Elon Musk utólag már nem vállalná el a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium vezetését, noha szerinte a Trump-adminisztráció alatt végzett, kormánycsökkentést célzó munkájuk "valamelyest sikeres" volt.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő, a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója lapunknak elmondta: Nyugat-Európa képtelen és nem is hajlandó az értékeit, az életformáját és a polgárait megvédeni.
A magyar férfi jégkorong-válogatott 5–2-re kikapott Lengyelországtól a budapesti Sárközy Tamás Emléktorna vasárnapi zárómérkőzésén, így mindhárom összecsapását elveszítette az eseményen. A találkozó után Majoross Gergely szövetségi kapitány, a játékosok közül pedig a 20. válogatott gólját szerző Terbócs István értékelt az M4 Sport riporterének, Far
Lantos Réka olyan látványos produkcióval készült a Csillag Születikben, amit a zsűri az eddigi artista előadások között még sosem láthatott. Karjai és lábai helyett Réka fogaival tartotta meg egész testét, miközben hihetetlen mozdulatokat csinált a levegőben.
A Volkswagen kedden leállítja a járműgyártást drezdai üzemében. Ez az első alkalom a cég 88 éves történetében, hogy Németországban bezár egy gyártósort - jelentette a Financial Times.
Továbbra is veretlen az NKA Universitas Pécs együttese, mivel otthon 103-61-re legyőzte a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapatát vasárnap a női NB I-ben.
Milák Kristófot nagyon hiányolja, mert "akkora úszó, mint amekkorát a Föld nem látott", de van, ami a sikereknél is meghatározóbb, ez pedig az Úszó nemzet program és az Edzői mentorprogram, ami iránt szerte a nagyvilágban érdeklődnek, nem is akárkik. Az úszóprogram pedig vagy tíz sportágat el tud látni versenyzőkkel, akár hosszú távon is, hisz ki t
Energiadominancia, ipari reneszánsz, határvédelem, identitás védelme és a professzionális állam újjáépítése mind annak a célnak rendelődik alá, hogy Amerika újabb aranykort élhessen meg.
Továbbra is veretlen az NKA Universitas Pécs együttese, mivel otthon 103-61-re legyőzte a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapatát vasárnap a női NB I-ben.
Sok embert érinthet időről-időre, a fiatalokat éppen ugyanúgy, ahogy az idősebbeket. A panaszok lehetnek átmenetiek és enyhék, de az tény: a térdfájás sok embert kínoz.
Egy brit apáca őszintén mesélt arról, hogy milyen az élete azóta, hogy cölibátust fogadott. A nővér szerint az apácák élete szex nélkül is teljesen boldog és kiegyensúlyozott.
Tóth József építkezéseken már bebizonyította, hogy ha gipszkartont kell bontani, akkor elég őt hívni és bármilyen eszköz nélkül megoldja a feladatot. Hasonló attrakcióra készült a Csillag Születik színpadán is, ahol Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti segítettek neki a falrombolásban. Produkciója után Geszti Péter és ByeAlex elmerültek a szóviccek
Adventi flashmobot tartottak az öröm vasárnapján Budapesten, a Mátyás-templom előtt. A Venite adoremus című dalt, amelyet advent első vasárnapján tett közkinccsé az Eucharist együttes, énekelték el közösen a résztvevők. Ezt követően, 18 órakor Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét, amely zenei szolgálatát a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola kóri
Ködös, nyirkos időben kevesen gondolnak rá, hogy a növényeknek ilyenkor is szükségük lehet öntözésre. Egymást követő száraz évjáratok után a talaj mélyen kiszáradt, és eddig nem esett annyi eső, ami pótolta volna a hiányt.
Kína legnagyobb édesvízi tava, a Csianghszi tartományban található Pojang-tó vízszintje 90 százalékkal csökkent éven belüli legmagasabb szintjéhez képest.
Sokan azt gondolják, hogy a kutya akkor boldog, ha folyamatosan a gazdája közelében lehet. Valójában azonban – akárcsak az embereknek – a kutyáknak is szükségük van időnként nyugalomra és térre.
A Vx One Nemzetközi Osztályszövetség december 5-én jelentette be, hogy a World Sailing hivatalosan is nemzetközi osztállyá nyilvánította a Vx One-t. Jeff Eiber, a Vx One Osztályszövetség elnöke. „Ez megnyitja az utat mindenki – szabadidős vitorlázótól olimpiai bajnokig – előtt, hogy hivatalosan elismert világbajnokságokon versenyezhessenek az egyik
A brit királyi családon belüli feszültségek már régóta a nyilvánosság előtt zajlanak, ám most új fordulat történt: Vilmos és Harry kapcsolata minden eddiginél törékenyebbnek tűnik.
Radosław Sikorski posztja után Szijjártó Péter sem maradt adós a válasszal, háborús uszítással vádolta meg a lengyeleket. A vita az X-en folytatódott, ahol Sikorski keményen visszaszólt.
Nymeria és férje, Deibit egy igazán komikus, látványos, ugyanakkor szexi előadással készültek a Csillag Születik zsűrijének. Kötéltáncos produkciójuk egy humoros történetet mesélt el, miközben szép lassan lekerült róluk a ruha és lehetetlennek tűnő mozdulatokat adtak elő egy kötélen. Mindezt ráadásul csurom vizesen. Puskás-Dallos Peti már-már telje
Szíria szombaton határozottan elítélte az amerikai haderő egyik helyi egységét ért támadást, amelyben három amerikai, két katona és egy civil meghalt – közölte a szíriai külügyminisztérium.