Czener Krisztián állítása szerint bizalmas viszonyba került a Szőlő utca egykori igazgatójának élettársával, ő mesélte el neki, miből élnek ilyen jól. Aztán egy nap négy rendész megfogta, és elvitték Debrecenbe.
A közigazgatási szünet alatt is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen az ünnepek alatt is nyitva tartó hivatalt lehet felkeresni, az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek elküldött közleményé
A kalinyingrádi választottbíróság 339 millió euró megfizetésére kötelezte a Strabagot és osztrák többségi tulajdonosait az uniós szankciók alatt álló Rasperia által indított perben, és az ítélet végrehajtását kiterjesztette a Raiffeisen Bank International orosz leánybankjának az eszközeire is - közölte az osztrák bankcsoport, amelynek az ítélet mia
Priscilla Presley egykori üzlettársai egy 50 millió dolláros perben állítják ezt. A család ügyvédje szerint a felperesek csak további fájdalmat akarnak okozni.
Mégis lehet kiskorú áldozata a Szőlő utcai szexuális bűncselekményeknek, Juhász Péter Pál volt otthonigazgatót ugyanis már gyermekprostitúció kihasználásával is gyanúsítják. A kormány szeptemberben határozottan állította, hogy nincs kiskorú áldozat: Semjén Zsolt pedig leszögezte, hogy politikus érintettsége nem merült fel. A kérdés az újabb gyanúsí
A Digitális Európa Program (DEP) az uniós technológiai beruházások egyik kulcseleme, amely mára több mint 8 milliárd eurós kerettel támogatja a mesterséges intelligenciától a kiberbiztonságon át a szuperszámítógépek hálózatának építéséig számos stratégiai terület fejlesztését. A magyar részvétel ugyan még 1 százalék alatt van, de a lehetőségek köre
Két finanszírozási javaslatot terjesztett elő az Európai Bizottság Ukrajna támogatására a 2026-2027-es időszakra – közölte Ursula von der Leyen, a testület elnöke csütörtökön az EU-tagországok vezetőinek tanácskozására érkezve.
A Nobel-díjas író, Herta Müller a Die Zeit lapjain Egyetlen, élethosszig tartó mondat címmel méltatja Visky András regényét, a Kitelepítést – számolt be Facebook-oldalán a Jelenkor Kiadó.
Az Ázsia Expressz győztese a műsorvezető korán és külsején gúnyolódott a TV2 kamerái előtt. A házigazda percekkel később visszatért, és határozottan helyre tette a vendégét.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárást indított a TV2 Zrt.-vel szemben az emberi méltóság megsértésének gyanúja miatt. Az NMHH a francia médiahatósághoz is fordult egy vélelmezett jogsértés kapcsán. Eredményt hirdetett a Médiatanács a Szigetvár 103,1 MHz rádiós médiaszolgáltatási lehetőség kereskedelmi jellegű használat
Berg Judit, Lázár Ervin, Thé Tjong-Khing és még hét másik szerző remek alkotása, ami befér a karácsonyfa alá, vagy random is adható, és könnyen válhat belőlük családi kiskedvenc.
Halász Noémi, a volt momentumos politikus visszalépett a választástól, hogy erősítse a Tisza Párt esélyeit Csongrád-Csanád 02. választókerületében, miután saját közvélemény-kutatása mindössze 6 százalékos támogatottságot mutatott számára.
Szomorú dolog, hogy sok családnak nem fér bele anyagilag a karácsony megünneplése. Az viszont örvendetes, hogy egyre többen önszántukból döntenek úgy, hogy nem szeretnék, ha a pénz és a fogyasztás határozná meg a szeretet ünnepét.
