Szerda reggel kezdetét vette az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek bizottsági meghallgatása a Parlamentben. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterjelöltet elsőként a Európai ügyek bizottsága hallgatja meg, erről élőben tudósítunk. Navracsics Tibor a meghallgatáson ismertette főbb feladatait, megnevezte államtitkárait, valamint beszél
Történetének legnagyobb briliánsa került kalapács alá a BÁV ART tavaszi aukciójának első napján. A 10 karátos, szív alakú briliánssal ékített nyakék 57,5 millió forintos eladási árával megdöntötte a magyar ékszerrekordot.
Azok után, hogy a mai napon 15 forinttal emelkedett a 95-ös benzin nagykereskedelmi ára, pénteken még nagyobb drágulás jön. Május 20-ától ugyanis további bruttó 20 forinttal kell majd többet fizetni a 95-ös benzin literjéért, amivel még úgy is bőven tovább csökken majd a különbség a két üzemanyag ára között, hogy ezzel egyidejűleg a gázolaj is drág
A járvány rákényszerítette arra, hogy pihenjen, mert magától valószínűleg nem tudott volna leállni. Keresztes Ildikó eddigi legkiegyensúlyozottabb időszakát éli, de pörög az élet körülötte. Színházi munkáiról és a közeledő koncertszezonról is mesélt a Reggeliben.
Egy budapesti pizzéria ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által feltárt hibák és hiányosságok, például az általános takarítatlanság, a nagy mennyiségű élő csótány jelenléte a főzőtérben, a szakosított táro
Négy főbb elemből áll az a REPowerEU csomag, amelyet ma hoz nyilvánosságra az Európai Bizottság az orosz fosszilis energiahordozókról való leválás, az energiahatékonyság erősítése, a megújuló energiák terjesztése érdekében és 20 milliárd eurónyi friss támogatást is tartalmaz, amelyből egy kis rész talán Magyarország energiarendszerének fejlesztésér
Dacolnak a nők a tálib vezetéssel, egy lakónegyedben jelent meg új „titkos” iskola. Márciusban még úgy tűnt, hogy újranyithatnak a lányiskolák, azonban egy órával azután, hogy elkezdtek megérkezni a diákok, a tálib vezetés hirtelen változást jelentett be.
Ismeretlen tettes ellen indított nyomozást Conor Daly akinek a népszerű jakuzzijában cserélték le a vizet – labdákra. Minden évben nagyon jó hangulat uralkodik az IndyCar versenyzői között az Indianapolis Motor Speedway garázsában (Gasoline Alley). Ilyenkor a csapatok közel 3 hétig “össze vannak zárva”, köszönhetően annak, hogy az Indy GP, az Indy
Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
A hatótávolság után a legnagyobb aggodalmat az akkumulátorok élettartama jelenti azoknak, akik fontolgatják, hogy elektromosra cserélik hagyományos üzemű autójukat: a Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint azonban feleslegesen, mivel megfelelően töltve egy akkumulátor akár két-háromezer ciklust is kibír a teljesítmény csökkenése nélkül, 10-15
Már csak két nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-áig! Az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve –, annak május
Az egész világot megdöbbentette Chris Cornell tragikus és hirtelen jött halála 2017 május 18.-án, amit családja a mai napig nem tudott feldolgozni – felesége azóta elárulta, szerinte és a boncolási jegyzőkönyv szerint mi vezethetett valójában férje halálához.
Közösségi rádiót tervez az Oltalom Karitatív Egyesület. Idővel azt szeretnék, hogy minden nagyobb településen kialakulhasson egy-egy Oltalom-sziget, olyan helyi kisközösségek, amik megteremtik annak a lehetőségét, hogy az emberek szóba álljanak egymással. A cél az lenne, hogy rájöjjenek, a saját életük gazdái – írja a Hírklikk. Iványi Gábora közö
Az Oscar-díjas A némafilmes című film rendezője, a francia Michel Hazanavicius legújabb filmjének, a Coupez! (Ennyi!) című zombikomédiának versenyen kívüli díszbemutatójával kezdetét vette kedd este a 75. cannes-i filmfesztivál. A díszbemutatót megelőző megnyitó ünnepségen videókapcsolaton keresztül bejelentkezett Kijevből Volodimir Zelenszkij ukrá
A Pfizer által a múlt hónapban közzétett adatok azt mutatták, hogy 36-szor több - az omikron variáns semlegesítésére képes - antitestet termelt a szervezete annak a...
Kismértékű további erősödéssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, vagyis folytatódik a kedden kezdődött szárnyalás. A dollár piacán viszont már fordulat látszik, de kérdés, tud-e ismét tartósan erősödni az amerikai deviza.
Az egész országot megdöbbentette Solti Ádám vallomása, miszerint hosszú ideig titkolta a felesége előtt, hogy a szeretője gyermeket szült neki. A félrelépésről most a színész édesapja, Solti Ferenc is megszólalt, akit nagyon megviseltek az elmúlt napok történései.
Bár még hónapok vannak hátra addig, amíg A korona utolsó előtti évada végre felkerül a Netflixre, de Peter Morgan sorozatkészítő már az Emmy-díjas dráma spin-offját tervezi. Ez már biztos, a Variety magazin ugyanis nemrég megerősítette, hogy a Left Bank, a Windsorok világának megelevenítéséért felelős produkciós cég jelenleg egy előzménysorozatról
Hazánk élen jár a vetőmag export tekintetében, és egyike a világ tíz legjelentősebb vetőmag-előállító országának - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és kirgiz partnere közötti együttműködési megállapodás aláírásán, kedden, Martonvásáron.
Van néhány körülmény, amelyet a menedzserek nem hagyhatnak figyelmen kívül, amikor igyekeznek újjászervezni az irodai munkát. Ezek közül az egyik, hogy már nem feltétlenül az övék mindenben a végső szó.
A jelenlegi körülmények között nemcsak önálló gazdaságpolitikára, hanem önellátó gazdaságra is szüksége van az országnak, ez a fenntartható felzárkózás alapja - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter-jelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén Budapesten.
Nincs több bájcsevej a futárral, cserébe viszont el kell sétálni az autóig. A teljes anyag Önvezető autóval szállít ki az Uber Eats címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
Öngyilkosságot fontolgatott, és egy jelre várt, hogy miért ne kövesse el az alaposan megtervezett rasszista tömegmészárlást, amit többször is elhalasztott. Egyszer azért, mert nem tudott aludni.
A Berger Házak Magyarország legnagyobb kapacitású nagypaneles készházgyártó cége. Hamar Tamás üzemvezető a Reggeliben elárulta, hogyan készülhet el egy épület egy nap alatt, milyen alapanyagokkal dolgoznak, és hogy Magyarországon mennyire népszerű ez az egyedülálló technológia.