2025. január 9. csütörtök

jan. 9
10:00
Tovább zuhan a magyar ipar, a kormány szerint erről is a németek tehetnek (Forbes)
A KSH gyorsjelentése alapján a feldolgozószektor teljesítménye enyhén, az autóiparé viszont jelentősen visszaesett.
jan. 9
10:00
Budapest főispánja visszaköveteli a letartóztatott óbudai polgármester fizetését (Telex)
Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét augusztus közepén vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával.
jan. 9
10:00
Gyurcsány Ferencnek nagyon, nagyon nem tetszik, amit Elon Musk csinál, bár szerinte "egyelőre nem náci" (naphire.hu)
Gyurcsány Ferenc legutóbbi írásában éles kritikával illeti a világ egyik legismertebb és leggazdagabb emberét, Elon Muskot. A DK elnöke úgy fogalmaz: "Isten óvja a világot Elon Musktól!"
jan. 9
10:00
Repülőrajthoz készülődik a lakáspiac, erős évet vetítenek előre az első adatok (Digital Hungary)
Erőteljes évkezdet van kibontakozóban a lakáspiacon az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.
jan. 9
10:00
Ösztönző pályázatok évkezdésre: sok hírünk van a támogatásokról, érdemes átnézni az összefoglalók (Magro)
Decemberben is több cikkünk szólt a támogatások és a pályázatok témáiról, összegyűjtöttük a kapcsolódó anyagokat.
jan. 9
10:00
Kedvezményekkel várják ezek a termálfürdők a nyugdíjasokat (Haszon.hu)
Több termálfürdő a megszokott nyugdíjas kedvezmények mellett extra árengedménnyel várja a pihenni vágyókat. Az akciókról a Termál Online készített gyűjtést. Ezek között akadnak időszakos és gyakorlatilag már állandónak tekinthető akciók is. csak a hazai nyugellátásban részesülők vásárolhatnak olcsóbb belépőt. Íme, a kedvezmények E
jan. 9
10:06
Csúf számok érkeztek a magyar iparról (Infostart)
2024 novemberében az ipari termelés volumene 4,2, munkanaphatástól megtisztítva 2,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,6 százalékkal kisebb volt a 2024. októberinél – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
jan. 9
10:06
Gyakrabban lesz az éttermi számlákon felszolgálási díj (Piac és Profit)
Adózási szempontból a borravaló adómentes bevétel, de csak bizonyos feltételekkel. Január 1-jétől azonban még kedvezőbbek lettek a borravaló adózási szabályai.
jan. 9
10:06
Fegyveresek támadtak a csádi elnöki palotára, a kormány szerint sikertelenül (444.hu)
A magyar kormány szövetségese, Mahamat Idriss Déby Itno elnök is sértetlen maradt.
jan. 9
10:06
Válik a sztárpár: 15 év házasság és 3 közös gyerek után döntöttek a szakítás mellett (Femcafe)
Nincs visszaút: sok együtt töltött esztendő után jutott el arra a pontra a hollywoodi álompár, hogy külön utakon folytatják tovább.
jan. 9
10:06
Ezek a Hmpv vírus leggyakoribb tünetei: a bőrödön megjelenő figyelmeztető jel is a betegségre utalhat (Femcafe)
A Kínából származó "új vírusnak" van egy kevésbé ismert tünete a szakember szerint, amit a bőrünkön vehetünk észre, és ami által egyből meg tudjuk különböztetni a betegséget a Covidtól vagy épp a közönséges influenzától.
jan. 9
10:06
Új kommunikációs kampányt indít a dm (MMonline)
Az #egészenén címmel a dm tizenkét országban indít egy új kommunikációs kampányt, aminek vezérelve összefoglalja és kiegészíti a márka alapelvét: „Itt vagyok önmagam”, azaz a dm-nél nemcsak vásárlóként tekintenek rám, hanem az egész személyemet is értékelik. Mint lehetőségteremtő és bátorító, a dm az #egészenén kampány révén szeretné támogatni az e
jan. 9
10:06
Folyamatosan csökken a születések száma Magyarországon (EgészségKalauz)
2024 negatív rekord lehet.
jan. 9
10:12
Audiovizuális fesztivállal nyit újra a Hangdóm (Kreatív Online)
Január 14-től teljes műsoridőben újra nyitva lesz a továbbfejlesztett Hangdóm, a Zene Háza immerzív moziterme, amely térbeli élménnyé alakítja át a félgömb alakú vászonra készített alkotásokat.
