2025. január 22. szerda

jan. 22
6:27
Adj fel 1 piactér hirdetést és nyerd meg a 2 Cramer robotfűnyíró egyikét! (Agroinform)
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
jan. 22
6:27
Szakértők: Óriási bajban lehet Magyarország, ha Trump betartja az ígéretét (ATV)
Komoly kockázata lehet a magyar gazdaságra nézve, ha Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez hűen kereskedelmi háborúba kezd, és korlátozni kívánja Kínát is – mondta a Híradónknak nyilatkozó szakértő. A magyar miniszterelnök is a világ blokkosodásával számol, de a kormány nem tart attól, hogy míg a szövetséget a Trump-kormánnyal mélyíti, ne tudna ke
jan. 22
6:27
Ónos eső és havazás nehezítheti majd a közlekedést (hirado.hu)
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal a szél pedig helyenként megélénkülhet – írta a met.hu.
jan. 22
6:27
Több mint száz évig nem találták a Himnusz kéziratát (hirado.hu)
1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
jan. 22
6:27
Ezen a helyen épül a világ legerősebb szárazföldi szélturbinája (NRGreport)
A Windey Energy által tervezett 16 MW-os turbinaprojekt célja a szélenergia technológiai fejlődésének előmozdítása és a szárazföldi szélforrások hatékonyabb kiaknázása.
jan. 22
6:27
Hogyan nevelj érzelmileg intelligens gyereket? (Igényesférfi.hu)
Minden szülő titkos álma, hogy gyermeke egyszer majd boldog és sikeres felnőtté cseperedik. Ennek egyik előfeltétele a stabil érzelmi intelligencia, melynek kifejlesztése részben az édesapák feladata.
jan. 22
6:27
Ez várható 2025-ben a budapesti belvárosi ingatlanpiacon (Márkamonitor)
Az új esztendő beköszönte magával hozta a prognózisokat is. Az ingatlanpiac szakértői egybehangzóan izgalmas, ugyanakkor kihívásokkal teli évre számítanak. Ben-Ezra Orran, a Central Home vezetője osztotta meg gondolatait.   "Ami biztos: a belvárosi ingatlanpiac 2025-ben jelentős változásokkal néz szembe" – kezdi a belvárosi ingatlanok specialistája
jan. 22
6:27
A meccsről kérdezték a profi focistát a mérkőzés után, vérciki helyzetbe került, azóta rajta röhög a fél világ (Promotions)
A focista nagy mellénnyel állt oda válaszolni, aztán meglátta a riportert.
jan. 22
6:27
Az a jó, hogy máshogy lesz rossz (Magyar Hírlap)
A helyzet most különleges, mert egy olyan elnök került hatalomba, aki kimaradt egy körből, visszatért és még egy merényletet is túlélt.
jan. 22
6:27
Zenith DEFY Skyline Chronograph Skeleton (Kronometer)
Még csak tavaly mutatták be, de a Zenith DEFY Skyline Chronograph kollekció gyorsan bővül, most a jellegezett DEFY áttört számlappal. Nagyon ügyesen integrálta a Zenith a 60-as évekből feltámasztott DEFY…
jan. 22
6:27
Így még sosem láttuk Lewis Hamiltont (Magyar Nemzet)
A Formula–1 hétszeres világbajnoka a közösségi oldalain mutatta meg új öltözékét.
jan. 22
6:27
A házi patika alapja: vöröshagymát az első köhögésre! (egy.hu)
Évek teltek el úgy, hogy csak hallgattam barátaim élménybeszámolóit a hagymatea fogyasztásáról, az őszi meghűlések ellenfeléről, aki könnyűszerrel üti ki a nyeregből az első orrfolyásokat és szipogásokat. Nem tudom, miért, de csak sokkal később jutottam odáig, hogy ki is próbáljam. Kár volt ennyit várni.
jan. 22
6:27
A gazdaságirányítási szoftverek piaca (Magyar Mezőgazdaság)
A MarketsandMarkets szerint a gazdaságirányítási szoftverek piaca gyorsan fejlődik, a 2024-es 3,4 milliárd dollárról 2029-re várhatóan eléri az 5,8 milliárd dollárt, és 11%-os növekedést (Cagr) ér el.
jan. 22
6:27
Riadót fújtak a meteorológusok: ónos eső és havazás csap le – mutatjuk, hol lesz a legdurvább! (naphire.hu)
Ma sem ússzuk meg: ónos eső és havazás jön,, hat megyére figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok.
jan. 22
6:27
Így tisztítsd meg a radiátort, hogy tényleg megszabadulj a portól (Bien)
A hideg télben a radiátor keményen dolgozik, hogy otthonod kellemes és meleg legyen. A legtöbb készülékhez hasonlóan azonban ez is rendszeres tisztítást és karbantartást igényel a biztonságos és hatékony működés érdekében.
jan. 22
6:27
Már 0,001 százalék hibás információ is elég a nagy nyelvi modellek tönkre tételéhez (ICT Global)
Egy kutatás szerint hihetetlenül könnyű egy egész nagy nyelvi modellt katasztrofálisan megmérgezni. És a most ismert tesztek ezt nem szűrik ki.
