A globális hajózási ágazatra egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy foglalkozzon a klímavédelmi szempontokkal, így bevezessenek egyfajta éghajlatvédelmi hozzájárulást a szektorban. Mivel új adók bevezetése is felmerült, a szállítmányozási árak a jövőben jelentősen emelkedhetnek.
Dani és felesége, Manó a Szigetközből költöztek az egyik legkeletibb csángó településre, ahol gyerekeknek tartanak zenei és kézműves foglalkozásokat. Azt mondják, még 10 évvel ezelőtthöz képest is rengeteget javult az ott élők helyzete.
Megszerezte első polgármesteri tisztségét az Alternatíva Németországnak (AfD) német ellenzéki párt egy Szász-Anhalt tartományi településen vasárnap tartott önkormányzati választáson. Az AfD – több közvélemény-kutatás szerint – 19-20 százalékával előlépett Németország második számú politikai erejévé, egyedül az ugyancsak ellenzéki CDU/CSU támogatott
Nyáron a nagy melegben muszáj néha meginni egy-egy hűsítő italt a teraszon vagy a kertben. A drinksbusiness csapata összeállított egy inspirációs listát, amelyekben a legfrissítőbb koktélokat gyűjtötték össze, melyek garantáltan segítenek felvenni a harcot a meleggel.
A 2024-es költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító indítványról dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti, háromnapos rendkívüli ülésének első napján.
Júniusban lassult, bár a vártnál kevésbé a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének az alakulása alapján.
A virághagymákra szakosodott hillegomi Royal Van Zanten kertészetben tartottak szakmai napot liliomtermesztőknek, de a mintegy 160 holland és nemzetközi üzleti partner ellátogathatott a 14 liliomhagyma-exportőr telephelyére is.
Már péntek este megölhette feleségét és két és fél éves kislányát egy férfi Albertirsán, de csak szombat délután szólt a rendőröknek. Egyelőre nem tudni, hogy addig mit csinálhatott. Jelenleg kórházban van, mert magával is végezni akart. A férfi korábban katona volt. Néhány éve szerelt le.
Pénteken jelent meg utoljára nyomtatásban a világ legrégibb még létező napilapja, az osztrák Wiener Zeitung, amely a jövőben csak online formában lesz elérhető, bár havonta egyszer nyomtatott kiadása is megjelenik majd.
A UBS jövő hónapban teszi közzé gyorsjelentését, a befektetők pedig lélegzetvisszafojtva várják, vajon felhasználta-e az adófizetői pénzeket a bank a Credit Suisse felvásárlásához – számol be a hírről a Financial Times.
Júniusban lassult, bár a vártnál kevésbé a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedési üteme a Caixin gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének az alakulása alapján.
Miközben a napelem üzletág egész Európában dübörög, és soha nem látott méretekben telepítik a háztartási, vállalati kis erőműveket, sok esetben energiatároló berendezésekkel egybekötötten, addig Magyarországon mintha ez az iparág afféle tetszhalott állapotban lenne már hónapok óta.Igaz, ha pusztán az újonnan létesülő erőművek teljesítményét nézzük,
Szinergiák létrehozásával magyarázza Orbán Ráhel, hogy 94 hektárnyi földbirtokot vásárolt meg a tokaji borvidéken 600 millió forintért, ezzel ő lesz itt a legnagyobb földbirtokos a területen.
Egy ausztrál projektmenedzsment cég pert indított a Twitter ellen egy amerikai bíróságon, mintegy 1 millió ausztrál dollárt (665 000 dollár) követelnek Elon Musk cégétől a négy országban végzett munkákért kiállított - eddig ki nem fizetett - számlák miatt - írja a Reuters.
Megtették a hatásukat az árcsökkentések, nagyot ugrottak a Tesla eladásai a második negyedévben, amit az is segített, hogy felpörgette a gyártást a vállalat - derült ki a cég közléséből.
A múlt hét végére kicsit elgyengült a forint, így ismét kezdett eltávolodni a 370-es szinttől. Kérdés, hogy a következő napokban folytatódik a negatív korrekció a magyar deviza szempontjából, vagy újra megcélozzuk a lélektani határt.
Májusról júniusra jelentős mértékben csökkent a magyarországi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI), és már bőven a recessziós tartományban van - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság közleményéből.
A Terminátor-filmek egykori címszereplője sokáig volt házas, Maria Shriverrel való frigye azonban két éve hivatalosan is véget ért. Ez persze nem jelenti azt, hogy Schwarzenegger napjainkban facér lenne: a filmcsillag azóta ismét megtalálta a boldogságot.
Nemrég daráltuk le a harmadik évad epizódjait, de máris tűkön ülve várjuk az Emily Párizsban 4. évadát. Az új részekre még várnunk kell egy darabig, azonban szerencsére már van pár információnk arról, hogy miként alakulnak Emily Cooper kalandjai a folytatásban.
Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztjét fél évente más-más ország tölti be. Az alábbi ábra azt mutatja be, melyik ország mikor kerül sorra. Magyarország a jövő év második felében kerül sorra. Az Európai Parlament nemrégiben azt szavazta meg, hogy Magyarország alkalmatlan a poszt betöltésére.
A 2023-as futam újdonságokkal várja a versenyzőket. Az elődöntőbe tovább került kamionsofőrök új helyszínre és új feladatra készülhetnek. A hazai hivatásos kamionsofőrök július 31-ig a verseny hivatalos oldalán nevezhetnek be a futamra. Ahogyan az előző években, idén is online készülhetnek a verseny első megmérettetésére az online gyakorlótesztekk