Azt írták, hogy a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon közlekedő nemzetközi vonatokon jelentős utasforgalomra számít a vasúttársaság. Közölték: a MÁV-Start több kocsival közlekedteti péntekig a Bécsből Budapestre, jövő hétfőtől péntekig pedig a Budapestről Bécsbe tartó Csárdás, Hortobágy, Liszt Ferenc, Lehár, Semmelweis és Transilvania-Szamos EuroCity
Németország 2024-ben tonnánként 40 euróra, 2025-ben pedig 50 euróra emeli a lakhatásban és a közlekedésben használt szennyező fosszilis tüzelőanyagokra kivetett adót – számol be a hírről a Bloomberg.
Talán olvasóink egy része még meg sem született, amikor már javában buliztak a Szigeten a fiatalok. Akkor még persze nagyon sok minden más volt, de akik akkor ott voltak, élőben is megtapasztalhatták, hogyan született meg a Sziget, ami ma már Európa egyik legmenőbb fesztiválja.
Mára egész TikTok- és YouTube-csatornák épülnek fel arra, hogy megmutassák, hogyan lopják meg vagy verik át a turistákat az európai nagyvárosokban. Nagyot mentek egy olasz nő videói, a Velencében elfogott zsebtolvajok harmadát a csoportja buktathatta le. Azonban felmerültek velük szemben etikai kérdések, civilek pedig diszkriminációval vádolják őke
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyre kevesebb információhoz jut globálisan a koronavírus-járványról - közölte szerdán Genfben Maria van Kerkhove.
A TikTokot (és az Instát) ellepték a pszichoedukációs tartalmak, és egy 30 másodperces videó megnézése után könnyen úgy érezhetjük: mindent tudunk a legsúlyosabb kórképekről is. Részben ennek tulajdonítható, hogy már a hétköznapi vitákban is olyan szavakat pufogtatunk, amiknek valójában a pszichológus rendelőjében lenne a helyük.
A lakosság arányát figyelembe véve Csehország nyújtott menedéket a legtöbb ukránnak az Európai Unióban, szám szerint pedig Németországot választották úti célként a legtöbben azok közül, akik Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt kényszerültek elhagyni hazájukat - közölte szerdán június végi adatok alapján az EU statisztikai hivatala, az
Sokan ártalmatlannak vélik, ha éjszakánként gyakran arra riadnak fel álmukból, hogy meg kell látogatni a mosdót, de nem minden esetben minősül ez a kellemetlenség normálisnak – van, amikor komoly problémák előjele is lehet.
Az ibis és az ALL ismét összefog, friss és izgalmas hangzást kínálva Európa egyik legnagyobb zenei fesztiválján, a 2023-as Sziget Fesztiválon. Az ibis x ALL Európa Színpadon fellépő tehetséges, feltörekvő művészeket minden zenekedvelőnek látnia kell. Ahogy megszokhattuk, augusztus 10-15. között a budapesti Sziget megtelik a világ minden tájáról érk
Varsó egy lengyel-ukrán alakulatot tervez felállítani azzal a céllal, hogy a későbbiekben megszállja Nyugat-Ukrajnát - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy szerdai, az általa irányított tárcánál megtartott tanácskozáson.
A Fradi után a svéd Häcken csapatát is legyőzte a Bajnokok Ligjája selejtezőkörében a feröeri KÍ csapata, amely történelme során először szerepel majd európai kupában. Bemutatjuk a részben amatőrök alkotta szigetországi csapatot, amely ha kiejti a norvég bajnokot is, már csak egy lépésre lesz a Bajnokok Ligájától.
Mély humanitárius válsággal, és általános készlethiánnyal küzd Niger lakossága, amit csak tetézett a puccs. A segítséget sokan Oroszországtól várják, emiatt a helyiek tömegesen vásárolják az orosz zászlókat.
