2023. augusztus 9. szerda

aug. 9
20:42
Feltártak egy sírt a krisztusi korból, de a kutatókat is sokkolta, amit benne találtak (Promotions)
A sír Han Ven-ti császár nyughelye, amiben elképesztő dolgokat találtak a tudósok.
aug. 9
20:42
Több mint 10 év után cseh börtönbe került Jara guru, akit hat nő megerőszakolása miatt az Interpol is keresett (Telex)
A férfi ezoterikus iskolájában jógáról, tantráról és asztrológiáról tartott szemináriumokat, és a vádirat szerint több száz nőt "gyógyított".
aug. 9
20:42
Hét rendőrtisztet függesztettek fel Athénban, mert horvát huligánok halálra késeltek egy görög drukkert (Telex)
Horvát szurkolók nem mehettek be a meccsre, mégis akadálytalanul érkeztek a fővárosba.
aug. 9
20:45
Hírhedt zsoldos alakulat őrzi a zaporizzsjai atomerőművet és környékét (Infostart)
Az al-Dzsazíra beszámolója szerint Európa legnagyobb teljesítményű atomerőművét jelenleg csecsen alakulatok ellenőrzik. Rajtuk kívül más csapatok is jelen vannak a településen és a stratégiai erőműben, de jó láthatóan a háborús bűnökkel vádolt egységek jelentik a helyi elit szervezetet.
aug. 9
20:48
Így mentenek életeket a magyar helikopterek Szlovéniában (Mandiner)
A Magyar Honvédség tagjai egy idős beteg férfit és kísérőjét emelték ki egy megáradt folyó által elzárt területről.
aug. 9
20:48
Kiakadt az utcai verseny “amatőr” befejezésén a pole-szerző (Racingline)
Scott McLaughlin idei első pole-ját nem tudta győzelemre váltani, és szerinte a versenyek jellege tehet a dologról.
aug. 9
20:54
Ilyen nincs: mosómedvék lepték el Budapest környékét, felforgatják a kukákat is (Pénzcentrum)
Vadonélő mosómedvéket filmeztek a MATE gödöllői vadbiológus kutatói egy Budapesttől 30 km-re fekvő erdős területen. A kutatók azt feltételezik, hogy a főváros szomszédságában valószínűleg fogságból szökött egyedek telepedtek meg és kezdtek el szaporodni.
aug. 9
20:54
Világszerte tombol az ítéletidő, ami a magyarokat sem kímélte (ATV)
Ahogy hazánkat, úgy a szomszédos országokat is elérték a heves esőzések és viharok az elmúlt hét során. Ennek következtében több helyen özönvízszerű esőzések és áradások alakultak ki. A viharok komoly problémát okoztak Szlovéniának, Horvátországnak és Ausztriának is.
aug. 9
20:54
Félelmetes betegségek támadhatják meg a szervezetedet, ha nem mosol fogat kellő gyakorisággal (Femcafe)
A kutatók szerint a különböző szájbetegségeket okozó baktériumok hatására más szerveinkben is aggasztó folyamatok indulhatnak el: összefüggést találtak a nem megfelelő szájhigiénia és a vastagbélrák, vagy épp különböző szív- és érrendszeri megbetegedések között. És ez még korántsem minden.
aug. 9
20:54
Ez hangzott el Diana utolsó telefonbeszélgetése során: a hercegné egy férfival csevegett halála előtt utoljára (Femcafe)
Sok év telt el Diana tragikus autóbalesete óta, ám még mindig felbukkannak olyan meghökkentő dolgok halálával kapcsolatban, amelyek lázban tartják az embereket – például az, hogy a hercegné kivel beszélt utoljára a végzetes tragédia előtt.
aug. 9
20:54
Sokan örülnek ennek: újra erősödött a forint (Mandiner)
Ismét kevesebb forintért vásárolhatunk eurót.
aug. 9
21:00
Két vaginával született, mégis egészséges kisbabának adott életet a magyar nő (SzMo)
A szenzációról brit lapok is beszámoltak. A nő egy nagyon különleges szindrómával született, ami miatt csak egy veséje van.
aug. 9
21:00
Forradalmasítja a repoharak visszaváltását a Mastercard (MMonline)
A Mastercard City Takeover daytime bulikon augusztus 10 - 13. között egy rendkívüli innovációt mutatnak be a fesztiválozók számára. A szervezők lehetőséget biztosítanak a látogatóknak arra, hogy a Mastercard pénzküldési megoldásának köszönhetően a repoharaik teljes árát visszakapják, méghozzá a bankkártyájukra, ezzel gyorsítva és megkönnyítve a vis
aug. 9
21:00
Danica Patrick szerint a női szériák csak hátráltatják a hölgyversenyzőket (Racingline)
A Nascar és az IndyCar máig legeredményesebb hölgyversenyzőjének számító Danica Patrick soha nem rejtette véka...
aug. 9
21:03
Törvénysértés menthette meg a volt szlovák belügyminisztert a börtöntől (Infostart)
Szlovákiában a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség februárban indított eljárást Robert Fico volt belügyminiszter ellen az adóhatóság volt vezető alkalmazottja megvesztegetésének gyanúja miatt.
