A világ legnagyobb jég- és hótematikus parkja, a Harbin Ice-Snow World idén télen ismét bebizonyítja, hogy a hideg nem akadály, hanem turisztikai vonzerő. A 2025-ös szezonban a kínai jégváros minden eddiginél látványosabb…
A Viasat World az ünnepi időszak műsorstruktúrájával a sokszínű érdeklődési körre alapozott, így az évvégi kínálat a természetközeli lassulástól a nagyívű kalandokon át egészen a történelmi és fikciós történetmesélésig kínál alternatívákat. A Viasat Nature karácsony első reggelén két új dokumentumfilmmel szólítja meg azokat a nézőket, akik most ink
Mit jelent ma mérnöknek lenni egy olyan világban, ahol a mesterséges intelligencia már nem a jövő, hanem a mindennapok része? Programozót, fejlesztőt, kutatót – vagy inkább olyan problémamegoldót, aki érti az embert, akinek az intelligens rendszereket készíti? A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán (Pázmány ITK
Oroszország készül az Egyesült Államokkal az ukrajnai rendezésről folytatandó tárgyalásokra, Washingtonnak Kijevvel és Brüsszellel folytatott konzultációja alapján - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára újságíróknak csütörtökön Moszkvában.
2025 a magyar gazdaság szempontjából stagnálást hozott, amit a fogyasztás tartott fenn, miközben a beruházások és az ipari teljesítmény gyengélkedtek – olvasható az Egyensúly Intézet legfrissebb Gazdasági Gyorsjelentésében. Az infláció és a forint árfolyama stabilizálódott, a munkaerőpiac feszessége mérséklődött. 2026-ban az Egyensúly Intézet szeri
A lényeg nem a szigor, hanem a kiszámítható keretek, hogy át tudja élni a várakozás örömét, tudjon küzdeni a céljaiért és alkalmazkodni tudjon másokhoz.
Már több mint 15 ezer igénylés érkezett 831 milliárd forint értékben az október 6-a óta egységesen fix 3%-os kamattal kínált Széchenyi Kártya-hitelekre – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A magyar boszorkányokról készült, gyönyörűen illusztrált néprajzi kötet a Bestiarium Hungaricum alkotóitól, benne Könyves Kálmántól a pap kenyerén ürülékké váló vajig.
Az Eli Lilly közlése szerint új, szájon át szedhető fogyókúrás tablettája hatékonyan segített fenntartani a testsúlycsökkenést azoknál a betegeknél, akik injekciós GLP-1-kezelésről váltottak át a készítményre, ami kényelmesebb alternatívát kínálhat az elhízás kezelésében - írja a Reuters.
Az árfolyambegyűrűzés sebessége az árakba átmenetileg lassabb lehet a korábban megszokottnál, mivel a jelenlegi gazdasági környezetben több más tényező is befolyásolja az árazási döntéseket – olvasható az MNB csütörtökön publikált Inflációs Jelentésének keretes írásában, mely arra keresi a választ, hogyan hat az erősebb forintárfolyam az inflációra
A Kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, ezáltal termelékenységük növelése és méretugrásuk elősegítése érdekében. Az október 6-án bevezetett fix 3%-os kkv hitel kulcsszerepet játszik a vállalkozói bizalom erősítésében.
Miközben a globális aukciós piac évek óta gyengélkedik, a design tárgyak iránt folyamatosan növekszik a komoly áremelkedést generáló kereslet. Arra azonban így is kevesen számítottak, hogy a néhány éve elhunyt francia François-Xavier Lalanne vízilovat formáló bárkocsija a maga kategóriájában elképesztően magas áron, jutalékkal együtt 31,4 millió do
A családokat érintő adókedvezmények köre tovább bővül: 2026. január 1-jétől életbe lép a 40 év alatti, kétgyermekes édesanyák személyi jövedelemadó-mentessége – közölte csütörtöki tájékoztatásában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A karácsony valódi értéke az együtt töltött időben rejlik. Ilyenkor lelassítunk és teret adunk a közös élményeknek. Mindannyiunk arra vágyik, hogy megélhessük azokat az apró pillanatokat, amelyekre máskor kevesebb idő jut. Alább ezekhez a meghitt napokhoz válogattunk össze öt olyan tárgyat, amelyek biztosan összehozzák a családot egy-egy közös prog
Egy év telt el a Fricska feloszlása óta, de a Papp testvérek között továbbra sincs béke. Tóth Gabi párja szerint még nem jött el az ideje a kibékülésnek.
