2025. december 18. csütörtök

dec. 18
20:33
Eltűnt a Balaton ikonikus kilátója (Infostart)
Befejeződött a fonyódi Várhegy tetején álló kilátó bontása.
dec. 18
20:33
Szijjártó az ENSZ-szel kötött megállapodást a hazai sportesemények védelméről (ATV)
A magyar kormány együttműködési megállapodást írt alá az ENSZ Terrorizmusellenes Hivatalával (UNOCT) a sportesemények biztonságának garantálása érdekében, hogy lehetőleg egyetlen mérkőzés se essen áldozatául a biztonsági kihívásoknak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
dec. 18
20:33
"Na szia mentő!" – levédeti az Országos Mentőszolgálat a hős 4 éves kisfiú mondatát (naphire.hu)
Az Országos Mentőszolgálat védjegybejelentést tett a "Na szia mentő!" kifejezésre - arra a mondatra, amellyel egy négyéves kisfiú indította azt a segélyhívást, amely megmentette édesanyja életét.
dec. 18
20:33
Gyula Tv Híradó 2025. 12. 18. (Gyulatelevízió)
Témák: Klímaberendezéseket adományozott a város a Békés Vármegyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Transzfúziós osztálya számára. Többek között erről született döntés a csütörtöki képviselő-testületi ülésen. Emellett az egykori 1-es számú általános iskola épületének fejlesztéséről is szó esett. Kedden kiderült, ki készítette a Békés Vármegyei
dec. 18
20:39
Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub (ProfitLine)
A jövő év áprilisától Magyar Mobilitási és Autóklub néven működik tovább a Magyar Autóklub, a névváltás és az arculatfrissítés az elmúlt évek szakmai és szemléletbeli átalakulásának megnyilvánulása - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
dec. 18
20:39
Az utolsó pillanatban torpedózták meg a gigantikus alkut, ami átírná Európa jövőjét (Portfolio)
Az EU–Mercosur szabadkereskedelmi megállapodás aláírását januárra halasztják a csütörtöki uniós csúcson – tudtuk meg egy a tárgyalásokra rálátó uniós tisztviselőtől. Bár eleinte harciasan nyilatkozott, de délután Luiz Inácio Lula da Silva csütörtökön jelezte: nyitott a határidő kitolására, miközben Brüsszelben európai gazdák ezrei tüntettek az egye
dec. 18
20:39
Megdöbbentő, mennyi hitelt vettünk fel (MMonline)
A 2025-ös év a hazai jelzáloghitel-piacon nem pusztán a 2024-ben elindult élénkülés folytatását jelentette, hanem egy új korszak kezdetét is. A DH Group pénzügyi közvetítője, a Credipass adatai alapján a lakáscélú hitelezés volumene olyan szintre emelkedett, amely már nem egyszerűen az ingatlanpiaci tranzakciók számát tükrözi, hanem önálló növekedé
dec. 18
20:45
Közvélemény-kutatási rejtély – 12 százalékos Tisza-előny, erősödő Fidesz, vagy mindkettő? (Infostart)
Több közvélemény-kutatás szerint a Tisza Párt vezet a Fidesszel szemben, de a kormánypártok is erősödni kezdtek. Négy friss kutatás áll most rendelkezésre.
dec. 18
20:45
Szigorú tűzijáték-tilalom Budapesten szilveszterkor: érdemes ellenőrizni ezt a térképet a bírság elkerülése érdekében! (Helló Magyar)
Budapesten idén teljesen másképp néz majd ki a szilveszteri ünneplés, mint eddig.
