Egymást érik a hőhullámok az országban. Egyre több az olyan hét, amikor éjszaka sem csökken 25 fok alá a hőmérséklet. A hőség elleni védekezés nemcsak az otthonokban, hanem a munkahelyen is kiemelten fontos. Cikkünkben összeszedtük azokat a legfontosabb szempontokat, amelyeket figyelembe kell venni az optimális komfortérzete érde
A magyar úszósport két koronagyémántja délelőtt a 100 pillangó előfutamaiban lépett újra rajtkőre. Nem meglepő módon mindketten simán továbbjutottak a délutáni döntőbe.
Az ókori olimpiák győztesei közül többen is a mezőgazdaságból jöttek és ez némi versenyelőnyt is biztosított számukra. S egykori olimpikonokból is lehetnek mezőgazdászok...
Ebben az extrém időben az idősebb fák számára is a túlélést jelentheti az emberi odafigyelés, ezért a 10 millió Fa közössége felhívást intéz mindenkihez, hogy hétvégente locsoljon meg legalább egy fát, ezáltal biztosítva túlélését, és élhető környezetet a jövendő generációk számára.
Gyorshajtás miatt kiszabott közigazgatási bírságokkal kapcsolatos problémák ügyét karolta fel a jelenleg már nem politizáló Lelkiismeret ’88. A szervezet szerint ugyanis a rendőrség nem minden esetben szedi be jogosan a kirótt összegeket. Azonban nagyon úgy tűnik, nincs igazuk. Ugyanis egyetlen, a gyorshajtást bizonyító fotó is elég ahhoz, hogy ne
A Nintendo pénteken közzétett jelentése szerint a vállalat negyedéves bevétele és profitja is a felére zuhant. Ennek fő oka a kiöregedő Switch konzol eladásainak csökkenése - számolt be a CNBC.
A 66 kilogrammos negyeddöntőben szombaton éppen Hámori Luca ellen ringbe lépő algériai Imane Helifnek a vizsgálatok szerint XY kromoszómáik vannak. Az üggyel kapcsolatban a Magyar Olimpiai Bizottság közleményt adott ki, melyet változtatás nélkül közlünk.
Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 6,3 százalékkal bővült. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó élelmiszer-jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 6,8, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,6 százalékkal növekedett.
A biotermékek értékesítése dollárban és mennyiségben egyaránt nőtt, miközben a déli továbbra is a legerősebb régió. A biotermékek dollárban számolva 4,8%-kal, mennyiségben pedig 5,8%-kal nőttek a 2024. második negyedévi biotermékek teljesítményéről szóló jelentés szerint. A biotermékek ára átlagosan 0,03 dollárral csökkent fontonként, csökkentve az
A Magyar Olimpiai Bizottság minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért a MOB folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében – tud
A Zimperium mobilbiztonsági vállalat kutatói Android-felhasználókra leselkedő kártevőket azonosítottak. A kiterjedt csalókampányban Telegram csatornákat és hamis alkalmazáshíreket is használnak, hogy érzékeny személyes adatokhoz férjenek hozzá – írta meg a Mashable nyomán a portfolio.hu.
Folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiemelt, nyári ellenőrzése, az eddigi vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel, a szabályszegők sokat kockáztatnak, augusztus 1-jétől ugyanis duplázódott a mulasztási bírság, így akár kétmillió forintos szankcióval is számolhat például az, aki be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat, vagy elmulasz
Mint ismert, Hámori Luca azzal az Iman Heliffel találkozik a párizsi olimpia női ökölvívótornájának negyeddöntőjében, aki korábban megbukott a világbajnokság tesztoszteron- és nemi tesztjein A Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) közleményt adott ki a kialakult helyzet kapcsán.
Kuttor-Bragmayer Zsanett a 26. helyet szerezte meg az olimpián, majd a versenyt követően arról is nyilatkozott, hogy milyen érzés volt úsznia a Szajnában.
Mire számít a második vonalban a két, az NB I-ből alászálló gárda? Mik a céljaik? Mi jelentheti a legnagyobb nehézséget? Mi kell ahhoz, hogy érvényesüljenek eggyel lejjebb, ami nem minden osztályt váltó klubnak sikerült? A kisvárdai és mezőkövesdi vezetőedzővel, Feczkó Tamással, illetve Tóth Mihállyal beszélgettünk.