Azt eddig is tudtuk, hogy a nagymértékű cukorfogyasztás kifejezetten káros hatással lehet az egészségre, de egy új tanulmány minden eddiginél veszélyesebb képet fest: eszerint ugyanis mindössze napi 10 gramm cukor is képes évekkel öregíteni a szervezetet.
A különleges mezőny autói olykor a világ legelhagyatottabb tájain versenyeznek, szállítójárművük és bázisuk az átépített 35 éves RMS Helena hajó, mely energiaforrásul is szolgál. A sorozat most újabb autósportos mérföldkőhöz érkezett: az Extreme E és az ENOWA a Skóciában megrendezett Hydro X Prix verseny helyszínén már a teljesítmény 80 százalékát
A csillagászat kedvelőinek érdemes lesz az égre tekinteniük, mivel a szakértők szerint bármelyik éjszaka bekövetkezhet egy olyan robbanás, amely egy életben tényleg csak egyszer történik.
A szeder rendkívül egészséges: antioxidánsokban gazdag, segíti az emésztést, serkenti az agyműködést, védi a szemet, és még sorolhatnám azokat a jótékony tulajdonságait, amik indokolják a szeder rendszeres fogyasztását. Ha folytontermő szedret ültetünk, akkor hosszú időn át élvezhetjük egészségvédő hatását. És persze a finom ízét, mert valljuk be,
A Mol-vezér pánikkeltésnek nevezte Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón elhangzott szavait a fenyegető üzemanyaghiányról. A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról is beszélt Esztergomban, az MCC Feszten.
A műköröm bár lehet szép és esztétikus, nem árt azzal is számolni, hogy allergiásak is lehetünk bizonyos összetevőire. Mutatjuk, milyen tünetekre érdemes felfigyelnie.
A Cronos és a Revolut közötti partnerség jelentős fejlemény a kriptovaluta oktatás területén. Ez az együttműködés új oktatási kezdeményezést indít, amely a kriptovaluták elterjedését hivatott elősegíteni. A nemrégiben kiadott sajtóközlemény részletezi a partnerség teljes terjedelmét, és bejelenti a “Cronos Learn” kurzust, amely július 31-től lesz e
A magyar konyha gazdag és változatos, tele olyan ételekkel, amelyek évszázadokon keresztül formálódtak, míg elnyerték mai alakjukat. Az egyik ilyen különlegesség a hortobágyi húsos palacsinta, amely nemcsak hazánkban, de nemzetközi szinten is elismert és kedvelt fogás. Íme a mi kedvenceink!
Bocsánatot kért Imane Kheliftől az olasz bokszolónő, aki 46 másodperc után feladta kettejük meccsét. Az olasz sportoló sajnálja, hogy nem fogott kezet Kheliffel, illetve azt is, hogy az algériai ellenfelét ennyien támadják.
Miskolc mellett, Jávorkút környéken egy kétbocsos anyamedve jár már hetek óta, amiről tudnak a medvefigyelők, a hatóság, a lakosok és a vadászok is. Most a Nógrád megyei Cered község határában kapták őket lencsevégre.
Az emberek többsége könnyen köti névhez az arcot, és habár nem is gondoltuk volna, ennek akár tudományos okai is lehetnek. Nemrég kísérlettel próbálták bizonyítani a kutatók, hogy az arcunk és nevünk sokkal jobban kapcsolódik egymáshoz, mint gondoltuk volna. Különös felfedezésre jutottak azzal kapcsolatban is, hogy gyerek vagy felnőtt esetében nehe
"Szó szerint fizikai veszélyben vannak azok a nők, akik az algériai, biológiailag férfinak számító Imane Helif ellen lépnek ringbe bokszolni" – mondta Lénárt Ágota sportpszichológus.