dec. 18
20:45
10 mennyei karácsonyi étel, ami rekord idő alatt elkészül – mert a felszabadult időd a legnagyobb ajándékod! (Bien)
Mennyei karácsonyi ételeket az asztalra tenni a szeretteinknek vagy meglepni velük saját magunkat mindig jó érzés lehet, azonban a legtöbben már megtapasztaltuk, hogy sok stresszel, bosszankodással is együtt járhat. Ahelyett pedig, hogy igazán elmerülnénk az ünnep szépségében, azon kapjuk magunkat, hogy órák óta a konyhában állunk és nem is igazán
dec. 18
20:45
Pajor Tamás hite nem veszett el a Hit Gyülekezete után sem (Kontroll.hu)
Pajor Tamást – a punk, a rap, a spirituális rock és a slam poetry magyarországi előfutárát, a szózene megalkotóját – valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Bár a Hit Gyülekezete megmentette az életét, útjaik mégis különváltak.
dec. 18
20:51
Orbán Viktor: Kezdődjön a tánc! (Demokrata)
A miniszterelnök szerint Magyarország jó eséllyel el tudja kerülni az Ukrajna finanszírozását célzó közös hitelfelvételt.
dec. 18
20:51
A Tether bemutatta ingyenes, peer-to-peer alapú jelszókezelőjét (BitcoinBázis)
A Tether bemutatta a PearPass nevű jelszókezelő alkalmazását, amely teljesen eltér a megszokott megoldásoktól: a felhasználók belépési adatait nem felhőszervereken, hanem kizárólag a saját eszközeiken tárolja. A PearPass decentralizált, peer-to-peer felépítésre épül, vagyis a jelszavak nem kerülnek központi tárhelyre. A vállalat szerint ezzel megsz
dec. 18
20:54
A Mercedes nem sieti el a megszorításokat (Infostart)
A német autógyár cáfolta a médiában megjelent értesüléseket, miszerint a hatékonysági programjuk célját egy évvel előrehozták volna.
dec. 18
20:57
Így marad formában az ünnepek alatt: ezt eszi karácsonykor Katalin hercegné (Femcafe)
Az előkelőségek karácsonyi szokásai mindig is különleges érdeklődésre tartottak számot, hiszen ezekben a hagyomány, illetve a tudatosság kéz a kézben jár – és főként igaz ez Katalin hercegnére, aki az étkezését sem veszi ilyenkor félvállról.
dec. 18
21:09
Trump átnevezi az ikonikus központot – a saját neve is szerepel majd benne (Portfolio)
A washingtoni Kennedy Központot átnevezik Trump-Kennedy Központra, miután az intézmény kuratóriuma egyhangúlag megszavazta a változtatást - tudósított a Cnbc.
dec. 18
21:09
Még mindig szomjaznak a hazai földek (Infostart)
Hiányzik a földeknek a hó, az eső, mert az Alföldön még mindig hatalmas a vízhiány a talajban, de hiányzik a hideg is a kártevők és kórokozók gyérüléséhez – írta szerdai agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet Zrt.
dec. 18
21:15
Berki Krisztián szellemautója tilosban parkolt, már megint (Blikk)
Az elhunyt Berki Krisztián időről időre "jelet ad magáról"? Még a "túlvilágról is gondoskodik arról, hogy véletlenül se felejtsük el őt"? Nem tudni, a szellemautóját ki vezeti, csak azt, hogy a titokzatos sofőr már nem először parkol tilosban a járművel.
dec. 18
21:15
Sorsoltak a hatos lottón: itt van a mesebeli gazdagsághoz vezető számsor (Blikk)
Megvannak a hatos lottó 51. heti, csütörtöki nyerőszámai. A tét nem kevesebb mint 940 millió forint volt, már ami a főnyereményt illeti. Itt van a mágikus számsor.
dec. 18
21:15
A műszaki vizsga bizonyos tételei 30 százalékkal drágulnak (ATV)
A kormány rendeletmódosítást szeretne végrehajtani több közlekedési szabállyal kapcsolatban, ezért társadalmi egyeztetésre bocsátott egy tervezetet, ami a műszaki vizsga egy kisebb részét is érintené.
