Angola ellen váratlan döntetlent ért el (31–31), majd Spanyolországot legyőzte (27–24) a magyar női kézilabda-válogatott, ezzel Golovin Vlagyimir csapata bejutott a negyeddöntőbe, sőt egy bravúrral még akár a csoportja második helyét is megszerezheti. Tanulságos végjátékok határozták meg az elmúlt néhány napot, no meg persze olyan játékosok, akikt
A labdarúgó-Európa-bajnokság után ismét a sporté a főszerep, ezúttal az olimpikonoknak szurkolhatunk. S hogy a szurkolás közötti pillanatok se teljenek sport nélkül, az idő kitöltésére irodalmi nagyjaink különböző sporttevékenységekről megfogalmazott gondolatait ajánljuk.
Az amerikai gazdaságban a következő fél-egy évet a választások fogják meghatározni, és lefelé mutató kockázatot jelent a magas kamatkörnyezet. Ugyanakkor, ha sikerül elkerülni a mélyebb recessziót, és a Fed kamatcsökkentési ciklusba kezd, az pozitív hatással lehet az amerikai részvénypiacra – mondta el a Portfolio-nak Halas Zoltán, az OTP Alapkezel
Kevin Costner Horizont: Egy amerikai eposz című négyrészesre tervezett westernjének második részét a Velencei Filmfesztiválon mutatják be szeptemberben, az egyesült államokbeli premier elmarad.
Kós Hubert a 200 méter hátúszás döntőjében tegnap megszerezte Magyarország első idei aranyérmét a 2024-es párizsi olimpián. A 21 éves úszó fantasztikus hajrával diadalmaskodott egy profi, taktikus úszás végén, és győzelmével nemcsak az olimpiai aranyat, hanem Budapest II. kerületének díszpolgári címét is elnyerte. A finálét Hubert családja a helysz
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a váci Édes Vonal cukrászda cukrásza, Kovács Alfréd Mákvirág nevű, mákos-feketeribizlis-feketeszezámos kreációja nyerte el idén a Magyarország Tortája címet. A boldog győztes a Mindmegettének elárulta, hogy nagyon mákosnak érzi magát, ugyanis csak néhány éve lett hivatásos cukrász.
A globális pénzügyi rendszer számos kihívással néz szembe, legyen szó növekvő adósságról, változékony kamatlábakról vagy geopolitikai konfliktusokról. Azonban van egy kevésbé ismert, ám annál jelentősebb fenyegetés is: a tenger alatti kábelek sérülékenysége - tudósított a Financial Times.
Shirley Henderson skót színésznő, akit a Harry Potter filmek rajongói leginkább Hisztis Mirtillként ismerhetnek. Azonban Henderson karrierje ennél sokkal szélesebb spektrumot ölel fel, számos emlékezetes szereppel a filmvásznon, televízióban és színpadon egyaránt, mára pedig már 58 éves.
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU – International Astronomical Union) és az amerikai Radiolab podcast csatorna közös pályázatot hirdet a Föld egyik kváziholdjának, a 164207-es aszteroida elnevezésére. A versenyen bárki részt vehet, aki betöltötte a 18. életévét – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleménye alapján az MTI.
Cardi B harmadik gyermekével várandós, amit álomszép fotókkal jelentett be. A 31 éves világsztár épp aznap osztotta meg a gólyahírt, amikor beadta a válókeresetet férje, Offset ellen.
A Volkswagen Golf 8-at öt évvel ezelőtt dobták piacra, de Kai Grunitz, a német autóipari konszern igazgatótanácsának tagja nemrégiben elárulta, hogy a modell jelenlegi generációja még további 11 évig gyártásban maradhat.
Augusztus végén távozik a produkciós és kreatív igazgatói posztjáról Ökrös Gergely, aki a jövőben a családi vállalkozására fókuszál, de tanácsadóként továbbra is számít rá a Tv2 Csoport. Két és fél évvel ezelőtt csatlakozott a Tv2 Csoport menedzsmentjéhez Ökrös Gergely, mint produkciós és kreatív igazgató. Az azóta eltelt időszakban aktívan dolgo
A kiskérődzők pestise miatt további intézkedésig nem érkezhetnek ilyesfajta szállítmányok hazánkba, hogy elkerülhessük a járványból fakadó gazdasági károkat.