Magyar Péter élesen bírálta Lázár Jánost egy Facebook-posztban, amiért szerinte a miniszter "leszlovákozta" a Tisza Párt Vas megyei jelöltjét, és nyilvános bocsánatkérésre szólította fel.
Anyám könnye címmel mutatták be Frankó Tünde kötetét hétfőn, a városi könyvtárban. A szerző a szeretet és fájdalom történetét dolgozza fel írásában. Hétfőn mutatták be a fürdővárosban Frankó Tünde írását, Anyám könnye, a szeretet és fájdalom története címmel. Nem könyvnek szánta eredetileg a gondolatait a szerző, kezdetben cikkekben írta le az édes
A közigazgatási szünetben is kezdeményezhető ügyintézés elektronikusan a NAV-nál, személyesen pedig a nyitva tartó hivatalokat lehet felkeresni. Az ügyfélszolgálatokról a hatóság honlapján az Ügyfélszolgálat-keresőben lehet tájékozódni - írja tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A napviharok károsíthatják a műholdak navigációs és kommunikációs rendszereit is, így fennállhat a veszélye annak, hogy nem tudnak kitérő manővereket végezni, ami hozzájárulhat a katasztrofális Kessler-szindrómához.
Szülőként mindig aggódunk valami miatt, ez pedig természetes. Azonban nincs annál rosszabb, mint amikor az egyik legborzasztóbb rémálmunk válik valósággá. Volt kolléganőnk családjának most olyasmivel kell megküzdenie, aminek senkivel se szabadna megtörténnie: két iker kislányuk közül az egyiket súlyos agydaganattal diagnosztizálták. Most pedig segí
Évtizedeken át tartotta magát a tanács: ha olcsón szeretnénk repülőjegyet venni, kedden érdemes foglalnunk. A légitársaságok azonban ma már olyan dinamikus árazást alkalmaznak, aminek köszönhetően ez a szabály teljesen érvényét vesztette, hiszen a jegyárak akár egy napon belül többször is változhatnak.
Legolcsóbb rádiójel vezérelt holdfázisos óra? Egy graffiti a számlapon? Bronz lószobrok lézergravírozva és bronz tokba öntve? Japán, Svájc és Olaszország egyszerre jelenik meg a mai részben. A korábbi részeket ITT
A Hervis üzemeltetője megy, egy másik, kanadai sportmárka viszont hamarosan érkezik Magyarországra. Mi történt? Magyarországra jön a kanadai központú lululemon. A sport- és életmódruházatot, valamint kiegészítőket áruló márka ezenkívül Görögországban, Ausztriában, Lengyelországban és Romániában debütál franchise-partnerségeken keresztül: az Arion R
Mark Koh szingapúri vállalkozótól közel 15 ezer dollárnyi kriptovalutát loptak el, miután áldozatul esett egy kifinomult játék tesztelési csalásnak álcázott rosszindulatú programnak. Mark Koh részletesen beszámolt tapasztalatairól a Lianhe Zaobao újságnak adott interjúban és egy LinkedIn-bejegyzésben is . A két beszámoló szerint december 5-én Koh a
Egy minisztériumi javaslat szerint a csomagba bekerülhet a rabszolgaságot és az indiánok földjeiktől való megfosztását támogató Andrew Jackson életrajza is.
December 12-én vette át a “Békés Vármegye Agráriumáért” elismerő oklevelet Veres András. A csütörtöki képviselő-testületi ülésen Görgényi Ernő polgármester gratulált a Vereshús Gyulai Kolbász és Húsmanufaktúra hentes és mészárosmesterének. A tájékoztatók között a fontos jogszabályokról is szó volt. November 25-én megjelent egy kormányrendelet az ot
Az elmúlt évek tapasztalata alapján karácsony előtt sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy valakit internetes vásárlóként becsapjanak, mint az év más időszakában, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET közleménye szerint a kedvező ajánlat, ár sokszor csak a becsapás egyik eszköze, a kiberbűnözők fő
Európa jelenleg külső szemlélőként nézi az AI területén zajló elképesztő tempójú fejlődést, és nem látszik, milyen stratégiát kíván kialakítani az egyébként elkerülhetetlennek látszó újabb ipari forradalom kezelésére - mondja Gonda Gábor. Ám van remény: a kontinensünk akkor állhat a nyertes oldalra, ha képes az új technológiát mindenkinél ügyesebbe