keményen megbuktak, miután Max Verstappen dominálja az évet, holott szoros csatát vártak az új reguláktól. Úgy érkezett meg a mezőny az ázsiai hajrája, hogy Max Verstappen akár már Szingapúrban – öt futammal a szezon vége előtt – bebiztosíthatja a másod
okt. 4
12:12
Katasztrofális a magyar egészségügy megítélése, több világranglista utolsó helyén állunk (Piac és Profit)
Az egészségügy jelenlegi és várható, jövőbeli állapota; az egészségügy minősége; az orvosok elérhetősége; a várólisták hossza; az egyenlő ellátás; az egészségügybe fektetett lakossági bizalom; az egészség ára; az információhoz való hozzáférés: e szempontok szerint 34 vizsgált ország közül utolsó helyen végzett Magyarország az Ipsos nemzetközi kutat
okt. 4
12:15
Környezetvédelmi ellenőrzést tartanak az utakon a héten (Tiszta Jövő)
Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik mától péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfőn a Facebook-oldalán.
okt. 4
12:15
Az EU elutasítja az ukrajnai régiók orosz annektálását (Demokrata)
Az EU elutasítja és elítéli, hogy Oroszország jogellenesen annektált.
okt. 4
12:15
Több ezer taktikai és stratégiai atomfegyver áll Putyin rendelkezésére (Mandiner)
Az amerikai Háborúkutató Intézet szakértői szerint nem szolgálná Vlagyimir Putyin céljait az atomfegyverek bevetése.
okt. 4
12:15
Váratlan beismerés: Palkovics László szerint a magyarok eddig feleslegesen fogyasztottak rengeteg gázt (Nyugati Fény)
A rezsicsökkentés hatása.
okt. 4
12:15
Szerelemből házasodni értékesebb, tartósabb kapcsolatokat hoz? (egy.hu)
Lehet-e, szabad-e szerelem nélkül házasodni? ?Működőképes-e, biztonságos-e az a házasság, ahol csak az egyik fél szerelmes? Talán mindenki mást gondol a kérdésről, engem mégse tudott senki meggyőzni, hogy szerelem nélkül is jó ötlet lehet házasodni...
okt. 4
12:15
Történelmi csúcson a Bitcoin Lightning használata (BitcoinBázis)
A makrogazdasági problémák és a kriptovaluták árproblémái ellenére a bitcoin második réteges fizetési megoldása, a Lightning Network továbbra is szárnyal.
okt. 4
12:18
Több tengerparti város süllyedése gyorsabb, mint a tengerszint emelkedése (Alternatív Energia)
Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.
okt. 4
12:18
Kisütött a nap a tőzsdéken - Most érdemes beszállni? (Portfolio)
Nyár eleje-közepe óta nem látott emelkedés zajlik az amerikai és az európai tőzsdéken, de az ázsiai részvénypiacokon is javult a hangulat, első ránézésre a semmiből jött ez a (szerintünk átmeneti) fordulat a tőzsdéken, azonban okokat bőven tudunk mögé tenni. Adódik a kérdés, hogy érdemes-e már beszállni? Az elmúlt napokban kialakult túladottságból
okt. 4
12:18
Te egyszer s mindenkorra felelős lettél ... (Agroinform)
Október 4-e az Állatok Világnapja. Mert állatok nélkül lehet élni, csak nem érdemes.
okt. 4
12:18
Sok boltból szinte teljesen eltűnt ez a termék (ATV)
"Elfogyott, legalább egy hónapja nem kaptunk" – a legtöbb üzletben ez a válasz fogadja azokat a vásárlókat, akik Pilóta kekszet keresnek.
okt. 4
12:18
Sosem látott, gyönyörű portré került elő Meghan Markle-ről és Harry hercegről (Glamour)
Akiben esetleg maradtak még kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy Meghan Markle és Harry herceg mennyire erős, és egymást folyamatosan támogató pár, annak sok szeretettel küldjük a róluk készült portréfotókat. Tökéletes bizonyítéka, hogy a szeretet a legerősebb szövetséges.
okt. 4
12:21
Így néz ki ma a Guns N' Roses klipjében szereplő csodálatos menyasszony (Promotions)
Stephanie Seymour az énekes Axl Rose arája lett a valóságban is.
okt. 4
12:21
Már több mint félmillió háztartásban online kitöltötték a népszámlálási kérdőívet (Magyar Hírlap)
Az internetes kitöltés a legegyszerűbb, a leggyorsabb és a legkényelmesebb módja a válaszadásnak.
okt. 4
12:21
A kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta (Demokrata)
Az aszályos nyár után a kilencedik legcsapadékosabb szeptember volt az idei 1901 óta.
okt. 4
12:21
Palkovics László: Meg kell szabadulni a földgázfüggőségtől (Növekedés)
Fogyasztásarányosan a hazai tározókban van a harmadik legtöbb földgáz Európában. 75 százalékon áll a töltöttség. A jövőben, 2050-ig azonban jelentős gázfelhasználás csökkentésre lesz szükség. Rövidtávon az energiahatékonyság és a fogyasztáscsökkentés a legfontosabb, középtávon azonban az erőművi és a tároló kapacitások fejlesztése kerül fókuszba. N
okt. 4
12:21
Bejelentették: napokon belül újabb Himars-rakétarendszereket kap Ukrajna (Mandiner)
Sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok úgy döntött, hogy egy 625 millió dollár összértékű csomag keretében újabb fegyverszállítmányt küld Ukrajnába.