dec. 18
21:15
Bejött a washingtoni kegyencjárat: Orbánék az EU-csúcson is bevetették az influenszereket, hogy a külpolitikai témák pörgetésével nyomják el a kedvezőtlen,… (444.hu)
A miniszterelnök közel 20 kormánypárti újságírót és politikai influenszert vitt magával Brüsszelbe. Az új, Washingtonban tesztelt kommunikációs stratégia alapján maximalizált Facebook-jelenléttel akarja elnyomni a kormány a kellemetlen témákat.
dec. 18
21:15
Ez a különleges nő Katalin hercegné és Vilmos herceg gyerekinek dadusa, a királyi család egyik legnagyobb bizalmasa (Glamour)
Ha tehetnék, Katalin hercegné és Vilmos herceg valószínűleg minden idejüket a gyerekeikkel töltenék, de a hercegi kötelezettségeik miatt erre nincs mindig lehetőségük. Éppen ezért alkalmaztak egy profi dadust, Maria Borrallót, aki György herceg 8 hónapos kora óta szinte családtagnak számít náluk. Bár a lesifotósoknak ritkán sikerül elcsípniük, most
dec. 18
21:15
Tervezz különleges hagymás virágokat a kertbe (Magyar Mezőgazdaság)
A hagymás növények könnyen kezelhető, hálás növények. Kertünk üde színfoltjai, melyet telepíthetünk a virágágyások részeként vagy akár szórványosan ültetve a gyep színesítésére. Kevésbé ismert, különleges hagymás virágokat mutatunk.
dec. 18
21:15
Íme az RTL 2026-os műsorai – nagy klasszikusok mellett merész újdonságok (rtl.hu)
Gasztro, bírósági és luxusingatlanos fikciós reality, sőt, még műtárgyvadász show is lesz – az RTL 2026-os műsorkínálata merészen bővül. A népszerű Cápák között és a Gólkirályság is visszatér, de számos új formátum is debütál jövőre. Mutatjuk, melyik műsorokat érdemes a legjobban várni 2026-ban!
dec. 18
21:15
Karácsonyi csoda: 70 kórházban maradt csecsemő kerülhet családhoz az ünnepekig (naphire.hu)
Karácsonyig hetven csecsemő kerülhet ki a kórházakból családhoz vagy nevelőszülőkhöz, miközben továbbra is bizonytalan, valójában hány, szülők nélkül maradt baba él jelenleg magyar egészségügyi intézményekben.
dec. 18
21:15
Fülöp Attila szerint nem fojtogatták csak lefogták a fogyatékkal élő gyereket (Kontroll.hu)
A gondoskodásért felelős államtitkár egy éve még Magyar Péter ajándékaitól féltette a gyermekotthonok lakóit. Most viszont az iráni nevelő mellé állt, aki egy felvétel szerint fojtogatta az egyik speciális nevelőotthon lakóját. Fülöp az esetet úgy állítja be, mintha nagyobb probléma történt volna, ha nem így alakulnak a dolgok.
dec. 18
21:17
Kubatov fájlalja, hogy Magyarországon csak közepes minőségű stadionok épültek (444.hu)
A Fradi elnöke megint beleállt Csányi Sándorba, lényegében azzal vádolva meg az MLSZ elnökét, hogy a bajnokság lebonyolításának a tisztaságát veszélyezteti, mert köze van a Vasashoz és az Újpesthez.
dec. 18
21:21
Cristiano Ronaldo párja elárulta, hogyan zajlott a lánykérés: a menyasszony először nem is akart hinni a focistának (Blikk)
Elárulta a titkát Georgina Rodriguez, aki nyíltan beszélt Cristiano Ronaldóval való kapcsolatáról. A pár augusztusban jegyezte el egymást, amikor az ötszörös aranylabdás futballista megkérte a párja kezét, akivel tíz éve vannak együtt. A rajongók persze, szerettek volna minél több részletet megtudni a különleges pillanatról, és a csoda szép ara mos
dec. 18
21:21
Az orosz hadsereg idén több mint 300 települést foglalt el (Demokrata)
Több mint 6300 négyzetkilométernyi területet foglalt el 2025-ben az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban.
