A műsor korábbi évadának győztese akkorát énekel az All Stars első adásában, hogy kiejtette az aranytorkú Keresztes Ildikót. Szabó Ádám ráadásul nem csak a zsűrit, nem csak a nézőket, de a világsztár énekest, Teddy Swimst is lenyűgözte.
A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya a közösségi média oldalán azt írta, hogy előre kell nézni, kedden újra a pályán lesznek! Ugyanakkor hozzátette: a csapat köszöni a támogatásokat, amelyekre a nehéz pillanatokban is éppúgy szükség van, mint a győzelmekkor.
A 21 éves versenyző a szombati időmérő edzésen a 10. helyen zárt, ezzel pole pozícióból rajtolhatott a vasárnap délelőtti második versenyen. Az ALM Motorsport Honda Civicjét vezető magyar pilóta jól startolt, megtartotta a vezető helyet, majd az első körben a pályára hajtott a biztonsági autó a mezőny hátsó részében történt baleset miatt. Az újrai
Jövő szeptemberben lesz negyven éve, hogy Föld körüli útjára indult a Szent Jupát vitorláshajó, amit ebből az alkalomból egy éven belül teljeskörűen restaurálnak.
Hívjuk bárhogy, ezek a pörkölt jellegű raguk nekem nagyon bejönnek, így most készítettem egy erdélyi tokányt, ahogy én szeretem. Jó ízesen, sok szalonnával.
Az Audi német autógyár egy belgiumi üzemének dolgozói mintegy 200 gépkocsikulcsot koboztak el, hogy megpróbálják rákényszeríteni a vezetőséget a telephely jövőjének tisztázására - írták vasárnap a helyi lapok.
Eltűnt négy hegymászó - két olasz és két dél-koreai - a Mont Blanc olaszországi oldalát sújtó heves viharokban - jelentette be vasárnap az Aosta-völgyi Hegyimentő Szolgálat.
Milyen mozgástere van a munkáltatónak és a munkavállalónak a munkáltató személyében bekövetkező változás esetén? – kérdezte olvasónk. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
A Haon.hu-nak Liu Shaolin Sándor úgy nyilatkozott, hogy nem volt egyszerű az élsportot összekötni a tanulással, de nem egyedi példa az övék, hiszen versenytársai kivétel nélkül egyetemre járnak.
Nem a hagyományos értelemben vett betegségről volt szó, hanem egy nevetés járványról, amely futótűzként terjedt, közel 1000 embert érintett, és 14 iskola ideiglenes bezárását eredményezte.
Nekifutásból beleszállt, az áldozat arcra esett. Később a fiúk bocsánatot kértek, amit a férfi elfogadott, állítása szerint már beletörődött abba, hogy sokan bántják.
Itt van az ősz, itt van újra és a nyári pihenős heverészés a kerti bútorokon nagyon fog hiányozni. A legtöbb kültéri bútort muszáj eltenni vagy letakarni az év leghidegebb időszakában, hogy még hosszú évekig lehetőséget biztosítsanak a kerti pihenésre. A szabadtéri székek, kanapék, asztalok jól ellenállnak az időjárás hatásainak, de a por, a szenny
Soha nem látott káosz vár erre a 3 csillagjegyre. Ők nagyon vigyázzanak, mert a most következő időszakban az élet nehéz akadályokat gördít eléjük. Csak rajtuk áll hogyan tovább. A káosz miatt megtorpannak az életben, vagy sikerül legyőzni az akadályokat, ezt a nehéz időszakot? Vízöntő – Káosz, zűrzavar várható a horoszkóp szerint Frusztráció, könny
Martyna Bunda Észak-Lengyelországban játszódó regényében rövidebb anekdotikus fejezetek füzérén keresztül vezet minket a negyvenes évektől a hetvenes évek közepéig egy jellegzetes kelet-közép-európai történeten.
Eltűnhet a bükk a magyar erdőkből a klímaváltozás miatt, de az erdőkre az ökoturizmus növekvő népszerűsége is veszélyt jelenthet, ha a társadalom nem érvényesíti a fenntarthatóság szempontjait – hangzott el az Országos Erdészeti Egyesület budapesti konferenciáján.
Vásárolni szeretnél? Nem nehéz. Folyamatosan kísértenek a netes algoritmusok, állandóan érkeznek a mobilos értesítések: a cél az, hogy minél többször költs, lehetőleg minél többet. A shoppingmánia a modern technológiának köszönhetően már pillanatok alatt ki tud alakulni – de nehezebb belőle kiszállni, mint azt valaha is gondoltuk volna.
A szexuális nevelés nem az iskolában kezdődik, és nem is tudható le egyetlen pillanatban, állítja Peer Krisztina gyermekpszichológus. Cikkében azt vizsgálja, hogyan alakulnak a szerelmi és a baráti kapcsolatok a kisgyerekkortól a kamaszkorig.
Óriási ígéretet tett Magyar Péter a Facebook-oldalán. A politikás belengette, hogy ha pártját megválasztják, a TISZA-kormány 2027-től duplájára emeli majd a minimálbért, de ez csak a kezdet. Azt szeretnék, ha a kormányzati ciklus végére egymillió forint lehetne a minimálbér összege Magyarországon. Persze ehhez előbb kormányt kellene alakítaniuk.
Eltűnt négy hegymászó – két olasz és két dél-koreai – a Mont Blanc olaszországi oldalát sújtó heves viharokban – jelentette be vasárnap az Aosta-völgyi Hegyimentő Szolgálat.
Szervezetünkben a mellékvese termeli az antistressz hormonként is ismert kortizolt. Tartós leterheltség, a folytonos stressz hatására a mellékvese kimerülhet, és megjelennek a kortizolhiány tünetei.