Volodomir Zelenszkij szerint Ukrajna nem maradhat bizonytalanságban jövő évi pénzügyi forrásait illetően. Az államfő úgy véli, az komoly kockázatot jelentene az ország számára. A brüsszeli uniós csúcson tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt minderről.
Bár csupán Budapest egyes kerületeiben döcög a DPD kiszállítása, a kormányhivatal és a GVH mégis arról beszél, hogy a gonosz futárcégek épp most tennék tönkre a magyar gyerekek karácsonyát. Problémák persze vannak, de az e-kereskedelmi szereplők az ilyen hírekre már a szemöldöküket se vonják fel. Ám ha folytatódik a jelenlegi trend, abba több futár
Magyarország kész konstruktívan szavazni az uniós csúcson, de csak szigorú feltételek mellett – erről beszélt Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az Euronews-nak adott nyilatkozatában. A kormány álláspontja szerint Budapest csak olyan megoldásokban hajlandó együttműködni, amelyek nem járnak adóemeléssel, megszorításokkal vagy Magyar
A nemzetközi futballélet követői talán eddig is ismerték (valamennyire) Matvej Szafonov nevét, de csak annyira, amennyire egy sztárcsapat tartalékkapusát szokás. Az orosz válogatott első számú kapusa azonban egyetlen tizenegyespárbajban világhírű lett. A PSG megnyerte a Flamengo elleni szétlövésben az Interkontinentális-kupát, Matvej Szafonov remek
A termékenység nem kizárólag genetikai adottság kérdése. Bár vannak rajtunk kívül álló tényezők, a kutatások egyértelműen igazolják, hogy az életmód, a hormonális egyensúly, a stressz-szint és a környezeti hatások jelentősen befolyásolják a teherbeesés esélyét, nőknél és férfiaknál egyaránt. A következő hét szokás növelheti a termékenységet. Mutatj
Az Emily Párizsban négy ikonikus női karaktere egészen eltérő életérzést csempész a sorozatba. Kvízünkből most kiderítheted, hogy melyikük személyisége áll hozzád a legközelebb a saját reakcióid és hétköznapi működésed alapján. Indulhat a játék?
A gyerekek önfeledten bújnak a szüleikhez a felvételen. A meghitt pillanat éles kontrasztban áll a hercegné betegségével és a család megpróbáltatásaival.
A téli szürkeségben sokan álmodozunk havas tájakról, idilli alpesi faházakról, ahol kipihenhetjük az elmúlt év fáradalmait. A gyógyvizeiről híres Karintia tökéletes hely erre, a Gerlitzen-en pedig kezdő síelők is bátran lécre pattanhatnak. Mozgás után pedig nincs is jobb a helyi specialitásnál, a fűszeres, túróval töltött tésztánál.
Sebestyén Balázs élő adásban vállalta, hogy kifizeti egy idős nő 622 ezer forintos gázszámláját, és szakemberrel segít a fűtés ellenőrzésében. Erzsike szinte megszólalni sem tudott a meghatottságtól. Mutatjuk a részleteket!
A szomorúság elől nem tudunk elfutni, olykor még a legvidámabb személyiségű embert is hatalmába keríti, azonban ború nélkül nem értékelnénk a napsütést sem. Tudd meg, hogy csillagjegyed alapján mi keserít el a legjobban.
Magyarország pozíciója sziklaszilárd: nem járulunk hozzá sem az orosz vagyon felhasználásához, sem olyan közös hitelfelvételhez, amely akár most, akár a jövőben pénzügyi terhet jelentene Magyarország számára - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben a miniszterelnök politikai igazgatója.
Heves felháborodást váltott ki Franciaországban egy videó, amelyen Brigitte Macron francia first lady sértő kifejezéssel illeti feministák egy csoportját, akik megzavarták egy korábban nemi erőszakkal vádolt – ám később bizonyíték hiányában felmentett – színész-komikus előadását.
