2025. január 22. szerda

jan. 22
6:57
Az egészséged bánhatja, ha te is ilyen órát viselsz (Igényesférfi.hu)
Az okosórák pántjaiban található vegyi anyagok akár a bőrödön át is felszívódhatnak, és hozzájárulhatnak a rák, a máj- és veseelégtelenség, valamint a születési rendellenességek kialakulásához is.
jan. 22
6:57
Pr-feladatainak támogatására vonatkozó pályázatot írt ki a Groupama Biztosító (Márkamonitor)
A hazai biztosítási szektor egyik meghatározó szereplője a kiválasztási folyamat befejeztével úgy döntött, 2025 januárjától a Noguchival működik együtt.   A közös munka során a termékkommunikáció mellett a márkakommunikáció még hangsúlyosabb lesz a tervek szerint, illetve fontos szerepe lesz az újabb célcsoportok megszólításának is. "Folyamatosan k
jan. 22
6:57
Jelentősen drágult az otthonteremtés (MMonline)
Növekvő tranzakciószámokkal, erősödő kereslettel és emelkedő árakkal zárta a 2024-es évet a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 10 százalékos drágulást követően 652 ezer Ft lett az ingatlanokért kért átlag négyzetméterenként, míg az otthonteremtés költsége 18 százalékos növekedés után 70 millió forint körül alakult. Ezért az összegért átlagos
jan. 22
6:57
A "mindenáron elintézni" hozzáállás hátráltatja a mozgósítást (Magyar Hírlap)
Továbbra is sokan megpróbálják kijátszani a rendszert.
jan. 22
6:57
Őrület Lisszabonban: boldogtalan mesterhármas és dulakodás az öltözőben (Magyar Nemzet)
AZ Uefa nem a három gólig jutó Pavlidiszt, hanem a győztes találatot szerző Raphinhát tette meg a meccs emberének.
jan. 22
6:57
Borzalmas tragédia történt: pusztító tűz ütött ki egy szállodában, 76 ember meghalt (naphire.hu)
Hetvenhatra emelkedett a Törökország északkeleti részén lévő síparadicsomban kitört szállodatűz halálos áldozatainak száma a török hatóságok kedd esti közlése szerint. A sérültek száma több tucat.
jan. 22
6:57
Ezt teheted télen is ragyogó bőrért! – 8 tipp az arcápolási rutin mellé (Life&Body)
Rád is jellemző a hidegben érdes, repedezett és száraz bőr? Ránk igen. Ha azt érzed tehát, hogy nem használ az eddig alkalmazott test- és arcápolási rutin, tippeket keresel, hogy bőröd jobban bírja a téli időszakot, akkor olvasd el cikkünket a bevált praktikáinkról. A téli hidegben sérülékenyebbé, védtelenebbé válik a bőr elsődleges védelmi vonala,
jan. 22
6:57
Bevonzanád a pozitív gondolkodást az életedbe? 7 dolog, amit az optimista emberek csinálnak (Bien)
Ha megtanuljuk, hogyan lehetünk pozitívak, és miként kell mindennek a jó oldalát meglátni, még akkor is, ha nagyon rosszul mennek a dolgok, nagyban támogathatjuk mentális jóllétünket, általa pedig a fizikai egészségünket is. A pozitív életszemlélet és a jó dolgok bevonzása igenis működő dolog, csak rá kell érezzünk a titok nyitjára. Veled is előfor
jan. 22
6:57
Kiszúrták, hogy valami nincs rendben Szabó Zsófival, vendége segített neki (Most Hír)
Egyszer Dobó Kata vette észre, hogy baj van, akkor igyekezett segíteni Szabó Zsófinak.
jan. 22
7:03
Hajnalban érkezett a hír Hunyadi Donatelláról: elbúcsúzott a művésznő (BorsOnline)
Ennyi volt.
jan. 22
7:03
Szerdán is párás, ködös időnk lesz (Magyar Hírlap)
Legfeljebb estétől délnyugaton fordulhatnak elő kisebb szakadozások.
jan. 22
7:03
A Tesla megkezdte az Y modell gyártását Németországban (Zöldjárműipar)
Legördültek a gyártósorról a Model Y új verziójának első példányai a Tesla elektromos autógyártó cég Berlin melletti üzemében - tájékoztatta a dpa hírügynökséget a vállalat szóvivője.
