2023. július 10. hétfő

júl. 10
12:36
Brüsszelben elszabadult az őrület: a legújabb ukránpárti terv az Európai Unió összeomlásával járhat (Magyar Hírlap)
Eddig az összes oroszellenes szankcióról kiderült, hogy teljesen megbukott.
júl. 10
12:36
Varga Judit: Elfogulatlan, kormányközi alkotmányos párbeszédre van szükség (Demokrata)
„E téren semmi sem változott, és továbbra is fennáll a kettős mérce.”
júl. 10
12:36
Nem érte utol Orbánt: 13 év után visszavonul Rutte holland miniszterelnök (Mandiner)
Nemcsak kormányfőként, de politikusként sem fog tovább működni.
júl. 10
12:36
Erősödött a forint hétfőn, 350 alatt a dollár (Forbes)
Repülőrajtot vett a forint a július 10-ei héten: az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is sikerült erősödnie a magyar fizetőeszköznek.
júl. 10
12:36
Öt nap alatt százmillió felhasználót regisztrált a Threads (Telex)
A ChatGPT-nek két hónapra, a TikToknak kilenc hónapra volt ehhez szüksége.
júl. 10
12:38
Hatalmas külkereskedelmi többlet halmozódott fel májusban (Mandiner)
Több mint 30 hónapos csúcsot döntött meg a külkereskedelmi-mérleg.
júl. 10
12:39
Váratlan: 8 éve nem látott alacsony államháztartási adat érkezett (Infostart)
A Pénzügyminisztérium közölte az adatokat.
júl. 10
12:39
Folytatódik az árháború az e-autók piacán (autopro)
Rövid életű volt az árcsökkentésnek megálljt parancsoló autógyártók közti megegyezés.
júl. 10
12:42
A Rolling Stones dobosa Agatha Christie és Arthur Conan Doyle regényeinek is nagy rajongója volt (Könyves Magazin)
Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának könyvgyűjteményéből rendeznek árverést Londonban. A két éve elhunyt zenész megszállottan gyűjtötte a modern szépirodalmi köteteket. Könyvárában több tucatnyi ritka, első kiadású könyv szerepelt, köztük F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby és Arthur Conan Doyle A sátán kutyája című regényének ritka példánya.
júl. 10
12:42
Az energiahivatal 500 millió forintra bírságolta a PPD horvát energiakereskedőt (Magyar Hírlap)
A cég folyamatosan licitált a felajánlott kapacitás teljes mennyiségére, majd lekötés nélkül hagyta el az árverést.
júl. 10
12:42
Az Rmdsz elítéli az újabb úzvölgyi keresztállítást (Demokrata)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát a törvényes rend visszaállításában.
júl. 10
12:42
Brüsszel ideológiavezérelt lépései szétverik az EU intézményrendszerét – Tuzson Bence a Mandinernek (Mandiner)
Az új igazságügyi miniszter nyilatkozott lapunknak!
júl. 10
12:42
Brutális drágulás jön a boltokban augusztustól - itt vannak a rémisztő számok (naphire.hu)
Raskó György agrárközgazdász szerint akár harmadával is emelkedhet az étolaj, a sertés és a csirkemell ára az árstop kivezetése után.
júl. 10
12:44
Teszünk mi a kromoszómákra! (Mandiner)
Így szokik bele a normalitás az abnormális és az undorító diktatúrájába, ami minden kultúra és civilizáció bukásának előszobája – ha nem a nappalija.
júl. 10
12:45
Meglepetésre elromlott a befektetői hangulat az euróövezetben (Piac és Profit)
Az elemzők által vártnál jelentősebben romlott a befektetői hangulat az euróövezetben júliusban a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett felmérése szerint.
júl. 10
12:45
„A helyzet kritikus, szinte kilátástalan” – Technikai csődben az Országos Roma Önkormányzat (Blikk)
Az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) jelenleg a folyamatban lévő adóhatósági végrehajtási eljárások miatt a törvény szerinti költségvetési támogatást nem kapja meg, a megmaradt bankszámlán lévő összeget inkasszálták, azaz az ORÖ a technikai csőd állapotába került – áll abban a levélben, amit Lakatos Oszkár, a roma testület általános elnökhelyettese
júl. 10
12:45
Fordulat a vetőmag-előállításban. Mit jelent a precíziós nemesítés? (Agroinform)
Így lesz GMO-mentes az élelmiszer.
júl. 10
12:45
Nem csak az emberre veszélyes a kánikula: erre mindenki nagyon figyeljen a következő 3 napban (Pénzcentrum)
Ovádi Péter állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos "arra hívja fel a figyelmet, hogy hőségriadó van érvényben, amely komoly veszélyt jelenthet az állatok egészségére és jóllétére". Az extrém magas hőmérséklettel járó időjárási körülmények idején az Igazságügyi Minisztérium (IM) arra kéri az állattartóka
júl. 10
12:48
A hidegháborús években még a kocsmákban is a harmadik világháború kitörése volt a téma (Könyves Magazin)
A májusi Margón mutatták be Jobst Ágnes Hontalan hadsereg? című kötetét, amely eredeti levéltári iratok segítségével tárja fel a magyar hírszerzés történetének néhány epizódját az 1950-60-as évtizedből. A szerzőt Mörk Leonóra kérdezte, a beszélgetést most teljes egészében visszahallgathatod!