Bécs a történelem, a kultúra és a gasztronómia fellegvára az elegáns palotákkal, világhírű zeneszerzők emlékeivel és hangulatos karácsonyi vásárokkal. De vajon mennyire vagy otthon a város legismertebb nevezetességeiben? Tedd próbára a tudásod a Pénzcentrum mai kvízével, és derítsd ki, felismered-e a híres bécsi épületeket, különlegességeket?
A belügyminiszter egy most társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete szerint 2026. január 1-jétől egységes minimumösszeget kell biztosítani a gyermekvédelmi intézményekben és a javítóintézetekben nevelt fiatalok tisztálkodási kiadásaira.
Álmodoztál már arról, milyen lenne belépni egy világba, ahol minden csillogó és jégből készült? Most bepillanthatunk ebbe a varázslatos téli birodalomba, ahol jégszobrok és káprázatos installációk várják a látogatót.
A forralt bor sokáig a téli vásárok itala volt: néhol túl édes vagy túl erős, gyakran egyhangú. Pedig megfelelő arányokkal és egy kis türelemmel egészen más arcát képes megmutatni ez az ital. Az alábbi változatban leginkább a fűszeres, citrusos ízjegyek dominálnak – de pontosan csak annyira, ahogyan az ünnepekkor jólesik majd.
A pénzügyi világ és a fintech-forradalom évek óta egyre gyorsuló ütemben folytatja térnyerését, azonban olyan platform még nem született, ahol mindent egyben lehet intézni. A befektetések, fizetések, mindennapi vásárlások megkönnyítésére már a Revolut is tett kísérletet, ugyanakkor a szabályozási problémák miatt több országban és régióban is falakb
Fegyverpénz, adókedvezmény és nyugdíjasutalvány is van a hatalmas csomagban. A jegybank szerint viszont a költekezés megnehezíti majd az államadósság csökkentését.
Az európai piacra elsőként tisztán elektromos járművekkel belépő BYD portfóliójában folyamatosan bővül a plug-in hibrid modellek kínálata is – ezek a modellek akár ezer kilométeres hatótávolságot is biztosítanak. Az új technológiák ötvözik a csendes, emissziómentes közlekedést a hatótáv-aggodalom nélküli szabadsággal. A BYD 2022-ben jelent meg az e
December 24-én a szombati menetrendnek megfelelően, december 29-től 31-ig az iskolaszüneti, illetve az év végi munkanapi menetrend szerint közlekednek a BKK-járatok. Szilveszter éjszaka a várható nagyobb forgalom miatt számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik. Az idei évtől módosul a parkolási rend a fővárosban: a két ünnep közötti munka
A nukleáris reneszánsz zászlóshajó-projektje ismét drágábbnak bizonyul a korábban tervezettnél Franciaországban. Az állami tulajdonú EDF friss becslése szerint a hat új EPR2 reaktor megépítése már több mint 80 milliárd eurós nagyságrendű beruházást jelent mai áron, miközben a kormány és a vállalat igyekszik elkerülni a korábbi atomprojektek költség
A horvát hajózási cég 2026-os menetrendje alkalmazkodik a szigetek egyre növekvő lakosságszámához és az utazási igények változásához. A helyi közösségek és a Tengerparti és Tengeri Közlekedési Ügynökség szoros együttműködése nyomán véglegesítettük a 2026-os új kompmenetrendet, amely tükrözi az utasok változó igényeit, a helyi gazdasági tevékenysége
Hogyan részesedhetünk kisebb összeggel az ingatlanpiac fellendüléséből? A Gránit Alapkezelőtől Jakab Zsolt ingatlanalapokért felelős, illetve Rigó Gábor, pénz- és tőkepiaci portfóliómenedzsert kérdeztük.
