2022. május 20. péntek

máj. 20
7:18
El Clásicót megnyerve jutott döntőbe Hanga Ádám Real Madridja az Euroligában (Infostart)
A Hanga Ádámmal felálló Real Madrid 86-83-ra legyőzte a magyar kosaras előző klubját, a Barcelonát a férfi Euroliga belgrádi elődöntőjében.
máj. 20
7:18
Kőbán Rita, Jónyer István és Schmitt Pál is a halhatatlanok között (Márkamonitor)
A 2020 szeptemberében megválasztott trió beavatására a világjárvány miatt került sor kétéves csúszással.   “A pandémia minket is kicsit megcibált, de nagyon jól átvészeltük, fő célkitűzésünket, a sport népszerűsítését a gyerekeknél meg tudtuk tenni online formában, a járvány enyhülésével pedig továbbra is tesszük személyes jelenléttel” – fejtette k
máj. 20
7:18
A Nav-tól igazolt új szakmai vezetőt a Saldó adótanácsadói üzletága élére (KKV Magazin)
A Saldo Zrt., mely Magyarország egyik vezető, minősített és elismert adótanácsadója, új üzletágvezetővel bővítette szakértői közösségét. Kiss Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korábbi osztályvezetője, 2022 májusától tölti be a Saldo tanácsadói üzletágvezetői pozícióját. Elődje Sarkadi-Nagy András volt, aki jelenleg a részvénytársaság vezérigazgat
máj. 20
7:18
9 millió ember halt meg légszennyezés miatt 2019-ben (Hamu és Gyémánt)
Keveset tettek a szennyezés ártalmainak csökkentése érdekében, a megdöbbentő halálesetek száma ellenére.
máj. 20
7:18
Speciális nemzetközi bíróság fogja vizsgálni az orosz háborús bűnöket, nem lesz kegyelem (Helló Magyar)
Az törvényszék vonná felelősségre a háborúban elkövetett rémtettek felelőseit, így Oroszország politikai vezetőit és katonai parancsnokait is
máj. 20
7:18
Shane Tusup durván viselkedhetett Szabó Zsófival – ez lehetett a szakítás oka (rtl.hu)
A műsorvezető egy ismerős szerint vőlegénye egyik dühkitörése után adta vissza a jegygyűrűt.
máj. 20
7:24
A TikTokon szúrták ki a gyűrűjét: megszólalt Marsi Anikó az eljegyzéséről (Blikk)
Marsi Anikó és szerelme, Gyarmati Gábor egy éve alkotnak egy párt. A műsorvezető azóta valósággal ragyog, még a TikTokra is regisztrált, ahol a szemfüles felhasználók egy gyűrűt láttak megvillanni az ujján. A televíziós most elárulta, tényleg eljegyezték-e.
máj. 20
7:24
Az egész országban ingyenes rendezvényekkel ünneplik a kisüzemi sört a hétvégén (KKV Magazin)
Országos, ingyenes rendezvény keretében sörkóstolókkal, főzdebemutatókkal és színes programokkal várják a magyar kisüzemi sörfőzdék május 21-én, szombaton az érdeklődőket. A már negyedik alkalommal megszervezett Nyitott Főzdék Napján 24 magyar sörfőzde lesz nyitva.
máj. 20
7:24
Te jó ég! Curtis fotója egyenesen sokkolta az embereket (Promotions)
Mégis mi történt Curtisszel?
máj. 20
7:24
Reagáltak az újságírók a Jelen hetilap Kövér Lászlót becsmérlő cikkére (Mandiner)
Nem hagyta szó nélkül a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, hogy a hetilap „Kövér, a baromarcú” címmel jelentetett meg vezércikket.
máj. 20
7:24
„Imádkozzunk esőért!” (Magyar Mezőgazdaság)
Lényegesen magasabbak a tavaszi vetésű szemes kukorica, napraforgó és szója vetésterületei az elmúlt egy, illetve öt év átlagértékeinél, ami az orosz-ukrán konfliktus következtében kialakult bizonytalan helyzetben megnyugtatást jelenthet a piac számára – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter.
máj. 20
7:30
Fagyállót ivott az autista diák, amiért megalázta tanára (ATV)
Hiába tett panaszt többször a 16 éves diák édesanyja, az iskola szerint nem történt verbális bántalmazás.