jan. 22
7:03
Hamarosan elérhetőek a vidéki közösségeket támogató első Leader helyi felhívások (Magro)
Márciusban elérhetőek a vidéki közösségeket támogató első Leader helyi felhívások.
jan. 22
7:09
Cserhalmi György megszólalt az állapotáról: "Legalább tíz tumort kiműtöttek belőlem, a többit meg szétrobbantották" (Blikk)
Cserhalmi György hét évvel ezelőtt elvesztette a feleségét, másfél évvel később pedig hasnyálmirigy-daganatot állapítottak meg nála. Alaposan próbára tette az élet minden szinten: számos műtéten és kezelésen esett át, majd csak bottal tudott járni. Elmondása alapján januárban még várnak rá orvosi vizsgálatok, de a profi szakembereknek köszönhetően
jan. 22
7:09
Így derítheted ki, milyen színű az aurád: a piros a szenvedély, a lila az intuíció árnyalata (Blikk)
Tudtad?
jan. 22
7:09
Ma van a magyar kultúra napja (Infostart)
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.
jan. 22
7:09
Mi történt? Robotpilótával landolt a Ryanair gépe Budapesten: egyszer csak közölték az utasokkal (Blikk)
Robotpilótával landolt a Ryanair gépe Budapesten vasárnap késő este, hogy miért, arról nem tájékoztatták az utasokat. A Telex úgy tudja, leggyakrabban a rossz látási viszonyok miatt vetik be ezt a módszert, de egyes légi társaságok gyakoroltatják is pilótáikkal ezt. Különben robotpilótával még simább lehet a landolás, mintha ember irányítana, de ne
jan. 22
7:09
Donald Trump támogatja, hogy Elon Musk szerezze meg a TikTokot (vg.hu)
Már korábban felmerült, hogy az X-et birtokló Elon Musk vásárolja meg a TikTok amerikai üzletágát.
jan. 22
7:09
Megszólalt az Rtl is Majka új számáról: A videóklip a zenész alkotása, ami a csatornától függetlenül készült (SzMo)
A sztár munkaadója is megszólalt a videóklippel kapcsolatban, és tisztázta, milyen szerepet játszottak a produkcióban.
jan. 22
7:09
Elektromos kategóriára vált a Széchenyi István Egyetem Formula Student-csapata (newtechnology.hu)
Történetének legsikeresebb szezonja után a belső égésű motort villamos hajtásra cseréli és az elektromos kategóriában indul a továbbiakban az Arrabona Racing Team – jelentette be a győri Széchenyi István Egyetem
jan. 22
7:09
AvtoVaz és Xcite – homályos nexus, furcsa összefonódások (Autószektor)
Makszim Szokolov AvtoVAZ-vezér sajtótájékoztatóján erre vonatkozó újságírói kérdésre csak annyit mondott, hogy a Lada-kereskedések minden pénzügyi eszköze és hűségprogramja közvetlenül kapcsolódik az XCite autóihoz is. Kifejtette, hogy az XCite járművei minden Lada márkakereskedőnél ki vannak állítva, így az AvtoVAZ ügyfélszolgálata  az X-Cross 7 é
jan. 22
7:15
Kvíz: Mit tudsz a magyar kultúráról, legfontosabb nemzeti értékeinkről, híres alkotásainkról? (Pénzcentrum)
Január 22-én van a magyar kultúra napja: ez az ünnepnap a magyar történelmi és kulturális hagyományok felelevenítéséről, a magyar nemzeti öntudat felerősítéséről és a nemzet szellemi értékeinek népszerűsítéséről szól, beleértve a magyar irodalmat is. Ha Te is büszke vagy a kultúránkra, töltsd ki a Pénzcentrum mai kvízét és válaszold meg fogós kérdé
jan. 22
7:15
Lázárék piti trükkökkel mutatták meg az osztrákoknak a Gysev-ben, hogy milyen a magyar virtus (444.hu)
A többségi tulajdont kihasználva elérték, hogy érdemi beleszólása se lehessen a társtulajdonosnak semmibe, és a teherfuvarozást már ki is játszottak Tiborcz közelébe.