2026. január 1-jével új korszak kezdődik a Financial Times FT1000-es listáján szereplő Sprintform életében: a gyorsan növekvő digitális tanácsadó és fejlesztő cég teljes üzleti tevékenysége beolvad a Trans-Uni Kft.-be. A tranzakció üzletág-átadás formájában valósul meg. A Sprintform teljes jelenlegi csapata a céghez kerül és a Sprintform alapítója,
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Corvinus Gellért Campusán írta alá stratégiai együttműködési megállapodását a Budapesti Corvinus Egyetem és a Wizz Air. A dokumentumot Bruno van Pottelsberghe, az egyetem rektora, Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes, Baranyai Dávid, a Corvinus vállalati és intézményi kapcsolatokért felelős vezetője, továbbá Marion Geoffroy, a Wizz Air Cso
Sajtóhírek szerint elhúzódhat a HÉV-kocsik beszerzésére novemberben indított eljárás, emiatt pedig akár az erre szánt uniós források is elveszhetnek. Egyelőre a pályafelújítás körül is sok a kérdőjel. A szaktárca cáfolta a felröppent híreket.
Egységes elvek szerinti plusz juttatást kapnak a tankerületi központok fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai, dolgozói – közölte a Klebelsberg Központ a honlapján csütörtökön. A többletjuttatást még ezen a héten kifizetik. A tankerületi központok vezetői és az ott dolgozó kormánytisztviselők idén is kimaradnak a jutalmazásból.
A Tesco együttműködési megállapodást kötött a francia Mistral AI startuppal, hogy mesterséges intelligencia megoldásokkal fejlessze üzleti működését - számolt be a Grocery Gazette.
Növekszik a mesterséges intelligencia (MI) iránti nyitottság: a 30-40 év körüliek használják a legszívesebben pénzügyeik kezelésére a technológiát. A közösségi média által közvetített pénzkezelési képet viszont egyre többen elutasítják az Intrum legfrissebb Európai Fogyasztói Fizetési Felmérése (ECPR) alapján.
Ha minden reggel azzal a gondolattal ébredsz, hogy csak ezt a hetet éld túl, valószínűleg már nem a munkahelyed épít, hanem te tartod életben azt. Íme néhány tény, amit valószínűleg nem akarsz hallani, de jobb, ha szembenézel velük.
Egy friss teszt szerint a Meta jelentősen korlátozhatja, hogy a Facebookon mennyi külső tartalmat oszthatnak meg az alkotók – és mindezt egy fizetős előfizetéshez kötheti. Bár egyelőre csak kísérletről van szó, a lépés már most komoly felháborodást váltott ki a tartalomgyártók körében.
A feldolgozatlan élelmiszerek és a tartós iparcikkek is drágábbak, mint azt a költségkörnyezet és a forint árfolyama indokolná. Emiatt érzékelhet veszélyt a lakosság, de a Magyar Nemzeti Bank igazgatója arról beszélt: meg kell győzni az embereket, hogy az infláció nem fog elszállni. A munkaerőpiac problémahorizontján közben megjelent a Ratkó-unokák
Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára a helyszínről nyilatkozott az Agroinformnak és mint kiemelte: a közös agrárpolitika jövője volt a brüsszeli tüntetés valódi tétje.
2025 eleje óta rögzíthetik az Év Olvasása kihívás résztvevői, hány könyvet és pontosan hány oldalt olvastak el idén. A Libri Könyvesboltok figyelemfelkeltő kezdeményezésének célja az volt, hogy az oldalak számát "távolságra váltva" együtt körbeolvassuk a Földet. A 2025-ben közösen elolvasott oldalak száma meghaladja a 40 ezer kilométert.
Az Újpest FC hivatalos közleményében is megerősítette, hogy január elsejétől Dárdai Pál lesz a a lila-fehér klub sportigazgatója. Az egykori válogatott játékos – a szövetségi kapitányi posztról való kényszerű lemondása óta – először vállal munkát a magyar labdarúgásban.
A Mercosur–EU szabadkereskedelmi megállapodás ügyében nyilvánosan ultimátumot intézett az Európai Unióhoz a csütörtökön keződödött csúcstalálkozóra Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök: elfogyott a türelme az újabb halogatással szemben – számolt be a Handelsblatt.