máj. 20
7:30
Öntőformák professzionális marása Horn-módra (autopro)
A modern, öttengelyes megmunkálóközpontokban használatos marószerszámainak széles palettájával minden öntvénymegmunkálási feladatot lefed a Horn.
máj. 20
7:30
Magához vette, darabokra tépte, újra előveszi – Navracsics Tibor története az orbáni hatalomgyakorlás esszenciája (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 20
7:30
Ők az idei Libri díjasok (Forbes)
Az olvasók közül több mint 21 ezren szavaztak. Krasznahorkai László és Bödőcs lett a két díjazott.
máj. 20
7:30
Moszkva: Ellátjuk az ukrán sebesülteket Mariupolban (Mandiner)
A hetekig tartó ellenállás után 1730 ukrán harcos adta meg magát az orosz erőknek.
máj. 20
7:30
Állon rúgta, nemi szervénél bántalmazta, és halállal fenyegette volt feleségét az NB1-es futballedző (rtl.hu)
A rácsok mögött állítólag megbánta tettét, és eljegyzett egy másik nőt.
máj. 20
7:36
Még a tavalyi áron lehet szállást foglalni itthon (Privátbankár)
Az eddigi foglalások alapján időarányosan egyelőre rekordokat döntöget a belföldi szálláspiaci forgalom.
máj. 20
7:36
Mintha valami baj lenne a hazai sörpiacon (Infostart)
A termelés és az értékesítés is esik Magyarországon.
máj. 20
7:36
Visszatérő hibák az egyszerűsített foglalkoztatásban (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai – T1042E benyújtása, kereseti és létszámkorlátok – az elmúlt 10 évben érdemben nem változtak, a jogintézményt a munkáltatók többsége rutinszerűen alkalmazza, ám a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalatai szerint még mindig előfordulnak visszatérő hibák, hiányosságok – írja honlapján a NAV
máj. 20
7:36
Gólyahír! Megszületett Rihanna első gyermeke (Femcafe)
Világra jött az énekesnő és A$Ap Rocky közös gyermeke, azonban - a mostani gyakorlattól eltérően - egyik híresség sem erősítette meg a hírt az Instagramon.
máj. 20
7:36
Szabó Zsófi Shane Tusup dühkitörései miatt bonthatta fel a jegyességüket (SzMo)
Lapinformációk szerint az edző egyszer annyira kifordult önmagából, hogy a műsorvezetőnő visszaadta az eljegyzési gyűrűt.
máj. 20
7:36
A dollármilliomosok csaknem 70 százaléka aggódik amiatt, hogy „túl sok” pénzt hagy a gyerekeire (Növekedés)
Nemcsak az olyan híres vállalkozók, mint Warren Buffett aggódik amiatt, hogy túl sok pénzt hagy a gyermekeire: a dollármilliomosok jó része szintén attól tart, hogy negatív hatással lehet az örököseire, ha túl nagy összeget kapnak.
máj. 20
7:36
Csizmadia Ervin: Orbán olvasmányairól már rengeteget írt a sajtó (Mandiner)
A többiek?
máj. 20
7:42
Gyökeresen megváltoztak az online vásárlási szokások (Infostart)
A vevők óvatosabban döntenek, egyre többen csak az utolsó pillanatban vásárolnak, de átalakult a keresett szolgáltatások köre – derül ki a főként internetes élmény-szolgáltatásokat kínáló Bónusz Brigád és az az e-kereskedelem kutatására szakosodott GKID közös felmérésből.
máj. 20
7:42
A Premier League-edzőnél elszakadt a cérna, lerúgta a pályára szaladó szurkolót (Blikk)
Elszabadultak az indulatok a csütörtök este lejátszott Everton–Crystal Palace angol bajnoki meccs után. Az Everton 0-2-ról fordította meg a meccset, ezzel eldőlt, hogy biztosan első osztályú marad jövőre is a liverpooli klub. A vendégek menedzserénél, a korábbi kiváló francia futballistánál, Patrick Vieiránál viszont elszakadt a cérna.
