Javában benne vagyunk a szilvaérés időszakában, s bár Erdély magasabb területein még keménykedik a gyümölcs, a Kárpát-medence alacsonyabb vidékein már főzhetjük belőle a lekvárt vagy a pálinkát. Annak ellenére, hogy szilvából készíthető étkek s italok száma minden bizonnyal közelít a végtelenhez, gyógyhatásait kevesen ismerik, azt pedig talán még k
A Pepe Unchained ($PEPU) megállíthatatlanul száguld előre, mert az előértékesítés során könnyedén átszökkelt a 6,8 millió dolláros határon, annak ellenére, hogy a mémérme szektorban jelenleg pangás van. Az új mémérme most a 7 millió dolláros mérföldkövet veszi célba, amit a hétvégére minden bizonnyal elér. A korai hozzájárulók arra fogadnak, hogy a
Kisgyerekkel utazni sosem egyszerű, főleg akkor, ha egy hosszú és fárasztó repülőútról van szó. Szerencsére azonban vannak olyan trükkök, amikkel megkönnyíthetjük az utazást saját magunk és a többi utas számára egyaránt.
Van, amit sosem fogunk már megtudni: a holokausztban meggyilkolt európai és magyar romák pontos számát egészen biztosan nem. A becslések szerint akár 600 ezer magyar cigány is odaveszhetett az emberiség egyik legsötétebb merényletében, és bár a soá története a nagy népirtások sorában a jobban dokumentáltak közé tartozik, ebben nem sok helyet foglal
A ResearchGate-en megjelent friss kutatás szerint Dzsószer fáraó piramisát a kort meghaladó technikával, a hidraulika segítségével, lifthez hasonló módszerrel építették. Ha az elmélet bebizonyosodik, rengeteg kérdésre választ adhat a piramisok építésével és a kor technikáival kapcsolatban. Az egyiptomi Óbirodalom III. dinasztiájának uralk
Az utolsó szalmaszálba belekapaszkodó ázsiaiak meglepték a magyar csapatot, amelyet Tokióban le is győztek. Párizsban felpörögtünk, elértük az elsődleges célt!
Hihetetlenül izgalmas csatában Siklósi Gergely higgadtsága döntött a címvédő Japán ellen, és a férfi párbajtőrcsapat aranyéremmel koronázta meg egész napi fantasztikus teljesítményét.