jan. 9
10:12
Durván megdrágult a parkolás ezeken a fővárosi területeken: ez sok autósnak fájni fog (Pénzcentrum)
Januártól jelentősen emelkedtek a budapesti P+R parkolók árai: a nappali parkolás napi díja 450 forintra nőtt, az éjszakai óradíj pedig 200 forintra emelkedett. Közben átalakultak a bérlettípusok is, több régi konstrukció megszűnt, helyüket a havi nappali bérlet és a kombinált bérlet vette át.
jan. 9
10:12
Kövér László Magyar Péterről: Annyi a feladata, hogy előkészítse a terepet a magyargyűlölet új kunbéláinak a színrelépéséhez (444.hu)
Magyar azt válaszolta, Kövér helyében "lelkes Mszmp tagként, KISZ vezetőként és hithű kommunista család sarjaként, óvatosabban kun béláznék és károlyi mihályoznék".
jan. 9
10:12
Sebestyén Balázs a kisfiával fürdet mentett elefántokat Thaiföldön (AC News)
Mintha csak egy tündérmesébe csöppent volna a népszerű rádiós, hol együtt búvárkodik a fiával tengerben, hol elefántokat fürdet.
jan. 9
10:18
Újabb alacsony padlós Caf-villamos érkezett a fővárosba: Karácsony Gergely próbaútra küldte őket (Blikk)
Elkezdődött az új CAF-villamos éles tesztelése: ezer kilométeres próbafutás és a hatósági vizsga hibátlan teljesítése után állhat forgalomba a jármű. A hírt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a korszerű, alacsony padlós járművet utasok nélkül tesztelik, és ha a villamos ezt sikeresen teljesíti,
jan. 9
10:18
10 kérdéses kvíz rocklegendákról: megy majd hibátlanul? (Blikk)
Hiába telt el több évtized, Ön szerint még mindig senki nem tudta felülmúlni a Queent, a Guns N' Rosest és a Beatlest? Mindent tud a legendás rocksztárok életéről? Kívülről ismeri a dalaikat és a bandák történetét? Akkor ezt a kvízt simán kirázza a kisujjából!
jan. 9
10:18
A Fed aggódik Trump belengetett intézkedéseinek inflációs hatása miatt (ProfitLine)
Vegyesen zártak tegnap tengerentúli indexek. Az amerikai magánvállalkozások 2024 decemberében 122 ezer munkavállalót vettek fel, négy hónapja a legkevesebbet és elmaradva a 140 ezres piaci előrejelzéstől.
jan. 9
10:18
NGM: A kormány azon dolgozik, hogy megerősítse a hazai ipart, melyet a német gazdaság válságos állapota fékez (Magyar Hírlap)
A minisztérium megerősítette korábbi véleményét, miszerint a hazai ipar teljesítményét külső tényezők húzzák vissza.
jan. 9
10:18
Trump megvenné Grönlandot kilóra – Reagáltak a dánok (Nyugati Fény)
Tesz a diplomáciai formaságokra.
jan. 9
10:20
Az ukrán kapcsolattartó csoport hamarosan összeomlik (Magyar Hírlap)
A dolgok egészen másképp fognak kinézni.
jan. 9
10:24
Megvannak 2024 legjobb befektetései (Piac és Profit)
2024-ben szinte az összes S&P 500 (a világ legfontosabbnak tartott vállalatai) szektor növekedést könyvelhetett el a mesterséges intelligencia iránti lelkesedés és az amerikai gazdaság sikerei által meghatározott évben.
jan. 9
10:24
420-ig gyengülhet a forint az euróval szemben, megjöttek a friss előrejelzések (Portfolio)
Gyengülés vár a kelet-közép-európai devizákra idén az amerikai vámemelési tervek miatt várhatóan erősebb dollár és visszafogottabb kockázati étvágy miatt – ez derült ki a Reuters szokásos hónap eleji devizapiaci elemzői felméréséből. A forint az első félévben a mostani szintek közelében stagnálhat, majd év végére 420-ig gyengülhet az euróval szembe
jan. 9
10:24
Csillapíthatatlan a magyarok hiteléhsége: tovább kígyóznak a sorok az ország slágerhiteléért (Pénzcentrum)
A személyi hitelek piacán is visszaesést hozott a november derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) héten publikált legfrissebb adataiból. Az októberi 80,61 milliárd forinttal szemben a tavalyi év utolsó előtti hónapjában mindössze 73,16 milliárd forint került kihelyezésre, amely 2024 első 11 hónapjának negyedik legerősebb eredménye. Ugyanakkor a csökk
jan. 9
10:24
Hivatalos: hozzánk is érkezik a Honda két új villanyautója! (Autónavigátor)
A Honda Európában eddig mindössze két tisztán elektromos modellt értékesített, az egyik a ma már nem gyártott és egyszerűen csak
jan. 9
10:24
Vilmos herceg szörnyű ajándékkal lepte meg feleségét, Katalin hercegné értetlenül állt a meglepetés előtt (Glamour)
Ma ünnepli 43. születésnapját Katalin hercegné, és bár a tavalyi évben újra bebizonyosodott, hogy nincs nagyobb ajándék az egészségnél, az biztos, hogy férje és gyermekei valamilyen édes, frappáns meglepetéssel készülnek a hercegné számára. De ez nem mindig volt így.
