2023. július 10. hétfő

júl. 10
13:06
Autószerelő és fuvarozó kapcsolatát vizsgálta a NAV - Bírság lett a vége (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kisadózó autószerelő és egy fuvarozó üzleti kapcsolatát, a két vállalkozó közötti gazdasági ügyleteket vizsgálta. Mint kiderült, volt is miért.
júl. 10
13:06
A nemzetközi szakma is felfigyelt a Mol Bubi sikerére (Autószektor)
Azt írták, a belgák szeretnék fejleszteni a brüsszeli hasonló szolgáltatást, ehhez gyűjtenek Budapesten tapasztalatokat. Hozzátették: a nemzetközi figyelem komoly szakmai elismerést jelent, ugyanis 85 nagyváros közül választották ki a legjobbakat, így Madrid, Párizs, Marseille, Antwerpen és Gent mellett Budapestet. A szakmai szempontok mellett a b
júl. 10
13:06
Közel 2900 milliárd forint volt a költségvetési hiány június végén, ez az éves hiánycél 85 százaléka (Telex)
A Pénzügyminisztérium szerint ez az elmúlt nyolc év legalacsonyabb június havi deficitje.
júl. 10
13:06
Elkészült a Soros-szótár, és ez nem vicc (Telex)
A zsebszótár készítői szerint a magyar nyelv szókészletének 1 százalékát sorosozták már össze politikusok, propagandisták és újságírók. A könyv egészen páratlan kordokumentum, és látlelet arról, milyen az, ha valakit ellenségképnek használ a politika.
júl. 10
13:08
Kossuth Lajos, Lónyay Menyhért, Széll Kálmán, Wekerle Sándor - Tudja mi köti össze őket? (Növekedés)
Nemzeti szabadság csak akkor van, ha van pénzügyi függetlenség - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Pénzügyminisztérium alapításának 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
júl. 10
13:09
Jamie Foxx előkerült: áprilisi kórházba kerülése óta először látták, úgy tűnik, nagyon jól van (Blikk)
Jamie Foxx idén áprilisban került kórházba. Barátja, Mike Tyson szerint ugyanis agyvérzést kapott. A színész állapotáról sokáig gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni, azonban a napokban biztató képsorok láttak napvilágot, ugyanis Foxxot vasárnap délután egy jachton látták.
júl. 10
13:09
Harminchat embert találtak egy svéd embercsempész furgonjában Veszprémnél (444.hu)
A sofőr ellen embercsempészés miatt indult eljárás.
júl. 10
13:09
Zelenszkij kijelentette: ekkor fog meggyengülni Putyin (ATV)
Az ukrán elnök arról beszélt, hogy miként képzelik el a háború végét.
júl. 10
13:12
Országos szinten korlátozhatják a betegek laborvizsgálatait (SzMo)
A szigorítás elsősorban költséghatékonysági okokra vezethető vissza. A laborvizsgálati korlátozásokról egyes Pest megyei háziorvosokat levélben értesítettek a napokban.
júl. 10
13:12
Hátborzongató felvétel került elő Michael Schumacher horrorbalesetéről (Promotions)
Michael Schumacher miatt őrülten aggódtak a rajongók.
júl. 10
13:12
A diaszpóra hétvégi magyar iskolái a jövő építésének alapjai (Demokrata)
Szilágyi Péter Győrben, a nyugati diaszpórában magyart tanítók módszertani továbbképzésének megnyitóján mondott beszédet.
júl. 10
13:12
Az elmúlt nyolc év legalacsonyabb júniusi költségvetési deficitje a mostani (Növekedés)
Az idei év gazdasági folyamataira rányomja a bélyegét az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók okozta energiaválság. A háborús időkben a kormány elsődleges célja a családok és a munkahelyek védelme, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése, a költségvetés biztosítja az ehhez szükséges forrásokat. A rendkívüli kiadások ellenére a kormány a tavaly
júl. 10
13:12
Termesztésen, mint a baloldalnál mindig, az igazság a sorok közt vagy az apró betűben van elrejtve (Mandiner)
Hiszen mindig meg kell morálisan indokolni a gonoszságot.
júl. 10
13:14
Elhatárolódik a Magyarságkutató Intézet a korábbi pozsonyi csatás animációtól (Mandiner)
Az új vezetést kapott Magyarságkutató Intézet közölte: a honfoglalást szentesítő pozsonyi diadal hőseivel és a reális tárgyi ismereteken nyugvó nemzeti büszkeség ügyével vállal közösséget.
júl. 10
13:15
Óriásit lép az ismert magyar multi Azerbajdzsánban (Infostart)
Tarolást tervez a Hell Energy cégcsoport.
júl. 10
13:15
Autószerelő és furarozó bukott a NAV-nál (Piac és Profit)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy kisadózó autószerelő és egy fuvarozó üzleti kapcsolatát, a két vállalkozó közötti gazdasági ügyleteket vizsgálta. Mint kiderült, volt is miért.