A személyautó és kishaszongépjármű piacot külön-külön vizsgálva az előbbin a Toyota 8.662 darabos eladással, 12,1%-os részesedéssel, míg utóbbin 2.489 darabos eladással, 16,6%-os részesedéssel áll a második helyen. A Toyota esetében az év első hét hónapjában a magyarországi értékesítések 34,8%-át tették ki a magánszemélyek részére történő, és 65,25
Az első augusztusi hétvégére oly sok mindent kínálnak nemzeti parkjaink és múzeumaink, hogy bőven van, miből válogatnunk. Ezúttal kifejezetten olyan különleges programokat válogattunk, amelyeken biztonságos, árnyékos környezetben élvezhetjük a hallottakat, látottakat. Kiállítások, vezetett séták és túrák keretében töltekezhetünk a hétvégén. Kizáról
475 olyan embert teszteltek, akik a covid első hullámában kerültek kórházba. Egyre több közöttük a depressziós, szorongó és azok is, akik súlyos fáradékonyságról számolnak be. A kutatásvezető szerint több embernek rosszabbodik az állapota, mint amennyinek javul.
Több mint egy hónappal az új kezdet ígérete után a Notcoin egy új Telegram-alapú játékot indított el „WOOF” tokennel. A virális Telegram kattintgatós játék, a Notcoin, partnerségre lépett a The Open Network (TON) NFT projekt Lost Dogs-szal, hogy egy történetvezérelt játékot indítsanak ugyanezen a néven. Az új Lost Dogs Telegram játékban a játékosok
Három év alatt söpört végig a hazai zenei életen, most pedig Magyarország legbefolyásosabb hírességeként tündököl Baukó Attila, azaz Azahriah a Forbes celeblistája szerint.
A $Best tokenek számos előnyt kínálnak a befektetőknek. Azok, akik $Best érméket tartanak a Best Wallet tárcájukban, olyan egyedi előnyökben részesülnek, mint a csökkentett tranzakciós díjak, az exkluzív hozzáférések a partnerek előértékesítéseihez, a magasabb letéti jutalmak és döntési jog a növekvő ökoszisztémát érintő kérdésekben. Utóbbi magában
Pörög a nyár, ezzel együtt pedig a kriptovaluták is elkezdtek mozgolódni. A növekedés várhatóan augusztusban is tovább folytatódik majd, így hoztunk is 5 olyan kriptót, amely nagyot mehet a nyár utolsó hónapjában. A közkedvelt Bitcoin és a Solana mellett izgalmas előértékesítéseket is megismerhetsz. A The Meme Games az olimpiára repít, a PlayDoge a
A meleg időjárásnak köszönhetően a zöldségek nagy része korábban ért be, mint ahogy megszokhattuk. Ez az oka, hogy egyre több a szabad hely a konyhakertekben. Ha nem szeretnéd kihasználatlanul hagyni a földet, még nyugodtan ültethetsz, vethetsz magokat, hiszen messze van a fagyos idő.
Hernádi Zsolt a Mol vezérigazgatója szerint nem kell aggódni a szeptemberi üzemanyaghiány miatt, amelyet Gulyás Gergely emlegetett az előző kormányinfón, amikor azt állította, Ukrajna zsarolja Magyarországot. A vezető a Lukoil szankciójáról, és arról is beszélt, miért nem érdemes függetlenedni az orosz kőolajtól.
Olimpiai bajnok lett a férfi párbajtőr-válogatott. Major Veronika pisztolylövésben, Milák Kristóf a 100 méteres pillangóúszásban a legjobb eredménnyel jutott a döntőbe.
Az kétségtelen, hogy a mi mindennapjainkat már teljesen megváltoztatta a mesterséges intelligencia megjelenése és elterjedése, de úgy tűnik, a technológiának az űrkutatásban is hasznát vehetjük. A hírek szerint ugyanis a Nasa tudósai abban bíznak, hogy az MI lesz az, amivel könnyedén felvehetjük a kapcsolatot az űrlényekkel.