Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta meg Emmanuel Macron francia elnököt az Európai Parlamentben a hét elején elmondott beszédét követően, hogy engedményeket tenne Oroszországnak a két ország közötti konfliktus lezárása érdekében. A francia elnöki hivatal cáfolja az állítást.
Korábban mindig a rapper választott ruhát Kimnek. A válás után viszont már nem az ő tippjeit követve öltözött fel egy díjátadóra, Kanye szerint pedig a celeb ezzel tönkretette a saját karrierjét.
Az UniCredit és a Citigroup orosz pénzintézetekkel tárgyalva, akár az eszközcsere lehetőségét is mérlegelve vizsgálja a kivonulás lehetőségét Oroszországból, igyekezve elkerülni a döntés miatti jelentős értékvesztést – állították a bankok terveire rálátó források a Financial Timesnak.
A francia elnöki hivatal visszautasította az ukrán elnök állítását, ami szerint Emmanuel Macron ukrajnai területeket engedne át a háború befejezése érdekében.
Gyakran hallhatjuk, hogy valakire, valamire azt mondják, hogy „progresszív”, azonban sokszor, más-más kontextusokban nehéz megítélni, hogy mégis mire értik, mi a progresszív jelentése. Erre a kérdésre keressük most a választ például a „progresszív lencse” vagy „progresszív burkoló” kifejezésekkel kapcsolatban.
A Naplemente című dal azt a pillanatot ragadja meg, amikor az emlékeink kifolynak a kezeink közül, és a fiatalságunk már annyira távolinak tűnik, mintha egy másik ember élete lett volna - mondják az alkotók.
Az infláció az Egyesült Államokban a legkevésbé tehetős embereknek fáj a legjobban – hívta fel a figyelmet Twitter-posztjában Jeff Bezos, az Amazon főnöke, reagálva Joe Biden elnök állítására is, amely szerint a gazdag vállalatok megadóztatása segíthetne az infláció csökkentésében. Bezos szerint ez a két téma félrevezető összemosása - írta meg a CN
Erzsébet mindig is szeretett volna tökéletes uralkodó lenni, így egész életében nagyon fontos volt számára önmaga és családja jó híre – az elmúlt hetekben azonban jó pár pletyka napvilágot látott vele kapcsolatban, ez pedig meglehetősen aggasztja őt.
Sam Raimi ezen a ponton egy élő rendezőlegenda, mondhatni nagyobb presztizs volt a Marvelnek együtt dolgozni vele, mint fordítva. Már karrierje elején örökre beírta magát a filmtörténelembe, kreativitástól csöpögő, leginkább élőszereplős Bolondos Dallamokra emlékeztető, a horrorban dagonyászáshoz minden alkalmat megragadó stílusa. Szóval ha tetszet
Az ausztrál Jai Hindley nyerte a Giro d'Italia mai, több mint 5000 méter szintkülönbséggel büntető szakaszát, miután hegyi befutóban megverte a korábbi győztes, olimpiai bajnok Richard Carapazt és az egyik legkitűnőbb hegyimenőt, Romain Bardet. Mindeközben az utolsó szakaszt rendezték a Tour de Hongrien. A kékestetői mászás végén Edward Dunbar zárt
Molnár Péter mozdonyvezető - Fotó: MÁV Nap, mint nap keresztülmész vasúti átkelőhelyeken. Látsz türelmetlen sofőröket, akik rázzák az öklüket, amikor elmész előttük? Igen, sajnos elég sokszor előfordul. Utasításunknak megfelelően választjuk meg azt a sebességet, amivel haladhatunk a vasúti pályán. Van, amikor az alkalmazható legnagyobb sebességgel
Eddig már több mint 875 ezer egy százalékos nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz. Május 20-ig még van idő, addig az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek összességében mintegy 50 milliárd forint ajánlható fel - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Magyarországon elsőként a KPMG tanúsíthatja a zöld kötvényeket, miután megszerezte a "Jóváhagyott hitelesítő" státuszt a Climate Bonds Initiative (CBI), az úgynevezett Climate Bonds Standards and Certification Scheme globális rendszer keretében - közölte a könyvvizsgálói, adó és tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó független szakmai szolgáltatók glo
Premier előtti vetítések és népszerű filmek is várják a nézőket az idei Art mozik éjszakáján, május 20-án késődélutántól másnap hajnalig öt fővárosi moziban.