okt. 4
12:21
Váratlan beismerés: Palkovics László nyilvánosan kritizálta a rezsicsökkentést (Nyugati Fény)
A rezsicsökkentés hatása.
okt. 4
12:21
Állatvédelmi szakállatorvosi képzés indul (Magyar Mezőgazdaság)
Először indított állatvédelmi, illetve állatjólléti posztgraduális képzést az Állatorvostudományi Egyetem.
okt. 4
12:23
Meloni EP-képviselője: A szankciók csúnyák, gyűlöletesek és mindenkinek ártanak (Mandiner)
Mégis szükségesnek látja őket.
okt. 4
12:24
Van egy ijesztő forgatókönyv - így fogyhat el a gáz februárra Európában (Menedzsment Fórum)
Viszonylag kicsi annak a szcenáriónak a valószínűsége, amelyet a Nemzetközi Energiaügynökség felvázolt. Ugyanakkor teljesen kizárni sem lehet, hogy februárra 5 százalékra apadnak az európai gázkészletek.
okt. 4
12:24
A nap kérdése: működhet egy lézersugár villámhárítóként? (Blikk)
Ezt vizsgálták a Genfi Egyetem kutatói egy svájci hegyen. Ennek érdekében egy lézert szereltek fel a 2502 méter magas Säntis-csúcsra, amely zöld fénysugarat küldött az égbe.
okt. 4
12:24
Megszólalt a Kölcsey igazgatója a kirúgási hullám után (Portfolio)
A budapesti Kölcsey Gimnázium elveszíti öt kiváló tanárát. Hárman személyesen vették át szeptember 30-án, ketten pedig postán kapják meg a napokban rendkívüli felmentésüket a munkáltató szerepét betöltő Belső-Pesti Tankerületi Központtól, írja a Facebookon Fazekas Csaba, az iskola igazgatója.
okt. 4
12:24
Érik az újabb szemétkrízis: sztrájkba kezdhetnek a kukások? (Pénzcentrum)
Az FKF Ecseri úti központjánál sztrájkhangulat alakult ki kedd reggelre, miután a kommunális és szelektíves szemetesek kedden reggel nem vonultak ki.
okt. 4
12:27
Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében új törvényeket fogadtak el (Magyar Hírlap)
A parlament napirend előtti vitája során kedden Dömötör Csaba államtitkár emlékeztetett, hogy a háborút nem mi okoztuk, de a következményeit mi viseljük, Brüsszelnek felül kell vizsgálnia a politikáját.
okt. 4
12:27
Visszautasítja az Európai Parlament Magyarország-ellenes álhírkampányát a Fidesz EP-képviselőcsoportja (Mandiner)
Gál Kinga és Deutsch Tamás a történtek miatt levélben fordult Roberta Metsolához, az Európai Parlament elnökéhez.
okt. 4
12:27
Kisiklott egy villamos az Árpád hídon – képekkel! (Autószektor)
MTI/Mihádák Zoltán Baleset miatt nem jár az 1-es villamos a Szentlélek tér és a Göncz Árpád városközpont között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden a Facebook oldalán. Az Árpád híd budai oldalán történt baleset miatt pótlóbusz közlekedik a Bécsi út-Vörösvári út és a Göncz Árpád városközpont között. MTI/Mihádák Zoltán Kolozsi Pét
okt. 4
12:27
Csak az MNB fejezte be a kamatemelést, a bankok viszont futószalagon drágítanak (Üzletem)
Az MNB utolsónak szánt kamatemelése óta a nagybankok futószalagon drágították a hiteleiket az elmúlt napokban, és még nem látszik, náluk hol tetőznek a kamatok.
okt. 4
12:29
Hont Gyurcsánynak: Végre! Elérkeztünk a méltó színvonalhoz (Mandiner)
A publicista kommentálta a volt miniszterelnök „törpézését”.
okt. 4
12:30
Nagy ajándékot kapott a Ferencváros az MLSZ-től (Infostart)
Idén már nem kell lejátszania a nemzetközi kötelezettségek miatt elhalasztott mérkőzéseit.
okt. 4
12:30
Döbbenetes felvétel: így próbálkoznak be a bankkártyás csalók (ATV)
A Facebookon kezdett terjedni egy videó, amelynek feltöltője rögzítette, hogy próbálták átverni a bankja nevében.
okt. 4
12:30
Ukrajna 2030-ban focivébét rendezne a spanyolokkal és a portugálokkal közösen (444.hu)
A spanyolok és a portugálok már két éve bejelentették szándékukat, most hozzájuk csatlakozhat Ukrajna.
okt. 4
12:33
Az EU elutasítja az ukrajnai régiók orosz illegális annektálását (Magyar Hírlap)
Michael Siebert: Az EU rendíthetetlenül támogatja Ukrajna függetlenségét.
okt. 4
12:33
„Bevállaltuk, végignyomtuk” – erről miért nem ír a német sajtó? (Mandiner)
„Nagyon megható volt, tele volt az ötszázas nagyelőadó megszeppent, megilletődött, kétségbeesett hallgatókkal” – mondta lapunknak Alpár Alán, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese. Az intézmény munkatársainak köszönhetően több, mint 120 reményvesztett diák kapott újabb esélyt.
okt. 4
12:33
Már a kormánypártnak is ciki a Horthy-szobor: Elmarad az emlékműavatás Szegeden (Nyugati Fény)
Meggondolták magukat.

Keresés