júl. 10
13:15
Az EU elfogadta a válaszlépését, amely a Magyarországra települő kínai multiknak fájhat a legjobban (Portfolio)
Az Európai Bizottság elfogadta a külföldi támogatásokról szóló rendelet (Foreign Subsidies Regulation) végrehajtási rendeletét, amely részletes szabályokat és eljárásokat ír elő a tagállamok számára az unión kívüli cégekkel szemben. A rendelet tartalmazza a külföldi pénzügyi hozzájárulással végrehajtott összefonódások és a közbeszerzési eljárásokba
júl. 10
13:15
Önkormányzati föld áron aluli eladása miatt emeltek vádat. Nem is akárki ellen (Agroinform)
Az erdővel borított területet negyedáron adták el.
júl. 10
13:18
Orfk: Fél év alatt több mint 200 ember halt meg az utakon (Biztosító Magazin)
Az év első hat hónapjában több mint 200 ember vesztette életét közlekedési balesetben Magyarország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.
júl. 10
13:18
Hogyan lehet buli a trambulin? (SzMo)
Ki ne szeretne egyből ugrálni egy jót, ha meglát egy trambulint? Nem csoda hát, hogy a gyermekeket is alig lehet kiszedni belőle. Ha követjük az orvosszakértő tanácsait, elkerülhető, hogy a mókának indult program balesettel végződjön.
júl. 10
13:18
Kreml: Putyin találkozott a Wagner-csoport vezetőjével, Jevgenyij Prigozsinnal (Magyar Hírlap)
Peszkov: Valóban volt ilyen találkozója az elnöknek - erre 35 embert hívott meg -, az egységek összes parancsnokát és a vállalat vezetőségét.
júl. 10
13:18
Magyarország egyedüli EU-tagországként lépett előre (Demokrata)
Az Európai Innovációs Eredménytáblán Magyarország tavalyhoz képest – egyedüli EU-s tagországként – egy kategóriával előrébb lépett – közölte a KIM.
júl. 10
13:18
Ismét nő a migrációs nyomás a déli határon (Mandiner)
Egyre agresszívebben támadnak a migránsok a határvadászokra.
júl. 10
13:18
Mi lesz ebből? Hatalmas lázadás törhet ki Orbánék legújabb döntése miatt (Nyugati Fény)
Rövidesen szembejön a valóság a boltokban.
júl. 10
13:18
A Balatonon árulják az év fagylaltját - itt tudja megkóstolni (naphire.hu)
A balatonmáriafürdői Florida fagyizóban készített sütőtökös mandula, dió variációkkal nyerte a Komáromban megrendezett év fagylaltja versenyt - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület.
júl. 10
13:20
A Standard&Poor;’s bízik a magyar gazdaságban (Biztosító Magazin)
Megerősítette Magyarország 'Bbb-' besorolását és változatlanul stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Standard&Poor's - közölte a Pénzügyminisztérium pénteken este az Mti-vel.
júl. 10
13:21
Beadták az OTP-t, tovább gyengül a forint is (Privátbankár)
A nemzetközi piacokon visszafogott mozgást láthatunk a hét első kereskedési napján. A magyar tőzsde indexe is keveset mozdult, annak ellenére is, hogy az OTP egy százalékkal gyengült. A forint folytatta a lejtmenetet.
júl. 10
13:21
Halálos áldozatokat követelő természeti csapások voltak világszerte (HírTV)
Indiában, Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban is tragikus kimenetelű áradások voltak a hétvégén.
júl. 10
13:24
Elképesztő kimerültségéről vallott a négygyermekes sztáranyuka (Femcafe)
Blake Lively imád négygyermekes anyuka lenni, de néha ő is kimerül. Nyíltan osztotta meg tapasztalatait és érzéseit a szülőséggel kapcsolatban.
júl. 10
13:24
OMV: Ausztria továbbra is vásárol orosz gázt (Magyar Hírlap)
Bécs ragaszkodik a Gazprommal kötött hosszú távú szerződéséhez.
júl. 10
13:24
Kiállt volna Verhofstadt a migránsok mellett, de szembe jött a valóság (Mandiner)
A balliberális EP-képviselő Twitter-oldalán fejtette ki, hogy miért van szükség a „legális migrációra”. Gyorsan megbukott az érvelés.
júl. 10
13:24
Sütőtökös mandula, dió variációkkal lett az év fagylaltja (Magyar Mezőgazdaság)
A balatonmáriafürdői Florida fagyizóban készített sütőtökös mandula, dió variációkkal nyerte a Komáromban megrendezett év fagylaltja versenyt - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület az MTI-vel.
júl. 10
13:24
A Fordokba is érkeznek az előfizetések (Villanyautósok)
Utólag is érkezhetnek majd fizetős extrák.