jan. 22
6:33
Nagy név a Balaton pártján (Infostart)
A kormány egyik tagja pártoló tagság iránti kérelmet nyújtott be az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetséghez (BSZ), amit a szervezet elnöksége egyhangúlag támogatott a keddi ülésén, Alsóörsön.
jan. 22
6:33
"Van hova fejlődnünk" - nem kertelt a magyar válogatott sztárja a nagy vereség után (Metropol)
A magyar csapat hétgólos vereséggel kezdte a középdöntőt.
jan. 22
6:33
"Jobb, mint Szoboszlai" - nem kímélték a szurkolók a magyar középpályást (BorsOnline)
Mindkét posztriválisa jó napot fogott ki.
jan. 22
6:33
Egyre többször késnek a földre zuhanó űrszemét miatt a repülőgépek (Drive)
A késések a repülős utazások egyik legbosszantóbb velejárói, és bár ennek hátterében gyakran állnak időjárási vagy technikai problémák állnak, a Qantas most egy egészen különös dologgal magyarázta a kellemetlenséget. Az ausztrál légitársaság szerint ugyanis a Sydney és Johannesburg közti járataik késéseiért az égből potyogó űrszemét okozza.
jan. 22
6:33
Ferrarit és Lamborghinit árverez a NAV, licitálhatsz rá (Haszon.hu)
Egy ritka Ferrarira és egy luxus Lamborghinire lehet licitálni a NAV árverési oldalán. 85 illetve 60 millió forint a minimális ajánlattételi ár. NAVTavaly novemberben pénzügyőrök egy számlagyárként működő bűnszervezetre csaptak le. Az elkövetők 2021 nyarától összesen 472 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a központi költségvetésnek. Jel
jan. 22
6:39
Münchenben nyitott központot a kínai autógyártó (autopro)
Újabb jelét láthatjuk a kínai autógyártók európai terjeszkedésének.
jan. 22
6:39
Óriási MI-programot hirdetett Trump (vg.hu)
Az elnök több száz milliárd dollárt szán a mesterséges intelligencia fejlesztésére a következő években.
jan. 22
6:39
Moszkva továbbra is támogatja Kubát Washington szankciós döntése ellenére (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államok pénzügyi és gazdasági korlátozó intézkedésekkel igyekszik destabilizálni a helyzetet és hatalomváltást elérni Kubában.
jan. 22
6:39
Az ultranacionalista jelölt az újabb romániai választás esélyese (Magyar Nemzet)
Az ultranacionalista politikus a szavazatok 38 százalékát szerezné meg.
jan. 22
6:39
Hogyan lassítható le a túl szapora pulzus otthon? Szívlelje meg a kardiológus tanácsát! (EgészségKalauz)
A túl gyors pulzus olyan betegségek, állapotok előjele is lehet, amelyeket rövid és hosszú távon is kezelni kell.
jan. 22
6:39
5 furcsa és meglepő tény a szívről (Nicole)
A szív az élet lüktető központja, egy csoda, amelyet nap mint nap természetesnek veszünk. Gondolj bele: ez az apró, ököl méretű szerv minden pillanatban dolgozik érted – akkor is, amikor örülsz, amikor félsz, vagy amikor álmodsz. Több mint 100 000-szer ver naponta, évtizedeken át, fáradhatatlanul. De vajon mennyit tudunk erről a csodálatos szervről
jan. 22
6:41
Szoboszlai Dominik kapott jó osztályzatot is a Lille legyőzése után (Magyar Nemzet)
A Bajnokok Ligájában túlórázó magyar válogatott középpályásnak néhány okos megoldását emelik ki.
jan. 22
6:45
Ónos esőre figyelmeztetnek ma is, jégpályává válhat az ország egy része: térképen mutatjuk a részleteket (Blikk)
A keddi, az egész országra kiterjedő ónos eső veszélye után szerdán egy kicsit enyhül az időjárás, s akár 1-2 fokkal melegebb is lehet a hőmérséklet, mint tegnap. Ám továbbra is elsősorban szürkés, ködös időre lehet számítani. Bizonyos területen ma is lecsaphat az ónos eső, amely pár órán belül meg is érkezik...
jan. 22
6:45
Zátonyra futott a szlovák ellenzék kormányváltó terve (Infostart)
A keddi ülésnapon – melyen az ellenzék megpróbálta leváltani Robert Fico miniszterelnököt és kormányát – egy titkosszolgálati jelentés ismertetése miatt kitiltották az újságírókat a teremből és a nyilvánosság kizárásával folytatták az ülést, mígnem az ellenzéki képviselők kivonultak, és még a szavazás előtt visszavonták a kormány leváltására vonatk
jan. 22
6:45
Hiába egészséges, ha elviselhetetlen az illata? (Agroinform)
Mit érdemes tudni a noniról?
jan. 22
6:45
Orbán minden eddiginél keményebben nekiment az oroszok elleni uniós szankcióknak (444.hu)
Közel egyperces videóban és angol nyelvű posztban fejtegeti, hogy az uniós szankciók csak nekünk, Európának rosszak.