júl. 10
12:48
Már több mint 170 ezer látogató tekintette meg a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállítását (Magyar Hírlap)
A vasárnapig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel ma, hétfőn is nyitva áll a látogatók előtt.
júl. 10
12:48
Magyar Gábor bábáskodásával nem születhet objektív jogállamisági jelentés (Demokrata)
A Bizottság közel fél év elteltével sem reagált a magyar jobboldali, konzervatív elemzőközpont vezetőinek tiltakozó levelére.
júl. 10
12:48
Az ukrán katonák szerint ezek az ellentámadás lehetséges végkimenetelei (Mandiner)
Minél közelebb van egy katona a frontvonalhoz, annál pesszimistább.
júl. 10
12:50
Úz-völgyi katonatemető – Az Rmdsz elítéli az újabb keresztállítást (Magyar Hírlap)
A párt elnöke szerint az, hogy a helyzet nem durvult el, kizárólag a magyar közösségi vezetőknek köszönhető.
júl. 10
12:51
A javuló külső egyensúly támaszt adhat a forintnak (Privátbankár)
Erre a következtetésre jutottak a hétfőn közzétett külkereskedelmi adatokból az MBH Bank elemzői.
júl. 10
12:51
Nem mindenhol tud rendesen lehűtött kocsikat biztosítani a MÁV (Infostart)
A régebbi beszerzésű IC-kocsikon modern klíma helyett csak légjavító berendezés van, ami 35 fok fölötti időben már nem tudja kellőképpen lehűteni a levegőt.
júl. 10
12:51
Kissé bővült a használtautó-import (ProfitLine)
Júniusban 9422 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami az előző hónaphoz képest 2 százalékos növekedést jelent, ugyanakkor a tavaly júniusi mennyiségtől 12 százalékkal marad el - közölte a JóAutók.hu a DataHouse előzetes adataira hivatkozva hétfőn az MTI-nek eljuttatott közleményében.
júl. 10
12:51
Nagy Márton a világ legnagyobb bankjának vezérigazgatójával tárgyalt (ATV)
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kínai tárgyalássorozatának záró programjaként megbeszélést folytatott Pekingben Liao Linnel, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (Industrial and Commercial Bank of China (ICBC)) vezérigazgatójával. Az egyeztetésen elsősorban a magyar-kínai pénzügyi kapcsolatok előmozdítása, valamint új, elsősorban zöld- és i
júl. 10
12:54
Óriási pofonnal zárta le Kína a webes óriások elleni hadjáratát (Bitport)
Összesen 1,5 milliárd dollárnyi büntetést osztottak ki az Alibaba és a Tencent leányvállalatainak, de azt is bejelentették, hogy sikeresen orvosolták a lényeges problémákat a nagy platformszolgáltatók pénzügyi üzletágainál.
júl. 10
12:54
Az igazi Mustang-életérzés (Magyar Hírlap)
Teszt egy 1966-os autóklasszikussal.
júl. 10
12:54
Azt állította a Lidl, hogy ő legolcsóbb, a GVH megvizsgálta, hogy ez igaz-e (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.-vel szemben, mert a cég a reklámkampányaiban vélhetően megtévesztő módon állította, hogy a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc”. A július elsejétől a GVH által működtetett árfigyelő pontosan megmutatja, hogy az egyes termékkategóriákban, az adott napon mely kis
júl. 10
12:54
Szoboszlai átigazolása igazi áttörést jelenthet az egész magyar labdarúgásnak (Mandiner)
„Azt mondhatják: lehet, hogy ezek a magyarok mégis tudnak focizni? Nézzünk meg egy-két meccset!” Dénes Ferenc sportközgazdászt kérdeztük Szoboszlai Dominik átigazolásának gazdasági hatásairól!
júl. 10
12:54
A Conflux és Aptos tulajdonosok új választása a VC Spectra (Spct) (BitcoinBázis)
A Conflux és Aptos tulajdonosok úgy döntöttek, hogy átpártolnak a VC Spectrához, és inkább SPCT tokenekbe fektetik megtakarításaikat. De vajon
júl. 10
12:57
Indulhat a forint visszaerősödése? (Menedzsment Fórum)
Ez is kiolvasható abból a kommentárból, amelyet az MBH Bank elemzői fűztek a hétfőn közzétett külkereskedelmi adatokhoz.
