Márki-Zay Péter polgármester szerint lehet, hogy a veszprémi székhelyű Balaton Busz pályázaton való indulása nem "teljesen véletlen és spontán", a jelenlegi szolgáltató pedig úgy véli, a győztes nem felelt meg a kiírásnak.
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a Szegedi Tudományegyetem által meghirdetett szakokra a pótfelvételi eljárásban. Azoknak, akik nem nyertek felvételt, vagy nem jelentkeztek az általános eljárásban, még pár napjuk maradt, hogy megragadjanak egy új lehetőséget. Minden tudnivalót összegyűjtöttünk ebben a cikkben, amit érdemes tudni a pótfelvételi jele
A forint az elmúlt napokban a rosszabb magyar GDP-adat hatására, valamint a Federal Reserve legutóbbi kamatdöntése miatt jelentősen gyengült. A hét utolsó napját egy enyhe erősödéssel kezdte a magyar deviza, de délután két fontos amerikai adat veheti le a keresztvizet a forintról.
Világszerte minden évben augusztus 2-án emlékezünk meg a roma holokausztról, azaz azokról a roma emberekről, akik a második világháborúban a Harmadik Birodalom által végrehajtott etnikai tisztogatásban haltak meg. Magyarországon ezen felül a 2008-2009-es években elkövetett romagyilkosságokról is megemlékeznek, ami a magyarországi kriminalisztika tö
Újbuda díszpolgári címet adományoz a friss olimpiai bajnoknak, Kós Hubertnek. Az úszó óriási hajrával zsebelte be az aranyat 200 méteres hátúszásban csütörtökön. Itt még nincs vége, pénteken 100 méter pillangón bizonyíthat.
A Mercedes csapat már sejti, mi vezethetett George Russell kizárásához a Forma-1-es Belga Nagydíjon. Egy kevésbé emlegetett tényező is szerepet játszhatott az ügyben.
Manapság egyre több márka törekszik a fenntarthatóságra, ami hatalmas érték. Pontosan így történt ez a Pannónia Kincse Lúgos ásványvíznél is: jó ideje kerestek egy olyan terméket, ami praktikusan szállítható a már meglévő termékeikkel, egyben minőségi és értéket képviselő.
Szétverték csütörtökön a Wizz Air részvényeit, miután a csalódást keltő negyedéves eredmények után a vállalat menedzsmentje jócskán visszavágta idei eredményvárakozását. Ezt követően pénteken két komoly célárcsökkentés is érkezett a vállalat részvényeire.
Bár eddig sem volt túl rózsás a viszony Harry herceg és a királyi család többi tagja között, úgy tűnik, hogy mostanra végleg megromlott a kapcsolat köztük. A hírek szerint egészen odáig fajult a dolog, hogy bár a herceg szeretné elásni a csatabárdot Károllyal, az uralkodó már fel sem veszi a telefont a fiának.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál. A háborús üzemanyagárak letörésével a lakosság jelenleg 41 forinttal olcsóbban tankolhat benzint és 45 for
Óriási vitát váltott ki az olasz Angela Carini és az algériai Imane Helif mérkőzése. Ismert: a két versenyző a 66 kilogrammos női ökölvívók versenyén ütközött meg, ám az olasz sportolónő 45 másodperc után feladta a meccset, miután Helif olyan ütéseket mért rá, amilyeneket még életében nem kapott. Hozzá kell tenni: Helifet tavaly kizárták az ökölvív
3. alkalommal írták ki a Signature 40 talentpályázatot: a verseny a jövő marketing- és kommunikációs reménységeinek felkutatására és elismerésére szolgál. Pályázni 2024. augusztus 19-ig lehet: az idei év egyik újdonsága, hogy a Portfolio szakmai gondozásában Finance tematikus listával bővül a talentplatform.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség hivatalos tiltakozást nyújt be a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottságnál, amiért Hámori Lucának az algériai Imane Heliffel kell összecsapnia, akit tavaly túl magas tesztoszteronszintje miatt kizártak a világbajnokságról, és a nemzetközi sportági szövetség elnöke azt mondta róla, hogy XY kromoszómája van, ami a f
Az üzemanyag-kereskedők által tanúsított együttműködés és árpolitika hozzájárul a családok megvédéséhez és a növekvő kereslet által segíti a fogyasztás helyreállását.
Egyes fényezőüzemeiben a BMW Group már árammal működő véggáztisztító technológiát alkalmaz. Az új módszernek köszönhetően a fényezőkamrák és a szárítóterek kilépőgázainak hőtisztításához szükséges magas hőmérsékleteket mostantól villamos energiával is elő lehet állítani. Ezzel a sorozatgyártás újabb folyamata mellőzheti a földgáz használatát.„Az ol
Kovács Alfréd váci cukrász kreációja, a "Mákvirág" fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Novák Ádám és Csonka László szegedi cukrászok alkotása, a "Zöld Málna" torta nyerte.
"Ez nem demokrácia, teljesen felesleges elnevezni. Ez egy szar, amiből nem tudunk kijönni. A magyar társadalom nem fog már innen kikecmeregni" – ezek már Dévényi István gondolatai.
Várnál gyengébb lett az Amazon bevétele, és a következő hónapok is a vártnál gyengébbek lehetnek, a cég szerint például azért, mert a hírek elvonják az emberek figyelmét a vásárlásról.
A gazdák egy része ma már nem villanypásztorral, hanem fix telepítésű kerítéssel igyekszik megelőzni a vadkártételt. De milyen szabályok vonatkoznak ezek telepítésére?
A Mercedes vezető mérnöke állítja, ők mindig érezték, hogy az idei jó autó, csak helyre kellett tenniük pár nem várt problémát. Így fordították meg az immáron három győzelemnél járó szezonjukat.
Újabb világsztárról készül életrajzi film, Freddie Mercury, Elton John, Elvis Presley, Whitney Houston és Bob Marley (és a folyamatban lévő Bob Dylan és Michael Jackson-filmek) után Britney Spears is megkapja a saját filmjét.