máj. 20
7:42
Itthon is növekszik az érdeklődés az elektromos autók iránt (ProfitLine)
A kedvezőbb fenntartási költségek és az alacsonyabb károsanyag-kibocsátás miatt minden harmadik magyar járművezető mérlegeli, hogy a jövőben alternatív hajtású kocsit vásároljon – derül ki az EY reprezentatív, több mint 500 autóssal készült hazai kutatásából. Az elektromos kocsiknál az akkumulátorhibától, a rövid hatótávolságtól és a lassabb töltés
máj. 20
7:42
A Jobbikból kilépő politikus barátnője kapta a párttól elvett posztokat (444.hu)
A politikus nemrég még kiállt az ellenzéki összefogás mellett, ami miatt konfliktusba került a Jobbik országos vezetésével, ezért kilépett.
máj. 20
7:42
Elindult a Boeing kísérleti űrkapszulája a Nemzetközi Űrállomásra (ATV)
Sikeresen indították el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing CST-100 Starliner űrkapszuláját helyi idő szerint csütörtök este a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból.
máj. 20
7:42
Látható volt a zenéje filmek nélkül is – Vangelis halálára (SzMo)
A 79 éves korában elhunyt muzsikus úgy írta be magát a 20. század zenéjébe, valahol félúton a populáris és a komolyzene között, hogy semmit sem tudott és nem is akart tudni a sztárlétről.
máj. 20
7:42
Rekorddöntésre készül Hélio Castroneves az Indy 500-on (Racing)
A négyszeres Indianapolis 500 győztes Hélio Castroneves úgy kezdheti meg történelmi küldetését, ahogy remélte egy tökéletes autóval.
máj. 20
7:48
Oklahomában Texas mintájára teljesen betiltanák az abortuszt (444.hu)
Csak vérfertőzés, erőszak és a nő életének veszélyeztetése esetén lehetne abortálni.
máj. 20
7:48
Megújult a Hévíz kulturális folyóirat (Márkamonitor)
A koronavírus-járvány miatt egyéves kihagyás után megújult formátumban és átalakult rovatrendszerrel jelent meg újból a Hévíz irodalmi folyóirat, amelyet a névadó fürdővárosban mutattak be.   Az idén 29. évfolyamába érkezett, Hévíz önkormányzata által továbbra is támogatott folyóiratról Vajna Ádám, a lap új szerkesztője elmondta: Fehér Renátóval kö
máj. 20
7:48
Ezért óriási baj, hogy közel két évig egyáltalán nem volt látogatás a börtönökben (WMN)
A látogatási tilalmat akkor sem oldották fel, amikor más intézményekbe már be lehetett menni. Ez pedig sem az elítélteknek, sem a családtagoknak, sem a közösségnek nem tett jót. A Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport vendégposztja.
máj. 20
7:48
K&H;: terjed az online hitel (Mínuszos)
A digitális megoldások a hitelezésben is egyre népszerűbbé válnak, a K&H Csoportnál a folyósított személyi kölcsönök már több mint ötven százalékát online igénylik, a hitelek átlagos összege pedig 1,8 millió forintra nőtt 2022 első negyedévében, ami körülbelül 15 százalékkal haladja meg a két évvel ezelőttinek – közölte a bank. A
máj. 20
7:48
Magyarország kész részt venni az élelmezési válság megelőzésében (Demokrata)
Videó! Szijjártó Péter szerint a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie egy ilyen válság megelőzése érdekében.
máj. 20
7:48
Legyen a világűr mindenkié (newtechnology.hu)
A Biden-Harris adminisztráció a faji egyenlőség előmozdítása érdekében kíván erőfeszítést tenni, a NASA közzétette az ehhez írt cselekvési tervét. A program kulcsfontosságú területeket határoz meg, amelyek lehetővé teszik az ügynökség számára, hogy nyomon követhessék a sokszínűség, a méltányosság, a befogadás és a hozzáférhetőség javítása érdekében
máj. 20
7:48
Skrabski Fruzsina: Mennyire felelős az a politikus, aki azon szorong, nehogy nyerjenek, mert baj lesz? (Mandiner)
Majdnem a nyakunkra hozták Márki-Zayt, de szerencsére a népnek több esze volt.