A Közös Agrárpolitika (Kap) új agrártámogatási ciklusában meghirdetett öntözésfejlesztési felhívás keretében már meg is születtek az első döntések, így 57 pályázat összesen 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő fejlesztési forrásban részesült - jelentette be Nagy István agrárminiszter. A kérelmek feldolgozása folyamatos, az agrártárca célja pedi
A világ legnagyobb kriptotőzsdéje, a Binance, nemrégiben határozott üzenetet küldött a kriptoprojektek és a piaci szereplők számára: ne bízzanak semmilyen „listázási ügynökben” vagy fizetett közvetítőben, aki garantált Binance jegyzést ígér pénzért cserébe. A tőzsdénél ugyanis semmiféle hivatalos díjat nem számítanak fel a tokenek jegyzéséért, és n
Komoly siker a Csináljuk a fesztivált: továbbszárnyal a Duna szombat esti zenés showműsora, az ötödik évad második adása is bizonyította: töretlen a népszerűsége. A december 13-i epizód – az évadpremierhez hasonlóan – az eddigi második évadadások közül a legmagasabb nézettséget érte el. A Nielsen Közönségmérés adatai alapján a műsor piacvezetőként
A mosogatógép ma már alapfelszerelésnek számít, de sokan nem is sejtik, hogy egy apró szokás miatt észrevétlenül az egekbe szökhet az áramfogyasztásuk.
A fővárosi ellenzéki elit ezt szemlélve arra számít, hogy Magyar Péter kormányra kerülve mégis azt teszi, amit ma az ellenzéki Oroszország-szakértők képviselnek?
"Az év nemzetközi furgonja" díj történetében ez az első alkalom, hogy dél-koreai modell kapta meg a kitüntetést, ami fontos mérföldkő a Kia számára az európai és globális LCV-piacon. A döntést 26 ország szakújságíróiból álló zsűri hozta meg, amely egyhangúlag ítélte oda a címet a PV5-nek. A zsűri indoklása szerint a PV5 olyan átfogó koncepciót kép
Új EU-s vizsgálat indult az atomerőmű-projekt kapcsán, és az új döntésig évek is eltelhetnek. Addigi viszont bíróságon is megtámadhatók az állami kifizetések.
A Budapest International Film Festival szervezői egyetlen alkalommal újra elhozzák a mozikba a 2025-ös BIFF fődíjas filmjét, az A Poet-et. A kolumbiai Simón Mesa Soto alkotását január 9-én, 19:00-tól vetítik az Uránia dísztermében, eredeti nyelven, angol és magyar felirattal.
A Bank of England a karácsony előtti utolsó ülésén 25 bázispontos csökkentéssel 3,75 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot, ami közel hároméves mélypontot jelent - jelentette a Bloomberg.
Tordai Bence független országgyűlési képviselőnek küldött brüsszeli válaszlevél alapján új szakaszba lépett a Paks II. atomerőmű állami támogatásának uniós eljárása: az Európai Bizottság informálisan megerősítette, hogy az ügy visszakerült a hivatalos vizsgálati szakaszba. Ez a jogi keret az uniós állami támogatási eljárások érdemi vizsgálati fázis
A home office, az online oktatás és a digitális ügyintézés világában ma már szinte elképzelhetetlen az élet egy megbízható nyomtató nélkül. A jó hír az, hogy nem kell külön készülékeket vásárolni szkenneléshez, másoláshoz és nyomtatáshoz: egy multifunkciós lézernyomtató otthonra mindenre képes – gyorsan, gazdaságosan és kiváló minőségben.
A cukorbeteg figyeljen a diétájára, és a pontos inzulinadagolásra. Hogyan lehet megelőzni a diabéteszes ketoacidózist? Melyek a leghatásosabb kezelési módok?
James Cameron Pandorája továbbra is lenyűgöző, a több mint 3 óra pedig pikk-pakk elröppen, de na’vi legyen a talpán, aki később bármit is visszaidéz majd.
Ezt a momentumos Tóth Endrének válaszolta a legfőbb ügyész. Az igazságügyi miniszter korábbi jelentésében az állt: kiskorú érintett nem merült fel a vizsgálatban. A javítóintézet múlt héten kinevezett vezetője szerdán távozott pozíciójából – erről a Telex írt először. Orbán Viktor Brüsszelben az RTL Híradónak azt mondta: az állam folyamatosan telje