aug. 9
21:06
Gyopáros kormánybiztos Sándor Fegyirről: Nem magyar az ember (444.hu)
A fideszes politikus „nagyon sajnálta”, de nem tudta elolvasni a cirill betűket. Igaz, azután sem értette meg a dolgot, hogy lefordították neki Sándor Fegyir nevét.
aug. 9
21:12
Viszlát egyszerű rövidnadrágok: a chino shortokat fogjuk viselni helyettük (Femcafe)
A női shortok rengeteg variációban elérhetők, így mindenki megtalálhatja a saját stílusának megfelelőt. A legújabb trendjelentések szerint idén nyár végén a chino rövidnadrág lesz a divat.
aug. 9
21:12
Matteo Salvini: Egységes európai jobbközép kell bárki kizárása nélkül (Demokrata)
A jobbközép egysége az egyetlen lehetőség arra, hogy Európában változás következzen be.
aug. 9
21:12
Visszament a család és összeverték a boltost, mert az észrevette, hogy lopni akartak tőle (Mandiner)
Az esetről felvétel is készült.
aug. 9
21:18
Pluszban zártak a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
aug. 9
21:18
Szeptembertől változik a tanév rendje a szakképzésben (Femcafe)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) közleménye szerint az új rendszer bevezetését többek között olyan, a szakképzés jellegéből adódó eltérések indokolják, mint a nyári szakmai gyakorlat vagy a duális képzés – írja az Mti.
aug. 9
21:18
Skandináv lottó: ezekkel a nyerőszámokkal léphettél be a milliomosok klubjába (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 32. hét Skandináv lottó sorsolását, ahol a várható főnyeremény most 111 millió forint.
aug. 9
21:18
Biztonságpolitikai szakértő: Az orosz agresszor állam egyre inkább elszigetelődni látszik (Mandiner)
Tarjányi Péter szerint Oroszország jócskán visszavett az ambícióiból.
aug. 9
21:24
A külföldön dolgozó szülők alig fele tölti gyerekével a nyári szünidőt Romániában (ATV)
Romániában a külföldön munkát vállaló szülők alig fele, 48 százaléka tölti otthon maradt gyerekével a nyári szünidőt - hívta fel a figyelmet szerdán a Mentsétek meg a gyerekeket! (Salvati copiii) civil szervezet.
aug. 9
21:24
Hasít az online ügyintézés: megszűnhetnek teljesen a személyes ügyfélszolgálat? (Pénzcentrum)
A magyarok a bankok, valamint a távközlési és közigazgatási szektor digitális ügyintézési megoldásaival elégedettek leginkább, míg legkevésbé a biztosítási szektorral derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. Az eredmények alapján ma már mindennapos a digitális csatornán történő (például számítógépes vagy mobil applikációs) ügyintézés,
aug. 9
21:24
"Ez volt életem legjobb nyári élménye, amit sosem fogok elfelejteni" (Glamour)
Egyszerűen imádjuk a nyarat, és minden évben azt kívánjuk, bárcsak sosem érnének véget a forró nyári éjszakák. Ráadásul olykor történnek olyan dolgok is, amiket sosem akarnánk elfelejteni.
aug. 9
21:24
Inog Kuleba miniszteri széke (Mandiner)
Mint fogalmaznak, elvesztette az elnöki iroda vezetésének a bizalmát.
aug. 9
21:26
Salvini burkoltan üzent: "Én nem mondok nemet semmilyen szövetségre" (Mandiner)
Az olasz miniszterelnök-helyettes azt is elárulta, hogy mikor történhet Európában változás.
aug. 9
21:30
Nascar: Komoly büntetéssel sújtották Cole Custert, az Shr nem fellebbez (Racingline)
1-es szintű szankciót szabott ki a Nascar a Stewart-Haas Racing 00-ás, Cole Custer által vezetett...
aug. 9
21:33
Dobrowiecki Péter: komoly harc dúl a jobboldali vidéki szavazokért Lengyelországban az őszi választásokig (Infostart)
Az ősszel tartják Lengyelországban a parlamenti választásokat, amelyek legfőbb kampánytémái az ukrajnai háború és a szociális kérdések. A lengyel ügyek szakértője az esélyeket latolgatta az Inforádióban.
aug. 9
21:36
Tényleg nagyon komoly a baj: Tóth Gabi és Krausz Gábor már az Instagramon sem követi egymást (SzMo)
Azt egyelőre nem tudni, mi lesz Krausz Tóth Gabit ábrázoló tetoválásával.
aug. 9
21:36
"A szépséges, szeretett ország romlásnak indult" – magyar zarándok mesél nagy francia utazásáról (Mandiner)
A hit hívását követő zarándokút Franciaország földjén, közben kalandos stoppolások és nagy beszélgetések – Babarczy Veronika, régi szerzőnk mesél francia utazásának tapasztalatairól.
aug. 9
21:45
Hihetetlen, de mínusz 0,5 fok is volt hajnalban Magyarországon (Infostart)
Fagyott a Bükkben, ez meglehetősen szokatlan augusztusban.