jan. 9
10:24
Luxus okosgyűrű, beszélő tükör és AI-sztetoszkóp: wellness trendek a CES 2025-ről (Igényesférfi.hu)
Az egészségmegőrzés és a wellness technológia ismét a figyelem középpontjába került a világ legnagyobb tech rendezvényén, a CES 2025-ön, Las Vegasban. Az esemény évről évre lenyűgözi a technológia iránt érdeklődőket, és idén sem okozott csalódást: az okoseszközök és az AI-alapú megoldások terén bemutatott innovációk nemcsak látványosak, hanem valób
jan. 9
10:24
"Sokak számára példaképpé vált" – A Magyar Úszó Szövetség elnöke is megszólalt Hosszú Katinka visszavonulásáról (SzMo)
Wladár Sándor szerint egy korszak lezárását jelenti Hosszú visszavonulása, mert az olimpiákon, a világ- és Európa-bajnokságokon 97 éremmel és számos világcsúccsal gazdagította Magyarországot és a világ úszósportját.
jan. 9
10:24
A Rogán-botrány sokkal súlyosabban érinti a kormányt, mint azt gondolják – megszólalt a volt nagykövet (Nyugati Fény)
Ez nem jött jókor Orbán Viktornak.
jan. 9
10:24
János 91 éves, és több mint egy hónapja fagyoskodik a lakásában Budapest közepén, ahol elzárták a gázt (Telex)
A konyhában, napközben 12 Celsius-fokot mutat a hőmérő. Az Egyetem téri társasház földszintjén gázszivárgás volt, ezért a szolgáltató az egész házban lezárta a gázt, majd leszerelték a mérőórákat is. Az új csövek beszerelésére még várni kell, de tanulságok már bőven vannak.
jan. 9
10:24
Konzultáció az energetikai szabályozási tesztkörnyezetről (Gyártástrend)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) konzultációra bocsátotta az energetikai szabályozási tesztkörnyezetről szóló rendelettervezetét, amelyet az érintettek 2025. január 31-ig véleményezhetnek. A gyorsan változó technológiai-műszaki környezetben a szabályozási tesztkörnyezet intézménye olyan eszközt biztosít a Mekh számára, amel
jan. 9
10:24
Innovatív eljárásokat vezetek be a daganatos betegek kezelésében az SZTE-n (EgészségKalauz)
A közlemény szerint az intervenciós onkológia - mely az intervenciós radiológia egyik specializált ága -, viszonylag fiatal tudományág, mely új távlatokat nyit a daganatos betegségek kezelésében.
jan. 9
10:24
Ez a finom tea tökéletes probiotikum és antioxidáns – Kezdd vele a napot! (Bien)
Nagyjából hetente jelennek meg újabb és újabb csodaszerek a piacon, és nagyon nehéz megválogatni, hogy közülük vajon melyik lehet az, amelyik tényleg tesz is valamit az egészségünkért. A kombucha történetesen ilyen, és nem csak üres humbug – persze az emberi szervezet nagyon szépen működik nélküle is, de sokat segíthet az egészségmegőrzésben, ha fo
jan. 9
10:30
Remek hírt kapott a Barcelona (Infostart)
Az FC Barcelona engedélyt kapott arra, hogy regisztrálja a bajnoki labdarúgóidény további részére a nyáron szerződtetett Dani Olmót, illetve Pau Victort.
jan. 9
10:30
Tüntetést szerveznek vasárnapra Rogán Antal ellen – Vona Gáborék eseményén Puzsér Róbert is felszólal (Blikk)
Január 12-én vasárnap 16 órakor a Március 15. téren tüntetünk Rogán Antal lemondásáért, a haza becsületéért – olvasható a Facebookon létrehozott esemény leírásában. A tüntetést azután szervezte Vona Gábor pártja, hogy Rogán Antal felkerült az USA szankciós listájára, ami egy az amerikai kormányzat által fenntartott szankciós feketelista, ahol azok
jan. 9
10:30
Az AI-láz a Wall Streeten is tombol: 200 ezer munkahelyet vehet el a mesterséges intelligencia (Portfolio)
A globális nagybankok a következő három-öt évben akár 200 000 munkahelyet is megszüntetnek, mivel a mesterséges intelligencia egyre inkább kiszorítja a jelenleg emberi munkaerő által végzett feladatokat - írja a Bloomberg. Az AI-technológiák gyakorlati alkalmazásáról lesz szó a Portfolio március 5-ei AI in Business rendezvényén, regisztráció és !