A váci Édes Vonal cukrászda cukrásza, Kovács Alfréd Mákvirág nevű, mákos-feketeribizlis-feketeszezámos kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a szegedi Reök Kézműves Cukrászda és Kávéház cukrászai, Novák Ádám és Csonka László Zöld Málna elnevezésű málnás-pisztáciás-fehércsokoládés-rózsavizes al
Úgy érzed, nincs tökéletes férfi számodra? Talán először azt kellene átgondolnod, ki lehet az, akit valójában keresel, ki az, aki igazán passzol hozzád!
Idén is látogatók ezreit vonzották a nagy nyári zenés rendezvények – a Balaton Sound, a Campus Fesztivál, a Művészetek Völgye és az EFOTT –, amelyek így jelentősen fellendítették a helyi gazdaságot is. A fesztiválok eddigi legnagyobb nyertesei Gárdony, Debrecen, Kapolcs és Zamárdi szálláshelyei lettek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári ellenőrzési akciója során számos szabálytalanságot tártak fel, és a szabályszegők most még nagyobb kockázatot vállalnak, mivel augusztus 1-jétől duplázódott a mulasztási bírság, amely akár kétmillió forintra is rúghat. A NAV pénteken kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy különösen szigorúan lépnek fel a b
A kormány fellépésének köszönhetően Magyarországon a benzin átlagára július hónapban 8 forinttal, míg a gázolajé 3 forinttal volt alacsonyabb a szomszédos országok átlagáránál, állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Kós Hubert olyan fiatal, aki példakép lehet, és nem csak azért, mert olimpiai bajnok lett – mondta a párizsi játékok első magyar aranyérmeséről az úszóválogatott szövetségi kapitánya.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken közzétett adatai szerint a világélelmiszer-árindex júliusban enyhén csökkent. A gabonafélék árának mérséklődése részben ellensúlyozta a hús, a növényi olajok és a cukor árának emelkedését – írja a Reuters.
Donáth Anna, a Momentum volt elnöke és EP-képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy kézhez kapta a Fővárosi Nyomozó Ügyészség idézését, amelyben gyanusítottként idézik be azért, mert testével védte Iványi Gábort.
Újra eltelt egy év, ismét kijöttek a háborús forgatókönyvek verziói az Egyesült Államok esélyeiről egy Kína elleni háborúban. És évek óta ugyanaz az eredmény: Washington egy hónap alatt kifogyna a lőszerből.
Kell rá valami Megvan az az érzés, amikor már egyben a motor, leszervizelve, stabilan működik, de a motorosnak mindig kell valami, amivel még elbíbelődhet, kiválaszthatja, felszereltetheti, és akkor megint jön egy kis újdonság? Így kerülnek a virtuális kosárba Kínából származó kétes eredetű alkatrészek. Emelt fényű izzó? Veszélyes autónál, motorná
Sokan gondolják úgy, hogy a vállalkozáshoz a legolcsóbb és ezért a legjobb megoldás egy betéti társaság létrehozása. Ekkor ugyanis nem szükséges milliókat betenni a cégbe. Ez persze igaz – de biztos, hogy mindenkinek előnyös lehet ez a cégforma?
A délkelet-európai exportpiacok megnyílása miatt nem csökkent tovább a hagyma ára az osztrák piacokon. Továbbra is bőséges a kínálat az osztrák hagymapiacon, mivel a téli hagyma mellett a nyári hagyma forgalmazása is megkezdődött, az újtermésű tételek nagy mennyiségben állnak rendelkezésre. A nagy betegségnyomás miatt azonban a nyári hagyma sem a t
Stadionja felújítása miatt várhatóan október végéig a Iii. Kerületi Tve pályáján játssza hazai meccseit a labdarúgó Merkantil Bank Ligában érdekelt Bvsc-Zugló együttese.