máj. 20
7:48
Ökotemetkezés: lehetsz még fa s a fán virág (egy.hu)
Hamvasztás vagy koporsó. Ez a két legismertebb formája a hazai temetkezési lehetőségeknek. Választhatunk zenét, színeket és szöveget, a legtöbb helyen papot is, de a végső búcsú személyre szabottabb formáinak lehetőségeit már csak kevesen ismerik. Az elmúlás egy szent és mélyen tisztelt része az életnek, de talán sokkal több és sokkal színesebb ann
máj. 20
7:54
Az őszi kínai pártkongresszus miatt nem indul be a globális gazdaság (Infostart)
A zéró Covid-tolerancia fékezi a kínai gazdaságot ami a Kommunista Párt őszi kongresszusáig is kitarthat, mert egy ilyen fontos politikai esemény előtt egyszerűen nem mondhatja azt a vezetése, hogy az elmúlt két évben nem azt csináltuk, amit csinálni kellett volna – mondta az InfoRádiónak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasá
máj. 20
7:54
„Tartsátok a pofátokat!” – A hallgatásra ítélt amerikai katonák most végre beszélhettek az ufókról (Promotions)
A Pentagon beszámolót tartott a kongresszus előtt a feltételezett idegenekről – közel az áttörés?
máj. 20
7:54
8 milliárdos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc cége (Forbes)
A csütörtök este a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent tájékoztató alapján a Felső-Tiszán végez majd munkálatokat a Mészáros és Mészáros Zrt.
máj. 20
8:00
Padlón Észak-Korea: gyömbérteát ajánlanak a koronavírus ellen, és ez még csak a jéghegy csúcsa (Blikk)
Gyorssebességre kapcsolt az észak-koreai állami média, miután az ország hivatalosan is elismerte, hogy őket is elérte a koronavírus. A járvány ellen nincsen vakcinájuk, amit bevethetnének a beoltatlan lakosság megmentésére, ezért a propagandamédia alternatív gyógymódokat ajánl védekezésként.
máj. 20
8:00
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Niki a családja körében örökre elaludt hétfőn” (Blikk)
Niki Lauda 1949. február 22-én született Bécsben, szülei papírgyártó iparosok voltak, akik rosszallóan figyelték, ahogy már gyermekkorában az autóversenyzés felé kacsingatott. Még nagyon fiatal volt, amikor 30 ezer fontos bankkölcsönt vett fel, hogy építgesse karrierjét. Ez a befektetés pedig búsásan megtérült még úgy is, hogy kis híja volt, hogy 1
máj. 20
8:00
Mondj búcsút a mimikai ráncoknak (Spa Trend Online)
A szépítő alvás nem csak egy üres kifejezés többé, hanem egy lehetőség, hogy apró, mimikai ráncaidat megzabolázd az éjszaka folyamán. Az orvoskozmetikai Power Firm Mask gondoskodik róla!
máj. 20
8:00
Fehéroroszország bevásárolt orosz fegyverekből (Demokrata)
Ilyen fegyverzettel már teljesen más hadseregről beszélünk – jelentette ki a fehérorosz elnök.
máj. 20
8:00
Hajós Balázs a HBLF új elnökségi tagja (Növekedés)
Hajós Balázst, a Schneider Electric Zrt. értékesítési igazgatóját választották a HBLF egyik új elnökségi tagjának. A szakember több mint egy évtizedes tanácsadói és értékesítési tapasztalattal rendelkezik. Új szerepkörében fontos céljának tekinti, hogy támogassa a hazai vállalkozások és a magyar gazdaság sikeres digitális átállását.
máj. 20
8:06
Egy Boeing eszköz becélozta a Nemzetközi Űrállomást (Infostart)
Sikeresen indították el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Boeing CST-100 Starliner űrkapszuláját helyi idő szerint csütörtök este a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból.
máj. 20
8:06
Zelenszkij lett az év legbefolyásosabb embere (Mandiner)
Az ukrán elnök több mint 3 millió szavazatot kapott a Time olvasóitól.
máj. 20
8:12
Agyi ciszták (WebBeteg)
A ciszta egy tokkal körülvett folyadék- vagy gáztartalmú üreg definíció szerint. Ilyen eltérések minden szervben, többek között az agyban is előfordulhatnak. A központi idegrendszer speciális helyzetben van, ugyanis egy zárt térben helyezkedik el, így minden itt lévő, növekedő eltérés súlyos tüneteket tud okozni az agyszövet összenyomása miatt, így

Keresés