Férfi 100 m pillangón Milák Kristóf és Kós Hubert ugrott péntek délelőtt a medencébe az előfutamon. Milák 50,19 másodperccel verte a mezőnyét, Kós negyedikként úszott be a célba saját futamában. Ezzel Milák elsőként, Kós 14. helyen jutott be a középdöntőbe. A szám középdöntőjét 21:05 órakor rendezik, a finálé szombaton lesz.
Az újdonsült olimpiai bajnok Kós Hubert és Milák Kristóf egyszerre ugrottak a medencébe a párizsi olimpián 100 méter pillangón, hogy bejussanak a középdöntőbe.
A szezonális trendnek megfelelően a növekvő kínálat több hete az árak csökkenését eredményezi, most a nyári keresletcsökkenés egy időre megállította a trendet. Továbbra is a nyári lanyha kereslet határozza meg a sárgarépa piacát Ausztriában, így az árak nem csökkentek tovább a héten. A jellemző átlagár az előző héthez képest nem változott, jelenleg
A színésznő és férje, Lovasi András 10 év után döntöttek a válás mellett. Földes Eszter azóta komoly változáson esett át, elutazott és a legutóbbi posztja szerint a hajszínét is megváltoztatta.
A pár hónapok óta nem mutatkozott együtt, a szakításukról és különköltözésükről szóló pletykák most beigazolódtak.Barátai a Daily Mail-nek azt állították, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck ismét a válást szorgalmazzák, miután az elmúlt hetekben utolsó békülési kísérletük is kudarcot vallott.A pár válási dokumentumai "véglegesítve vannak, de még ne
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása – mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek. Hozzátette, az egész Európát sújt
A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató, aki hét neves hazai illusztrátorral, grafikussal összefogva gyerekeknek készített különböző felületekre égitest térképeket, tudományosan pontosan, mégis könnyen értelmezhetően ábrázolva többek között
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI) kimutatta, hogy a rovarirtószerrel kezelt poszméhek később indulnak megkeresni, és kisebb valószínűséggel találják meg a tesztelt virág-illatanyagot. A Scientific Reports folyóiratban megjelent kutatás arra mutatott rá, hogy a korábban már jóváhagyott és régóta széles körben h
Magyarország óriási vesztese lehet a klímaváltozásnak, az elmúlt évek súlyos aszályai ezt meg is mutatták, az első áldozatok között volt a málna - hangzott el a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában.
A mosogatógép egy szuper találmány. Azon túl, hogy a mosatlan tányérokat rövid időn belül tisztává varázsolja, számtalan más hétköznapi használati tárgy tisztítására alkalmas. Szóval ha neked is van otthon mosogatógéped, nyugodtan használd az alábbi dolgok takarítására is.
A szarvasi önkormányzat részt venne a kastélyprivatizációs programban, a Csáky-kastély tulajdonjogát szeretné megszerezni, hogy továbbra is ott működhessen a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága - közölte Babák Mihály (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken.
Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója úgy vélte, a magyar turizmus összeségében nincs rossz állapotban, a vendégszám visszatért a járvány előtti szintre.
Nincsen kibúvó a párizsi olimpián, és nagyon úgy néz ki, hogy Hámori Luca és a botrányba keveredett Imane Helif össze fognak csapni egymással. A magyar szövetség még próbálkozik.
Újabb eszközt kapnak a bankügyfelek ahhoz, hogy egyszerűen lebuktathassák a csalókat. Akár a telefonhívás közben is meg tudják nézni a mobilbankjukban, hogy tényleg a számlavezető pénzintézet munkatársával beszélnek-e.
A külhoni magyar nyelvű felsőoktatás támogatását célzó Kárpát-medencei felsőoktatási együttműködési keretprogramban immár kilencedik alkalommal hirdetik meg a Makovecz hallgatói ösztöndíjprogramot és a Makovecz oktatói ösztöndíjprogramot a külhoni és a magyarországi hallgatóknak és oktatóknak - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Számos kriptovaluta-kereskedő számára ikonikus volt 2022 májusa, amikor a Terra Luna algoritmikus stabilcoinja összeomlott, ennek következtében a LUNA árfolyama pedig értékének 99%-át elveszítette. A magas stabilcoin-megtérüléssel kecsegtető projektek azonban nem tűntek el teljesen, a Terra Luna hibáit kívánta a Kujira kiküszöbölni – sikertelenül.
A klímaváltozásnak köszönhetően három héttel korábban kezdődött idén a szüret. A Kunsági borvidéken közel 19,5 ezer hektárról takarítják be a következő hetekben a szőlőt. Soltvadkerten és Kiskőrösön az Irsai Olivér és a Néró szőlőket szedik. Míg 20–25 évvel ezelőtt Szent István ünnepén kezdődött a szüret, ez az elmúlt években egyre inkább korábbra