aug. 9
21:48
Erre számíthatunk augusztus 20-án Budapesten (MMonline)
Csárdafesztivál, Magyar Ízek Utcája vagy éppen a Varázsliget – izgalmas helyszínek és több mint száz program várja az idén is azokat, akik a fővárosban ünneplik Magyarország születésnapját. Az ország legnagyobb ingyenes, augusztus 18-a és 20-a között megrendezett fesztiválját 20-án este ezúttal is látványos tűzijáték show koronázza meg.Magyarország
aug. 9
21:48
Németország nem bízza a véletlenre: két Patriot légvédelmi rendszert is adott Ukrajnának (Mandiner)
Egy teljes rendszer összesen 1,1 milliárd dollárba kerül.
aug. 9
21:54
Műfű vagy igazi? Szerinted melyik a jobb választás? (Agroinform)
Nem kell nyírni és öntözni, de vajon mindenben jobb a mű, mint az igazi?
aug. 9
22:00
A kormány ingyenessé tenné a diákok jogosítványszerzését (Infostart)
Azt tervezik, hogy a következő év tanévtől a kormány fizetné a középiskolások és szakképzős diákok autóvezetői tanfolyamát.
aug. 9
22:00
Az Ukrajnát nácizó Kreml egyik tanácsadója nyakig benne volt az orosz neonácik világában (444.hu)
Hitlerre utaló szimbolikát is használt Alekszej Petrov, aki a nemzetközi körözés alatt álló Marija Lvova-Belova orosz gyerekjogi biztos egyik tanácsadója.
aug. 9
22:00
Elhunyt Greguss Sándor író, filmkészítő (SzMo)
Az afrikai misszióiról is ismert művész 69 éves volt, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett.
aug. 9
22:06
20 millió dollárt ad a Fehér Ház annak, aki segít harcolni a mesterséges intelligencia ellen (Portfolio)
A Fehér Ház 20 millió dollár javadalmazású kiberversenyt hirdetett, hogy ösztönözze a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazását az amerikai kormányzati infrastruktúra biztonsági sebezhetőségeinek azonosításában és kijavításában.
aug. 9
22:06
Elképesztő: majdnem ugyanazokat a számokat húzták ki a Skandináv lottó két sorsolásán (ATV)
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint - melyről az MTI számolt be - az augusztus 9-én megtartott 32. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki.
aug. 9
22:18
Erősödött a forint szerda estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
aug. 9
22:18
"Teljesen más életet élnek, mint amit mi megszoktunk" – bizalmatlanok a helyiek a hajdúsági ázsiai vendégmunkásokkal (SzMo)
Van olyan ház, ahol több tucat külföldi vendégmunkás él egy fedél alatt. A jogász szerint ennek elvileg semmilyen akadálya nincs.
aug. 9
22:30
82 évig élt a férfi, de egyetlen egyszer sem találkozott nővel (SzMo)
Mihajlo édesanyja születése után meghalt, ő egy kolostorban élte le egész életét, nőt csak elmesélésekből ismert.
aug. 9
22:33
Bajban vannak a vörösborosok, a fiatalok felé fordulnának (Infostart)
Drámaian csökken az európai borfogyasztás, és Magyarországon is hasonló a tendencia, legalábbis a vörösboroknál. Az adatok szerint jelentős készletek maradtak a pincékben.
aug. 9
23:18
Egyhangúlag döntött a kamatkondíciókról a monetáris tanács júliusban (ProfitLine)
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusi ülésén a kamatkondíciókról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint. Az alapkamat 13 százalékon maradt, az egynapos betéti gyorstenderek és devizacsere-tenderek esetében 100 bázisponttal csökkent a kamatszint.

2023. augusztus 10. csütörtök

aug. 10
0:18
Őszintén vallott legnagyobb nehézségeiről Arnold Schwarzenegger: naponta küzd diszlexiájával (Blikk)
"Mondhatnám, hogy én mindenben fantasztikus vagyok, de hazudnék" – hosszas, őszinte vallomást tett közzé a közösségi oldalán a 76 éves világsztár, Arnold Schwarzenegger. Elmesélte, hogy mi az az egész életét végigkísérő probléma, ami miatt sokkal többet kell küzdenie a saját szakmájában, mint egy átlagembernek.
aug. 10
0:18
Árstop egyes Szent István-napi rendezvényeken (Adózóna)
A Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
aug. 10
0:18
Akkora tűzvész tört ki Hawaii egyik szigetén, hogy az emberek a tengerbe ugrálnak a lángok elől (444.hu)
Maui nagy lánggal ég az erős szél és a szárazság miatt.
aug. 10
0:18
Heineken Regatta – élményhajózás a karibi vizeken (AQUA)
A St. Maarten Heineken Regatta a karibi szigetvilág legnagyobb vitorlásversenye, amelyre az idén 37 országból érkeztek résztvevők, köztük egy magyar csapat is ott volt a mezőnyben. Régóta terveztük, hogy részt veszünk ezen a regattán, balatoni kapitányokból, régi hajósokból összeállt egy baráti társaság, és kibéreltünk egy Vor65-ös vitorlást. Sokun

Keresés