Tökéletes teljesítményt nyújtott Kurt Busch a Kansas Speedwayen, és ezzel megszerezte a 23XI Racing második győzelmét. Bár Busch nagyszerű teljesítményt nyújtott az egész verseny során, mégis nem ő, hanem a defektek játszották a főszerepet. A pálya óriási kihívás elé állította a bal hátsó kerekeket, ennek megfelelően pedig a sárga zászlók nagy rész
Micsoda élményekkel gazdagodhatnánk újra... Tegnap vetette fel a Blikk, hogy érdemes lenne újra fantasztikus hangulatú kettős rangadókat rendezni az impozáns Puskás Arénában, miután mind a négy legnépszerűbb fővárosi labdarúgócsapat, a Ferencváros, az Újpest, a Honvéd és a Vasas a következő idényben az élvonalban szerepel. A múlt bebizonyította, ez
Szombathely – Nemrég indult útjára a Blikk Repüljön rá a nyereményekre! játéka, és most két újabb szerencsés olvasónkat köszönthetjük. Porfáczy Gábor és Pálmai Jánosné korábban együtt dolgoztak, most mégis egymástól függetlenül nyertek lapunkkal egy-egy 50 ezer forintos banki utalványt.
Görögország szerdán bejelentette, hogy a koronavírus okozta Covid–19 betegség elleni védelem jegyében elrendelt korlátozó intézkedések enyhítéseként az idegenforgalmi főszezon, a nyár közeledtével június 1-től feloldják a maszkviselési kötelezettséget a repülőgépeken és a beltéren tartott nyilvános rendezvényeken.
Szerda reggel kezdetét vette az ötödik Orbán-kormány miniszterjelöltjeinek bizottsági meghallgatása a Parlamentben. Nagy Márton a gazdaságfejlesztési tárca várományosa a fenntartható gazdasági növekedés kapcsán beszét az euró bevezetéséről is.
A világjárvány még nem ért véget. A közegészségügyi szakértők szerint még legalább öt évig fog tartani, de az, hogy ez a válság hogyan alakul, végső soron rajtunk múlik.
4 millió euró – ennyiért kelt el a monacói árverésen Nigel Mansell 1991-es Williamsének, az FW14-nek a Monaói Nagydíjon használt karosszériája. A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a “brit Oroszlánként” is becézett Mansell két legendás autója is kalapács alá fog kerülni az RM Sotheby árverésén Monte Carlóban. Az FW14-en – amivel Mansell a Br
Önmagának és a nézőknek is szeretne bizonyítani A Konyhafőnök versenyzője, Alföldy Anna. A fiatal lány emellett szeretné elérni, hogy ne úgy emlegessék, mint Hajdú Péter exét, hanem alanyi jogon is elismerjék teljesítményét.
Az online térben töltött két év után végre személyesen is várja elsősorban a szoftverfejlesztés terén dolgozó magyar és nemzetközi szakembereket Közép-Európa legjelentősebb, technológiai trendekkel és fejlesztői újdonságokkal foglalkozó techfesztiválja. A kétnapos Craft Conference magyar szervezői közel 30 országból mintegy 1500 résztvevőt várnak,
Feltétlenül szükséges a magyar honvédelmi képesség és az elszántság - jelentette ki a parlament nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásán Szalay-Bobtovniczky Kristóf, a honvédelmi miniszteri poszt várományosa, aki beszélt a KNBSZ-ről is, és hogy legfontosabb feladata a tartalékos haderő átalakítása lesz.
A következő fűtési szezon végéig nyugodtan folytatható a gázpiaci rezsicsökkentés például a lakosság és az ipar számára, illetve az árampiacon a kkv-k számára – derült ki az Európai Bizottság szerdai új javaslatcsomagjából, amelyet az orosz fosszilis energiahordozókról való leválás és egyéb célok érdekében meghirdetett REPowerEU programmal párhuzam
A budapesti pizzázó az egyetlen magyar szereplő a nemzetközi ranglistán, ráadásul nem először szerepel a legfontosabb európai top 50-ben, idén azonban több helyet sikerült javítania tavalyi helyezéséhez képest.
A selejtező második körében aratott győzelmeikkel Jani Réka és Piros Zsombor egy lépésre kerültek attól, hogy feljussanak a Roland Garros női és férfi egyes főtáblájára. Korábban egyikük sem járt még felnőtt Grand Slam főtáblán. A mérföldkő átlépésére éppen Párizsban adódik a legnagyobb lehetőség minden évben, minthogy a magyar teniszezők többsége
Azt szeretné, hogy az országmárka építéssel foglalkozó központot is Szentkirályi Alexandra vezesse - mondta Rogán Antal miniszter-jelölti meghallgatásán.
„Meg kell fordítanunk a helyzetet és társadalmi szinten nekünk kell lépéselőnybe kerülnünk” – hangzott el a Védett Társadalom Alapítvány budapesti rendezvényén. A Védett Élet Konferencián az élet- és gyermekvédelem kérdésköreit járták körül konzervatív gondolkodók.
Változások történtek a NIS Szerbiai Kőolajipari Vállalat tulajdonosi struktúrájában. Amíg eddig az orosz Gazprom Neft számított a vállalat többségi tulajdonosának, a Központi Értékpapír Nyilvántartás (Centralni registar hartija od vrednosti – Crhov) legutóbbi bejegyezése szerint a Gazprom 10 millió részvényt vásárolt meg a Gazprom Nefttől, vagyis a
A pár eljegyzése idén február 22-én volt Monacóban. “Szeretnénk a saját oldalunkon elmondani a minket követőknek, hogy eljegyzésünket Shane-nel felbontottuk. Sehol sem szeretnénk erről nyilatkozni, ezért megkérünk mindenkit, hogy ezt tartsák tiszteletben” – írja rövid posztjában Szabó Zsófi. Az edző egyébként ugyanezt a néhány mondatot osztotta m
A bajnoki döntő első mérkőzésén Az FTC-Telekom magabiztos játékkal, 18-9 arányban győzött az OSC Újbuda ellen. A döntő második meccsén is hasonló lehengerlő fölénnyel 15–7-tel zárt a zöld-fehér csapat. A napokban szívműtéten átesett vezetőedző, az olimpiai bajnok Varga Zsolt igazi gyógyírként élte meg csapata győzelmét és az érte járó bajnoki aran
A napokban befejeződött „A nemzet aranyai” című, egész estés mozifilm forgatása, aminek a hősei azok a vízilabdás legendák, akik 1997-2008 között tulajdonképpen végigverték a világot.
Újra elővette a külföldről finanszírozott civil szervezetek és médiafelületek témáját Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Rogán Antal mai, miniszterjelölti meghallgatásán szólt hozzá. Szerinte e szervezetek beazonosítása vagy legalábbis ismerete nélkülözhetetlen lesz, ha a magyar szuverenitás védelme kerül szóba.
Az orosz állami média sajátos jelleggel mutatja be az Ukrajnai inváziót, kezdve azzal, hogy nem is nevezik háborúnak. Most azonban egy rendkívüli eszmecserét sugárzott az állami televízió.
Kihúzták a Skandináv lottó 2022/20. heti nyerőszámait. A héten volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten 40 millió forint keresi majd gazdáját a skandin.
Készen állsz az ideális nyaralásra? Itt van minden, amit tudnod kell arról, hogy az időjárás, a turistatársak és egyéb tényezők alapján megtaláld a legjobb időpontot Spanyolországba utazni.