Lackfi János 17 éves volt, amikor egy álszerelem kihozta belőle az állatot: „a köttőt”. Az elmúlt harminc évben több mint száz kötete jelent meg, de a műhelyteremtés is legalább annyira hajtja, mint az írás.
Március 2. és 18. között kaphatók a Tesco áruházakban azok a 250 forintos adománykuponok, melyekkel a vásárlók az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai humanitárius segélyprogramját támogathatják. Stratégiai partnerként az áruházlánc rendszeresen részt vesz a szervezet adománygyűjtő kampányaiban, és a mostani rendkívüli helyzetre is azonnal reagált.
Közös feladat, hogy az agrárgazdaság ne bűnbak legyen a klímaváltozás elleni harcban, hanem olyan ágazat, amelyre a társadalom minden szegmense partnerként tekint - hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke sajtótájékoztatón, a mezőgazdaságért felelős európai uniós biztossal folytatott tárgyalást követően.
Az építészekről sokan gondolják, hogy az esztétikum és a senki mást nem érdeklő finom designrészletek bűvkörében élnek. Biztosan ebben is van valami, de az építészek egyúttal társadalmi kérdésekért is felelősek.
Péntektől átmenetileg ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek a főváros közösségi közlekedési járművein, hétfőtől pedig információs centrumot alakít ki a fővárosi önkormányzat a Nyugati téri aluljáróban - jelentette be a főpolgármester csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Válságosra fordult a helyzet Mariupolban, a teljesen körbezárt város lakónegyedeit folyamatosan bombázzák az oroszok. Már nincs áram és folyóvíz se, és mostanra az élelemből is kezdenek kifogyni, derült ki azoknak a helyieknek a beszámolóiból, akikkel a BBC-nek sikerült beszélnie.
Hírműsorok, közérdekű szolgáltató- és tematikus magazinműsorok készítésére pályázhatnak négy fordulóban helyi és körzeti rádiók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának támogatási programjával, a keretösszeg 360 millió forint. A testület e heti ülésén nyertest hirdetett egy nyíregyházi frekvenciapályázaton, és a látássérülteket
"Érvekkel alátámasztott magyarázatot" adott francia kollégájának, Emmanuel Macronnak Vlagyimir Putyin orosz elnök a neonácik jelentős szerepéről az ukrán állami politikában - közölte a Kreml sajtószolgálata.
Veszélybe került a pénteken kezdődő téli paralimpia életképes megrendezése, ezért a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) úgy döntött, mégsem indulhatnak az orosz és fehérorosz sportolók a pekingi játékokon.
A Brookings Intézet szakértői szerint az oroszok csak nagyon költséges, rengeteg áldozattal járó megszállással tudják megtartani Ukrajnát, és közben a gazdasági szankciók elvágták a hátországot a fejlődés esélyétől.
Ugyanazt sugározták, mint amikor tankok mentek az utcán, de az állami tévé nem mert beszámolni róla. Az eddiginél is sokkal sötétebb lesz az orosz nyilvánosság helyzete.
Idegen anyaggal (több féle gyommag, kavics) való szennyezettség miatt a Penny Market Kft. visszahívja a 40 grammos kiszerelésű Mr. Spice fűszerköményt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
A legfrissebb jelentések szerint Igor Csalik orosz közlekedési miniszterhelyettes és az Aeroflot, az S7, az Ural Airlines és az Utair vezető tisztségviselői megvitatták annak lehetőségét, hogy megvásárolják, vagy akár államosítják…
Tovább gyarapodott azoknak a külföldi cégeknek a listája, amelyek felhagynak oroszországi tevékenységükkel, illetve az Oroszországgal történő kereskedéssel.
Nem elég, hogy a bajnokságban nem megy a csapatnak – öt meccs, öt vereség – a Magyar Kupából is kihullott a Vidi, hiszen a másodosztályú Győri ETO 2-1-re verte Nikolicsékat.
Ki gondolná, hogy egy autószerelő torkában bújik meg a legértékesebb hang, vagy, hogy egy cipészből is válhat sorozatsztár? Ezek a magyar hírességek egészen más tevékenységet folytattak, mielőtt felfedezte tehetségüket a világ.