dec. 18
21:27
Ezer traktorral tiltakoztak az EU-csúcs alatt a belga gazdák Brüsszelben (444.hu)
Tüntetők köveket és krumplit dobáltak a rendőrök felé, valamint kirakatokat zúztak be.
dec. 18
21:27
Vele nyitnánk ki az adventi kalendárium mai ablakát (Player)
Aztán a holnapit is. És a maradék néhányat is.
dec. 18
21:33
Több mint száz magyar gazda is tüntetett Brüsszelben (Demokrata)
Európa-szerte forrnak az indulatok, a tagországok, így hazánk termelői is fel vannak felháborodva.
dec. 18
21:39
Nyereséggel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
dec. 18
21:45
13 éves gyerek hajtotta végre a halálos ítéletet, 80 ezren nézték végig (Blikk)
Óriási tömeg, 80 ezer ember gyűlt össze Afganisztán egyik stadionjában, hogy a saját szemükkel láthassanak egy nyilvános kivégzést. A halálbüntetést egy 13 éves fiú hajtotta végre. Összesen három lövést adott le, amivel megölte a férfit, akit a bíróság egy család 13 tagjának megölése miatt ítélt el.
dec. 18
21:45
Megszólalt a fóti felügyelő ügyvédje: szerinte a védence nem fojtogatja, hanem megnyugtatja a gyermeket a felvételen (Blikk)
A fóti gyermekotthonban történt esetről készült felvétel pillanatok alatt bejárta a közösségi médiát szerdán, sokakból komoly felháborodást kiváltva. A videón látható felügyelő ügyvédje szerint azonban a képsorokon nem fojtogatás látható, hanem a gyereket próbálták megnyugtatni és lefogni, hogy "megfékezzék az ön- és közveszélyes viselkedését".
dec. 18
21:45
A Hatoslottó nyerőszámai az 51. héten, csütörtökön (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 51. heti, csütörtöki nyerőszámait. Lássuk, volt-e telitalálat ma, elvitte-e a valaki a 940 millió forintos főnyereményt?
dec. 18
21:45
Megbüntették a horvát Erstét (Portfolio)
Másfél millió eurós bírságot szabott ki egy bankra a Horvát Adatvédelmi Hatóság (AZOP) az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) többszöri megsértése miatt, az Erste Banka szerint a hatályos jogszabálynak megfelelően járnak el.
dec. 18
21:45
Unod a köhögést? Ettől abba fogod hagyni! (Agroinform)
Elég volt a bosszantó köhögésből? Fedezd fel a természet legjobb fegyvereit a torokfájás és makacs köhögés ellen! Méz, retek, gyógynövények – tudd meg, mit használj, hogy gyorsabban gyógyulj!
dec. 18
21:45
Mindig a jók mennek el: A légi katasztrófában elhunyt bajnokot és családját gyászolja a Nascar közössége (Racingline)
December 18-án, pontosan egy héttel karácsony előtt felfoghatatlan tragédia sújtott le a Nascar világára. A...
dec. 18
21:45
Orvosmeteorológia: a nyirkos, párás levegő sokaknál okozhat panaszokat pénteken (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint csökken a légnyomás, de erősödnek a veszélyes anticiklonális meteogyógyászati panaszok.