júl. 10
13:27
Az izzadás szerepe - Mit jelent, ha túl sok vagy túl kevés? (WebBeteg)
Az izzadság a bőr izzadságmirigyeiből kiválasztódott folyadék. Mértéke lényeges különbséget mutathat emberek között (ugyanúgy, mint bizonyos életkorban, illetve öröklött tényezők hatására, valamint eltérő lehet mértéke a két nem között is), illetve túlzott formája - hyperhidrosis - lehet jele belszervi betegségeknek is.
júl. 10
13:30
Középpontban az Automobil és Tuning Show (Magyar Hírlap)
Az esemény kulisszatitkai a Sportverdában.
júl. 10
13:30
Azerbajdzsánban terjeszkedik a magyar Hell Energy (Demokrata)
A Hell Energy cégcsoport üzemet tervez építeni Azerbajdzsánban – mondta Szijjártó Péter.
júl. 10
13:30
Wall Street Journal: A háború új életet lehelt a NATO szövetségébe (Mandiner)
A szerző szerint Ukrajna csatlakozásával még tovább erősödhet a szervezet.
júl. 10
13:30
Szerdán több forinttal emelkednek az üzemanyagárak (Üzletem)
A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is nő szerdán, így drágább lesz a tankolás a magyar kutakon.
júl. 10
13:32
Galgócon megismétlődött a szekszárdi botrány, az iskolások videóra vették az egészet (Magyar Hírlap)
A sértett családja követeli, hogy kérjék számon a felelősöket.
júl. 10
13:33
Az univerzum sötét anyagának térképével már a sötét energiát vizsgálják (Infostart)
A magyar CSFK kutatója részvételével zajlik az Euclid projekt, melyben egy július 1-jén űrbe bocsátott európai műhold térképezi fel az univerzumot kitöltő sötét anyagot és sötét energiát.
júl. 10
13:33
Újabb pofon a magyar időseknek: nagyot nézhetnek a boltokban a kispénzű nyugdíjasok (Pénzcentrum)
Mára ugyanis ténykérdés, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke historikusan is alacsony szinten van. Egy átlagos nyugdíjból pedig nehezebb dolog megbirkózni a horrordrágulással, mint bérből és fizetésből. A helyzeten persze az sem segít, hogy az infláció üteme továbbra sem  lassul a kormányzat és az elemzők jórésze által várt mértékben. A csúcsdráguló éle
júl. 10
13:36
Victoria Beckham 21 éves unokahúga lélegzetelállítóan dögös: az ifjú Tallulah minden férfi megtestesült álma (Femcafe)
A fiatal lány impozáns rajongótáborral rendelkezik az Instagramon. Sokan már most fényes jövőt jósolnak neki a modellszakmában.
júl. 10
13:36
Meghalt Ormai László legendás mesteredző (SzMo)
A kiemelkedően sikeres edzői és sportvezetői tevékenységét 17 kitüntetéssel ismerték el. 92 éves volt.
júl. 10
13:36
Az igazi Mustang-életérzés (Magyar Hírlap)
Teszt egy 1966-os autóklasszikussal.
júl. 10
13:36
A Soros család folytatja a háborút (Mandiner)
Nagy kár, hogy ilyen őrült és alaptalan gondolatokkal élő vén gazemberek irányítják ezt a világot.
júl. 10
13:38
Középpontban az Automobil és Tuning Show (Magyar Hírlap)
Az esemény kulisszatitkai a Sportverdában.
júl. 10
13:38
Távozott a Honvédségtől Ruszin-Szendi Romulusz (Mandiner)
A HVG információi szerint sokáig úgy volt, hogy a volt vezérkari főnök diplomataként folytatja.
júl. 10
13:39
Exportvesztésre számítanak a cégek (Piac és Profit)
A magyar export legfontosabb felvevőpiacain működő cégek 2023-ban az előző évihez képest jóval alacsonyabb exportbevétel-növekedést várnak - közölte az Allianz Trade kereskedelmi hitelbiztosító.
júl. 10
13:39
Milyen jogaink vannak, ha repülővel utazunk? (Blikk)
A nyári vakációk időszakában sok nyaralni vágyó választja a repülőgépes utazást. E közlekedési mód kényelmes, ráadásul gyakran az egyetlen lehetőség, hogy elérjünk a kiválasztott országba. Nem árt azonban, ha tisztában vagyunk a jogainkkal, hiszen – mint tudjuk – nem mindig zajlanak terv szerint az események... A Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelm
júl. 10
13:39
Elhunyt Ormai László (Infostart)
Életének 92. évében, hétfőre virradóra elhunyt Ormai László mesteredző, a Magyar Edzők Társasága korábbi elnöke, a Statisztika PSC asztaliteniszklub megalapítója, a Magyar Asztalitenisz Szövetség tiszteletbeli alelnöke – tájékoztatott a Magyar Edzők Társasága.

Keresés