Új biztonsági funkciót vezetett be az OTP Bank a telefonos csalások megelőzése érdekében. A hitelintézet ügyfelei a MobilBankban ellenőrizhetik, hogy valóban a bank ügyintézőjével beszélnek-e telefonon. Az applikáció frissítése után a legközelebbi híváskor láthatóvá válik a hívás időpontja, a hívószám, valamint az ügyfél ügyfélszolgálati azonosítój
Az UniCredit egy második oroszországi bírósági perrel néz szembe, olyan garanciakifizetések miatt, amelyeket az olasz bank nem tudott teljesíteni a Moszkva elleni nyugati szankciók kivetése után – írja a Reuters.
Megkezdődött Oroszországban a nem hadászati nukleáris erők hadgyakorlatának harmadik szakasza - tudatta Telegram-csatornáján az orosz védelmi minisztérium szerdán.
Közülük a szóló busz 166,5, míg a csuklós 192,9 millió forintba került, a harmadik jármű egy midi busz pedig a későbbiekben, a jövő évben állhat majd forgalomba. Az új beszerzésekkel együtt nyolc olyan helyi járatú autóbusz - a flotta 16 százaléka - szolgálhatja a veszprémi utasokat, amelyek lokálisan nem bocsátanak ki szén-dioxidot, és más gázokat
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportigazgatójával, hogy tisztázzák a párizsi olimpia női ökölvívótornáján Hámori Lucával negyeddöntőző, férfias külsejű algériai Iman Helif miatt kialakult helyzetet.
A göndör hajat nehéz megszelídíteni, hiszen elképesztően könnyen szöszösödik. Egy kis odafigyeléssel és néhány termékkel viszont csodát tehetsz és megelőzheted azt, hogy uszkárszerű felhő lebegjen a fejed felett (számomra is ismerős a helyzet, mert nekem is göndör a hajam eredetileg). A következő tanácsok mind segítenek abban, hogy tökéletesek mara
Sebestyén Dalma nem jutott tovább 200 méter vegyesen pénteken, a párizsi olimpia úszóversenyeinek hetedik napján. A győriek 22 éves versenyzője a 18. nevezési idővel (2:10.87) érkezett a francia fővárosba, az olimpiai bajnokoktól hemzsegő mezőnyben azonban nem volt esélye a továbbjutásra, futamában csak nyolcadikként zárt 2:15.16 perccel, amivel ös
A videóban a riporter megkérdezi a nőt, hogyan érzi magát amiatt, hogy idén először egy transzember lesz az ellenfele, erre a karakter érdekes válasz adott.
Egy volt bauxitbánya területén 25 éve folytatnak ásatásokat magyar paleontológusok, önkéntesek segítségével kutatva őslények után. Már sok olyan egyedülálló lelet került elő, amiért Kínából is idejárnak tudósok, de még hiányzik a csúcsragadozó dinoszaurusz – bár nyomai már vannak. Az ásatás fárasztó aprómunka, de bármikor előkerülhet egy Hungarosau
A rendszerváltás óta a legkedvezőbb júliusi adatról beszélhetünk - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A balatoni büféket és vendéglátóhelyeket ellenőrizték a szakemberek, akik ugyanazokba a hibákba futottak idén is, mint az ezt megelőző években. A Nébih szakemberei négy büfé ellen ráadásul eljárást is indítottak.
Patrick Swayze ikonikus, 1989-es Országúti diszkó című filmjének Jake Gyllenhaal főszereplésével készült remake-je idén márciusban debütált a Prime Video platformon. A film streamingrekordokat döntött, ám a rendező, Doug Liman így sem elégedett: az Amazon változtatásai miatt szerinte sem ő, sem más nem kapott megfelelő kompenzációt. A rendező szeri
Hosszú évekre visszatekintő tapasztalatunk van már arról, hogy a magyar kormány a legkülönfélébb terheket helyezi a bankokra. Ezekről több órás előadást tarthatnánk, az intézkedések egy részét értjük, más részét nem. A végén azonban úgyis az számít, milyenek a magyar leánybankunk eredményei, márpedig a negatív kormányzati intézkedések ellenére az u
A Kond-Coop idén augusztus 9-én újra megrendezi a Kirovec Nap – Kond-Coop - szántóföldi gépbemutatóját, ahol idén a hatékonyság, a gazdaságos termelés lesz a téma. Most a cég értékesítési vezetője, Trabach Botond, mutatja be portfóliójukat ebből a szempontból a Magro.hu olvasóinak.
Palvin Barbara káprázatosan jelent meg férje, Dylan Sprouse legújabb filmjének premierjén, ahol mesés szettje és tündéri hajviselete mindenkit lenyűgözött. A modell a közösségi médiában is kifejezte büszkeségét férje iránt, és megosztotta örömét a mozi megjelenése kapcsán. Az áttetsző ruhadarab nemcsak a rajongók tetszését nyerte el, hanem a modell
Egyedülálló fogadtatásban részesülhetnek egy stuttgarti gyermekorvosi rendelő potenciális páciensei, a bejáratnál ott a nagybetűs felirat: "A rendelőben csak németül beszélünk!" Következésképpen az ottani orvosok csak olyan betegeket kezelnek, akik beszélnek németül, vagy pedig tolmácsot visznek magukkal. A tábla erősen megosztja a közvéleményt.
A kormány kiadta a közúti járművezetők és közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának szabályait módosító rendelettervezetét. Az új szabályozás szeptember 1-jén lép hatályba, és számos változást hoz a középiskolai tanfolyamok és vizsgák terén segítve a jogosítványok ígért, ingyenes megszerzését.
Tovább dagad a botrány a párizsi olimpia körül. Az megnyitó után, most a magas tesztoszteronszintje miatt kizárt Imane Khelif algír bokszoló ügyétől hangos a nemzetközi sajtó. A Híradóban kapcsoltuk Párizsból Varsányi Áront, Hámori Luca edzőjét.