júl. 10
12:57
Varga Judit: Nem stimmelnek a számok Ukrajna anyagi támogatásával kapcsolatban (HírTV)
A tárcavezető aggályosnak tartja azt is, hogy több tagállam, például hazánk sem kapott még egyetlen eurócentet sem a helyreállítási alapokból.
júl. 10
12:57
Az adózás rendjéről, továbbá az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény változásai (Adózóna)
A T/4243-as törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadta. Jelen cikkben az elfogadott törvényjavaslat adózás rendjét és az adóigazgatási rendtartás érintő változásokat vizsgáljuk meg – immár végleges jelleggel, olyan sorrendben, amilyenben a törvényjavaslat taglalja.
júl. 10
12:57
Hirtelen kétoldalúvá válik a magyar-azeri energiakapcsolat: már nemcsak áram jön ide, hanem energiaital is megy oda (444.hu)
211 millió dolláros beruházással épül gyár 2025-re.
júl. 10
12:59
Az Egyesült Államok kazettás bombákat ad át Ukrajnának (HírTV)
Az Ensz 2008-ban tiltotta be a kazettás bombák használatát. Az erről szóló egyezményhez 123 ország csatlakozott. Az aláírók között viszont nem szerepel az Egyesült Államok, Ukrajna, Oroszország és Kína sem.
júl. 10
13:00
Varga Mihály: Nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség (Biztosító Magazin)
Nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium alapításának 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen hétfőn Budapesten.
júl. 10
13:00
Megbukott Rutte, így mégsem indul az újraválasztásáért (Magyar Hírlap)
A holland kormányfő péntek este nyújtotta be lemondását, bejelentését megelőzően összeomlott a kormánykoalíció.
júl. 10
13:00
Biden beismerte: nincs elég lőszerük (Demokrata)
Joe Biden arról beszélt, az USA fogytán van a 155 mm-es lőszereknek, ezért „átmenetileg” Amerika kazettás bombákat küld Ukrajnának.
júl. 10
13:00
2010 óta miniszterelnök - Most bejelentette, hogy a következő választásokon nem indul (Növekedés)
Mark Rutte leköszönő holland miniszterelnök bejelentette, hogy nem indul az újraválasztásért, miután a kormány pénteken lemondott, amiért menekültügyi kérdésben nem tudott megállapodni a négypárti koalíció.
júl. 10
13:00
Himalájai fényfácán-kakas érkezett a Kecskeméti Vadaskertbe (Magyar Mezőgazdaság)
Láma, dámszarvas borjú és indiai ludak is születtek a Kecskeméti Vadaskertben, de a ritkaságnak számító himalájai fényfácán-kakas is látható már az állatkertben - közölte az intézmény igazgatóhelyettese az MTI-vel.
júl. 10
13:00
Rejtélyes dolog történt a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyénél (naphire.hu)
Több mint egy hete nyomtalanul eltűnt három hajó a Kanári-szigetek közelében.
júl. 10
13:02
Katasztrófavédelem: 260 településen irtják a szúnyogokat a héten (Biztosító Magazin)
Mintegy 260 településen, 75 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés a héten - tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) hétfőn az Mti-t.
júl. 10
13:02
Az ukrán hadsereg rakétákkal támadta a Krími-hidat és térségét (Magyar Hírlap)
Nem voltak sem áldozatok, sem károk – derült ki az orosz védelmi tárca hétfői beszámolójából.
júl. 10
13:03
Magyarországi gázpiaci manipuláció miatt bírságoltak egy horvát céget (Infostart)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 500 millió forintra bírságolta a Prvo Plinarsko Drustvo (PPD) horvát energiakereskedőt piaci manipuláció miatt – közölte a hivatal hétfőn.
júl. 10
13:03
Reuters: Erdogan uniós tagságot kér Törökországnak a svéd NATO-csatlakozásért cserébe (444.hu)
Valamit valamiért.
júl. 10
13:06
A lakosság véleményét várja a BKK a Pesti alsó rakpart tervezéséhez (Biztosító Magazin)
A Bkk az Mti-hez szombaton eljuttatott közleményében ismerteti: a hétvégékre megnyitott Pesti alsó rakpartra kilátogatók tapasztalataira kíváncsiak, a társaság weboldalán kitölthető kérdőívben arra várják a válaszokat, milyennek szeretnék látni a rakpartot.
júl. 10
13:06
Az egykori vezérkari főnök is a „fiatalítás” áldozata lett: távozik a honvédségtől Ruszin-Szendi Romolusz (SzMo)
Ruszin-Szendit tavasszal mentették fel a beosztásából. Szó volt arról, hogy Törökországban folytatja diplomataként, az ügyre rálátó források szerint azonban végül „más döntés született”.
júl. 10
13:06
GFM: A világ legnagyobb bankjának vezérigazgatója fogadta Nagy Mártont (Magyar Hírlap)
A gazdaságfejlesztési miniszter hozzátette, hogy a magyar–kínai gazdasági együttműködés a virágkorát éli.

Keresés