jan. 22
7:15
Chema Rodriguez: Nagyon elégedetlen vagyok, elsősorban a hozzáállás miatt (Magyar Hírlap)
A világbajnokságon szereplő magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya értékelte a franciák elleni súlyos vereséget.
jan. 22
7:15
A nehezén túl vagyunk, de még szerdán is eshet ónos eső (Magyar Nemzet)
Holnaptól viszont érkezik az enyhülés, amelyet egy álcázott hidegfront hoz magával.
jan. 22
7:15
Donald Trump visszavonta a bevándorlók kirekesztését gátló rendeletet (Telex)
Az új amerikai elnök első intézkedései között szerepelt a Joe Biden által hozott rendelet visszavonása, mely azt célozta, hogy a bevándorló hátterű lakosság száma is beleszámítson a képviselőházi választókerületek államok közötti elosztásába.
jan. 22
7:15
Ne hagyd magad átverni, ha új hűtőt, tv-t vettél: ingyen és kötelezően jár neked ez a szolgáltatás (Hóvége)
A kereskedőnél leadhatod a régi készüléked, törvényileg köteles azt átvenni.
jan. 22
7:17
Trump első dolga a nagytakarítás a Fehér Házban (Magyar Nemzet)
Donald Trump megszüntette John Bolton titkosszolgálati védelmét.
jan. 22
7:19
Ma van a magyar kultúra napja (Magyar Nemzet)
Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.
jan. 22
7:21
Ugrott Donald Trump korábbi tanácsadójának titkosszolgálati védelme (Infostart)
Az amerikai elnök megszüntette korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton titkosszolgálati védelmét kedden.
jan. 22
7:21
"Szétfeszíti a bizonyítási vágy" – új szerepet kapott a magyar válogatott védője (Metropol)
Optimista lehet a debreceni futballpublikum.
jan. 22
7:21
A home office egy olyan generációt hoz létre, amely "nem végez rendes munkát" - van benne valami? (HR Portál)
Az otthonról történő munkavégzés egy olyan generációt hoz létre, amely "nem végez rendes munkát" - figyelmeztet Lord Rose, a Marks and Spencer és az Asda egykori vezérigazgatója. A cégvezér azok táborát gyarapítja, akik szerint az otthoni munkavégzés része a brit gazdaság "általános hanyatlásának", és a munkavállalók termelékenysége romlik általa.
jan. 22
7:21
Trump 90 napra befagyasztotta az ukrán segélyeket (hirado.hu)
Donald Trump amerikai elnök egyik első intézkedéseként 90 napra befagyasztotta az összes külföldi segély kifizetését, ám Ukrajna a jelek szerint elkerülheti a legrosszabb következményeket.
jan. 22
7:21
Túlvilági üzenetet kapott Kerényi Miklós Máté kisfia (Ripost)
Nehéz éven van túl az Operettszínház egykori sztárja...
jan. 22
7:21
Az olajcégek menetelésével indult az év (vg.hu)
Vajon a gyorsjelentés után is megmarad a felülteljesítés?
jan. 22
7:21
Napi horoszkóp: - A Szűz vállalja fel a sebezhetőségét, a Nyilas bánjon óvatosan a titkaival - január 22. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
jan. 22
7:21
Stana Alexandra végre megszólalt a szerelmi életéről: "meg kell nyugodnom" (BorsOnline)
Kevesen ismerik fel a tényt, hogy az igazi boldogság az, amikor a sok rossz között is megtaláljuk a szépet. Szerencsére a gyönyörű táncosnő, Stana Alexandra is úgy próbálja élni az életét, hogy miközben folyamatosan építi a karrierjét, a szerelem tekintetében sincs hiányérzete.
jan. 22
7:21
Fordulat Blake Lively zaklatási ügyében: Justin Baldoni öngólt rúgott (Life)
Blake Lively jogi csapata lecsapott: a színésznő ügyvédei szerint a Justin Baldoni jogi csapata által a média rendelkezésére bocsátott felvételek a "zaklatási és megtorló kampány" részei, és minden egyes képkockája Blake Lively állításait erősíti meg.
jan. 22
7:21
Amerika koreai mintára akar békét teremteni Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Moszkva a háború alatt elfoglalt, jobbára oroszok lakta területeket annektálni akarja.