jan. 9
10:30
Brutális káosz tört ki India híres zarándokhelyén: többen meghaltak, rengeteg a sérült (ATV)
Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben, az indiai miniszterelnök is megszólalt az ügyben.
jan. 9
10:30
Mérhető eredményeket várnak a befektetők (Márkamonitor)
Egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy a mesterséges intelligenciába történő beruházásaikat kézzelfogható eredményekre váltsák. A befektetők 73%-a szerint a cégeknek széles körben kellene alkalmazniuk Mi-megoldásokat, és 74% a munkaerő készségfejlesztésére szánt erőforrások növelését tartja szükségesnek– derül ki a PwC 2024-es Global I
jan. 9
10:30
Tárt karokkal vár az Aldi, óriási fizetésért lehet takarítani az üvegvisszaváltót és a parkolót (Promotions)
Eláruljuk, hogy egy magyar mekkora kezdő fizetéssel lehet az Aldi dolgozója, és milyen gyorsan léphet előre a ranglétrán.
jan. 9
10:30
Ogier aszfaltos teszttel készült a Montéra (Racing)
Kalle Rovanpera keddi havas tesztje után Sébastien Ogier már aszfaltos tesztet bonyolított le szerdán a Magas-Alpokban.
jan. 9
10:30
Kövér lekárolyimihályozta Magyart, aki cserébe lekommunistasarjozta a házelnököt (Telex)
Magyar szerint Kövérnek kellene magyarázkodnia a múltja miatt, majd megint elővette magáról a hosszú hajú MI-képet.
jan. 9
10:30
Fegyveresek támadtak Csád elnöki palotájára, de a magyar kormány szövetségese sértetlen maradt (Telex)
Magyar katonai misszió készül az afrikai országba, ahol a Boko Haram is aktív, bár a csádi vezetés szerint a szerdai támadás nem hozzájuk kötődő akció volt, amelynek céljai nem világosak.
jan. 9
10:30
Jessica Alba válik - 17 év után ezzel ért véget a szerelem (Sassy)
A 43 éves Jessica Alba és a 45 éves Cash Warren 2008-ban kötöttek házasságot, és már évek óta arról pletykáltak, hogy gond van a házasságukkal.
jan. 9
10:36
Ukrán katonák tucatjai dezertáltak franciországi kiképzésük alatt (HírTV)
Hatalmas a botrány az ukrán hadseregben, ugyanis Franciaországban képeztek ki ukrán katonákat, akik közül a felkészítés végezetével többen úgy gondolták, hogy nem a frontra mennek, hanem inkább dezertálnak. A témában Dunda György kárpátaljai tudósító adott bővebb felvilágosítást.
jan. 9
10:36
Ne járjon fizetés a betegszabi első napjára? Meglepő javaslattal álltak elő Németországban (Portfolio)
A német üzleti körökben egyre többen adnak hangot elégedetlenségüknek azzal kapcsolatban, hogy szerintük a betegszabadságra vonatkozó jelenlegi szabályozás (miszerint a dolgozók évi hat hetet vehetnek ki ilyen módon a fizetésük 100%-os folyósítása mellett) túlságosan bőkezű, visszaélésekre adhat lehetőséget, ami az ország jelenlegi helyzetében súly
jan. 9
10:36
A Toyota felhúzta a jövő városát, lassan költözhetnek a lakók (autopro)
A Toyota ezzel akarja bemutatni, hogyan képzelhető el egy emberközpontú, mégis környezettudatos városi élet.
jan. 9
10:36
Mészáros Lőrinc cégében kötött ki az USA-ból kitiltott korábbi NAV-elnök (SzMo)
Vida Ildikót 2014-ben hatodmagával kitiltottak az USA-ból, most Magyarország egyik legnagyobb agrárcégénél, a Talentis Agro Zrt.-nél tölt be vezető pozíciót.
jan. 9
10:36
Négy nap után a toyotás Lategan vezeti a Dakart, eddig minden szakaszt Toyota Hilux nyert meg (Autószektor)
2. szakasz A toyotások remekül teljesítettek a 2025-ös verseny leghosszabb, 967 km-es (kettéosztott, 48 órás Chrono) szakaszán, amely a második szelektív volt. Az első tíz pilóta közül hat GR Hilux Evóval ért célba. Nagyjából 11 óra száguldás után a legjobb időt a litván Rokas Baciuska érte el a privát Overdrive csapat autójával, közvetlenül mögött

Keresés