„Bent rekedtünk a pokolban!” – kétségbeesetten, a családját féltve kér, sőt könyörög segítségért egy magyar férfi, aki feleségével és két gyermekével együtt nem tudott elmenekülni Ukrajnából, az oroszok indította háborúban ragadt, a legnagyobb harcok közvetlen közelében. A Donyec-medencében levő család egy pincében bújt el, áram nincs, az élelmisze
Nyakunkon a tavasz és a kerékpározás barátait ismét páratlan élmények várják a Pilisben ! A Dunakanyar varázslatos erdeiben a Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat útjain és ösvényein mintegy 350 kilométer hosszú bringázásra kijelölt erdei úton lehet élvezni a mozgás örömét. Érdemes előre tájékozódni a lehetőségekről, hisz 34 különböző nehézsé
Az energiaszabályozó hatóságok komoly szerepet töltenek be a megújulóenergia-technológiák térnyerésében – derül ki az Energiaszabályozók Regionális Egyesületének (ERRA) jelentéséből. Az ERRA Megújuló Energia Bizottság munkatervének részéként megjelent tanulmány szerint a szabályozó hatóságok alkalmasak arra, hogy részt vegyenek a megújuló energiák
Bravúros módon három magyar labdarúgót foglalkoztató német labdarúgóklub is bejutott a helyi kupasorozat elődöntőjébe, így egy közülük biztosan döntőt is játszhat.
Az idei CES ismét sok szemrevaló újdonsággal szolgált, de a szórakoztatóelektronikai kiállítást olyan eszközök miatt is érdemes volt figyelni, amelyekben rejlik némi ipari potenciál. A NEWtechtalk legújabb epizódjában lenyűgöző, felettébb hasznos és teljesen felesleges innovációkat gyűjtöttünk össze a Las Vegas-i show-ról, amit egyébként 44,5 ezren
Nagyon érdekes dolog: mi, méhészek vagyunk az elsők, akik a méheinken keresztül láthatjuk, milyen rossz hatással van az élővilágra a sok mű-anyag, mekkora károkat tud okozni a környezetszennyezés. Kezdhetnénk akár a vegyszerekkel.
Napjaikban a jövedelmező zöldséghajtatásnak elengedhetetlen technológiai eleme a szén-dioxid mesterséges pótlása, ami különösen igaz a talaj nélküli vízkultúrás és konténeres termesztésre. A szén-dioxid-szint 800-1.000 ppm-re emelése 10-30%-os termésnövekedést, egyes zöldségfajok esetében (pl. fejes saláta) rövidebb tenyészidőt, azaz koraiságot is
A román szenátus megszavazta azt a jogszabályt, amely arra kötelezi a különböző internetes kommunikációs szolgáltatásokat nyújtó vállalatokat és tárhely-szolgáltatókat, hogy a hatóságok kérésére tegyék elérhetővé felhasználóik üzeneteit és beszélgetéseit. A jogszabályt tavaly október elején fogadta el a román kormány. A kormány azzal indokolta a jo
Kiemelkedő profittal zárta a tavalyi évet a magyar Raiffeisen Bank: nyeresége meghaladta a 36 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 150 százalékos növekedést jelent - közölte Zolnai György, a bank vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.
A TikTokkal bővítette közösségi oldalainak listáját a Rossmann. A márka, amely a YouTube-on, a Facebookon és az Instagramon is hosszabb ideje látja el tartalmakkal a vásárlói közösséget, izgalmas kollaborációval újít a fiatalabb generációt megcélzó platformon. Első körben három, már sikeres influencer gyárt majd tartalmat a TikTok csatornára. “Ma m
A vörös bolygóról már régóta gyűjtenek adatokat a tudósok, a közelmúltban, 2020 júliusában a Perseverance űrszondát lőtték ki, hogy a Mars felszínét tanulmányozza. A Curiosity ezzel szemben már közel 10 éve dolgozik a szomszéd égitesten azzal a céllal, hogy a Gale-krátert feltérképezze, melyből következtetések vonhatók le a bolygón való életre, a v
Még szinte el sem búcsúzott a tél, a tavasz is csak most bukkant fel a látóhatárban, ám a márciusi alkonyattal már tündérek éledeznek a fák között. Apró, barna, hosszú csőrű tündérmadarak, akik az avarból fellibbenve cvikkekben járják táncukat az erdő szálasai között-felett, és pisszegő-korrogó hangot hallatva búcsúztatják az eltűnő Napkorongot.
Szvetlana, a 11 és 13 éves fiaival elmenekült vállalkozónő azt tervezi, hogy visszamegy Kijevben hagyott idős édesapjáért. Kérdés, meg tudja-e ezt valósítani, és életben találja-e még.