jan. 22
6:45
A Trabiciklivel hódít a Balaton (AQUA)
Megnyitotta kapuit a világ legnagyobb nagyközönségi szabadidős és utazás kiállítása Stuttgartban, amelynek keretében kilenc nap alatt 1600-nál több nemzetközi szolgáltató mutatja be kínálatát a várhatóan 250 ezer főt is meghaladó érdeklődő sokaságnak. A Balaton és környéke kínálatával az aktív és kerékpáros csarnok területén találkozhatnak a látoga
jan. 22
6:45
Minimalista burkolatok mekkája: egy igazi klasszikus tér vissza a fürdőszobákba 2025-ben (Femcafe)
Napjainkban az enteriőrtervezők és lakásfelújítók egyaránt újra felfedezik ezt az időtálló burkolatot, amely képes egyetlen elemmel eleganciát és stílust vinni bármely fürdőszobába.
jan. 22
6:45
Már tudományos magyarázata is van, hogy miért kell a borok mellé sajtot fogyasztanunk (Hamu és Gyémánt)
A finomabbnál finomabb borok és a különleges sajtok hosszú ideje tökéletes kiegészítői egymásnak. Egy új kutatás szerint azonban nemcsak az ízharmónia miatt érdemes ezt a kombinációt választani: a sajt ugyanis segít az alkohol káros hatásainak leküzdésében is.
jan. 22
6:45
Megdőlni látszik egy évszázados mítosz (Magyar Hírlap)
Gondoskodni kell a megfelelő folyadékpótlásról.
jan. 22
6:45
Donald Trump új vámok bevezetésével fenyegette meg Kínát és az Európai Uniót (Telex)
A kínai miniszterelnök-helyettes szerint a kereskedelmi háborúnak nincsenek nyertesei.
jan. 22
6:51
Nyugdíjas vagy sem: mely időponttól biztos a munkavállaló státusza? (Adózóna)
Több ízben foglalkoztunk már azzal a kérdéssel, hogy mikortól tekintheti sajátjogú nyugdíjasnak a foglalkoztató az általa biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban alkalmazott személyt. Ennek meghatározó jelentősége van a kötelezettségek tekintetében, hiszen a nyugdíjas státusz első napjától az érintettre nem terjed ki a biztosítás, díjazását
jan. 22
6:51
Enyhül az időjárás a hétvége közeledtével, de még korai örülni (Ripost)
Mutatjuk a részleteket!
jan. 22
6:51
A korai demencia 5 jele: nagyon sokat jelent, ha időben fény derül a betegségre (Glamour)
A demencia egy olyan állapot, amelyre még napjainkban sincs gyógymód, a szakértők szerint a korai felismerés jelentősen javíthatja az érintettek életminőségét. Kiderült, mik azok a jelek, amik demenciára utalhatnak.
jan. 22
6:51
Ennyi volt a tél? Felmelegedés és 12 fok is lehet már a héten (BorsOnline)
Jelentősen melegebb időnk lehet, mint az elmúlt hét során.
jan. 22
6:51
Nem törődik gyerekével és magyar exével az orosz milliárdos: Pavel Durov nem kér Bakó Dianából és közös kisfiukból (SzMo)
A tiszakécskei modell decemberben hozta világra kisfiát, de Durov egyáltalán nem mutat érdeklődést közös gyermekük iránt. Az édesanya egyedül neveli a babát, és próbálja tartani a kapcsolatot volt párjával, eddig sikertelenül.
jan. 22
6:51
Tom Cruise mindenkit kiborított legújabb filmje forgatásán: a rendező majdnem szívrohamot kapott (Life)
Tom Cruise híres arról, hogy sosem használ kaszkadőrt a veszélyes jelenetekhez.
jan. 22
6:51
Felháborító jelenet játszódott le az Atv stúdiójában (Magyar Nemzet)
Vállalhatatlanul viselkedett a Transparency International vezetője.
jan. 22
6:57
Nagy utazás: Budapestre vezénylik a vidéki mentősöket (Menedzsment Fórum)
Reggel 7-re már a fővárosban kell lenni.
jan. 22
6:57
Új bosszút találtak ki az autósok a büntetőfékezés helyett (Infostart)
Mostantól jön a lézerezés?
jan. 22
6:57
Döbbenetes! Ha ezt megtudod, nem hagyod ki a retket! (Agroinform)
A retek nagyon sokat tesz érted, ha esélyt adsz neki!
jan. 22
6:57
Nehéz helyzetbe kerülhetnek a nyugdíjasok? Megszólalt a minisztérium (ATV)
A vártnál nagyobb mértékben gyorsul az infláció, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint kevés lehet a nyugdíjemelés. A kabinet ugyanis a 2025-ös tervek készítésekor 3,2 százalékos pénzromlással számolt, elemzők szerint ugyanakkor 4 százalék fölötti lehet a drágulás mértéke.
jan. 22
6:57
Az MCC bécsi egyetemét is kizárják az Erasmusból (444.hu)
Az egyetem nem tartja jogosnak a lépést.
jan. 22
6:57
Ma van a magyar kultúra napja (hirado.hu)
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.

Keresés