A Polip című bűnügyi sorozat első évada 1984-ben debütált, és a lenyűgözően csavaros, egyúttal szívszorítóan drámai széria hamar nemzetközi sztárrá emelte Placidót. A színésznek azonban - úgy tűnik - nem volt elég a legendás produkció révén szerzett hírnév, és később a kamera túloldalán is kipróbálta magát.
Akár külső katonai beavatkozáshoz is vezethet a nyugat-afrikai Nigerben pár hete történt katonai puccs, miközben néhány szomszédos ország támogatja a hatalomátvételt - mondta el az InfoRádióban Marsai Viktor Afrika-kutató, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.
Valerij Gorbunov, az Avtotor Holding elnöke arról tájékoztatott, hogy vállalata tárgyalásokat folytat több autógyártóval - köztük a kínai BAIC-kal is - gépkocsik összeszereléséről a volt kalinyingrádi BMW üzemben. Több orosz sajtóorgánum kész tényként kezeli, hogy Kalinyingrádban is kínai autókat fognak összeszerelni, csakúgy mint szinte minden aut
Az albérletszezon indulását követően jelentősen nőtt az érdeklődés az eladó lakások iránt is, később azonban visszatért a korábbi szintre. Az országos albérlet-kereslet a felvételi ponthatárok kihirdetése óta 12 százalékkal nőtt a fővárosban és 19 százalékkal a legnagyobb egyetemvárosokat is felsorakoztató vármegyeszékhelyeken. Éves összevetésben i
Ahogy arról ma már mi is beszámoltunk, hat év után elválnak Tóth Gabi és Krausz Gábor útjai. Az énekes férje Facebook-oldalán osztotta meg a hírt, diszkréciót kérve a nyilvánosságtól.
Az asztrológia kiváló önismereti tudomány, ugyanis meg lehet belőle fejteni, hogy milyen alapvető energiamintázatokkal születtünk, és így könnyebben felismerhetjük saját értékeinket, feladatainkat és képesek leszünk általa megteremteni azokat az ismereteket, amikre alapozni tudunk életünk folyamán.
A Magyar Telekom Nyrt. adózott nyeresége 23,7 milliárd forint volt, éves bázison 101,9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben, konszolidált árbevétele 14,0 százalékkal 208,1 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelenté
Az 1970-es években volt utoljára ilyen hulláma a politikai indíttatású erőszaknak az Egyesült Államokban. A 2020-as évek tendenciája az, hogy a korábbiakkal ellentétben nem a tulajdon, hanem a személyek elleni bűncselekmények vannak túlsúlyban.
A szélsőséges időjárás országszerte számos kárt okozott a mezőgazdaságban is, de a kárenyhítési rendszer segítséget nyújt felhőszakadás- és viharkárok esetén a szántóföldi növénytermesztésben és kertészetben. A káreseményt a termelőnek 15 napon belül kell bejelentenie.
A legújabb trend a bőrápolás kíméletesebb megközelítése az úgynevezett barrier helyreállító termékeken keresztül. De mit takar ez pontosan?A bőrgát a bőr legkülső rétegére utal, amelyet szarurétegnek is neveznek. Ez az első védőréteg, amely védelmet nyújt a bőr mélyebb rétegei számára. A fehérjékből és lipidekből álló bőrgát a szabad gyököktől, sze
Rekordnegyedévről számolt be a Magyar Telekom 2023. április-júniusi időszakára a piaczárás után közzétett gyorsjelentésében. A távközlési vállalat negyedéves bevétele kétszámjegyű mértékben növekedett, köszönhetően az inflációkövető díjkorrekció pozitív hatásának, és a cég története során először átlépte a 200 milliárd forintot. Eredményszinten jel
A Hawaii-szigeteken pusztító erdőtüzek miatt a hatóságok elrendelték a fenyegetett körzetekben élő lakosság evakuálását, több településen bezárták az iskolákat, Lahaina városában többen a tengerbe menekültek a lángok elől - jelentette az AP hírügynökség nyomán az MTI szerdán.