dec. 18
21:51
Durva jóslat érkezett: ennyibe kerülhet az arany és az olaj 2026-ban, mindenki meglepődhet (Portfolio)
A Goldman Sachs friss elemzésében azt prognosztizálja, hogy az arany unciánkénti ára 2026 decemberéig 14 százalékkal, 4900 dollárra emelkedhet, amit elsősorban a jegybankok tartósan magas aranykereslete és az amerikai jegybank várható kamatcsökkentései hajthatnak. Az olajára alacsonyan marad a nagybank elemzői szerint, míg a réznél is korrekció jöh
dec. 18
21:51
Orbán Balázs: nem járulunk hozzá az orosz vagyon felhasználásához (ATV)
Magyarország pozíciója sziklaszilárd: nem járulunk hozzá sem az orosz vagyon felhasználásához, sem olyan közös hitelfelvételhez, amely akár most, akár a jövőben pénzügyi terhet jelentene Magyarország számára - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben a miniszterelnök politikai igazgatója.
dec. 18
21:51
AI által támogatott hekkertámadások söpörhetnek végig régi DeFi-projekteken (KriptoMagazin)
Az elmúlt egy hétben három, mára elhagyott vagy nem karbantartott DeFi-projektet ért támadás, amelyek összesen mintegy 5 millió dollárnyi veszteséget okoztak. A hasonló módszerek és az időbeli közelség miatt egyre több szakértő gyanítja, hogy célzott, akár mesterséges intelligencia által segített hekkertámadási hullám zajlik a régi, „legacy” okossz
dec. 18
21:57
Kiderült, hogy a fogyásnál a genetikánk vagy az akaraterő számít jobban (Glamour)
A testösszetételünk finom szövetét egyszerre alakítják az öröklött adottságok és a mindennapi döntéseink, ám a genetika és az akaraterő nem különálló tételek, hanem folyamatos párbeszédben vannak egymással. A genetikai háttér megszabja az éhségérzetet, az anyagcsere mértékét, az izomépítés és a zsírlerakódás lehetőségeit, sőt még a motivációs küszö
dec. 18
21:57
A tervezett csillagvizsgáló és a kápolna nem épült meg Hatvanpusztán, de a 200 fős színházterem még megépülhet (SzMo)
A HVG újságírója szerint a komornyiklakásos birtok a "Csengetett, Mylord?" című sorozatot idézi. Orbán Viktor korábban egyszerű gazdaságnak nevezte a luxuskomplexumot.
dec. 18
22:03
Gigantikus eladásra készülhet a Mercedes (Portfolio)
A BNP Paribas kizárólagos tárgyalásokat folytat a Mercedes-Benz Athlon nevű autólízing-leányvállalatának megvásárlásáról, az ügylet értéke közel egymilliárd euró.
dec. 18
22:21
A kutya tényleg megérzi, ki a jó és ki a rossz ember? Ezért reagál másképp egyesekre (Háziállat)
Volt már olyan érzésed, hogy a kutyád egyes embereket azonnal imád, másoktól viszont látványosan tartja a távolságot? Sokan ilyenkor „megérzésről” vagy „hatodik érzékről” beszélnek, pedig a háttér ennél jóval összetettebb.
dec. 18
22:21
Döntöttek Washingtonban: Trump-Kennedy Központ lett a Kennedy Központból (SzMo)
A kormányzat szerint miután Trump kongresszusi támogatást szerzett a felújításhoz, és "hihetetlen munkát" végzett, így kiérdemelte ezt az elismerést. Kennedy unokahúga korábban őrültségnek nevezte a tervet.
dec. 18
22:21
Meleg tengervíz és szennyvíz: új egészségügyi kockázatok a part mentén (PlanetZ)
A tengeri hőhullámok és a tisztítatlan szennyvíz együttes hatása miatt nő a part menti vizek egészségi kockázata: fertőzések és vízminőségi problémák érinthetik a fürdőzőket és halászokat.
dec. 18
22:23
A hely, ahol az elefántokat névről ismerik – Samburu több évtizedes tanulságai (PlanetZ)
A Samburu Nemzeti Rezervátumban élő elefántpopuláció kutatása évtizedek óta folyik. Az itt szerzett tudás mélyebb megértést ad az elefántok társas viselkedéséről, vándorlásáról és az emberekkel való együttélés lehetőségeiről.

Keresés