jan. 22
7:21
Ezen a napon tisztázta le Kölcsey leghíresebb sorait, a "Hymnus" kéziratát (Demokrata)
202 évvel ezelőtt ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc nemzeti imádságunk szövegének kéziratát.
jan. 22
7:21
Megerőszakolt látkép, sínek feletti park és elmaradó villamosfejlesztés – ilyen lehet a Rákosrendezőre tervezett új városnegyed (Telex)
Eladta a magyar állam a Rákosrendezőt Mohamed Alabbar dubaji befektetőnek, aki akár 500 méteres felhőkarcolókat is építhet majd a területen. Az üzletről szóló közleményből és a szerződésből sok részlet kiderült, de új kérdések is felmerültek. A legfontosabb az lesz, mennyire tudja megakasztani az egészet a főváros, amelynek elővásárlási joga van le
jan. 22
7:21
Mit okoznak a digitális eszközök kétéves kor alatt? (vasárnap.hu)
Egyre több olyan szakértő szólal fel az okoseszközök túl korai használatával szemben, aki látja, milyen káros hatások érik a gyermekeket – különösen a legfiatalabbakat –, ha valós ingerek helyett a szülők a képernyőt kínálják fel nekik. Ahogyan arról a Vasárnap.hu korábban beszámolt, egy magyar kutatás is megállapította, hogy a túlzott kütyühasznál
jan. 22
7:23
Most jött: hatalmas csattanás Ferihegynél, nagy bajra számíthatnak az utazók (BorsOnline)
Nagyon nem lesz most könnyű autóba ülni.
jan. 22
7:23
Itt a látványvizsgálat: így fog kinézni, ha 420 méteres felhőkarcoló épül a Rákosrendezőre (Telex)
A Halászbástyáról, a Gellért-hegyről és a Hősök tere felől is készült látványvizsgálat a Rákosrendezőre tervezett magasházakról.
jan. 22
7:27
Stana Alexandra megnyílt a magánéletéről: így áll most a szerelemmel (Blikk)
Stana Alexandra a táncosi karrierjének köszönhetően már több híres férfi oldalán feltűnt, a rajongók pedig titkon remélték, hogy ezekből a kapcsolatokból több is lehet. A csinos táncoslány most tiszta vizet öntött a pohárba, elárulva, hogy is áll most a szerelemmel. Valamint azt is megosztotta, mi a legnagyobb félelme az életben.
jan. 22
7:27
A kakaófogyasztással többet teszel az egészségedért, mint hinnéd (Agroinform)
Megvédhet a szív- és érrendszeri betegségektől, de más előnyei is vannak.
jan. 22
7:27
Fogdosta a diákokat a pécsi tanár? Nyomozás indult, az iskola is lépett (ATV)
Információink szerint egyelőre kényszerszabadságra küldtek egy pécsi középiskolai testnevelőt, akit azért jelentettek fel, mert egy külső helyszínen tartott órán a diákjait fogdosta. A Pécsi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt rendelt el nyomozást az ügyben, részleteket azonban nem közöltek az esetről.
jan. 22
7:27
Nemzetközi díjjal ismerték el a Törley Alkoholmentes Rosét (Márkamonitor)
A Global Masters 2013 óta díjazza a szektor kiválóságait, ahol  a világ legkiválóbb borai és pezsgői versenyeznek egymással. A megmérettetés során a Törley Alkoholmentes Rosé kiemelkedő minőségével és ízvilágával tűnt ki, és a nemzetközi szakértőkből álló zsűri elismerését nyerte el.   "Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos versenyen nyert ar
jan. 22
7:27
Az egyik legegyszerűbb dolog, amit megtehetsz az egészségedért (Igényesférfi.hu)
Egy finom vacsora után sokan szeretünk hátradőlni a kanapén, megnézni egy filmet, vagy egyszerűen csak pihenni. Az onkológusok szerint azonban van egy apró, mégis nagyon hatásos szokás, ami jelentősen javíthat az egészségünkön – és mindössze napi 20-30 percet vesz igénybe.
jan. 22
7:27
Újfajta visszaváltós üvegek jöhetnek, a Repont automaták már most képesek lennének befogadni ezeket (Promotions)
Harmincezer üvegfajtát lehet bedobni, hamarosan bővülhet a körük?

Keresés